Elérhetőség: Készleten

Aetas 2000/1-2

Történettudományi folyóirat
Cikkszám: 107472

400 Ft

Az Aetas történettudományi folyóirat szerkesztői elsősorban a Szegedi Tudományegyetem történelem tanszékeinek oktatói közül kerülnek ki. 1985 óta jelenik meg, és az azóta eltelt idő alatt elismert helyet vívott ki magának a hazai történész szakmában. Évente négy, tematikus szám jelenik meg, amelyek a magyar és az egyetemes történelem különböző időszakait és problémáit fogják át. A lap főként történeti tárgyú tanulmányokat, forrásokat, kritikákat, ismertetéseket, interjúkat közöl, de szívesen fogad írásokat a társadalomtudományok más ágaiból is. Törekszik a magyar történettudományban hagyományosan túlsúlyos politikatörténet-írás mellett a gazdaság-, társadalomtörténet, az eszme- és kultúrtörténet terén születő új kutatási eredmények bemutatására. Célkitűzései között szerepel továbbá a kortárs nyugat-európai és észak-amerikai történetírás elméleti és módszertani problémafelvetéseinek közvetítése a magyarországi szakmai olvasóközönség felé. Rendszeres publikációs lehetőséget biztosít pályakezdő fiatal kutatók számára. Fontosnak tartja, hogy elősegítse a vidéki egyetemeken és kutatóintézményekben dolgozó fiatal szakemberek számára ismertté válásukat az országos szakmai közvélemény előtt. Nem csupán a szűk szakma érdeklődésére számot tartó lap kíván lenni – célja az új kutatási eredmények közvetítése a tanárok, levéltárosok, könyvtárosok, egyetemi hallgatók szélesebb rétegei felé.

1 készleten

Kategóriák ,

Leírás

További információk

Tömeg 0,4 kg
Szerkesztő

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Aetas 2000/1-2” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük