Elérhetőség: Készleten

A magyarok bejövetele (reprint)

Feszty Árpád körképe
Szerző: Feszty Árpád
Cikkszám: 104161

2 400 Ft

Időnként föl-fölbukkan az antikváriumokban egy-egy példány abból a díszes dombornyomással készült fedelű albumból, amely egy leporellószerűen összehajtogatott, jó négy méter hosszú, míves fametszetet tartalmaz. Ez a metszet több, mint húszszoros kicsinyítésben, fekete-fehérben mutat be egy óriási méretű olajfestményt. Készítője Morelli Gusztáv iparművészeti iskolai tanár, kitűnő fametsző művész, aki a múlt század második felében különböző albumokba alkotott metszeteket – ő készítette Petőfi első képes kiadásához is az illusztrációkat, illetve Munkácsy Mihály és más jeles magyar festők műveinek fametszeti reprodukciójával tette magát ismertté. 1895-ben a Könyves Kálmán Részvénytársaság kiadásában jelent meg albuma, amelynek borítóján ez olvasható: A magyarok bejövetele – Feszty Árpád körképe. Ezt a körképet kicsinyítette le fametszetben Morelli. Magával a körképpel az utóbbi tíz-tizenöt esztendőben gyakran foglalkozott a sajtó, a rádió, a televízió, előadások, viták témája volt mind művészettörténeti értékelése, mind restaurálása, illetve további sorsa. Ez az írás most – a teljesség igénye nélkül – a mű keletkezésének körülméneit és viszontagságos pályafutását ismerteti.

1 készleten

Leírás

További információk

Tömeg 0,8 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

Illusztráció

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A magyarok bejövetele (reprint)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük