Elérhetőség: Készleten

A látnivaló temérdek

Magyarország szerepe a világkiállítások történetében
Cikkszám: 107064

1 200 Ft

Száznegyven esztendeje, 1851. május 1-jén ünnepélyes ceremónia keretei között nyitották meg az első a „világ egészét” bemutató kiállítást. Ahogy akkor nevezték, az „önbemutatkozás” egyben eredete volt a világméretű tájékoztatás kezdetének, a széles értelemben vett közvélemény kialakulásának, a különböző nemzetek egyidejű megmérettetésének. Az utóbbi 140 esztendő eseményeihez a kiállítások nemcsak hozzátartoztak, hanem meghatározói voltak a világ haladásának is. Történetük elválaszthatatlan az egyetemes kultúrtörténettől, a technika- és művészettörténettől, az emberi alkotótevékenység eredményeitől, valamint a világban ezen időszak alatt történt eseményektől. A világkiállítások eseménytörténeti feldolgozása önálló fejezetekre bontva az egyes tárlatok mottóját fejezi ki, s emellett az emberiség történetében bekövetkezett társadalmi, gazdasági, művészeti, művelődési, stb. változásokról nyújt összefüggő képet. A sikeres világkiállítások rendkívül fontos szerepet játszottak, szuggesztív erejükkel a fejlődés mozgatórugói lettek, és mint üzenethordozók és komplex médiák megbízható jelzéseket, értékeléseket adtak. Magyarország az emberiség nagy, közös seregszemléin, a mindenkori haladást fémjelző világméretű „névjegykészítés” állomásain a lehetőségekhez mérten rendszeresen megjelent. Büszkén mondhatjuk el, hogy mindig elismerés övezte Magyarország részvételét, örömmel vették a magyar kiállítók jelentkezését. A magyar kiállítók sikeres megmérettetésük után előkelő helyet foglaltak el a nemzetközi mezőnyben, jól illeszkedtek be a színes és változatos programokba. Az itthon, Magyarországon rendezett nemzetközi kiállításokon és más rendezvényeken jó házigazdaként, hagyományos vendégszeretettel fogadjuk az országunkba látogatókat. Jogos büszkeséggel mutatjuk be nemzeti múltunkat, eredményeinket, kulturális értékeinket. A magyar nép nyílt szívvel, örömmel várja kedves vendégeit, valódi tartalommal töltve meg a fogadó köszöntést: Üdvözöljük Magyarországon!

1 készleten

Kategória

Leírás

További információk

Tömeg 0,3 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A látnivaló temérdek” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük