Elérhetőség: Készleten

A király beszéde

Cikkszám: 105027

1 600 Ft

A 20. század első évtizedeiben valaki megmentette a brit királyi családot – nem a miniszterelnök és nem is a canterburyi érsek, hanem egy Lionel Logue nevű, szinte ismeretlen, autodidakta beszédtanár, akit a harmincas években az egyik újság elhíresült cikke úgy nevezett, hogy „a sarlatán, aki megmentett egy királyt”. Logue nem született brit arisztokratának, de még csak angolnak sem – tősgyökeres ausztrál közember volt. Mégis ennek a barátságos társasági embernek sikerült minden külső segítség nélkül az egyik legnagyszerűbb brit királyt faragnia az ideges, kevés beszédű yorki hercegből, miután annak fivére, VIII. Edward 1936-ban leköszönt a trónról, mert beleszeretett Mrs. Simpsonba. Lionel Logue és a leendő VI. György király nem mindennapi kapcsolatának mindeddig ismeretlen történetét Logue unokája írta meg, kizárólag nagyapja, Lionel naplójegyzetei és archív dokumentumok alapján. Rendkívüli megvilágításban tárul elénk a két férfi meghitt barátsága és az a kulcsszerep, melyet a király felesége, a néhai anyakirálynő, Erzsébet királyné játszott kettejük összeboronálásában, aminek az volt a célja, hogy megmentse férje hírnevét és trónját.

1 készleten

Leírás

További információk

Tömeg 0,4 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Fordító

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A király beszéde” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük