A főváros régisége

Leírás

Egy budapesti várostörténeti múzeum létrehozásának gondolata először komolyabban az 1885-ben megrendezett Országos Általános Kiállítással jelentkező, fellendülő historizálással összefüggésben merült fel. Az európai múzeumi gondolkodásban körülbelül erre az időre tehető a helyi régiségek gyűjtésének erősödő tendenciája; a szűkebb környezet múltjára, sajátos történetére vonatkozó kutatás intenzívvé válása. Egy adott földrajzi helyhez kötődés a lokális régiségek összegyűjtése által, identitásalkotó mivolta miatt talált erős támogatásra a számos európai és magyar városban létrehozott helytörténeti múzeum intézményében. A földrajzilag meghatározott tárgygyűjtés az akkoriban elterjedő „művelődéstörténeti” megközelítés egyik követelménye volt a múzeumokkal szemben: a tárgyak „kozmopolita”, keletkezési és használati helytől független, az eredeti környezettől elszakított bemutatását támadták. A helyi kötődés két szintje ekkor a városi és a nemzeti régiségek gyűjtése. Budapesten, az ország robbanásszerű gyorsasággal növekvő és modernizálódó centrumában a nemzeti régiségek gyűjtése volt a fő feladat, elsősorban a Nemzeti Múzeumnak a „nemzeti régiségtan”-ban betöltött szerepe állt az érdeklődés középpontjában. Inkább csak az országos központ értelmében vett fővárosi s nem igazi városi tudata volt a budapesti múzeumi közegnek. És bár a budapesti helytörténet szervezett bemutatójára már az 1885-ös kiállításon egy külön fővárosi pavilonban sor került, s ezt követően Gerlóczy Károly alpolgármester indítványt tett egy fővárosi múzeum alapítására, mégis, a történeti érdeklődésnek az 1896-os millenniumi kiállítás körüli felélénküléséig kellett várni, hogy a Fővárosi Múzeum tényleges létrehozására komoly elhatározás szülessék. A helyi történet múzeumi reprezentációjának kérdése Budapesten mindjárt a szaktudomány gondozásába került. Nem „alulról szerveződő” helytörténeti egyesület hívta életre, a városi civil szféra a nemzeti s nem a polgári öntudat történeti reprezentációját kereste. A város történetének nyugat-európaitól eltérő sajátossága, a polgári autonómia gyengesége, központi hatalomtól való erős függése rányomta bélyegét mind a múzeum alapításának indítékára, mind a gyűjtött tárgyanyag összetételére. Budapesten nem az önszerveződő polgárság testületi emlékei, a városi fegyvertár és az ítélkezés emlékei, nem a civil önkormányzat „ősgalériája”, mint a feudális önreprezentáció várospolgári megfelelői kerültek előtérbe, hanem általában a településsel valamilyen kapcsolatba hozható, pusztuló történeti dokumentumok. Legelsősorban az éppen meginduló és komoly eredményeket hozó aquincumi ásatások leletei képezték a gyűjtés tárgyát.