• A világháború 1914-1918 III.

    0

    A) RÉSZ. A KELETGALICIAI HELYZET 1914 SZEPTEMBER ELEJÉN. LEMBERG FELADÁSA. B) RÉSZ. ESEMÉNYEK A BUG ÉS A VISZTULA KÖZÖTT. A KOMARÓW-I CSATA BEFEJEZÉSE. A LUBLIN ALATTI ÉS A POR PATAK MENTI HARCOK. C) RÉSZ. A 3. LEMBERG-I CSATA. D) RÉSZ. AZ O.-M. HADERŐ VISSZAVONULÁSA A SAN MÖGÉ. E) RÉSZ. A KELETPOROSZORSZÁGI HADMÜVELETEK SZEPTEMBER ELSŐ FELÉBEN. F) RÉSZ. ESEMÉNYEK A NYUGATI HADSZÍNTÉREN A HÁBORÚ KITÖRÉSÉTŐL 1914 SZEPTEMBER KÖZEPÉIG. G) RÉSZ. VISSZAPILLANTÁS ÉS ÖSSZEFOGLALÁS.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Tanulmányok a Magyar Királyság középkori történetéhez

    0

    Solymosi László 1944-ben született Veszprémben. 1968-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kapott történelemtanári és levéltáros diplomát. Középkorkutatóként pályáját az Akadémia Történettudományi Intézetében kezdte, ahol 1968 és 1992 között dolgozott. A kötet elején négy intézmény logóját találjuk, amelyekhez pályája során szorosan kötődött, és születésnapja alkalmából ünnepi kötetet szerkesztettek számára. Az Akadémián kívül a Debreceni Egyetem, az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jelvényei ezek. Debrecenben 1992-2014, a Katolikus Egyetemen 1993 és 1997 között dolgozott, az ELTE-n 2002 óta tanított, nagyrészt professzor emeritus minőségében máig is. Kandidátusi disszertációja, amelyet A földesúri járadékok új rendszere a 13. századi Magyarországon címmel nyújtott be, s amelyet 1998-ban kiadott könyvként egyhangúan a középkorkutatás alapművének tekintenek, az opponensek javaslatára 1994-ben mint a történelemtudomány doktora cím követelményeinek megfelelő munka nyert elismerést. Méltányolva munkásságát, szorgalmas publikációs tevékenysége során kifejtett eredményeit, tanári és tutori munkásságát, a diplomatika nemzetközi szervezeteiben játszott szerepét és betöltött tisztségeit a Magyar Tudományos Akadémia 2010-ben választotta levelező tagjává, 2016-ban rendes tagjává. A kötetben hat nagyobb témakörben harminchárom tanulmány kapott helyet Solymosi László korábbi és legújabb munkái közül, tanítványai és kollégái szerkesztésében, a szerző 80. születésnapja alkalmából.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem