• Magyarország története II. József korában.

    0

    Előszó: E kiadás az elsőnek változatlan szövegét nyujtja. Kiegésziti azonban egy nagyfontosságu mellékletnek, II. József első munkájának, a Reveries-nek közlése. Alig van a császárnak irata, mely ugy a politikusnak, mint az embernek megitélésére érdekesebb utmutatást szolgáltatna. Közléseért nagy köszöneter kötelezett Arneth Alfréd ő Excellentiája, a nagyérdemü tudós, a bécsi államlevéltár igazgatója.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Maradandóság és változás

    0

    A kötet a Maradandóság és változás címmel, 2000 őszén Ráckevén, a Savoyai-kastélyban megrendezett háromnapos művészettörténeti konferencia előadásait tartalmazza, néhány további tanulmány kíséretében. A ráckevei konferenciával az akkor hatvanéves, nagy művészettörténész nemzedéket köszöntötte a szakma, fiatalabbak és idősebbek. Az esemény egyszerre volt kötetlen és ünnepélyes, a tudományos színvonalat és sokféleséget pedig dokumentálja – kollektív „Festschrift” gyanánt Askercz Éva, Dávid Ferenc, Galavics Géza, Kovács Péter, Kovalovszky Márta, László Emőke, Marosi Ernő, Nagy Ildikó, Néray Katalin, Péter Márta, Prokopp Mária, Szabó Júlia, Tímár Árpád, Tóth Melinda, Tóth Sándor tiszteletére – maga a tanulmánykötet.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Osztály egy kapitalista társadalomban

    0

    A dán, illetve ausztrál születésű, brit szociológus szerzőpár Nagy-Britannia társadalmi viszonyait elemezve azt a divatos nézetet cáfolja meg, mely szerint a „poszt-kapitalista”, jóléti társadalmakban eltűntek volna az osztályok közti, hagyományos különbségek, nagyszabású kiegyenlítődés zajlott volna le, amelynek eredményeképpen, úgymond, egyetlen, nagy tömegű „középosztály” alkotná a modern kapitalista társadalmat. Hatalmas empirikus anyagot felvonultatva, Westergaard és Resler sokoldalúan bizonyítja, hogy ez egyáltalán nincs igy: Nagy-Britannia társadalmában a korábbi osztályhatárok továbbra is rendkívül élesek, nem csupán az életkörülmények anyagi vonatkozásait tekintve, hanem az életesélyekben, a kultúrából való részesedésben is. Ami pedig a hatalomban való részvételt illeti, az osztály-különbségek kiváltképp élesnek mutatkoznak ma is. A szerzők itt-ott más nyugat-európai, illetve észak-amerikai tőkés társadalmakra is kitekintenek, gondolatmenetük fő vonala azonban saját társadalmuk érzékeny, körültekintő elemzése. A hamar híressé vált kötet fontos állás-foglalás az osztályfogalom körül zajló szociológiai vitákban, de általánosabb világnézeti tanulságokat is kínál. A könyvet a magyar kiadáshoz írt szerzői előszó vezeti be.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem