„Jó nekünk magyaroknak, akiknek két hazánk is van. S ha egy elkeserítene is, még mindig ott van a másik. Erdélyt 25 évig szolgáltam mint politikus, Magyarországot és Erdélyt együtt negyven évig, és bizony már össze is zavarom, melyiket szeretem jobban…” – írja Mikszáth Kálmán 1910-ben a dés gimnázium tanárainak és diákjainak. Negyedszázadon volt erdélyi képviselő (1887-től Illyefalva 1892-től Fogaras), s ez a huszonöt év valóban második hazájává tette Erdélyt. Műveinek minden vonulatában ott találni irodalmi és személyes élményeit. Vármondákat ír Csicsóvárról és Keresdről, megjeleníti erdélyi kortárs barátait, ismerőseit. Elbeszéléseiben ott szerepelnek a furfangos székelyek, akiknek góbésága egyfajta mentőeszköz a történelmi kiszolgáltatottságukban, és ott vannak az erdélyi história nagy alakjai az Apafiktól a Tiszákig. Politikai karcolataiban belülről láttatja, milyen kétarcú a magyar politika az erdélyiek fájdalmas sorsával szemben. Mint képviselő pedig, ha nem is aktívan szerepelt a parlamentben, de írásaiban pontosan megfogalmazta az erdélyi problémákat. Amelyek megoldatlansága – bár még ezt a nevet nem tudta – elvezeti majd Magyarországot Trianonhoz.