-
Bethlen István titkos iratai
01 200 FtAz első világháború után tíz évig volt Magyarország miniszterelnöke Bethlen István gróf. Az ellenforradalmi rendszer megszilárdításában jelentős szerepet játszó erdélyi mágnást sokan a felszabadulást megelőző negyedszázad legjelentősebb magyar politikusának tartották. Tevékenységéről ez a kötet az első publikáció: a Sándor-palota, az egykori miniszterelnökség legbizalmasabb irataiból közöl az 1921-1931 közötti időszakra vonatkozóan 174 dokumentumot. A kötet bevilágít a letűnt rendszer nem egy féltve őrzött titkába. A közölt iratok között megtalálható Bethlen levélváltása Gömbös Gyulával 1921-ből, Teleki Pálnak az első királypuccsban játszott szerepéről. Közreadjuk Bethlen saját kezű feljegyzéseit a frankhamisítási ügyről, Windischgraetz herceggel 1923-ban folytatott tárgyalásairól. Idézzük a titkos társaságok egyik vezető tagjának, Feilitzsch Berthold bárónak, az Etelközi Szövetség Vezérintézőjének a miniszterelnökhöz intézett leveleit, a korai magyarországi nemzetiszocialista szervezkedésre vonatkozó első adatokat. Fény derül a parlamenti választások hátterére csakúgy, mint Bethlen és a német katonai vezetők húszas években kialakult kapcsolatainak egyes vonatkozásaira. A miniszterelnöknek a korszak vezető bankáraival s legbefolyásosabb arisztokratáival folytatott levélváltásai és azok a dokumentumok, amelyekből kiderül, hogy Bethlen közvetlenül irányította a munkás- és szegényparaszt-mozgalmak üldözését, hozzájárulnak egy reálisabb Bethlen-portré kialakításához. A Bethlen-iratok Horthy Miklós korábban nyilvánosságra került titkos irataival együtt lehetővé teszik, hogy hiteles dokumentumok alapján alkosson az utókor ítéletet az ellenforradalmi rendszer két legfontosabb alakjáról. Ezáltal és ezen túlmenően jobban felmérhetjük azt az utat, amelyen Magyarországot az első világháborút a második világháborúig vezették.
-
Budapest szobrai és emléktáblái
012 000 FtA magyar embernek régi szokása az, hogy ha elmegy külföldre, a külföld nagyobb városaiba, ott iparkodik tudását, ismereteit kiegészíteni, gyarapítani. Nagyon természetes tehát, hogy az, aki külföldre kikerül, sohasem mulasztja el sorjában végignézni az ottani kulturális intézményeket, megismerni az ottani művészi alkotásokat, részletesen megtudni azok keletkezését, megismerni alkotóját, annak egyéb értékes alkotásait és sok egyéb aprólékos dolgot is, amelyekkel tanulási vágyát kielégítheti. Ezek a tulajdonságok csak örvendetesek, mert hiszen a magyar nép magas szellemi nívójáról tesznek tanúbizonyságot, de különösen örvendetesek ezek azokra nézve, akik ennek révén maguknak sok-sok szórakozást és lelki örömet tudnak szerezni. De meg kell állapítani azt is, hogy amikor annyi magyar érdeklődő jut el a külföldi templomok, múzeumok, könyvtárak, művészi szépségek megcsodálására, ugyanazok, akik odakinn ilyen igazi kedvteléssel járják a művelt világot és csodálják meg a művészet termékeit, itthon az ilyen dolgokkal nem igen törődnek. Nem azért nem törődnek, mintha itthon nem épen olyan szívesen néznék meg a szépet, a művészit, de valahogyan úgy képzelem, hogy itthon mindenkit elfoglal a mindennapi élet ezernyi gondja és amikor a napi munkában elfáradt embernek valami kis ideje van, azt iparkodik vagy a szabad levegőn tölteni, vagy más, talán könnyebb szórakozást keresni, azt gondolván, hogy ami itthon van, ahhoz úgyis könnyen és bármikor hozzájuthat, azt bármikor megnézheti. Épen ennek a gondolkodásnak eredménye az, hogy felnőnek az emberek, megöregszenek és saját szülővárosuknak érdekességeit, kulturális szépségeit, művészi alkotásait egyáltalában nem ismerik. Ezért volt helyes néhány évvel ezelőtt a Székesfővárosi Iskolánkívüli Népművelési Bizottságnak az az elhatározása, hogy ismeretterjesztő tanulmányi sétákat rendez, amelyeknek első célja a fővárosi intézményeknek, — kulturális, gazdasági és minden egyéb intézménynek — időről-időre csoportonként való megtekintése, szakavatott emberek vezetése mellett, így módjában van mindenkinek megismerni saját városának értékeit és szakszerűen megtanulni azoknak a fontosságát.
-
Bukaresttől Varsóig
01 200 FtHory András 1919 és 1940 között mint Magyarország egyik legképzettebb diplomatája, fontos külpolitikai események tevékeny résztvevője volt. Emlékirataiból megismerjük a szerveződő önálló magyar külpolitika létrejöttének körülményeit, munkamódszereit,bepillanthatunk a diplomácia kevéssé ismert világába.
-
Szálasi naplója
0800 FtA történeti szakirodalom is „Szálasi Naplója”–ként ismeri azt a vegyes tartalmú anyagot, amely eredetileg „a hungarizmus négy könyve” közül a harmadik „könyv” anyagát tartalmazza. Alcíme szerint „Harc a hatalomért”, és voltaképp a nyilasmozgalom naplója, nem a pártvezető Szálasié, bár a háborús főbűnösök perében is szerepet játszott feljegyzések közül valóban igen sok a pártvezető, a németek és a szélsőjobboldali politikusok közötti tárgyalásokról készített naplószerű feljegyzés. De találkozunk nyilas besúgók jelentéseivel és a pártvezető „értékeléseivel” is. Kötetünkben „A hungarizmus harmadik könyvé”–nek legérdekesebb részeit közöljük, Karsai Elek magyarázó kommentárjaival és összekötő szövegével, vagyis értékelő módszerrel, amely egyúttal az események igazi arculatára is rávilágít. Az eredeti nyersanyag ugyanis érthetően torz szemszögből ad képet a nyilasmozgalom „hatalmi harcairól”, valójában a németek kegyeiért folytatott intrikákról. Figyelmet érdemel ez a torz anyag – önleleplező ereje miatt. A szélsőjobboldali csoportok és személyek kisszerű marakodása közben ugyanis egymást leplezik le a magyar nép sírásói. És igen sok történeti eseményről, főként Szálasi és horthysta garnitúra panoptikumfiguráinak tárgyalásairól, kizárólag csak a Napló révén tudunk. Bizonyos, hogy a szélsőjobboldali pártok és frakciók második világháború alatti „mozgásairól” sehol sem olvashatunk olyan részletes (és nem az utókornak szánt) feljegyzéseket, mint éppen a nyilasmozgalom hivatalos naplójában.
-
The Cuisine of Hungary
012 000 FtGeorge Lang, aki Deutsch Györgyként látta meg a napvilágot Székesfehérváron, s később Láng Györgyre változtatta nevét, 1946-ban hagyta el hazáját. Dolgozott a világhírű Waldorf-Astoriában, a The Plaza-ban, majd a Restaurant Associates-hez került. Az úttörő vállalkozás, akkor élte virágkorát, mikor a vendéglátás világszerte modernizálódott, mikor ezerszámra nyíltak jobbnál jobb éttermek és vendéglő szerte a világon. A társaság több híres, innovatív projektet is létrehozott, melyek közül kiemelkedik a Four Seasons. Ezt később Láng vezette, s működése alatt lett a világ egyik legjobb étterme. Láng György több nagyszerű könyvet is írt, ezek közül kiemelkedik a Klasszikus Magyar Konyha, a Konyhai különlegességek és képtelenségek. Ez a könyve több mint 300 autentikus magyar receptet mutat be a paraszti konyha leveseitől az arisztokrata konyháig.
-