• A varázsló halála

    0

    Csáth Géza írja 1913-ból való önéletrajzában: „1887-ben születtem Szabadkán. Ügyvéd apám, aki szenvedélyes zenélő, hegedűművészt akart belőlem nevelni. Valóban gyorsan és jól fejlődtem, de az alkotás vágya megölte bennem a gyakorlatozáshoz szükséges türelmet. Festő akartam lenni. Bizarr színkeveréseimet és elnagyoló vázlatszerű rajzolási modoromat azonban rajztanárom kinevette, és elégségest adott. Ugyanígy jártam a dalaimmal is. Kezdettől fogva szabad atonális harmonizálást, aszimmetrikus ritmuskombinálásokat alkalmaztam bennök. Apám kijelentette, hogy amit írok, az nem zene. Az írással simán ment a dolog. Tizennégy éves koromban mutatkoztam be először a Bácskai Hírlap közönségének, mint zenekritikus. Tizenhét éves koromig azonban nagyon keveset írtam. Mint nyolcadikos gimnazista elküldtem Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének egy novellámat. A kályha volt a címe. Válaszolt rá. Azt írta, hogy küldjek mást is, jót, sőt feltűnőt vár tőlem. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással. Nem sokáig tehettem. Jön az érettségi, azután az orvosegyetem. Másfél évig csak az anatómiának és az élettannak éltem. Egy napon azonban mégis ráhatároztam magam, hogy kopogtatok a Budapest Naplónál. Pár hónap alatt már vasárnapitárcaíróvá lettem. Természetes, hogy nagy kedvvel és szorgalommal dolgoztam. A Nyugat-nak alapítása óta munkatársa voltam. Ide írtam azt a kis tanulmányomat, amellyel eddig talán legnagyobb sikeremet arattam Pucciniról, s amely azóta németül is megjelent. Ugyanebben az időben látott napvilágot első novellás kötetem: A varázsló kertje (1908) Körülbelül egy év távolságban követte ezt azután a többi: Az albíróék (1909), Dél utáni álom (1911), Schmith mézeskalácsos (1912). Muzsikusok (1913) 1911-ben a Magyar Színház két színdarabomat mutatta be. A Janika című kétfelvonásos zenés játékot. Azóta még egy színművem készült el, továbbá munkában van egy vígjátékom és két regényem.”
    Mindössze harminckét éves volt, amikorra a morfium teljesen szétroncsolta testét és szellemét 1919-hen tragikus körülmények között vetett véget életének.
    Meglesni a romló anyag iszonyú elváltozásait, a magány esszenciáit, az őrületbe csukló fintorokat, a test titokzatos kiterjedését, a halál kiütköző tigris-foltjait ezek a pillanatok Csáth Géza novella témái… Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test. – írja bevezető tanulmányában Illés Endre, aki Csáth Géza legszebb, legmaradandóbb novelláiból állította össze ezt a kötetet.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Egy csodálatos elme

    0

    A díjnyertes filmet ihlető könyv, Sylvia Nasar nagy sikerű életrajza az emberi szellem drámája, melyben hihetetlen hányattatások során gyógyít és győzedelmeskedik a szeretet. Huszonegy évese John Nash egy briliáns, vidám és meglehetősen különcként viselkedő diák a Princeton Egyetemen. Az órák látogatása helyett a nagy ötletet keresi és meg is találja: a közgazdaságtan addigi alapelveit megcáfolva megalkotja a racionális emberi viselkedésekre vonatkozó, máig leghatásosabbnak bizonyuló elméletet. Tíz évvel később, kiemelkedő matematikusi karrierjének csúcsán – és nem sokkal azután, hogy feleségül vesz egy gyönyörű fiatal fizikusnőt – drámai fordulat áll be életébe.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Love and Promise

    0

    Maddy Kiernan knows her situation is desperate. With her parents dead, her brother Thomas is left as guardian to her and her sister Carmel, and Thomas, Maddy is all too aware, only cares about himself. When his plans to marry the daughter of the Protestant canal agent backfire Thomas takes off to Liverpool, leaving the girls to fend for themselves. Taking the momentous decision to follow their brother, Maddy leaves for Liverpool. Within days the girls are destitute, reduced to living in a cellar, their money gone. Eventually, Maddy finds work as a maid to an old lady, becoming her unpaid companion and sole beneficiary of her will. But Maddy has to promise not to marry until the woman who has rescued her and her sister dies. When Maddy meets a young seaman she realises she may have to choose between love and that promise…

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Magyar költők

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • MetaGalaktika 6

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szarepta – 64-es cikkek

    0

    3 300 Ft
    Tovább olvasom
  • The Woven Path

    0

    In a grimy alley in the East End of London stands the Wyrd Museum, cared for by the strange Webster sisters – and scene of even stranger events. Wandering through the museum, Neil Chapman, son of the new caretaker, discovers it is a sinister place crammed with secrets both dark and deadly. Forced to journey back to the past, he finds himself pitted against an ancient and terrifying evil, something, which is growing stronger as it feeds on the destruction around it… DARE to enter the chilling and fantastical world of the Wyrd Museum in this first book of a compelling trilogy.

    360 Ft
    Kosárba teszem