Csáth Géza írja 1913-ból való önéletrajzában: „1887-ben születtem Szabadkán. Ügyvéd apám, aki szenvedélyes zenélő, hegedűművészt akart belőlem nevelni. Valóban gyorsan és jól fejlődtem, de az alkotás vágya megölte bennem a gyakorlatozáshoz szükséges türelmet. Festő akartam lenni. Bizarr színkeveréseimet és elnagyoló vázlatszerű rajzolási modoromat azonban rajztanárom kinevette, és elégségest adott. Ugyanígy jártam a dalaimmal is. Kezdettől fogva szabad atonális harmonizálást, aszimmetrikus ritmuskombinálásokat alkalmaztam bennök. Apám kijelentette, hogy amit írok, az nem zene. Az írással simán ment a dolog. Tizennégy éves koromban mutatkoztam be először a Bácskai Hírlap közönségének, mint zenekritikus. Tizenhét éves koromig azonban nagyon keveset írtam. Mint nyolcadikos gimnazista elküldtem Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének egy novellámat. A kályha volt a címe. Válaszolt rá. Azt írta, hogy küldjek mást is, jót, sőt feltűnőt vár tőlem. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással. Nem sokáig tehettem. Jön az érettségi, azután az orvosegyetem. Másfél évig csak az anatómiának és az élettannak éltem. Egy napon azonban mégis ráhatároztam magam, hogy kopogtatok a Budapest Naplónál. Pár hónap alatt már vasárnapitárcaíróvá lettem. Természetes, hogy nagy kedvvel és szorgalommal dolgoztam. A Nyugat-nak alapítása óta munkatársa voltam. Ide írtam azt a kis tanulmányomat, amellyel eddig talán legnagyobb sikeremet arattam Pucciniról, s amely azóta németül is megjelent. Ugyanebben az időben látott napvilágot első novellás kötetem: A varázsló kertje (1908) Körülbelül egy év távolságban követte ezt azután a többi: Az albíróék (1909), Dél utáni álom (1911), Schmith mézeskalácsos (1912). Muzsikusok (1913) 1911-ben a Magyar Színház két színdarabomat mutatta be. A Janika című kétfelvonásos zenés játékot. Azóta még egy színművem készült el, továbbá munkában van egy vígjátékom és két regényem.”
Mindössze harminckét éves volt, amikorra a morfium teljesen szétroncsolta testét és szellemét 1919-hen tragikus körülmények között vetett véget életének.
Meglesni a romló anyag iszonyú elváltozásait, a magány esszenciáit, az őrületbe csukló fintorokat, a test titokzatos kiterjedését, a halál kiütköző tigris-foltjait ezek a pillanatok Csáth Géza novella témái… Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test. – írja bevezető tanulmányában Illés Endre, aki Csáth Géza legszebb, legmaradandóbb novelláiból állította össze ezt a kötetet.