Salman Rushdie, angol-indiai regényíró, Bombay-ben született, középosztálybeli muzulmán családban. 1981- ben megjelent „Midnight’s Children” (Az Éjfél gyermekei) című regénye hozza meg számára a nemzetközi hírnevet és a Booker-díjat. Legismertebb műve a „The Satanic Verses” (Ördögi versek), melyért 1988-ban Whitebread-díjat kapott. Ez az a könyve, amelyért Khomeini Ajatollah halálra ítélte, s az író egy darabig rejtőzködni kényszerült. A Grímusz mágikus hatású, gyönyörű mese, Rushdie első műve. Későbbi írásaihoz hasonlóan, tobzódik a szájhagyomány, a mitológia, a vallás, a „fantasy” elemeiben. A könyv élet és halál, élhetetlenség és halhatatlanság nagy kérdéseiről szól, sziporkázó szellemességgel és kivételes nyelvi leleménnyel. Főhőse, Szárnyaló Sas, az axona indián, aki kontinenseken és korokon át üldözi a címszereplő Grímuszt, a nagy varázslót, mert az a halhatatlansággal megajándékozta ugyan, de a békés öregedés titkával már adósa maradt.

„Mikszáth Kálmán intett a mesternek, hogy megy. ‘Spiccer bár?’ – kiáltott Ő, loholván egy elugrott labda után. A nagy anekdotázó, aki néhanapján* elképesztő élességgel mondta meg a véleményét a kormánynak is, a pártnak is, akinek realista ösztöne, eleven valóságérzéke megóvta, hogy a meghasonlottak, kiábrándultak útjára lépjen, akinek lelkére nyomasztóan nehezedett saját korának riasztó sivársága, mindazonáltal cinizmusba tokosodva ugyan, de az öregedő íróban is ott rejlett fiatalkori másának szép hősiessége, és akinek Tisza Kálmánhoz fűződő kapcsolatából a polgári irodalomtörténetírás mítoszt teremtett (igen, mert így akarta veszélyteleníteni metsző kritikáját: hisz hogyan lehetne az úri társadalom kegyetlen tollú szatirikusa az, aki Jókai svábhegyi villájának a teraszán csaknem minden szombaton és vasárnap Tiszának kibicel), nos ez az ember megvonta a vállát, és visszaintett a sportoló mesternek, hogy ‘bedob még valahol néhány decit’. Ő bólintott, majd figyelmesen végighallgatta, hogy mi a következő gyakorlat; ún. játékos gyakorlat következett, de Ő, mint mindig, nem értette. ‘Ne haragudj, fűzfa, nem értem.’ Mire elmagyarázták neki, lassan, mint a gyerekeknek. ‘Érdemes volt kitaníttatni téged, haver.’