-
Róma, a templomok városa
0„Ez a könyv 24 év munkájának eredménye. 1981-ben jártam először Rómában. Akkor még csak a legfontosabb templomokat látogattam meg, ahogy ezt más zarándok is teszi. Később római útjaim egyre gyakoribbak és egyre hosszabbak lettek. Ahogy haladtam a város megismerésében, sikerült egyre több templomot felfedezni. Eleinte megmaradtam többnyire a régi városfalakon belül. Majd következett a városfal és a nagy körgyűrű közötti rész. Végül sorra kerültek a körgyűrűn kívüli lakótelepek templomai. Ez a könyv 650 templomot mutat be.” (a Szerző)
A teljességre törekvõ munka Róma 650 templomát mutatja be, amiért is tisztelettel adózhatunk azért a 24 esztendei fáradozásért, amelynek során Péteri Pál összegyûjtötte a város templomaira vonatkozó történelmi és mûvészeti adatokat. Alapos kutatásairól a kötet végén elhelyezett irodalomjegyzék tanúskodik.