• „Exaltatio” és hatalom

    0

    A reneszánsz mágia lebilincselő kérdéskörére immár több mint húsz évvel ezelőtt, még diákkoromban irányította figyelmemet Frances Yates monográfiája, Giordano Bruno and the Hermetic Tradition (1964). Ez a könyv, és Yates szellemi környezetének, a Warburg-iskolának más tanulmányai a reneszánsz kultúrtörténetének egy olyan aspektusával ismertettek meg, mely akkortájt a magyar szakirodalomban szinte teljes terra incognitának számított. Mestereim, Keserű Bálint és Klaniczav Tibor bíztatására az alapvető források és az elsősorban angolszász kutatások megismerése után egy kis könyvben foglaltam össze az európai reneszánszkutatás e téren elért eredményeit (Titkos tudományok és babonák: a 15-17. század művelődéstörténetének kérdéseihez, 1978), s a téma azóta is foglalkoztat. Tanulmanyaim során kezdetben arra kerestem választ, hogy miként magyarázható kultúrtörténetileg az a látszólag ellentmondásos helyzet, miszerint az emberközpontúnak és felvilágosodottnak leírt reneszánsz hozta az okkultizmus és a mágia aranykorát.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • A látó és a vak

    0

    A ​tíz kötetre tervezett történelmi regényciklus harmadik darabjának ideje a 11-12. század fordulója. Előbb Kálmán, majd fia, II. István uralkodik, s az ország főrendjei ahányan vannak, annyi felé húznak. Kálmán legfőbb ellenlábasa saját öccse: Álmos herceg, aki egész életét egy cél elérésére teszi föl: meg akarja szerezni a koronát, s ezért semmi áldozattól nem riad vissza, hol Bizáncban, hol Henrik császárnál, hol az itthoni lázongó főurak körében keres társat terve valóra váltásához.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Az írógép

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Charlie utolsó tánca

    0

    Sötét ​erdőkben bóklászó cigánykara-vánokról, éhezésről és nyomorról, egy alkoholista apa és egy bomlott elméjű anya súlyos örökségéről, a cirkusz és varieté lenyűgöző, ugyanakkor kegyetlen világáról, Kalifornia első filmstúdióiról és az amerikai közép-nyugat álmos kis-városainak mélyén szunnyadó gyűlöletről, üvegcsontú műlovarnőkről, csődbe ment impresszáriókról, és a nagy szerelem, a mozi születésének megdöbbentő titkáról mesél. És a komikumról, ami egy bukfenc, amelyik fejtetőre és pellengérre állítja a világot, bezárja az ajtót a hatalmaskodók előtt és kitárja a gyengék és védtelenek előtt, még ha csak egy mosolyvillanásnyi időre is.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten igájában

    0

    Az író alteregója – Harghitay József – nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit eltarthassa. Már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy hazudja hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmél rá, valójában székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Superfoods – Szuperételek

    0

    A SZUPERÉTELEK különleges szakácskönyv, Michael Van Straten és Barbara Griggs XX. századi kutatások eredményeire és a hagyományos gyógyászati ismeretanyagra támaszkodva állította össze étrendjeit. Megtudhatjuk, hogyan lehet étkünk a gyógyszerünk: minden betegségnél vannak bizonyos élelmiszerek, amelyektől javul a beteg állapota, s vannak, amelyeket kerülni kell.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem