-
Magyar és török-tatár szóegyezések
06 000 FtTöbb mű egybekötve:
Lindner Ernő: Nyelvjárások vallományai (1-108)
Vámbéry Ármin: Magyar és török-tatár szóegyezések (109-189)
Dr. Kuun Géza: Ascoli Árja-sémi tanulmányai (190-196)
Szénássy Sándor: Latin orthographiai tanulmányok (197-301)
Hunfalvy Pál: A magyar nyelv szótára elveiről és azok miképi alkalmazásáról (302-320) -
Magyar örökségünk
01 000 Ft„A feladatok ma még nagyobbak, mint azelőtt. Először is nemzetté kell emeljük újra a fél évszázados kommunista diktatúra során megtört, hitét vesztett, néppé alázott magyarságot. Népünk nemzeti öntudatát kell visszaszereznünk, mert ezen a földön csak nemzetnek lehet hazája. Népnek mindössze otthona van. A Haza: lelki, szellemi, politikai és gazdagási egység. Az otthon mindössze födelet nyújt, védelmet nem.
Feladatunk tehát, ha még van ilyen, kettős! Föl kell szabadítsuk Magyarország »fölszabadult« népét attól a félelemetes lehetőségtől, hogy a jelen idők irányzatát követve a nemzetközi tőke rabszolgájává váljon, nemzeti öntudatának végleges föladása árán. Széles körben ismertetnünk kell a félrevezetett világgal a valóságos magyar múltat s az igazság feltárása által vissza kell szereznünk szétszakított népünk önrendelkezési jogát.” Wass Albert, 1992 -
Médiakirályok
0600 FtA média világának élet-halál harcát csak a másokat kihasználók élhetik túl… A Médiakirályok két férfi hatalmi harcának feszültséggel teli története, melyet a világ legdinamikusabban fejlődő iparágában vívnak egymással. Steve Gaunt őstehetségével és bátorságával a gigantikus tévéállomások élvonalába küzdi fel magát. Szabadúszó életstílusa és szexuális vonzereje a nők egész hadát dönti az ágyába. Amikor összeakad Sam Benjaminnel, a küzdeni tudó producerrel, olyan barátság veszi kezdetét közöttük, mely mindkettejüket milliomossá teszi. A kemény küzdelem során bepillantást nyerhetünk a médiakirályok vég nélküli bujaságába, mindent felperzselő sikerhajhászásába, abba a világba, amit szenvedéllyel, tűzzel, s minden a győztesé elvvel hódítottak meg.
-
Nagy Lajos kora
02 400 FtNagy Lajos kora nemzetünk művelődésének történetében kimagaslóan jelentős időszak. A magyar nagyhatalom megalakulásának és fényes dicsőségének korszaka az a négy évtized, melyet Nagy Lajos hatalmas egyénisége jelöl. Művelődésünk, szellemi kultúránk és művészetünk fejlődésében egyaránt lenyűgözően gazdag ez az időszak, melynek föltárásán újabb és újabb lendülettel dolgozik az egész magyar tudományos élet. Dercsényi Dezső összefoglalja az eredményeket, kiváló írói készséggel szerves korképet rajzol, ezenkívül elsőnek állítja sorba a korszak fentmaradt művészeti emlékeit, belőlük hallgatja ki a korszak szellemiségének vallomását, mely országunk többé meg nem ismételt nagyságát őrzi. A gazdag képanyaggal díszített könyv méltó bevezetője a nagy király trónralépése hatszázadik fordulóját ünneplő 1942. esztendőnek, Nagy Lajos évének.
-
Ne lépkedjünk tojásokon!
01 000 FtÚgy érzi, manipulálják, irányítják vagy becsapják? Heves, erőszakos, és irracionális dühkitörések céltáblája?Úgy érzi, „tojásokon lépked”, hogy elkerülje a küszöbön álló összecsapást? Ha a válasz „igen”, akkor lehetséges, hogy a szerette borderline személyiségzavarban szenved. A „Ne lépkedjünk tojásokon!” a borderline személyiségzavarosok több mint félmillió barátjának és családtagjának segített e pusztító betegség megértésében, határaik meghúzásában, és abban, hogy miként segíthetnek szerettüknek, hogy felhagyjon a veszélyes borderline viselkedésmódokkal. Jelen teljesen átdolgozott kiadás a borderline személyiségzavarral kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket is magába foglalja és olyan megküzdő és kommunikációs készségeket is ismertet, melyek hasznosak a borderline ismerőssel való kapcsolat stabilizálásában. A könyv segítségével képes lesz- megérteni a káoszt,- kiállni önmagáért és érvényesíteni igényeit és szükségleteit,- elsimítani a vitákat és konfliktusokat,- megvédeni önmagát és másokat az erőszakos viselkedéssel szemben.
-
On Yellow Evenings
01 600 FtAward-winning and timeless, the poems of Jordi Larios are magnets, engaging us with the infixed force that they’re reading unleashes, subtle yet powerful in their imagery. Larios blends into the mix an uncanny marshalling of words, reassigning them to posts of optimal meaning and musicality. Technique underlies the poems, but the resulting art goes well beyond technical savvy, lifting language above ‘the clattering of / too many words,’ which bereft of poetry, only render us alone.
-
Orosz társalgás
02 400 FtAz Orosz társalgás egyszerűsített ill. könnyített változata, melynek segítségével utazásai során megbirkózhat könnyebb és bonyolultabb kommunikációs helyzetekkel is. A hangsúlyt az aktív kommunikációra, az áttekinthetőségre és a szövegben való könnyű tájékozódásra fektettük. A kiadvány 1200 mondat és szókapcsolat mellett 5000 szótári címszót is tartalmaz. A praktikus példamondatokat az olyan általános, hétköznapokon használt témák esetében gyűjtöttük össze, mint a család, utazás, szállás, étkezés, vásárlás, sport, szabadidő.
-
Peru
04 500 FtA National Geographic Society sokat próbált utazói, szakavatott világcsavargói folyton-folyvást járják glóbuszunk pazar tájait, érdekes országait. De nem csak a díszleteket bámulják meg – a kulisszák mögé, a nemzetek, népek, kultúrák titkaiba is örömest bepillantanak. Vérbeli felfedezőként összegyűjtött tapasztalataikat, bölcs tanácsaikat osztják meg az utazni vágyó olvasóval a National Geographic Traveler sorozatának köteteiben.
Az utazás megtervezése: Rövid az idő, tenger sok a látnivaló – hogyan állíthatjuk össze a legokosabban perui utazásunk menetrendjét?
Kalandra fel!: Felejthetetlen élmények a 4500 méter magasan közlekedő vonaton, kajaktúra a Titicaca-tavon, élet az asháninka indiánok között – megannyi különleges, kihagyhatatlan élmény.
Bennfentes tipp: Csak a beavatottak számára ismerős helyek, fontos tudnivalók – a National Geographic fotósainak, újságíróinak, szakértőinek kincset érő tanácsai.
Séták és kirándulások: Az inkák ösvényén, Lima belvárosában, Trujillo gyarmati időket idéző épületei között, a Santa Cruz túra vonalán és Iquitosban – részletes leírással, térképpel.
A kitaposott ösvényeken túl: Az Amazonas-medence esőerdői, Kuélap erődje, a belső hegyvidék kézműves piaca, Huchuy Cuzco inka kori lelőhelyei – háborítatlan zugok, rejtelmes perui vidékek.
Ne hagyjuk ki!: Különösképpen ajánlott helyek és programok.
Fényképek, illusztrációk, térképek: Gazdagon illusztrált segédlet az úti célok kiválasztásához, a tájékozódáshoz, a tartalmas és szórakoztató időtöltéshez. -
Petrarca levelei
0800 FtA Laura-versek költőjét, a szonettírás mesterét, a modern európai líra egyik úttörőjét, Petrarcát, mint levélírót mutatja be az Európai Antológia reneszánsz sorozatának ez a kötete. Petrarca leveleiben is újat hoz, feloldja a merev, középkori stílust, egyéni hangulatait kelti árnyaltan életre, az antik világot is csak azért idézi, hogy modern problémákat láttasson meg, legyen módja lelkesedni a római plebejus nép harcáért, hogy álmodozhasson a jövőről, s támadhassa az avignoni pápai udvart. Akár turisztikai erőfeszítésről, a Mont Ventoux megmászásáról számol be, akár öreg gazdasszonyát jellemzi találó vonásokkal, akár Boccacciót dorgálja, mert őt az írás abbahagyására, tétlenségre ösztökéli – érzéseiben, gondolataiban hozzánk közel állónak, frissnek érezzük a levélíró Petrarcát.
-
Római művészet
01 500 FtMa is, szokott pályáinkon járva, nemegyszer találkozunk a római művészet emlékeivel; elég, ha az óbudai amfiteátrumra, az aquincumi ásatásokra, Szombathely vagy Tác néhány éve feltárt gazdag római anyagára gondolunk. A római birodalom és a római művészet egészéről azonban sokunknak csak kusza és hiányos képe van. Castiglione László kézikönyve lényegében egy ismertnek hitt világ igazi ismeretével ajándékozza meg az olvasót, amikor a római művészet kezdeteit, gyökereit, eszményeit és rendeltetését történeti kialakulásában és fejlődésében igyekszik megmutatni. Az i. e. IV. századtól az i. sz. IV. századig rajzolja meg a római művészet történetét, és mutatja be legfontosabb, páratlan szépségű emlékeit. Castiglione a művészetet a történelem, a társadalom és a római ember gondolkodásmódjának összefüggésében szemlélteti és értelmezi. Számos emléken mutatja be a racionális és gyakorlatias római ember építőtechnikáját és építőművészetét, nagyvonalú és fölényes szellemű portrészobrászatát és bravúros technikájú, „modern” felfogású csendélet- és tájképfestészetét. Könyvének gerincét az I. és II. század, tehát a „klasszikus” római művészet alkotja: Itália és a birodalom fénykorának legtipikusabb művészeti jelenségei; művének utolsó fejezete pedig a késő római művészet kialakulását, a birodalom válságtüneteit ismerteti. Ebben a részben, éppen a megrendült világkép és az elvesztett stíluseszmény kapcsán, már olyan kérdéseket vet fel, amelyekre majd csak a sorozatnak egy másik kötete adja meg a választ. A szöveghez részletes időrendi táblázat kapcsolódik, mely Róma történelmének és művészetének legfontosabb eseményeit, illetve alkotásait tartalmazza. A csaknem 200 illusztráció, köztük 8 színes, változatos és élményszerű képet nyújt a bemutatott korszakról.
-
Signum Laudis
02 000 Ft1942 karácsonyán kapja meg Görgényi Dániel „magyar királyi” százados a kormányzó kitüntetését, a signum laudist. A Don-kanyarban, Voronyezs alatt állt ekkor a 2. magyar hadsereg, és szinte mindenki tudta: rövidesen napok, esetleg hetek múlva megkezdődik a szovjet csapatok támadása. És azt is tudták, hogy a kevés és gyenge fegyverzettel „ellátott” magyar hadsereg képtelen lesz ellenállni a támadásnak. Görgényi Dániel százados ott, a Don mellett értette meg, hogy a német „fegyverbarátok” háborúja ellentétes a magyar nemzet, a magyar nép igazi érdekeivel. A fogságban döbbent rá: az egyetlen, amit becsületes emberként tehet, ha szembefordul a fasizmussal és fegyverrel harcol ellene. De amíg idáig eljutott az az erdélyi fiatalember, aki tüzér önkéntesként harcolt Piavénál, és zsoldos katona, majd tiszt lett Horthy fasiszta hadseregében, hosszú utat kellett megtennie. Erről szól Görgényi Dánielnek, a magyar néphadsereg nyugalmazott vezérőrnagyának emlékirata.
-
Skyline / Duby Tal Moni Haramati
04 000 FtAll the pictures in this book are aerial photographs aimed at presenting a graphic, structural and abstract perspective of Israel, making use of the special light which illuminates the country at different times of day and in different seasons. The unique angle from which the photographs have been taken lends a different appearance to objects that we have thus far known only in a routine way. Most of the photographs were taken from a Robinson helicopter and the remainder from light aircraft where the door was removed for the convenience of the photographers. The helicopter afforded greater maneuverability at low speeds and allowed the photographers to get closer to the scenes photographed. In order to take photographs from the desired angle and with the correct illumination and timing, three preconditions had to be met: painstaking planning, optimum weather conditions, and good teamwork.
-
Solo
0800 Ft1969-et írunk, és James Bond, a 007-es ügynök éppen a 44. születésnapját ünnepli, amikor a titkosszolgálat vezetője magához rendeli, és megbízza egy furcsa feladattal. Egy kis nyugat-afrikai országot, Zanzarimot véres polgárháború szakított ketté, és M azzal bízza meg Bondot, hogy verje le a felkelést. Afrikába érkezve kezdetét veszi egy lázas tempójú kaland, amiben Bond felfedi a háború mögött álló valós erőket és rájön, hogy a helyzet minden, csak nem egyértelmű. Bond darabonként rakja össze a képet, és kiderül, mi a véres konfliktus valódi oka, egy olyan szövevényes összeesküvés, ami messzebbre és magasabbra mutat, mint álmodni merte volna. A regény olyan kalandra viszi olvasóját, ami a nyugat-afrikai hadszíntértől a londoni és washingtoni titkosszolgálatok irodáiig számos helyszínen zajlik. Cselekménye az első oldalon ragadja meg az embert és nem ereszti. Hihetetlen fordulatok, hajmeresztő szituációk, és a hatalom hiteles ábrázolása – ez a Szóló, a James Bond-életmű legújabb, lenyűgöző darabja. William Boyd, akinek munkásságát számos irodalmi díjjal ismerték el, hűen követi az Ian Fleming által teremtett Bond-hagyományt, de hőse sötétebb, komorabb és egyben érettebb is. A legújabb Bond-regény megjelenése után hosszú ideig szerepelt a népszerűségi listák élén, 2013-ban Angliában a National Book Awardsra jelölték, és mind a rajongók, mind a kritikusok nagyon kedvezően fogadták.
-
-
Sonnets / Szonettek
01 200 FtA kötetben Szabó Lőrinc fordításai találhatók Shakespeare Szonettjeinek eredeti szövegével. Az összehasonlító elemzésre is alkalmas fordítások még a 20. század elején készültek, de mindmáig megőrizték időtlenségüket, a költőiség balzsama által. Az óangol szövegek szépsége versenyez az irodalmi magyarral. Mindezt Fux Pál 154 illusztrációja teszi igazán színessé.
-
-
-
Szinyei Merse Pál élete és művészete
04 500 FtA XIX. század magyar festészetének különös sorsú mesterét művészettörténész dédunokája a család birtokában lévő eredeti dokumentumokra építve és a korszerű tudományosság elemző módszerével mutatja be. Bár a Szinyei művészetével foglalkozó irodalom elég terjedelmes, azonban inkább esszék sora volt; mind ez ideig nem történt meg az életmű hasonlóan részletes, komplex feltárása. A művész aránylag hosszú élete (1845-1920) a magyar művészettörténet-írásban szinte egyedülálló lehetőséget nyújtott a szerzőnek arra, hogy művészetünk több fontos korszakának jellemzésére is kitérjen a kiegyezést megelőző évektől az első világháború végéig. Korának történeti-társadalmi közegében, a lassan változó eszmei és ízlésbeli folyamatban bontakozik ki előttünk Szinyei élete és munkássága. A szerző a napjainkra egyre szerteágazóbb történeti ismeretekhez méltóan Szinyei helyét is az eddig megszokottnál szélesebb európai perspektívában helyezi el. Ugyanakkor a gazdag illusztrációs anyag segítségével tanúi lehetünk a művész kifejezésért vívott küzdelmének, amit a szerző a bizonytalan rajzi próbálkozások és a kész művek egymást kiegészítő tanúságtételével szemléltet. Az elemzéseknek köszönhetően árnyaltan megismerjük a müncheni festőakadémián tanuló múlt századi festők szemléletét és azt a sajátos egyéni módot, ahogyan a természetimádó Szinyei a konvenciónak hátat fordítva eljutott a Majális megismételhetetlen csodájáig. A kötet külön értéke a fényképes festmény-katalógus, mely első ízben teszi lehetővé a teljes életmű összehasonlító vizsgálatát.
-
-
-
-
Áchim a Slováci. Áchim és a szlovákság.
0500 FtA könyv szerzője, Hrivnák Mihály író, pedagógus, közéleti szereplő, újságíró, a budapesti szlovákok kulturális életének évtizedek óta meghatározó alakja. Áchim L. András nemzetiségével kapcsolatos kételyek tisztázásának kezdeményezője, e munka elodázhatatlanságának mindvégig következetes képviselője.