-
-
A Holnap városa
0A Holnap városa című kitűnő regényében, akárcsak Nagy Endre a város, Nagyvárad századforduló éveit eleveníti fel, azt az időszakot, amikor a város kávéházait Ady Endre, Bíró Lajos, Nagy Endre, Szüts Dezső és a hozzájuk hasonló, velük egyivású nagyszerű tehetségek töltik meg élettel, izgalommal. S a hatalom fölöttük az újságok címlapján egyszerre átkozott és dicsőített gróf Tisza István.
-
-
-
Az utolsó 450 év
0Kőhalmi Zoltán második regénye ezúttal nem skandináv krimi, hanem rendhagyó sci-fi, mely nemcsak a jövőbe, az emberiség utolsó 450 évébe kalauzolja el az olvasót, de olykor a múltba is. Miközben egy macimézes flakon és a hozzá tartozó kupak lebomlik, a szerző féktelen humorát és példátlan cselekménybonyolító képességét csillogtatja. Alig vesszük észre röhögés közben, hogy nagyon is komoly dolgokról értekezik: nemcsak fizikáról és metafizikáról, hanem arról is, hogyan fulladunk bele a saját magunk teremtette szeméthalomba. Mondhatnánk, hogy az vegye meg ezt a könyvet, aki szereti az egyszerre vicces és filozofikus utópiákat (pl. Kurt Vonnegut, Douglas Adams vagy Karinthy Frigyes műveit), de nem mondjuk. Inkább azt javasoljuk, mindenki vegye meg ezt a könyvet, aki szereti a szépirodalmat, a gondolkodást és a nevetést.
-
Borok a konyhában
0Rongyosra fogom használni ezt a könyvet! Saját szememmel néztem végig, amint Herczeg Ágnes és csapata heteken át csak kóstolta és kóstolta a több ezer ízkombinációt. Egyszerűen nincs ma Magyarországon még egy kötet, amely a bor-étel párosításhoz ennyire hiteles útmutatást tudna adni. -(Mautner Zsófia – a Chili & Vanília szerzője).
Egy izgalmas kísérlet igazán színvonalas beteljesülését tarthatja kezében a kedves olvasó. Egy hiánypótló mű, amely úgy tesz tanúbizonyságot elhivatottságról és szakértelemről, hogy közben mindenki számára közérthető’ stílusban és igényes tálalással segít eligazodni a sokszor még a szakembereknek is komoly fejfájást okozó kérdésekben. Ráadásul kitűnő befektetés, mert akár már egy vacsora alatt is megtérülhet az ára, ha tudjuk, hogy az ételünkhöz milyen bort érdemes választanunk. -(Gerendai Károly – üzletember).
A borok élvezete, mélyreható ismerete sokáig a férfiak privilégiuma volt. Manapság egyre több nő fedezi fel a borok világát, kíváncsi a borkészítés titkaira és osztja meg tudását másokkal, ha egy baráti vacsorán a borokról van szó. Ők gyakran veszik majd kézbe ezt a hasznos könyvet, mert mindig találnak benne újdonságokat, és lesznek olyan olvasók is, akik e könyv miatt válnak a borok rajongóivá. -(László Krisztina – a Marie Claire főszerkesztője) -
Oltás, szemzés, dugványozás
0Ez a könyv a gyakorlatban előforduló összenövesztéses szaporítási módokat mind ismerteti: közel ötvenféle fás- és zöldoltást, a szemzést, a termőfák átoltásának a módját, az oltások és szemzések védelmét. De bemutatja a gyökereztetési módokat, a sarjakról való szaporítás eljárásait, a tőosztást, a magvetést és a vadon termő növények szaporítását is.
Az utolsó fejezetben több mint 200 növény szaporítási módjait ábécé sorrendben találhatjuk meg, így keresgélés nélkül, rögtön rábukkanhatunk arra, hogy hogyan szaporítsuk a kérdéses növényt.
Egyaránt hasznos és érdekes a lakásban és a ház körül kertészkedőknek. -
-