Művészet-e a szeretet, vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés, „beleesik”? Ez a könyvecske – noha az emberek többsége manapság kétségkivül az utóbbi nézetet vallja – az előbbi feltevésen alapul: a szeretés művészet, melyet meg kell tanulnunk. Ez nem könnyű, de az egyedüli lehetőség arra, hogy ebben az egyre inkább elidegenedő világban az elkülönültséget, a magányt legyőzzük, leküzdjük.

A vámpírok köztünk élnek. Az aktuális trendeket figyelemmel kísérni igyekvő újságíróként erre akkor döbbentem rá először, amikor kezdtem úgy érezni, mintha mindenhonnan hegyes fogú, vértől csöpögő mosolyok villannának rám. És ez ma sincs másképp. Ha metrózni akarok, a mozgólépcső két oldalán egymással versengve próbálnak rávenni a legújabb vérszomjas regény megvásárlására cseppet sem burkoltan erotikus címek. Ha autóba ülök, az utamat óriásplakátok szegélyezik, rajtuk vérszomjas szeretőjük karjában üdvözült arccal elaléló lányok. A különféle tévécsatornák jóvoltából naponta akár több vérfagyasztó filmet is megnézhetek, ha pedig feltévedek az internetre, a választék végképp kimeríthetetlen. Szorgos mozirajongók már a világ hetven legjobb vámpíros filmjének rangsorát is összeállították, és ha belegondolunk, hogy ez a hetven csak a termés legjava, fogalmat alkothatunk róla, milyen hatalmas kínálatból válogathat a borzongásra vágyó néző. A dolog komolyságát azonban akkor fogtam fel igazán, amikor környezetem ifjú hölgytagjait sorra hatalmába kerítette a vérszívó-vírus. Az egyikük, megtekintve az Alkonyat-széria első darabját, csupa nagybetűvel hozta ország-világ, és persze a Facebook-közösség tagjainak tudtára: VÁMPÍR PASIT AKAROK! A másikuk kedvéért majdnem extra díjat kellett fizetnünk a londoni repülőtéren, mert az ajándékba kikönyörgött, magyarul akkor még nem kapható Twilight-könyvek miatt túlsúlyos lett a bőröndünk. A harmadik hosszasan és hősiesen ellenállt a kísértésnek, aztán egy reggel mégis arra mentem be a szobájába, hogy pizsamában üldögél az ágyon és az Alkonyat jóképű főhősének, Edwardnak (pontosabban az őt alakító színésznek) a teljes oldalas fotóit vagdossa kifelé az egyik amerikai magazinból. Kérdésemre, hogy mégis mihez szeretne kezdeni az ágyán máris kupacban gyűlő képekkel, elárulta, eltávolítja a szobájából az összes korábbi poszterét, és helyükre a drága Edwardot aggatja fel. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a szívdöglesztő vámpír mellé felkerült a falra a film egyik további szereplője, egy szívdöglesztő vérfarkas személyében. Sajátságos. Mindez számomra világossá tette, hogy a vámpírmánia több átmeneti és mulandó divathóbortnál. Ezért is kérdeztem meg olyan szakértőket a témáról, mint Dr. Csernus Imre, Dr. Szondy Máté, Feldmár András, Jakabffy Éva pszichológus, filozófus, Prof.Dr. Bagdy Emőke, Soma Mamagésa, Singer Magdolna tanatológus.