-
-
Kenyér és bor
02 400 FtA búza, a liszt és a kenyér szentháromsága végigvonul Európa történelmén, de rögtön hozzátehetjük, hogy nemcsak Európa históriáján, hanem az egész emberiségén is. A kenyér az emberiség egyik legszakrálisabb kifejezése – a bor mellett. Számos helyen szerepelnek a Szentírásban, bizonyítva, hogy kenyérhez és borhoz valóságos értelemben és kimunkált absztrakciókban ragaszkodik az európai kultúra. A kenyér és a bor az emberi élet szent táplálékai, melyeket elkészíteni csak jól, szeretettel szabad. Amikor ma az áruházak polcairól leemeljük a kenyeret, vajon azt kapjuk, amit szeretnénk? A Napsütötte ízek sorozat megismertet bennünket azzal a móddal, ahogyan eleink sütöttek, főztek, ettek és ittak, olyan alapanyagok felhasználásával, melyek ma is a rendelkezésünkre állnak.
-
Kis magyar címertan
0600 FtE könyv célja, hogy rövidesen és népszerűen bevezesse az olvasót a heraldikai alapismeretekbe. Szeretne olyan mű lenni, amely a grafikusok, tervezők, városaik számára címert kereső tanácsi vezetők és a címertan iránt érdeklődő olvasók igényeit elégíti ki. Megismertet egyrészt a heraldika szabályaival, másrészt a régi és új magyar címerek jellegzetességeivel.
-
-
-
-
-
Magyar történelem gyermekeknek
0800 FtA képes Magyar történelem gyermekeknek gazdag, színes képanyaggal, térképekkel és ábrákkal segíti az iskolások történelmi tanulmányait. A kézikönyvként is jól használható kiadvány a vándorlások korától egészen napjainkig ad átfogó képet nemzetünk történelméről. A kötet célja az, hogy a múlt eseményei között a gyermekeket elkalauzolja.
-
Magyarország műemlékjegyzéke – Tolna megye
0800 FtA magyarországi műemlékek hivatalos jegyzéke utoljára 1990-ben jelent meg két kötetben, 1988-ban lezárt kézirat alapján. A rendszerváltást követő tömeges utcanév, helyrajzi szám, tulajdonos és funkció változás miatt azonban kiadása a megjelenést követően hamarosan újra aktuálissá vált. Ennek előkészítése folyamán megfogalmazódott az az igény is, hogy az új jegyzék a korábbinál bővebb tartalommal jelenjék meg, és ne csak az adminisztratív-, hanem a művészettörténeti adatok is kerüljenek felülvizsgálatra. A lehetséges módszerek megfontolása során egyértelművé vált, hogy az új műemlékjegyzéket csak a teljes állományrevízió alapján lehet kiadni. Ez 1996 és 2002 között 95 %-ban elkészült, rendszeres revízió folyik még Somogy- és Baranya megyében, hiánypótlás pedig az egyes jegyzékek szerkesztéséhez kapcsolódóan. A munkában mintegy harminc, elsősorban művészettörténész végzettségű munkatárs vett részt. Az egységes adatfelvétel biztosítása érdekében minden objektumról adatlapot kellett kitölteni, kötött, illetve, szabad szöveges mezőkkel. Az egységes terminológia érdekében az adatlapokhoz kitöltési útmutató készült. A revízió alapvetően helyszíni szemlére épült, és elsődleges feladata az objektumok tényleges helyszíni, illetve a földhivatali alaptérképeken történő azonosítása, valamint a szemrevételezéssel megállapítható értékek jegyzékszerű összeírása, valamint az épületekről leolvasható építéstörténeti vázlat összeállítása volt. Nem volt feladat a részletes topográfiai leírás, sem az alapvető szakirodalmon túlmenő forráskutatás. A teljes műemlékállomány helyszíni szemlén alapuló, egységes szempontrendszer szerinti és lehatárolt idő intervallumon belül történő áttekintésére 1960 óta nem volt példa. Több műemlék tartozékainak, berendezésének írásos és bőséges képi dokumentálására most került sor először. így annak ellenére, hogy a begyűjtött anyag – minden erre irányuló intézkedés ellenére – kétségtelenül nem teljesen egységes, az országos állományrevízió olyan jelentős eredménye a műemlékvédelemnek, amelyre a további felügyeleti tevékenység és kutatómunka épülhet. Az adatlapok teljes tartalma a KÖH műemléki nyilvántartásának adatbázisába kerül, és ott szabályozott feltételek mellett kutatható. A műemlékjegyzék az állományrevízió során összegyűjtött anyagnak csak egy meghatározott körét s emlékenként egy-egy fotót tartalmaz. Ennek ellenére több információt ad közre egy-egy emlékről, mint a korábbi jegyzék. Az ebből adódó terjedelmi következmények és más gyakorlati megfontolások együttesen eredményezték azt a döntést, hogy a jövőben sorozat jelleggel, megyénként adjuk közre a műemlékek jegyzékét. A szövegek (leírások, attribúció, darálás) a revíziós adatlapok alapján íródtak, a jegyzék szerkesztői által esetenként szükségesnek ítélt kiegészítésekkel és módosításokkal. Az egyes szócikkek végén a revíziót végző munkatársunk monogramját adjuk meg.
-
Medúza
04 000 Ft„Aki elolvasta a nyolcívnyi verskötetet, szokatlan érzés vesz erőt rajta. Azt hiszem, minél alaposabban járta végig, fejezetről fejezetre, annál inkább zavarba jön. – Ki is ez a költő? Hová tegye ezeket a költeményeket? – Aztán, ahogy tájékozódni akar, és kinyitja megint a tartalomjegyzéket, és újra végiglapozza a verseket, mindjobban erőt vesz rajta ez a különös érzés. Mintha hűvös térben és hideg fény között, szokatlan formájú és anyagú világ útvesztőin járna, melyben sehol sem leli az egészet összefogó harmóniát. Csak lassan jön rá, hogy ennek okát nem a költői alkatban, hanem abban a zsúfoltságban kell keresnie, amely úgy csillog és fonódik egymásra e kötetben, mint ékszeresládában a sokszínű gyöngy és megmunkált nemesfém a láncok és füzérek indái között és a formák változatos ragyogásában.”
-
Megtanítanak megbocsátani
01 000 FtA spanyol polgárháborúban kétszáznégy piaristát öltek meg, közülük tizenhármat avatott boldoggá II. János Pál pápa. Ez a szám arra hívhatja fel a figyelmünket, hogy a vértanúság nem abból áll, hogy valaki kiáll egy igaz ügy mellett akár az élete árán is. A vértanúság példája Jézus, aki a kereszten is imádkozott hóhéraiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Az első vértanúban, Istvánban ugyanezt ünnepeljük: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” – imádkozta, miközben megkövezték. Más a hős, más a vértanú. Mindketten önfeláldozók, előbbre valónak tartják a köz vagy az igazság ügyét az életüknél. De míg a hős halálmegvető bátorsággal lép fel, a vértanú nem feltétlenül „halált megvetve”, inkább a félelmei ellenére bátran. A vértanú nem keresi a bajt, a hősnek viszont életeleme a bajvívás. A hős példát nyújt, a vértanú áldozatából élet fakad. A hősnek az alkatából, a személyiségéből is adódnak a tettei; ezért is beszélhetünk hősiességről és hősies jellemről. Vértanúvá sem válhat az ember valamiféle készület nélkül, de mégis a vértanúság valamiféle csavar, fordulat egy élettörténetben; valami levezethetetlenül új, amely szervesen kapcsolódik ugyan az előzményekhez, de nem megjósolható végkifejlet. Inkább csattanó, poén, ami többre, magasabbra, valami abszolút újra nyitja meg a szemünket, az életünket.
-
Mindkettő emberül
01 600 FtBaranyi személyiségének legfőbb meghatározó jegye a hűség mindahhoz, amit értéknek gondol: világnézethez, barátokhoz, szerelmekhez. Szerelemfelfogása a partner egyenértékűnek tartásán alapul, ez nem a Szabó Lőrinc- féle hímsovinizmus (tudom a minősítésért az irodalmárok 90 százaléka megkövezne), hanem a modern, humanista ember viszonya az emberszámba vett másik nemhez. Van egy kedvenc szerelmesverse, a Mindkettő emberül. A tisztaság, a bölcsesség remekműve! (Szepes Erika)
-
Nyugodt baba – Segít a természet
01 500 FtA babák sok figyelmet és törődést igényelnek, némelyikük az átlagosnál is többet. Még a legcsendesebb piciknek is lehetnek sírós időszakaik, s gyakran nehéz rájönni, mit is kellene tennünk. Ez a hasznos könyvecske arra bíztat minden szülőt, bátran használja a jól bevált, természetes módszereket, hogy olyan csitító-nyugtató szertartásokat alakíthasson ki, amelyek garantálják a kicsi nyugodt éjszakai pihenését. Elsajátíthatja a könyvből a testmasszázs és a reflexológia fogásait, amelyekkel megnyugtathatja a babát. Alternatív gyógymódok, olyan tünetek enyhítésében, mint a pelenkakiütés vagy a bélgörcs.
-
-
Pajzán Toldi
03 000 Ft„Ég a napmelegtől a kopár sík szarja…” –A Pajzán Toldi, Arany elbeszélő-költeményének trágár átköltése közel nyolc évtizede forog közszájon, sokféle változatban. Ki lehet a szerző – vagy kik lehetnek a szerzők? Mikor és hol keletkezhetett a travesztia alapja, és miféle változatok rakodtak rá az évtizedek során? Czigány Lóránt irodalomtörténész bevezető filológiai tanulmánya ezekre a kérdésekre ad választ, majd közli az eposz leghitelesebb, legterjedelmesebb rekonstruált változatát, a fellehető források, gyűjtemények alapján.
-
-
Sors-hagyaték
01 600 FtAz egyik legismertebb magyar konzervatív politikai filozófus összefoglaló „nietzsche-i” könyve a 2000-es évek magyar valóságáról, politikáról, ideológiákról, művészetekről és társadalmi kérdésekről.
-
-
Vérben és viharban
05 000 FtA kötet végén (121-125) tanulmány: A magyar ipar és kereskedelem áttekintése a honfoglalástól napjainkig. Írta: Páll András.