-
-
A titokzatos őzbak
0„Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tető. S keresztül rajtuk a nyom, amit követnem kell.” (Részlet a könyvből)
-
A titokzatos őzbak
0„Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tető. S keresztül rajtuk a nyom, amit követnem kell.” (Részlet a könyvből)
-
Hermán és Dorottya
0Goethe az újabb századoknak kétségkívül legnagyobb költő geniusa. Mint lyrikusnak, nincs párja a világirodalomban; de a dráma s még inkább az epos terén is elsőrangú alkotásai vannak. Herrmann und Dorotheá-ja, melynek magyar fordítását veszi itt az olvasó, a maga nemében a német irodalom legtökéletesebb műve, legkészebb compositiója. Igaz, hogy eleinte (1797-ben jelent meg) az elfogultság, a hiú irigység és a boszú nem tudta vagy nem akarta látni hasonlíthatatlan jelességét; voltak, kik Voss Luise-jával mérték össze, sőt ezt elébe is tették (mint valamikor nálunk Hiadort s egyebeket Petőfi fölé).