Derkovits Gyula (1894-1934) a huszadik századi magyar képzőművészet egyetemes jelentőségű alakja, aki autodidaktaként küzdötte fel magát festőink és grafikusaink legnagyobbjai közé. Hogyan sikerülhetett ez? Mi művészetének titka? Olyan kérdések ezek, amelyek mindmáig foglalkoztatják a kutatókat. Ezekre a kérdésekre keres választ Derkovits ismert monográfusa, Körner Éva is, aki a jelen kötet előszavában szemléletesen mutat rá egy sajátosan nemzeti, csakis Magyarországon lehetséges és sajátosan egyéni, csakis Derkovits személyiségével és helyzetében lehetséges művészet megszületésének feltételeire. A terrornak azokban az éveiben, amikor a tömegeket közvetlenül mozgósító kollektív munkásművészet erőit szétmorzsolták, s a polgári festészet az esztétizmus sáncai mögé vonult, a csenden csak az olyan hang tudott áttörni, amely a történelem tisztán felismert logikáját a halált vállaló elfogult szenvedély hatalmas erejével hirdette. A proletárművész Derkovits élete legszemélyesebb mozzanataiban osztályának sorsát és a magyar történelem legmélyebb tragédiáját élte át, így tudott az egyediből, a mindennapiból általános érvényű, maradandó, szimbolikus tematikát és formát alkotni. A kötetet 78 színes és 32 fekete-fehér kép Illusztrálja. Áttekintést adnak munkásságáról a még Cézanne és az aktivisták hatását mutató kezdetektől az expresszionista valóságmegfigyelésen át az érett művész leheletfinom árnyalatokkal megfestett, tömör szerkezetű és gazdag érzelmi atmoszférát árasztó fő művéig.