A szerző, a magyar várostörténet, különösen a magyar városi jogfejlődés ismert kutatója, e munkájában nagy irodalmi felkészültséggel és levéltári kutatások alapján állítja elénk a magyar városi polgárság és joga fejlődését. Munkája három részre tagozódik. Az elsőben az európai városi jogfejlődés alapjául szolgáló német és olasz városi polgárság jogfejlődésének rövid vázlatát adja. E háttér megrajzolása után a magyar városi polgárságnak és jogának az ismertetését kapjuk. A középkor városának első lakója a XIII. sz.-tól kezdve hospes néven fordul elő s nagyrészt idegen, nem magyar elemből alakult ki. A városlakók közül elsőnek – állítólag Szt. Istvántól – Székesfehérvár lakói szereztek kiváltságlevelet, melyhez hasonlót a későbbi királyok pénzügyi szempontokból más városoknak is adtak. A városi őslakosság a várispánságok felbomlása következtében nagyrészt a várnépekből is kiegészítődött, melyek összeolvadásából alakult ki a magyar városi polgári rend. A városok polgárságának a jogi helyzete nem volt egységes. Függött ez a város minőségétől, a városi privilégiumoktól és statutumoktól. A város kötelékébe való felvétel a XIII. századtól kezdve feltételekhez volt kötve. De feltételek szabályozták a polgárság kötelékéből való kiválást is. A polgárok a város kötelékéből nemcsak más városok polgárai közé való felvétel által válhattak ki, hanem a nemesség sorába való felemelkedés útján is. Ám előfordult az is, hogy a városi polgár alacsonyabb rendbe került: jobbággyá lett. A harmadik rész Buda és Pest régi polgárjogának fejlődésével foglalkozik. Buda már a tatárjárás előtt jelentős kiváltságokat nyert és a város 1403. évi kiváltságlevele már különbséget tesz cives, hospites és incolae között. A polgárság kötelékébe felvettek polgárlevelet voltak kötelesek kiváltam, melyet a városnak már a XV. században fejlett kancelláriájában állítottak ki. A török uralom után az elnéptelenedett városba lakosokat kellett telepíteni. Ezeket a kamarai adminisztráció és nem a város vette fel a polgári kötelékbe. A két város 1703-ban nyeri főkiváltságlevelét. A szerző részletesen ismerteti a polgárság kötelékébe való felvétel feltételeit, módját, a polgárok kötelességeit és jogait. A felvétel feltétele a biztos létalap, legtöbbször valamely ipar űzése volt, s a felvételért városonként, koronként és személyenként változó taksát szedett a város. A városok a kebelükbe felvett polgárokról polgárkönyvet vezettek, 53amelyekbe az illetők nevét, foglalkozását és esetleg származási vagy más adatait is beírták. A polgárság kötelékeibe való tartozás bizonyos személyes és kollektív kiváltságokat adott. Az újkorban a teljes és korlátolt jogú polgárok élesen megkülönböztethetők. A fejlődés a régi alapokon nyugszik. A XVIII. sz.-tól kezdve az újonnan felvettek jegyzékét hivatalból meg kellett a helytartótanácsnak küldeni. A városokból az adózni és városi törvények szerint élni nem akaró nemes vagy nemesített polgárokat kizárták. A XIX. sz. elején a városi polgárjog helyébe lassanként az állampolgárság joga lép, amit azután az 1848. évi V. és XXIII. tc. mond ki általánosan. A magyar városi lakossággal, annak családtörténetével foglalkozók nagy haszonnal forgathatják ezt a munkát. Értékes segítő eszközül szolgálhat a nálunk ugyan még nagyon elhagyott állapotban levő polgárcsalád történetírás számára. A városok kialakulásában szerepet játszott polgárcsaládok múltjával szükséges behatóbban foglalkozni, mert történetük sokszor adhat bevilágítást és jelentős adatokat a magyar városi kultúra, gazdaságtörténet fejlődésére, aminek bevonása nélkül ma már kellő magaslaton álló történelmet írni aligha lehet. A polgárcsaládok története a városok története, mint ahogyan a nemes családoké a vármegye, a kettő pedig együtt a magyar nemzet történetét tükrözi vissza. – Bottló Béla.