• Így írtok ti I-II.

    0
    Karinthy Frigyes

    1912-ben látott először napvilágot az Így írtok ti – a fiatal Karinthy Frigyes irodalmi paródiasorozatának azóta irodalomtörténeti fogalommá nemesedett első gyűjteménye. A műfajhoz haláláig hű maradt: több-kevesebb rendszerességgel későbbi köteteiben és azóta a Széchényi Könyvtár hírlaptárában porladó újságok hasábjain is gyakorolta az irodalmi karikatúrát; írói életművek, hangok és pózok karikatúráját és műfajok karikatúráját. „Az irodalomban is benne élt, és mégis igazában kívülről nézte – írta róla halála után, tanulmányában Babits Mihály -, pályájának természetes indulása volt az irodalmi karikatúra. Az irodalom lehetőségei érdekelték: hogyan írnak az írók és hányféle módon lehet írni? Paródiasorozat voltaképp az irodalom lehetséges formáinak végigpróbálás és leleplezése: irodalmi fantasztikumok és utópiák. A közönség az Így írtok ti után valami Így írok én-féle kiállást várt – folytatja Karinthy írói természetének, géniuszának jellemzését Babits Mihály -, de Karinthy nem volt hajlandó »egyéni« stílust és modort vállalni. Az irodalomnak éppoly kevéssé volt tekintélye előtte, mint az életnek. Itt is híjával volt minden nagyképűségnek és ellensége minden modorosságnak; itt is a logikát kereste, a fogalmak tisztázását, a tiszta mondanivalót, amelyet annyiszor eltorzít egy író »egyénisége« és önmutogatása… Igazában puritán volt, s minden grimásza a grimászok kicsúfolása. Mondatain szinte meztelenül jött át az, amit mondani akart, s kíméletlen tudott lenni minden tetszelgéssel és cifrázással szemben. Talán ő volt a legkomolyabb írónk.”

    1 200 Ft
    Kosárba teszem

  • Nem mondhatom el senkinek

    0
    Karinthy Frigyes

    Aki ​szereti Karinthyt, tudja jól: költőnek is nagy volt, Különös, szabálytalan, besorolhatatlan, mint minden műfajában. Ötlet-telitalálatai itt a paradoxonszerű végleges megfogalmazásokban villannak: némelyikük – az Előszó kétsoros tömör ars poeticája vagy a „Strungle for life” zárórímének hősi-etikus tilalma – annyi más karinthyádához hasonlóan, szállóigeként vonult be a köztudatba. Van olyan verse, amelyben látomás hegyesedik végül önmagát is – mint a Judik Etelt gyászoló Halott –, amelyben az ötlet tágul rettentő vízióvá. Jelezve egyúttal azt is, hogy Karinthy hiába érzi az Arany János „Nagyon fáj! Nem megy!”-ét, ötleteinek gyötrő szikrázása sosem tud megszűnni.
    A szinte még gyerekfővel írt Vérmező, 795. május csillogó szenvedélyessége hamarosan kiszorul Karinthy lírájából;a gördülékeny pátoszt csak az ígéretes korszak és az ígéretes életkor egybefonódása lobbanthatta ki – ez teszi a verset a magyar líra egyik legszebb zsengéjévé. Az első verseskötet publikálását (Nem mondhatom el senkinek, 1930) megelőző húsz év számra kicsiny verstermése az egész Karinthy-oeuvre műfaji és hangulati változatosságát tükrözi: a vékony kötetben versnovellák vershumoreszkkel, verskiáltvánnyal váltakoznak. Élete utolsó éveiben az alig negyvenöt éves Karinthy váratlanul gazdag öregkori lírát teremt. A magyar költészet ez idő tájt lezajló korszakváltásával együtt haladva, de a maga külön útján, köznapi hangú, elbeszélő jellegű verseket ír, kényelmes, lazán ritmizált, hosszú sorokban. Ezeknek a látszólag kedélyesen beszélgető költeményeknek szinte az egyetlen témájuk a halál. A szűkölő halálfélelem. Az elszámolás a teljesített és nem teljesített feladatokkal. Számvetés a pályatársakkal meg az új nemzedékekkel, akiket már új eszmék vezetnek, gőzök bódítanak, és ki tudja, érdekli-e őket, amit az öreg író „kiárusít”. És végül leszámolás a korral, amelynek az ifjúkori reményeket megcsúfoló iszonyata nagyon is a korhoz tapadó közege a halálfélelem kortalan emberi szorongásának. Kései verseinek kötetkiadását – igazolva a versek sugallta előérzetet – Karinthy már nem érte meg. Az Üzenet a palackban nem sokkal a halála után, 1938-ban jelent meg.
    Kötetünk anyagát néhány, az eddigi gyűjteményekben nem olvasható vers, sanzon teszi teljesebbé.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom