A Babits-sorozatnak ez a kötete két részre oszlik. Az első részben a fiatal Babits szabadabban csapongó versfordításait találjuk, 1910-ig, a második részben az érett, mindenkor teljes hűségre törekvő Babits nagy fordítói remekléseit. A két rendszeren belül a költők időrendjét követtük, s ez magyarázza, hogy gyakran közvetlenül az Amor sanctus középkori áhítattal lobogó himnuszai mellett találjuk az Erato profánul vad érzékiséggel ragyogó darabjait. Jelképe ez annak a kimeríthetetlen, mohó érdeklődésnek, a nagy lírai költő kíváncsiságának, amellyel Babits a világirodalom annyi területe felé fordult; annak a maradandó és immár véglegesen magyar gazdagságnak, amit Babits világirodalmi kincstára összegyűjtött. A nagy magyar fordító-költők között sem igen akad, akinek műfordítás-gyűjteménye ilyen gazdag, sokoldalú és tökéletes volna – méltán állítható Babits saját verskötetei, és hatalmas fordításkötetei, az Isteni színjáték és a Dráma-fordítások mellé.