Nincs az eszmetörténetnek olyan eredendően izgalmas korszaka, melyet ne lehetne a kötelező olvasmányok unalmába fullasztani. Elég „elvonatkoztatni” a problémáktól, az élő ellentmondásoktól, s máris a halott problémátlanság és dogmatikus ellentmondásmentesség – Goethével szólva – „kripta-doha” csapja meg az olvasót. Jelen kötet kísérletet tesz arra, hogy a francia felvilágosodás és forradalom korszakát eszmei kortársunkként mutassa be. Ám nem az esetleges történelmi analógiákban rejlik a francia felvilágosodás eszmevilágának igazi időszerűsége, hanem kritikai szellemében. A francia felvilágosodás világtörténelmileg visszavonhatatlanul felállította az Ész ítélőszékét minden világi és egyházi hatalom, minden emberellenes dogma és tudathasadásos tekintély megítélésére, s ezzel kivívta – Kant szavaival – „az emberiség szellemi nagykorúságát.” Az emberiséget szellemi kiskorúságban tartó tekintélyuralmak elleni harc pedig fontos része annak a küzdelemnek, melyet Marx általános emberi emancipációnak nevezett.