Az erdélyi magyarság sorsa a XX. században felszínesen ismert a magyarországi közvélemény előtt. Még Erdély három kötetes története /Bp., 1986/ is csak vázlatosan tárgyalja az országrész történetét a jelenkorban. Szinte érthetetlen, hogyan váltak színmagyar városok, alig félévszázad alatt, román többségű városokká, míg több mint félévezredes korszakunkban, nemcsak megőrizték magyar jellegüket, hanem az egész magyar kultúra teremtő műhelyei voltak. Marosvásárhely története magyarázatot ad erre a kérdésre. Sűríti mindazokat a jelenségeket, melyek az egykor magyar többségű városokban végbementek Erdélyben. A város történetét átfogóan feltáró mű 1942-ben jelent meg /Kiss Pál: Marosvásárhely története. Marosvásárhely-Budapest, 1942/. Ez a mű csak Marosvásárhelyt került forgalomba és megmaradt példányait 1945 után bezúzták. Ma már könyvritkaság. De az azután bekövetkezett eseményekről, csak egyoldalú részletek jelentek meg, ezért ma áttekinthetetlen és érthetetlen, hogy mi történt valójában századunkban és minek a következménye az 1990. évi „Marosvásárhelyi pogrom”. A Honfoglalás 1100. Évfordulóján Budapesten megjelenő terjedelmes kötet áttekintést ad a város 1316 utáni történetéről, jelentős szerepéről a magyar történelemben, majd hiteles dokumentumok és statisztikai adatok alapján felidézi a város 1918 utáni politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulását. Egyúttal sajtótörténeti forrást is nyújt, mivel a helyi sajtó anyaga alapján tárja fel a város politikai életében bekövetkezett változásokat a két világháború között s különösen az 1944. évi román és szovjet megszállást, majd a román diktatúrának a magyar lakosságot sújtó, intézményeit megsemmisítő és kisajátító döntéseit. A város magyar jellegét átformáló eseményeket a román bel- és külpolitika összefüggéseiben vizsgálja, rávilágítva Románia nemzetiségi politikájának valóságára és ma is érvényesülő, a magyarságot felszámoló törekvéseire.