• Lagúnák

    0

    Az ​Udvari asszony regényének nevezhetnénk ezt a művet, olyan értelemben, ahogyan Castiglione az Udvari Ember kifejezést használta. A XV-XVI. század fordulója már férfi-erényeket is követel a nőtől, az iménti értelemben vett Udvari Asszonytól: azt, hogy folyamatosan uralkodjék értelmével szenvedélyein, érzelmein és érzékein, azt, hogy legyen benne valami „démoni tárgyilagosság” önmagával és az udvarokkal szemben, azt, hogy a test és a lélek szépségei az értelem uralma alatt harmonizáljanak benne.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Lángész és őrültség

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Lángoló tengerek

    0

    A kiváló tudós és közkedvelt ifjúsági író ebben a kötetben a világ legnagyobb tengeri csatáiról ad izgalmas képet. Minden sora lebilincselő érdekes olvasmány, az egész mű pedig páratlanul tanító-, ismeretterjesztő- és nevelőhatású alkotás.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lármafa

    0
    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lassú teher

    0

    Az utoljára több mint húsz éve megjelent kötetben Tar Sándor huszonhat írását olvashatjuk három ciklusba rendezve. A történetek a szerző szociográfiájának és megrendítő, de a humort sem nélkülöző prózájának legfényesebb pillanatait idézik. Tar mindent tud, amit mesterségéről tudni lehet és tudni érdemes: nemcsak a világot, az abban élő embert is ismeri, emellett mesterien szerkeszt, prózájában a különböző elemek remekül ötvöződnek.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Latinovits

    0

    A kötetben megszólalnak: Cenner Mihály, Frenreisz Istvánné (az édesanyja), Hernádi Gyula, Horvai István, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Karcsai Kulcsár István, Kazimir Károly, Király István, Nemeskürty István.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lawrence Ferlinghetti versei

    0

    LAWRENCE FERLINGHETTI állítólag maga sem biztos benne, 1919-ben vagy 1920-ban született-e, csak abban, hogy március 24-én, a New York állambeli Yonkersben. Olasz bevándorló apjának és portugál anyjának ötödik gyermeke volt. Apja váratlanul meghalt, anyja megőrült, őt anyjának egyik nőrokona néhány évre Franciaországba vitte. A háború kitörése után Ferlinghetti bevonult a haditengerészethez, majd 1948-ban a Columbia-egyetemen megszerezte a Művészetek Magisztere fokozatot, 1951-ben pedig a párizsi Sorbonne-on doktorált.
    Költészete a beatmozgalommal együtt az ötvenes években bontakozott ki San Franciscóban. Magyarul a Nagyvilágban és az Üvöltés című antológiában jelentek meg versei, Egyes szám negyedik személy című regénye pedig a Modern Könyvtárban látott napvilágot.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Lázadás a Tiszánál. Kalandos korrajz

    0

    A kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-IV.” címmel megnevezett zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Lázadás a Zöld-folyóban

    0

    Kétezer-ötszáz ​elítélt izzad a Green River Állami Büntetőintézet hatalmas üvegkupolája alatt, az iszonyú gránit-, üveg- és acéllabirintusban – kétezer-ötszáz fegyenc lelkében tombol az ember ősi erőszakvágya.
    r. Ray Klein, a „ sotokan harcos” három kemény évet húzott le az intézetben s annak AIDS-fertőzöttekkel teli gyengélkedőjében – itt sajátította el a túlélés egyedül hatékony filozófiáját: KURVÁRA SEMMI KÖZÖM HOZZÁ.

    750 Ft
    Kosárba teszem
  • Lázár

    0

    Skandináv krimi. Svédország leghírhedtebb sorozatgyilkosát, Jurek Waltert évekkel ezelőtt kiiktatták, de a nyomozók sosem pihenhetnek, hiszen valaki mindig a helyébe lép. Ezúttal egy rejtélyes gyilkos után kutatnak, aki egymás után végzi ki Európa leggyűlöltebb bűnözőit.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Le Robert illustré 2025

    0

    La référence de la langue française et de la culturePlus de 70 000 mots, 145 000 définitions et exemples.60 000 renvois vers des synonymes, des contraires ou des mots de la meme famille.20 000 expressions et locutions ; plus de 2 000 citations.L’étymologie de plus de 30 000 mots.35 000 noms propres : personnalités, lieux et évenements.6 000 illustrations, photos, schémas, dossiers et planches encyclopédiques.Des cartes géographiques et historiques.Une recherche rapide et facileMots etnoms propres classés ensemble.Votre acces au Robert illustré en ligneTous les contenus du dictionnaire enrichis.Un conjugateur de verbes.100 vidéos patrimoniales sur l’histoire.Une chronologie et un atlas interactifs.

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Lean Startup

    0

    Eric Ries szerint a startup olyan vállalkozás, amelynek célja új termék vagy szolgáltatás létrehozása szélsőségesen bizonytalan feltételek között. Ez ugyanúgy igaz a garázsában szerencsét próbáló egyéni vállalkozóra, mint a Fortune 500-as egyik vállalatának tárgyalótermében összegyűlő rutinos szakemberekre. Hiszen ugyanaz a küldetésük: át kell hatolniuk a bizonytalanság ködén, hogy megtalálják a fenntartható vállalkozáshoz vezető sikeres utat.
    A lean gyártás tapasztalataira építve a Lean Startup forradalmian új menedzsmentmódszert kínál. Arra biztatja az innovatív vállalkozókat – cégmérettől függetlenül -, hogy ne dőljenek be a hiúsági mutatóknak, inkább a tényleges előrehaladást mérjék, és mielőbb derítsék ki, mit is akarnak valójában az ügyfelek. Üzleti elképzeléseiket pedig folyamatosan teszteljék, és igazítsák a körülményekhez, mielőtt még túl késő lenne.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Lechner Ödön

    0

    A nemzeti önkifejezésre való törekvés a századforduló idején a velünk szomszédos országok mindegyikében megjelent, s mindenütt a helyi történelmi stílusok valamelyikére, illetve a regionális népi építészet emlékeire épült rá. Valamennyi efféle irányzaton, s a századforduló egész építészetén belül Lechner Ödön az egyetlen, aki az általa forrásnak tekintett történelmi motívumkincsből nem historizáló felfogással hozott létre korszerű „magas művészeti” stílust. Ennek révén művészete felülemelkedett a regionális és nemzeti kategórián. Lechner építészeti nyelve felismerhetően és érzékelhetően kötődik a népművészet formavilágához, de azt építészeti stílussá alakítva, kiemeli etnikai határai közül.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Legkedvesebb verseim gyűjteménye

    0

    Édesapám, Busay Balázs 1876-ban Jászapátin született egyszerű, sokgyermekes család gyermekeként. Korán elkerült otthonról Battonyára, ahol nyomdásznak tanult. Fiatal korában Budapesten az Atheneum Nyomdában dolgozott korrektorként. A könyvek iránti szeretete itt teljesedett ki. Autodidakta módon vált művelt emberré. Németül, franciául beszélt. Az Iparművészeti Főiskolán könyvgrafikát tanult. Kialakította egyéni stílusát. Saját maga által összeállított versesköteteken kívül imakönyveket, elbeszélő költeményeket. (Petőfi: János Vitéz) írt le kézi díszírással, amelyeket egyéni motívumokkal és iniciálékkal díszített. Az Iparművészeti Múzeum 1923-ban megvásárolta egy könyvét, sőt művei még napjainkban is felbukkannak aukciókon. Élete delétől haláláig (1947) Jászapátin élt és alkotott. Barátjának tudhatta Vágó Pált, a Jászság világhírű festőjét. Bensőséges barátságukról megemlékezik Móricz Pál Magyar sirató” című könyvében.
    Lâm Zoltánné Busay Irén

    1 100 Ft
    Kosárba teszem
  • Legújabb magyar anekdotakincs

    0

    Nem csupán idő és erő, de ezeken túl betáplálás, feltöltődés is kell ahhoz, hogy egy új könyv megszülessék. Aki a ma anekdotaikonját akarja megírni, annak a ma eseményeinek bizonyos körével kell feltöltődnie – szikrafeszültségig. És rá kellett jönnünk, hogy ez olyan nehézkes és hosszadalmas folyamat, amit nem lehet kallantyúval bekurblizni. Mód, alkalom, figyelem kell hozzá, véletlen és előkészített találkozások sora, kölcsönös mesélőkedv, állandó, éber készenlét, a sebesen váltakozó színhelyek és szituációk szabatos rögzítése, s végül aprólékos mérlegelés és válogatás.
    Ildomtalan és botor dolog lenne az Olvasót e kötet küszöbén hosszadalmas magyarázkodással visszatartani.
    Mégis: egy sor megfigyelés, ami a korszerű anekdota problémáiról, keletkezéséről, kialakulásáról munka közben felgyülemlett – közlésre kívánkozik. Úgy gondoltam tehát, nem állom útját a küszöbön az Olvasónak, de megkérem, hogyha majd a sokszáz történet végére érkezik, szánjon rá még egy kis fáradtságot és fussa át a huszonegy fejezetet követő néhány oldalt, tapasztalataim summázatát.
    Az anekdoták bábjátéka után nézze meg a szerkezetet.
    Szerzői ravaszkodás is ez: lehet, hogy ettől kap kedvet az újraolvasáshoz.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Légy diplomata! Hogyan szolgálhatja hazája ügyét a külföldet járó magyar (Anekdóták, adatok és társalgási ötletek)

    0

    Diplomáciai notesz külföldet járó magyarok részére.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Légy hű magadhoz

    0

    `Azt hiszem, minden, amit valaha is tettem és írtam, csupán előkészület volt ehhez a könyvhöz.` – mondta műveiről a szerző, s bár nem önéletrajzi regényt írt, hősének sorsában, világszemléletében Eric Knight életútjára, mélységes humanizmusára smerhetünk. Egy esztendővel a halála előtt fejezte be életének főművét, ezt a regényt, melynek minden sorát az igazság kimondásának felelősségérzete hatja át. Tombol a második világháború, Angliára hullanak a bombák, a brit társadalom élete fájdalmasan felbolydul. Ekkor találkozik két fiatal: Prudence, a gazdag arisztokrata lány és Clive, az alacsony sorból származó fiú. Megszeretik egymást, tervezgetik majdani életüket, amelyről a lelkük mélyén mindketten sejtik, hogy csak vágyálom, szörnyűségeket megszépítő illúzió…

    900 Ft
    Tovább olvasom
  • Legyen hited és lészen országod!

    0

    1920. június 4-én írták alá a franciaországi Versailles-ban, a Nagy-Trianon-palotának nevezett épületben az első világháborút lezáró békediktátumot. A szerzők olyan dokumentumokat és emléktárgyakról készült fotókat válogattak össze a kötetben, amelyek a nemzet lelkületét szemléltetik abban a tragikus helyzetben, amikor az ország területének kétharmada elveszett. Apróságok, hétköznapi használati tárgyak, különféle kiadványok, egyszeri és alkalmi nyomtatványok, sajtópublikációk, bélyegek, kották, képeslapok mesélnek precíz történelmi alapossággal arról, hogyan élte meg a nemzet Trianont. ,,Van egy nagyon gazdag illusztrációs anyag, amely arról informálja az olvasót, hogy a két világháború között hogyan gondolkodtak Trianonról, és miféle módon juttatták kifejezésre tiltakozásunkat Trianon ellen” – mondta Romsics Ignác akadémikus.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lékiratok I-II-

    0

    Nem, nem elírás, Jankovics Marcell tudatosan választotta a kellemesen lágy hangzású emlékiratok szó helyett a Lékiratokat könyve címéül. Ezzel utal arra, hogy saját és családja múltja „többé-kevésbé nem kedves” számára, még ha alapvetően derűs természetének köszönhetően „igyekszik kedélyesen szemlélni”.
    A regényes életrajz J. M. élete első 19 évére terjed ki, ám a valós történelmi háttér, amit felrajzol, majd egy fél évezred: felvázolja egész családjának történetét is, visszamenvén az időben az egykori horvát, székely, örmény, lengyel ősökig.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Lélek a vártán

    0
    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lélekedzés

    0

    Társadalmi és történelmi perspektívájú ez a pompás pszichológiai regény, amelynek hosszú, pompás, pontos Mercedes-útjain egy mindent tisztázó és lezáró párbeszéd mondatait fogalmazza, készítgeti magában, szüntelenül a lelkét edzve, szüntelenül egy göböt érezve a gyomrában, egy vezérigazgatói sofőr. A kesztyűtartóban kés, a Főnök magnetofonjában Mozart-zene.

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Leletek

    0

    Másfél évszázaddal ezelőtt – a fényképezés feltalálásával – megszületett az emlékek rögzítésének az a módja, amellyel megmenthetővé lettek az egyéni és kollektív emlékezet múlandó élményei…
    …A szerkesztők – mint a régészek – leletfeltárást és gyűjtést végeztek és ennek eredményét kapja kézhez az olvasó. Időrendben, egymásra épülő metszetekben rétegződik az anyag, mely nem a nevek, hanem a teljesítmény, s az új, időteremtette jelentések érvénye alapján rendeződött össze. Sok fényképezőről – akiket valaha oly nagy tisztelet övezett -, kiderült hogy esetlegeset alkotott, másokról, akiket korábban számba se vettek, hogy maradandót.
    Kötetünk nem törekszik, hisz nem is törekedhet a teljességre. Igénye egy van csupán: a magyar fotográfia még meglehetősen ismeretlen múltjából, képanyagából olyan válogatást nyújtani át az olvasónak, amelyet kedvvel és sokszor lapozhat át; amely klasszikus művek és új felfedezések élményét ígéri; képeskönyv, mint vállalt elődei: Rosner Károly 1939-es és Kaukovszky Tamás 1945-ös Magyar fényképezése, a Magyar fotóművészet 1961-62-es kötetei, melyeket Vadas Ernő szerkesztett, vagy az 1971-ben megjelent Fotografia Hungarica (Szántó Tibor összeállításában). Tükör, amely önnön képünket adja vissza. Híradás, amely másokról tudósít. Nyom, amely jelen (és volt) létünkről őríz üzenetet.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Lelkét őrzik a sasok

    0

    – Meneküljünk nagyúr! Térjünk vissza Somogyvárra! Ott biztonságban lennénk. Hírnökeid, tisztjeid körbejárnák Somogyvárot, hogy zászlód alá gyűjtsék a fegyveres férfiakat. Akkor lenne idő és remény a túlélésre… De így és most…
    A táltos szavai pillanatok alatt eljutottak a harcosok fülébe, a legtávolabb tartózkodókhoz is. Nagyon jól tudták, hogy az öreg ösztönei és jóslásai régtől fogva megbízhatóak. Ezért élvezte Koppány bizalmát.
    Somogy hercege mindent megértett, de tudta, ha visszafordul, akkor üldözni fogják. Fáradt embereivel még esélytelenebbek lennének egy ütközetre. Ráadásul azok a gyötrő, rendre visszatérő álmok világossá tették számára a kiúttalanságot. Akik a vesztét akarják, el is érik a szándékukat. Ellenségeinek az ő vére kell és ebből a lakomából nem kívánnak kimaradni!

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Lelki harc

    0

    Lorenzo Scupoli néhai theatrinus szerzetes az újkori katolikus aszketikus irodalom egyik legkimagaslóbb képviselője. 1589-ben megjelent, eleddig anyanyelvünkön csaknem hozzáférhetetlen ezen műve mit sem veszített időszerűségéből. Felöleli ugyanis a keresztény élet úgyszólván összes ismérvét: az Istenbe vetett bizalom fontosságát, önmagunk megalázásának jelentőségét, az akarat, az értelem jelentőségét a Teremtő követésének szolgálatában, a bennünk lévő testi-lelki szenvedélyek valóságos természetét és szabályozását, a bűnök elleni állhatatos küzdelem módozatait, az erények nemeit, rossz hajlamaink legyőzésének lehetőségeit, az imádság fajtáit, az elmélkedés nélkülözhetetlenségét Krisztus nyomdokain való járásunkban s végül, de nem utolsósorban az Oltáriszentség helyes vételéről, a méltóságteljes szentáldozásról. – Ifj. Tompó László

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lelkipásztori liturgikus lexikon

    0

    Minden könyvnek, e lexikonnak is érdekes története van. A Rupert Berger által 1969-ben készített Kleines Liturgisches Lexikon 1980-ra kibővült Adolf Adam közreműködésével Pastoralliturgisches Handlexikonná. A sok változás és a bontakozó liturgikus érdeklődés szükségessé tett egy átalakított változatot (1994), amelyben azonban egészségi okok miatt Adolf Adam már nem vett részt. A társszerző Adolf Adam, a Mainzi Egyetem liturgia professzora, 93 éves korában, 2005. december 12-én el-hunyt. Rupert Berger professzor viszont átdolgozott formában, 1999-ben jelentette meg a Neues Pastoralliturgisches Handlexikont, amelynek második, 2001-ben megjelent kötetét 2005-ben még követte a legutóbbi kiadás: Pastoralliturgisches Handlexikon címmel, ezt használtuk a magyar fordításhoz.(…)
    Pákozdi István

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lelkünk útjai I.

    0

    DR. MICHAEL NEWTON világhírű pszichológus a kliensei segítségével egyéni hipnózismódszerével hozza felszínre a mindannyiunkat évezredek óta foglalkoztató alapkérdésekre választ adó információt. A kutatásából kikerekedő világkép egyszerre lélegzetelállító és inspiráló is. Beleláthatunk létünk legmélyebb, eddig homályba burkolt titkaiba, megtudhatjuk, hogy: honnan jövünk, miért vagyunk itt és hová megyünk? Ez a kötet ehhez nyújt segítséget. A már 17 nyelven megjelent kiadvánnyal ismerkedni akaróknak ajánlott, akik a forgatása során Newton doktor felfedezésének megfelelően az előző életeik emlékein túl az annál jelentősebb köztes létbe is el kívánnak jutni, ahol megtapasztalhatják a lelkük halhatatlanságát, a lélek és az emberi agy összekapcsolódásával a legtöbb ember számára titkoknak maradó halál utáni élet rejtelmeit, amelyek jobban lehetővé teszik a tartalom ismeretanyagának mélyebb kontextusban történő elemzését és értékelését is.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Lengyel menekültek Magyarországon a háború alatt

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Lepkék a könyvtárszobában

    0

    Agócs Sándornak az érzelmek áradását, az indulatok elvadulását, azaz a szavak habzását szikár – nem ritkán az iróniát is vállaló – fegyelemmel visszafogó, regulázó költői elkötelezettsége azt jelenti, hogy a játék és a forma meg a napjainkban kánonként erőszakoskodó kiüresített hagyomány vagy a merő poétikai protokoll helyett az ő versében a magánélet és a közösségi létezés elemi tényei és alapkérdései válnak hangsúlyossá – írja Alexa Károly a verseskötetet ajánlva.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Lesabéndió

    0

    A Lesanbédio, az 1913-ban írt aszteroidregény világát a Pallas nevű égitest önmaguk is végletekig rugalmas testű lakói állandóan változtatják, tökéletesítik, míg végre megindul a (sokféle szimbólumként magyarázható) nagy toronyépítés, melynek csúcspontja a legfőbb alkotónak- a címszereplőnek- átváltozása, eggyé válása a Mindenséggel.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Lét és idő

    0

    Heidegger főművének, a Lét és időnek második, javított kiadásával a kiadó a Sapientia humana keretein belül egy új sorozatot hív életre, melyben a 20. század e kiemelkedő filozófusának alapvető munkáiból, előadásaiból ad válogatást.

    7 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Lételméleti vizsgálódások

    0

    A kötet, amelyet átnyújtunk az olvasónak, Nicolai Hartmann-nak, korunk egyik kiemelkedő polgári gondolkodójának kisebb lélegzetű tanulmányaiból készített válogatás. E tanulmányok betekintést kívánnak nyújtani a hartmanni ontológia rendszerébe, amelynek kiemelkedő sajátosságai közé tartozik, hogy a modern polgári dekadencia szkeptikus, relativizmusba és szubjektivizmusba hajló tendenciáival szembeszállva, kritikailag állást foglal a megismerés objektivitásáért. Ezen az alapon igyekszik a valóságösszefüggéseket széles körűen szem előtt tartó filozófiai világképet kidolgozni. Az itt közölt írások a lételmélet alapproblémáival, természetfilozófiai. ismeretelméleti és etikai kérdésekkel foglalkoznak.
    A kötetet Redl Károly elmélyült bevezető tanulmánya egészíti ki.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem