• Isten embere

    0
    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten és a bor

    0

    Magyarországról mindeddig csak ketten kaptak borral kapcsolatos „Oscar-díjat”. Szepsy István borász 2013-ban vehette át a „Les Seigneurs du Vin” kitüntetést, Dékány Tibor pedig 2014-ben Párizsban nyerte el a „Terroirs d’Images”, a szőlő-bor témájú fotográfia fődíját.
    Az ő könyvüket tarthatja kezében az olvasó. Dékány Tibor fotóművész szőlőhegyi kápolnákat, védőszenteket, feszületeket bemutató képeihez Szepsy István írt bevezető gondolatokat. Dékány Tibor mintegy harminc éve járja, fotografálja a szőlőhegyeket: mindig is fontosnak tartotta, hogy megörökítse a szőlő, a bor szakrális vonatkozásait. Szepsy István életében a szakrális tisztelet természetes gyakorlat volt, hiszen édesapja már kiskorában kivitte minden szenteste a hegyre, hogy átadják karácsonyi örömüket a szőlőtőkéiknek is.
    A csaknem 100 képhez Krassó László választott idézeteket, számos fotó pedig Petrőczi Évát ihlette versre, hogy a látvány és a szöveg együttes élménye emelhessen minket a „magasabb lét” felé.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten hozott a majomházban!

    0

    Kötetünk a társadalmi szatíra utánozhatatlan és kivételes tehetségű mesterének klasszikus novelláit gyűjti csokorba.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten igájában

    0

    Az író alteregója – Harghitay József – nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit eltarthassa. Már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy hazudja hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmél rá, valójában székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten közelében

    0

    Az ​idősebb nemzedék úgy ismerte Reményik Sándort és szerette verseit, hogy nevét és költői munkásságát a legnagyobbakéval együtt emlegette. Különösen igaz ez a protestáns egyházak híveire. Reményik Sándor Erdélyben élt, erdélyi magyar költő volt, akinek munkássága a két világháború között teljesedett ki. Magyarságtudata, istenhite világító fáklyaként mutatta az utat, a megmaradás lehetőségeit és Istenben való megnyugvás békéjét az erdélyi és az itthoni magyarságnak. Azután évtizedekig – különböző politikai meggondolásokból – nem volt „divat” róla beszélni, verseivel megismertetni az újabb nemzedéket. Születésének századik, halálának ötvenedik évfordulója alkalmából az Unikornis Kiadó és az Evangélikus Egyház Sajtóosztálya közös kiadásban egy válogatást nyújt át Reményik Sándor istenes verseiből. E versek gyönyörűek. De ezen túlmenően ezekben a versekben a mai istenkereső embert találjuk meg, mondhatnánk azt is, hogy saját magunkat, ki hívő hitetlenségével, meggyötörten, de mégis reménykedve keresi az Urat, akiben megkapaszkodhat, akiben feloldódhat, aki reményt ad a reménytelenségben, értelmet ad az értelmetlen életnek, célt ad az egyéni és nemzeti céltalanságban. Ady költészetével rokon minden tusakodása, hinni akarása, Istenre, a megváltó Krisztusra találása. A legkeresztényibb magyar költő vallásos verseinek e kis gyűjteményét meleg szívvel ajánljuk azoknak, akik maguk is talán sokszor így imádkoznak: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten markában

    0

    Válogatás a mélyen hívő és nagy műveltségű szerző bibliai ihletésű karcolataiból, melyek elsősorban gyülekezeti tapasztalatainak jóízű gyümölcsei. A szellemes, szívet-elmét tápláló írások mindegyikét személyes, drámai életrajzi elemek teszik még hitelesebbé és számos, ma is érvényes, megszívlelendő igazságot tartalmaznak. Zsindelyné Tüdős Klára neve – a Református Egyházban főként nőszövetségi tevékenysége révén – századunk derekán fogalommá vált. A főként a Reformátusok Lapjában megjelent írásaiból válogatott kötet az ifjúság számára is ajánlható, a benne rejlő tanulságok révén.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten ostorai

    0

    Róma alapításának 1127. évében az egykori világbirodalom két részre szakadva próbálja útját állni a határait ostromló barbár népeknek. Balambér hun nagykirály Theodosius kelet-, és Gratianus nyugatrómai császár viszályát kihasználva egyre nyugatabbra tolja a Hun Birodalom határait. Miközben seregei a Duna–Tisza közén megvetve lábukat Pannónia végső meghódítására készülnek, messze, a Volga partján Tas, a magos tudók tanítványa hozzásegít egy kovácsot szerelme beteljesüléséhez… de segítségének ára van: magának kéri a kovács majdan megszülető hetedik gyermekét. Évek telnek, a jóslat beteljesedik és a kis Torda Tas kíséretében napnyugatra vándorol, letelepszik Erdélyben, ahol mestere felkészíti az eljövendő hun uralkodók szolgálatára. Torda fokozatosan ébred öntudatra. Mikor fiatalemberként a Pilisbe teszi a székhelyét, már tudni véli, hogy ő nem csupán egy újabb hun sámán a sok közül. Ő sokkal több annál… Fonyódi Tibor több kiadást megért és nagy népszerűségnek örvendő történelmi regénye Torda, a táltos élettörténetén keresztül az európai történelem talán legvéresebb évszázadának eseményeit mutatja be. A fordulatokban gazdag, lebilincselő, egyedi hangvételű regényben a magyar őshagyomány legszebb elemei és a történelmi tények ötvözése révén nyerhet betekintést az olvasó a Hun Birodalom fénykorába és legnagyobb uralkodója, Atilla életébe.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten őszi csillaga

    0

    Az Isten őszi csillaga című Sinka-kötet többműfajú könyv, verseket, újságcikkeket, dokumentumokat, színpadi töredékeket és egy elbeszélést tartalmaz. A nagy antológia-versek ismert változatuk helyett az első közlés eltérő címével vagy szövegváltozatában olvashatóak. Néhány vers először szerepel kötetben, így a költő Vésztőn írt korábbi alkotásai közül a Pásztortűznél, a II. világháború utáni termésből a Kinek így, kinek úgy, a Júlia-táncoltató, a Pesti piacon fáradt kis magyar angyal és a Ragyog frissen a reggel. A híres kiseposz, a Pásztorének 1935-ös első megjelenése szerinti teljességében gazdagítja a kötetet. A Szeget szeggel ciklus publicisztikai írásai kevés kivételtől eltekintve most kerülnek először könyvbe. Az első négy a pásztorköltő vésztői pályakezdéséhez kötődik, mindegyik a Magyar Falu című néplapban jelent meg. Az új kiadvány Sinka István pályájának és életművének jobb megismerését segíti.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Helytartó

    Isten rabjai

    0

    Egy ​XVI. századi nyelvemlék, a Margit-legenda hívta föl Gárdonyi figyelmét IV. Béla király leányának, Margit regényes élettörténetére. A Ráskai Lea másolatában megmaradt legenda föltételezett szerzője Marcellus páter, Margit gyóntatója volt, akivel a regény több jelenlétében mi is találkozhatunk.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Isten romokban

    0

    Kate Atkinson Ursula Todd különleges életét tárta fel előző, nagyszabású, Élet az élet után című regényében, melyben hőse tragikus halálai szerencsés megmenekülésekkel, újabb és újabb választási lehetőségekkel váltakoznak. A csaknem egy évszázadot felölelő családtörténet a helyét önálló műként megálló Isten romokban című könyvében folytatódik. Ezúttal Ursula kedvenc fiútestvére, Teddy, a majdani költő, bombázópilóta, férj, apa és nagyapa szemszögéből követhetjük tovább az egyéni sorsokat a XX. század második felének történelmi hátterével. Ő az, aki a háborúban megbékél a halállal, de amint a háborúnak vége, nem tud alkalmazkodni ahhoz, hogy lesz még jövője. Sorsában tanúi lehetünk, amint egy hétköznapi ember drámai fordulatok közepette keresi eseményeken, veszedelmeken át vezető útját. Rendkívüli időkben, oly korban, amikor az ember kegyvesztett lett, s ami isteni természetű volt benne, az romba dőlt. A szerző egyéni történetmesélő technikája bravúros, stílusa megrendítő és lebilincselően izgalmas, szereplői sokszínűen árnyaltak, gazdag eszköztárából nem hiányzik az irónia, sem a feketehumor. A kritika a Costa Book Awards regényírói díjjal jutalmazta ezt a könyvét, amelyben élményszerű példát mutat arra, miként kell elképzelni azt, amit nem tudhatunk.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten zsámolyánál. Népi vallásos költészet

    0

    „Több mint harminc évig gyűjtöttem imádságokat a Szeged környéki településeken. Ennek ékes bizonysága ez a kötet. Ide jegyeztem, ezekre a lapokra népünk ősi imádságait, a rontásokat elhárító ráolvasásokat, a fenséges Krisztus-legendákat, hogy mások is megismerjék, megőrizzék őket magyarságunk és hitünk dicsőségére.”

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Istenek csatatere

    0

    A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára elnevezésű könyvsorozat 1902 és 1943 között jelent meg Budapesten. Kezdetben a Lampel Róbert (Wodianer Fülöp és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése nevű kiadóvállalat, majd a Franklin-Társulat adta ki. Több mint 60 kötete főleg tudományos igényű útleírásokat tartalmazott. A sorozat külföldön is jegyzett könyvészeti érdekesség, egyes darabjai igazi ritkaságnak számítanak.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Istenek vándorútján

    0

    Tanulnányok Voigt Vilmos tiszteletére

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Istenkeresők a Kárpátok alatt

    0

    Az ​Izraelben élő, ma kilencvenéves Schön Dezső a magyar zsidó irodalom nagy generációjának utolsó tagja. Író, újságíró, az izraeli Új Kelet című lap alapítója. Egyetlen novelláskötetéből megállapíthatjuk, hogy benne is elveszett egy magyar I. B. Singer lehetősége. Több riportkötete jelent meg (többek között az Eichmann-perről is).
    Az Istenkeresők a Kárpátok alatt Schön Dezső legendás műve. Megjelent egy erdélyi és egy izraeli kiadása is. A könyv alapja egy, a harmincas években két éven keresztül közölt riportsorozat a máramarosszigeti haszid világról, amelynek gyökerei Sátoraljaújhelyről és a Hegyalja más községeiből eredtek. Innen, országok, kultúrák találkozásának négyszögéből (Lengyelország, Magyarország, Ukrajna, Románia) származott maga a haszid mozgalom, avagy – Buber szavaival – a zsidóságban a kereszténység után végbement második belső forradalom. Schön Dezső ennek történetét tekinti át a könyv első harmadában, majd a magyar ág történetét, folklórját, mindennapjait és persze harcait mutatja be. A könyv műfaja riportregény, mert egy krimi letehetetlen izgalmával s jó humorral görgeti a »non-fiction« eseményeket. Ilyen közeli fényképet, ilyen benső ábrázolást, a kontextus effajta ismeretét ma egyetlen szerzőtől sem lehet várni. A jiddis-haszid kultúra iránti érdeklődés világszerte reneszánszát éli. Hozzánk leginkább külföldi közvetítéssel jut el, noha ennek az oly egzotikus népnek (törzsnek) egy része Magyarországról eredt, s az egyik leghitelesebb képet magyar író festette róla.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Istennel hazáért!

    0

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Istenről beszélünk

    0

    Az Egy Isten és a Szentháromság titkáról

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • István király

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Iszlám és zsidó-kereszténység

    0

    Amikor a magyar olvasó – három évvel a francia megjelenés után és tizenhárom évvel keletkezése után – kézbe veszi Jacques Ellul posztumusz művét, a benne foglalt gondolatok már a keresztény teológia iszlámmal kapcsolatos reflexiójának tág és meglehetősen polarizált kontextusában nyerik el értelmüket. A szerző arra vállalkozik, hogy megvizsgálja, megfelelnek-e a valóságnak azok a közhelyek (nevezetesen: hogy mindannyian „Ábrahám fiai”, mindannyian „monoteisták” és „könyvvallás hívei” vagyunk), amelyekre hivatkozva a keresztények számára esetleg túlontúl leegyszerűsödik és elodázódik az iszlám vallás megértésének sürgetése és vele való párbeszéd valóságos alapjainak kutatása.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Isztambul és az oszmán civilizáció

    0

    1453 májusában az ifjú Mohamed szultán, akit a Hódító jelzővel ruházott fel a történelem, utolsó csapást mért Konstantinápoly falaira, és a császárvárost hozzácsatolta az elődei által már korábban meghódított bizánci birodalom területén megalapított államhoz. Amikor a görög székesegyházból mohamedán dzsámivá lett Hagia Szophia falairól a müzezzin imára szólította a hívőket, új korszak vette kezdetét, az oszmán uralom kora.
    A város hamarosan ismét egy hatalmas birodalom fővárosává, egy virágzó civilizáció központjává emelkedett. Az egykori Bizánc romjain felépült új mohamedán metropolisz Kelet és Nyugat kapuja, az iszlám védőbástyája lett.
    Bernard Lewis, a közel, és közép-keleti történelem professzora a londoni egyetemen, könyvében áttekintést ad a 15. és 17. század között fénykorát élő oszmán civilizációról és fővárosáról, Isztambulról.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Itália

    0
    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Itália története. A birodalom bukásától a birodalom megalapításáig

    0

    Részlet: Az V. század második felében a nyugatrómai birodalom majdnem egészen a barbárok kezén volt; bár fennállt még a nyugati birodalom neve, a császár már csak az itáliai félszigeten, Dél-Gallia egy részén, s néhány dunamelléki területen uralkodott.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Itáliai székesegyházak

    0

    Kétezer esztendő hite és imái, az ebből is táplálkozó művészi szenvedély és alkotóerő olyan örökséget hagytak ránk, melynek bemutatására vállalkozik e könyvsorozat. Az illusztrációkon megjelennek a festmények és a freskók, a korabeli metszetek. Itália legjelentősebb templomai közül negyvennél is többet mutat be a kötet azzal a céllal, hogy csodálhassuk az alkotásokat. A törzsszöveg után eltérő színű papíron, 236 templom betűrendes mutatóját találjuk, ezzel is segítve a tájékozódást. A vallási építészetben használt szakkifejezések megértését a magyarázó szójegyzék támogatja.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Itt és most

    0

    A két író 2008-ban találkozott először az Adelaide-i Irodalmi Fesztiválon, mely után Coetzee azzal a szerény javaslattal fordult Austerhez, hogy vágjanak bele valami közös projektbe. Austernek tetszett az ötlet, és ő javasolta, hogy két éven keresztül folytassanak egymással levelezést, és beszélgessenek el olyasmikről, amikről akkor beszélgetnének, ha egymás közelében laknának. A levélfolyamot olyan olvasni, mintha az ember egy szellemes értelmiségi beszélgetés fültanúja volna, amelyben a felek egymás álláspontját tiszteletben tartva, mégis szenvedélyesen társalognak az élet és a mûvészet kérdéseirôl.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • IV. Károly

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Ivánc (Száz magyar falu könyvesháza)

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Izmael

    0

    „Az ablaküveg tompán visszaverte a fényt. Egy pillanatig továbbra is saját szemeimbe bámultam, majd megpróbáltam az üvegen túlra nézni – és azon vettem észre magam, hogy egy másik szempárba nézek. Rémülten hőköltem hátra. Ijedtségem tovább fokozódott, amikor felfogtam, hogy mit láttam. Az üveg túloldalán egy kifejlett gorilla volt. Tömege önmagában volt riasztó. Nagyon békésen, félig ülve, félig fekve egy vékony, zsenge ágat majszolt élvezettel. – Te vagy a… a tanár? – Habogtam. Bólintott. – Én vagyok a tanár.”
    Így ismerkedünk meg Izmaellel, egy roppant tudású teremtménnyel. Van egy története, amit el akar mesélni, olyan, melyet emberi lény korábban nem hallott soha. A történet az ember helyéről szól, de nemcsak emberöltőnyi léptékben, hanem az idő síkján kivetítve a földtörténet múltjába és jövőjébe is. Mint minden nagy tanító, Izmael is elutasítja, hogy megkönnyítse számunkra a leckét. Története az idő keletkezésével kezdődik, történelmi magyarázatai pedig tankönyvben soha nem jelentek meg. – Az az ember rendeltetése, hogy uralkodjon a világ felett? Vagy talán létezik egy magasabb rendű hivatás számára – egy csodálatosabb, mint amilyet az ember valaha is elképzelt magának? Ebben a rendkívüli regényben egy ember és egy gorilla olyan szellemi kalandra vállalkozik, mely újrafogalmazza, hogy mit jelent embernek lenni. Agyafúrt, szellemes, mély, az Izmael az elme és a lélek bűvészmutatványa.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Izrael

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Izrael, az igéretek földje

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ízzel-lélekkel

    0

    A ​főzésnél minden „előadás” – premier!
    A jó ételhez nemcsak remek ízek kellenek. hanem lélek is. Szeressük, amit elkészítünk és akinek elkészítjük! Ne sajnáljunk néhány percet az ízléses tálalásra vagy a díszítésre! Előbb-utóbb alakítani, alkotni tudunk majd a magunk és a szeretteink kedvére. Törekedjünk az ízek, a színek harmóniájára, mert így a közös étkezéseinket, a mindennapjainkat meghitté, állandó ünneppé varázsolhatjuk. Mint minden jótétemény, ez is meghozza a maga hasznát.
    Ételeink minden alapanyaga hazánkban beszerezhető, kapható, hangsúlyozottan igazodik a magyar ízléshez, az ősi, népi receptekhez. Sok ezer év gasztronómiai érdekességei mellett fölhasználtuk a legújabb orvosi és természetgyógyászati kutatások eredményeit. A magyar szakácskönyvek közül először itt olvashatunk csicsókából, csalánból és mungóbabból készült ételekről. Ötleteinkkel a szakács segítségére sietünk, ha éppen csak egyféle alapanyagot találunk otthon a rögtönzéshez. Ezért ételfajtánkként „tálaljuk” könyvünket az olvasók elé.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • J.R.R. Tolkien meséi

    0

    Tolkien meséi igazi bemelegítésnek számítanak, mielőtt elmerülnénk A Hobbit és A Gyűrűk Ura csodás-félelmetes világában, olvasásukat pedig a filmváltozatok Oscar-díjas rajzmesterének grafikái teszik még különlegesebbé.

    3 300 Ft
    Tovább olvasom