„Várom a víg olvasótól, hogy jót nevet ezen a könyvön, mely nagyképű megrendülés pápaszemén át láttatja a nevetnivalóan olcsó és tehetetlen életet. Várom az orvostól, hogy elnézéssel húny szemet fecsegéseim fölött és nem felejti: az íróból csak néha lesz olvasó, de az orvosból mindig paciens lesz. Várom a kritikustól, hogy megint csak nem veszi észre sündörgésemet a kertek alatt; vígan és közvetlenül sündörögtem eddig is, nagyon szeretem ezt az igénytelen, de egyben zavartalan és mulatságos sorsocskát. Várom a tudóstól, hogy magasról lenézze és Várom a jótét lélektől, hogy a földről szemeihez emelje ezt a könyvemet.” Török Rezső

Mika Waltari újra és újra megfiatalodó magyar olvasótábora is bizonyára örömmel fogadja az egyik kedvence történelmi regénysorozatának ezt a megkésett kötetét, amely a világtörténelem sorsdöntő korszakának monumentális korszakának monumentális körképét tárja elénk a biztos kezű alkotóművész palettájának ragyogó színeivel.

A szerző 1940-ben született, Jönnek c. regénye a második bécsi döntés – Észak-Erdély visszacsatolása – nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok Szolnok-Doboka vármegyébe való bevonulása között eltelt várakozásteli két hét „korérzületi” krónikája. Az Ember az országút szélén a szerző emigrációja kezdetén, még Németországban született, melyben részben a szülőföld elvesztése miatti fájdalmát, részben a történelmi Magyarország széthullásának okait fogalmazza meg egy magyar agrármérnök és családjának élettörténetén keresztül.

A gyermek: a jövő. A meg nem született gyermek: a jövőtlenség bevallása. Mert a történelem démonikus személytelenségét mindig az egyes ember élete, szenvedései teszik szembetűnővé. És lehet sors a sorsvesztés, és lehet jövő a jövő elveszítése. A regény egy végletes, halálos pontosságra törő tudat ön- és történelemanalízise. Egy ember beszél arról, mi történhet azzal, akivel megtörtént a század botránya. De vallomása oly mély, hogy megértjük, ami vele történt, bármely totalitárius államban bármikor megeshet. (Temesi László)