Az 1978-ban megjelent Nők a siker első éveinek története, és ugyancsak remekmű. Az író alteregója, Henry Chinaski immár nem kézbesítőként tengeti nyomorúságos életét, hanem sikeres íróként utazgat felolvasásokra, és közben persze iszik rendületlenül, másnaposan ébred, tovább iszik, és a változatosság kedvéért ismét másnaposan ébred. Hírnevének köszönhetően pedig immár a nők között is kedvére válogathat.
Persze azért a Nők nem csak ennyi. A szerzőről készült egyik portréfilmben az interjú készítője azt találja mondani: „Aki olvassa a Nők című könyvét, annak az a benyomása támadhat, hogy önnek a nő csupán egy far meg két mell.” Bukowski nevetve csóválja a fejét, és azt feleli: „Jaj, ne. Olvasta, és csak ennyit fogott fel belőle?… Maga elbaszott egy alak.”

Egy teljesen átlagosnak mondható nyugat-izlandi falucskában a végtelen nyári nappalokat követő hosszú téli éjszakák különös dolgokat idéznek elő: a Kötöttárugyár igazgatója miután egy éjszaka latinul álmodik, az örökkévalóságra szegezi tekintetét, és lemond a földi boldogságról, egy öregembert szertefúj a szél, és madáreledellé változtatja, egy politikust elnyel a sötétség, az életét számokban mérő könyvelő ráeszmél, hogy képtelen megszámolni az arcán lecsorgó könnycseppeket, a helyi gazdabolt raktárában pedig mintha kísértet járna, ami nem is lenne csoda, hiszen egy régi bűntett színhelyére épült. A fény és árnyék váltakozásának időtlen világában, ahol az égen úszó felhők és a tenger hullámainak ritmusában folyik az élet, a szív sötét sikátoraiban tévelygő emberek olyan örök kérdésekkel szembesülnek, mint az emberiség sorsa, a szerelem, a magány és a halál. Jón Kalman Stefánsson, a szürke hétköznapok izgalmainak krónikása a megszokottnál könnyedebb, egymáshoz lazán kapcsolódó történetek füzéréből álló regényében a falucska lakóinak életén keresztül a vágy mibenlétét és az élet értelmét kísérli meg körbetapogatni.