-
A keresztény hit
02 400 FtSzerzőnk, a dogmatikának egyik legnagyobb szaktekintélye a német nyelvterületről, a tübingeni egyetem hallgatói száméta tartott előadásait bocsátja közre könyvünkben, tudományos igénye tágabb körű olvasóközönség számára. Az Apostoli Hitvallás, hitünk ősi rövid foglalata nyomán fejtegeti hitünk igazságait, választ keresve a mai ember problémáira s azzal a kitűzött céllal. hogy az hite erejében teljesebben bontakoztathassa ki emberségét. A ma eredetiben eddig tizenegy ki· adást ért el, és tizenkét nyelvre fordítottak le.
-
A keresztény tanításról
02 400 FtSzent Ágostonnak, a nyugati egyház legkiemelkedőbb teológusánal egyik alapműve ez. Mind a középkori szerzők, mind a humanisták, mind a teológia és a Szentírás-magyarázat iránt érdeklődő modern olvasók körében rendkívül népszerű munkáról van szó, amly magában foglalja Ágoston teológiarendszerének alaptételeit, sokak által máig érvényesnek tekintett jel-elmélet és a Szentírás-magyarázat (exegézis) módszerének leírását. A mű különlegessége a negyedik könyv, amelyben Ágoston az egyházi szónok számára ad tanácsokat, elsőként alkotva meg ezzel a keresztény retorika kézikönyvét. Filozófia, teológia, hermeneutika, retorika egyetlen rendszerben, meggyőző és hiteles összegzésben. Az új magyar változat az 1944-ben megjelent, immár elérhetetlen fordítás figyelembevételével készült, a legújabb latin szövegkiadások alapján, a vonatkozó szakirodalom útmutatásainak segítségével.
-
-
-
-
A kereszténység társadalmi gyökerei
01 200 FtProsper Alfaric a vallástörténet kiváló francia kutatója volt. Fiatal korában egyhazi pályára lépett s hamarosan kitűnt kiemelkedő történeti érdeklődésével. Önálló látásmódja azonban világi pályára vitte, tudományos meggyőződése összeütközött az egyházi tanításokkal. Jelen művének az a célja, hogy azokat a vallási áramlatokat ismertesse tudományos rendszerességgel, melyekből a kereszténység kialakult. Önmaga programját a következő tömör mondatokkal fogalmazta meg: Költött, alig ismert vagy tudatosan koholt személyek egyéni tevékenysége he lyett azokat a nagy vallási áramlatokat óhajtom ismertetni, melyekbül a kereszténység kisarjadr, s melyeknek hol szövetségese, hol pedig ellenfele volt. A kereszténység társadalmi gyökereiről szóló áttekintés így jöhet csak létre. Munkám során Palesztinát, Szíriát, Egyipto mot, a görög és a római világot, mint a kereszténység születésének színhelyeit mutatom be.” Alfaric könyve a szerző halála után jelent meg és egy nagyterjedelmű műnek első, lezárt fejezete. Olvasva a könyvet, mindenki elismeréssel adózik a rendkívül tág látókörű tudós több nyelven megjelent munkájának.
-
A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek (reprint)
02 000 FtReprint kiadás, mellékelt tanulmánnyal
-
-
-
A késmárki Szent Kereszt-bazilika
07 000 FtA Kossuth-díjas filmrendező és művelődéstörténész, Jankovics Marcell és Méry Gábor fotóművész példaértékű szövetkezésének újabb pompás dokumentumát veheti kötetünkkel kezébe az olvasó. A páratlan kincsekben és építészeti megoldásokban gazdag, történetükkel a messze múltban gyökerező, egykori felső-magyarországi, illetve szepességi templomokat bemutató albumaik után most a késmárki Szent Kereszt-bazilikába kalauzolják el őt.
-
-
-
A két Rose
02 400 FtTizennégy éve él Rose Daniels pokoli házasságban, amikor egy szép napon betelik a pohár: megelégeli a férjétől elszenvedett testi-lelki gyötrelmeket, s csapot-papot hátrahagyva egy távoli városba menekül. Barátok segítik, munkát is talál, úgy tűnik, élete normális kerékvágásba jut. Ám Norman Danielst, a brutális zsarut nem olyan fából faragták, hogy ölbe tett kézzel hagyja megszökni az ő kis asszonykáját. Utána ered hát, s nem válogat a módszerekben… Vajon sikerül-e Rosie-nak megtalálnia a boldogságot, a nyugalmat. Vajon utoléri-e a dúvad férj az ő „futórózsáját”? És kicsoda Rose Madder, a titokzatos másik Rose, Rosie nem e világból való segítőtárs?
-
-
-
A kétezer éves Ovidius
01 000 FtAz elmúlt évben ünnepelte a világ Ovidiusnak, az ókor egyik legismertebb költőjének kétezredik születési évfordulóját. Életművében az Augustus-kori kifinomult, frivol, urbánus, dekadens szellem összeolvad az emberiség gyermekkorának egyszerű erkölcsei utáni nosztalgiával. E kis kötet felvillant néhány vonást Ovidius költői egyéniségéből. Marót Károly professzor kitűnő bevezetése kalauzol bennünket a szemelvények között és emberi közelségbe hozza Ovidius kettős arcát. A szemelvényekből megismerjük a szerelemre tanító, a száműzetésben kesergő és a római életet mindig valóságosan ábrázoló Ovidius sohasem halványuló oeuvre-jét. „A kétezer éves Ovidius” első kiadása az évfordulóra jelent meg és úgyszólván napok alatt eltűnt a könyvpiacról. Második, az előzőnél díszesebb köntösben megjelenő kiadása bizonyára hasonlóképpen megnyeri majd az olvasók tetszését.
-
-
A kettézárt falu
02 000 FtKét időzóna egy faluban. A falu egyik felében, Nagyszelmencen az Európai Unió, Szlovákia. A másik felében, Kisszelmencen Ukrajna. Itt a kijivi idő a hivatalos, ott a közép-európai. De a kisszelmenciek is a közép-európai szerint élnek. – Az első világháború végéig az Ung vármegyei Nagyszelmenc-Kisszelmenc ikerfalu Magyarország szerves része volt. A Párizs környéki békeszerződésekkel Csehszlovákiához került. 1938–1944 között újra Magyarországhoz tartozott. Majd a Szovjetunió nyugatra tolta a határait, bekebelezte Kisszelmencet is, és átláthatatlan vasfüggönyt húzott az ikerfalu két része közé. E két nincsország öröksége az ikerfaluban a mai schengeni határ, pontosan Sztálin vasfüggönyének nyomvonalán. A kettézárt falu című dokumentumregény azt mondja el: a határ hogyan választott el gyereket a szüleitől, menyasszonyt a vőlegénytől, barátokat, haragosokat… Hívőket a templomtól, iskolásokat az iskolától – temetőt a holtaktól… Hogyan vitték a civil magyarokat hadifogolyként a gulágra, hogyan üldözték az egyházakat, a papokat… Az ikerfalu egyik felében elkezdődött történetek a túloldalon folytatódnak: hűségről és hűtlenségről, állhatatosságról és árulásról, kitartásról és föladásról beszélnek. A szerző hosszú évek munkájával illesztette össze a Szelmenc-kirakós darabjait: a huszadik század, az ezredforduló képét, amelyen láthatjuk, hogy a nagyeszmék mennyit érnek földközelben. Ahogy kisszelmenci emberünk a munkácsi sörgyár népköltészeti jelmondatát idézi:A sör már jobb, de még ihatatlan.
-
-
A Kheopsz piramis
02 000 FtKheopsz-piramissal, mondhatni, egykorú a megépítésével kapcsolatos rejtély. Mert hát mit is tudunk eme irdatlan tömegű alkotásról? Nem igazán sokat… Történelemkönyveink szerint KHEOPSZ (az egyiptomiaknál Khufu) a negyedik dinasztia jeles uralkodója Kr. e. 3100 táján élt. A nagy fáraóról elnevezett piramis a korabeli előkelőségek számára épült temetőváros közepén helyezekedik el. Régóta és sokan keresik a monumentális építmény megalkotásának lehetséges módozatait. Az általában vizsgált építési modellek legtöbbjéről azonban elmondható, hogy azok sem nem valószerűek, sem nem eléggé hatékonyak, valamint nem is igazán „egyiptomiasak”.
Ez a könyv a nagysikerű és igen népszerű kutatók lebilincselő nyomozását örökítik meg, amelyek témája a Kheopsz-piramis építése. Az általuk bemutatott egyszerű, kötélcsigás megoldás „lebontja” a készülő piramis köré rakott állítólagos rámpákat, és „elküldi” az építkezés helyszínéről a történészek által eddig feltételezett százezrek túlnyomó többségét. E mű nem kevesebbet bizonyít, mint azt, hogy alig hétezer ember is felépíthette a világ egyik legnagyobb csodájának tartott fantasztikus kőmonstrumot. A könyv az építés műszaki érdekességei mellett újszerűen elemzi és értékeli a hatalmas sziklagúla elkészítésének lehetséges idejét, valamint célját is. -
A kiegyezés
05 000 FtA Nemzet és emlékezet sorozat ötödik darabjaként megjelenő kötet az 1867-es kiegyezés előtörténetével és tartalmával, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia változó megítélésével foglalkozik. A sorozat ismert szerkezetét követi: elsőként a kiegyezés létrejöttére vonatkozó, igen szerteágazó forrásokból ad bő válogatást, tudatosan törekedve az összetett alkufolyamat minden elemének a megjelenítésére. A második részben reprezentatív áttekintés található a kiegyezést övező korabeli politikai vitákról, illetve a dualista rendszer összeomlása után született értékelésekről. A harmadik nagy fejezetben pedig az osztrák és a magyar történettudomány kiegyezésről alkotott vélekedésének az elmúlt öt évtized során fokozatosan bekövetkező módosulásai követhetők nyomon. Végül helyet kaptak az 1867-es kompromisszum sajátosságait feltáró szaktanulmányok, valamint a Monarchiával kapcsolatban máig tapasztalható nosztalgia okait firtató írások. A kötetet a gazdag képanyag, illetve a témakör forrásait és szakirodalmát áttekintő értékelő bibliográfia teszi még használhatóbbá.
-
A kígyó
0600 FtA kígyó novelláit még a nagybeteg író válogatta, a kiadóhoz intézett levelében indokolva, hogy ifjúkori – vagyis 1944 előtti – írásaiból miért ezeket a novellákat, útirajzokat javasolja kiadásra.
-
A kínai állam kezdetei
02 400 FtAz i. e. 221-ben alapított kínai császárság legalább egy évezredes történeti előzményekre, mitikus korban gyökerező egységtörekvésekre tekinthet vissza. A bronzkori kínai civilizációnak ezeket a településszervező, államteremtő erőfeszítéseit nyomozza Ecsedy Ildikó könyve. A sinológus szerző a hagyományos forrásfilológia vallomását szembesíti a régészet eredményeivel, s egyeztetésükhöz nemcsak a kínai írásbeliség régmúltját hívja segítségül, hanem új forrástípusokat is: a kínai írás korai rétegének és Kína csillagászati hagyományainak képszerű elemeit. Komplex módszerű történeti elemzése Kelet-Ázsia legrégibb és legnagyobb hatású kultúrájának közösségformáló ókori vívmányait világítja meg. Művét nemcsak orientalista olvasóinak vagy éppen az ókori Kínát és a Távol-Keletet közvetlenül kutató filológusoknak és régészeknek szánja, hanem a társadalomtudományok különféle összehasonlító (történeti-szociológia, település-, tudomány- és írástörténeti) diszciplínái művelőinek is, valamint a Kína múltjához világtörténelmi, elméleti érdeklődéssel közeledő igényes olvasóknak.
-
A kínai tea
01 600 FtA tea a földi tisztaság szimbóluma. Van valami a természetében, ami az élet csendes szemlélésének világába vezet bennünket. A kínaiak felfedezték és megalkották a teát, a tea pedig lassan megváltoztatta a kínaiak életét. Minden kínai, nemtől és kortól függetlenül, különleges vonzalmat érez iránta, hiszen a lehető legtisztábban jelképezi a kínai kultúra meghatározó alapérzését – „a természet és az ember egységét”. Minden tájegységnek megvan a maga sajátos szemléletmódja a teával kapcsolatban, és a kínai élet minden apró mozzanatát valamiképpen körüllengi a tea gyengéd, nem tolakodó illata. Az emberek teát isznak, hogy étkezés után segítsék az emésztést, és teát isznak, hogy frissek maradjanak. A tea spirituális élvezetek forrása is, élvezésének lényege színének, illatának és zamatának méltánylásában rejlik. A tea eredete a történelem és a legendák ködébe vész, ám kultusza Kínában négy-öt évezredes múltra tekint vissza. Európa csak a 16. század végén szerzett tudomást róla, de a 17. század folyamán a csodálatos tealevelek már meghódították az egész világot. A 21. században pedig a tea többé már nem is egyszerűen csak ital: alapanyaga megtalálható gyógykészítményekben, samponokban, fogkrémekben és más hétköznapi fogyasztási cikkekben. És a tea története még messze nem ért véget…
-
A kintorna
01 200 FtAz 1930-as évekig a pest-budai utcakép általánosan ismert és kedvelt figurája volt a kintornás. A zenegép hangos sípja vagy zongorát utánzó dallama gyakran megszólalt a bérházak udvarain, a vendéglõk kert-helyiségeiben. El sem lehetett képzelni nyáresti mulatságot, lakodalmat a Tabánban, a Gellérthegyen vagy Óbudán kintorna nélkül. Csak Budapesten még a húszas-harmincas években is évi 200–250 kintornás engedélyt adtak ki, s még a II. világháború után is mûködött a verklisek közül jó néhány. A gazdagon illusztrált könyv Magyarországon elõször foglalja össze a kézhajtású és az automata zenegépek fejlõdéstörténetét, és enged bepillantást egy letûnt mesterség mûhelytitkaiba, mûvelõinek életébe.
-
-
-
-
A király beszéde
01 600 FtA 20. század első évtizedeiben valaki megmentette a brit királyi családot – nem a miniszterelnök és nem is a canterburyi érsek, hanem egy Lionel Logue nevű, szinte ismeretlen, autodidakta beszédtanár, akit a harmincas években az egyik újság elhíresült cikke úgy nevezett, hogy „a sarlatán, aki megmentett egy királyt”. Logue nem született brit arisztokratának, de még csak angolnak sem – tősgyökeres ausztrál közember volt. Mégis ennek a barátságos társasági embernek sikerült minden külső segítség nélkül az egyik legnagyszerűbb brit királyt faragnia az ideges, kevés beszédű yorki hercegből, miután annak fivére, VIII. Edward 1936-ban leköszönt a trónról, mert beleszeretett Mrs. Simpsonba. Lionel Logue és a leendő VI. György király nem mindennapi kapcsolatának mindeddig ismeretlen történetét Logue unokája írta meg, kizárólag nagyapja, Lionel naplójegyzetei és archív dokumentumok alapján. Rendkívüli megvilágításban tárul elénk a két férfi meghitt barátsága és az a kulcsszerep, melyet a király felesége, a néhai anyakirálynő, Erzsébet királyné játszott kettejük összeboronálásában, aminek az volt a célja, hogy megmentse férje hírnevét és trónját.
-
-
A királyné nyaklánca
0600 Ft„Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetérõl szól, vagyis a francia forradalom elõzményeirõl. A szokott történelmi életrajzoktól egyrészt abban különbözik, hogy nem életrajz, másként és fõleg pedig abban, hogy nem elégszem meg az események elmondásával, hanem igyekszem elmagyarázni azokat, elõzményeikkel és következményeikkel együtt.
-
A kis angyal
01 500 FtMegszeretjük a kis angyalt, mert olyan, amilyenekké mi szeretnénk lenni: jószívű, igazságos, hűséges. Gyermekbarátja révén ismerkedik meg a földi élettel. „Égi szemüvegén” át nézve világunk olykor elnéző, olykor kesernyés, legtöbbször jóízű mosolyt fakasztónak tűnik.