Kilenc nő, kilenc sors, kilenc történet. A látszólag hétköznapi, ártalmatlan történetek egy életre rabul ejtik az olvasót, de ennél szebb rabságot senki sem kívánhatna magának. Alice Munro kitűnő novellista. Rengeteget tud az emberekről, ironikus és megbocsátó, stílusa áttetsző, a szerző szinte eltűnik mögötte. Nagyszerű olvasmány.

A zseniális nyomozó, Eraszt Fandorin újabb története végre-valahára egy hamisítatlan szerelmes regény. 1911-ben járunk immár – Fandorin fáradhatatlanul edzi testét, és pallérozza elméjét: ahogy öregszik, egyre erősebb, bölcsebb, tökéletesebb akar lenni. Azért nem mentes minden hiúságtól: számít rá, hogy őt bízzák meg a nyomozással a Sztolipin miniszterelnök ellen elkövetett merénylet ügyében. Ám ehelyett Csehov özvegye, Olga Knipper keresi fel azzal, hogy segítsen egy színésznőnek, akit halálos veszély fenyeget. Eraszt elmegy a Noé Bárkája színház Szegény Liza-előadására, amelyben ez a bizonyos Eliza játssza a főszerepet – és azonnal halálosan beleszeret. Az előadás végén a nézőkkel együtt ő is döbbenten látja, hogy az egyik virágkosárból egy mérgeskígyó bukkan fel… Altairszkaja nem hal meg: de itt a bizonyíték, hogy valaki valóban az életére tör. Eraszt ettől kezdve a színházban dolgozik, dramaturgnak álcázva magát próbálja kideríteni, mi és ki áll a rejtélyes események mögött – ám ezúttal a szerelmi láz már-már elhomályosítja elméjét: alig képes a nyomozásra koncentrálni, pedig egyik szörnyű gyilkosság a másikat követi. Hű társa, Masza tanácsára még egy japán stílusú színdarabot is ír, hogy meghódítsa a varázslatos szépségű, de szeszélyes és még a különleges dedukciós képességekkel megáldott Fandorin számára is oly kiismerhetetlen színésznőt…