-
-
Személyazonosítás
02 000 FtRészlet a könyvből:
A SZEMELY AZONOSÍTÓ ELJÁRÁSOK CÉLJA személyek kilétének megállapítása. A kriminalisztikának mindig fontos jeladatai közé tartozott az ismeretlen egyének kilétének megállapítása, mert a bűncselekmények elkövetői mindig igyekeztek palástolni személyazonosságukat. A bűnözőknek ez a törekvése nem elszigetelt, hanem állandó jelenség. A személyazonosság elpalástolásának eszközei természetesen állandóan fejlődnek. Az alacsony fejlődési fokon lévő bűnöző csak primitív eszközökkel tudja megváltoztatni arcát, külsejét. Így pl. változtat szakállán, hajviseletén, a ruházatán, szóval a könnyen megváltoztatható ismertetőjeleken, de kiterjedtebb palástolási törekvéseinek határt szab alacsony műveltségi foka és anyagi eszközeinek hiánya. A társadalom fejlődése során magától értetődően a bűnözés terén is jelentős változások észlelhetők: míg a bűnözők nagy része még a mult század végén a társadalom legnagyobb nyomorban élő és ezért elzüllött tagjaiból került ki, a két világháború után már mindjobban a tőkés osztályok soraiból tevődik össze. A bűnözők személyének megváltozása hozza magával a bűnözés eszközeinek, így a személyazonosság elpalástolásának új módját is. Gondoljunk csak arra, hogy amíg a mult bűnözőinek személyazonosságát például egy régebbi tetoválás alapján többé kevésbé minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, addig a második világháború SS-banditái már szakszerű orvosi beavatkozással igyekeztek megszabadulni a hónaljukba tetovált áruló jeltől. -
Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez
01 200 FtAmikor e munkához hozzáfogtunk csak arra gondoltunk, hogy Czímer Károlynak „A Szeged-Belvárosi Kaszinó százéves története (1829-1929)” című munkájához névmutatót készítünk, amely a gyakran forrásul használt könyvet a kutatómunkában könnyebben kezelhetővé teszi.
Munka közben azonban hamarosan kitűnt, hogy Czímer e munkájában szereplő adatok sokszor tévesek, hiányosak, a nevek elírtak, egyes személyek nem azonosíthatók, néha egy személyt ketté bontott stb. Így egyszerű névmutatóval nem lehetne sokra menni. Ezért vált a névmutató személyi adatárrá. -
-
-
-
-
-
-
-
-
Szent István
01 800 FtMagyarország népe egy esztendőn által jubileumot ült, hódolt és ünnepelt. Emlékét idéztük Szent István királynak, az apostolnak és egyházszervezőnek, a népművelőnek és nemzetnevelőnek, az egységteremtőnek és nemzetformálónak, a törvényszerzőnek és államrendezőnek, az országépítőnek és honvédelmezőnek, az igaz bírónak és győzelmes hadvezérnek, vármegyék és városok alapítójának, új magyar életformák bevezetőjének és nagy nemzeti célok kijelölőjének, nemzetpolitikánk megalapozójának s a magyar gondolat és a haladáseszme megtestesítőjének.
-
Szent István a magyar kultúrtörténetben
01 500 FtOlyan kötetet tart kezében az olvasó, amely nem a már számos szerző tollából megjelent elemzések sorát kívánja szaporítani szent királyunk életével és uralkodásával kapcsolatban, hanem annak a kultúrhagyománynak az összefoglalására vállalkozik, amely Szent István máig elevenen ható emlékéből táplálkozik. Tekintve, hogy a napjaink István-képét alapvetően meghatározó barokk kor Szent István kultuszát elsősorban a Regnum Marianum (Mária országa) gondolatra szűkítette le, a szerző a sokkal többrétű és változatosabb középkori István-kultuszt állította könyvének középpontjába. Feltérképezi első királyunk életével, uralkodásával és a nevéhez fűződő írásokkal (törvényei, Intelmei) foglalkozó történészi, legendaírói és néphagyománybeli elképzeléseket, a szent király képzőművészeti és irodalmi ábrázolásait – a történelmi Magyarország területén ma megtalálható, illetve a források leírása alapján feltételezhető egykori emlékek alapján. Némi kitekintést nyújt arról is, hogy valamikori határainkon túl hogyan élt s él Szent István emlékezete. Térképek segítenek eligazodni a szent királyunk kultuszához fűződő történelmi helyek, templomok, búcsújáróhelyek között. Külön érdekessége a kötetnek, hogy a legendák István-képe mellett a szent király népi mondákból és a népköltészetből kirajzolódó vonásait is igyekszik bemutatni.
-
Szent István a néphagyományban
01 400 FtE kötet Szent István király népi hagyománykörét mutatja be, azt a hagyománykört, amely valaha a magyar nyelvterület egészén, sőt még a határainkon túl is ismert volt, és amely leginkább műfaji változatosságával és tematikai sokszínűségével tűnik ki. Az állam- és egyházalapító király emléke az idők folyamán mondák, legendás hagyományok egész sorát vonzotta magához, és e folklórörökségben a népköltészeti alkotások mellett a hiedelmek és szokások elemei is szép szám-mal megtalálhatók. Mi több: olykor kimutathatóan még a középkori hagyományréteg továbbéléseként. Míg Szent László népi tisztelete a magyarság egyes, honfoglalás előtti képzeteit is tovább éltette, Szent István kultuszát az új hit szakrális miliője és a keresztény király uralkodói ideálja határozta meg. A barokk korral beköszöntő vallási és nemzeti megújulás pedig már mint nemzeti szimbólumot állította újra a középpontba, a szent király profán hagyománykörének is újabb felvirágzását hozva. E történeti rétegek néprajzi örökségének teljes körű összefoglalása és értelmezése e kötet, mintegy a szerző Szent László-monográfiájának méltó társa és folytatása – s mint ilyen, a magyar folklorisztika újabb megkerülhetetlen alkotása.
-
Szent János írása szerint való Evangélium
03 600 FtKarátson Gábor akvareljeivel Karátson Gábor író, műfordító, festőművész. Bibliai akvarelljeinek második kötete jelenik meg most, a János-evangéliummal. Akárcsak a Lukács-evangéliumban, ezúttal is Károli Gáspár fordítására, a magyar nyelvnek erre a csodájára hagyatkozott, hogy a szöveg és a festmények egységéből gyönyörű könyv szülessen.
-
-
Szentemberek – a vallásos élet szervező egyéniségei
02 400 FtE kötettel a szegedi egyetem Néprajzi Tanszéke új kiadványsorozatát, a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtárat indítja útjára. A sorozat biztosítja az 1992 óta kétévenként nemzetközi keretben megrendezett tematikus tudományközi (interdiszciplináris) vallási néprajzi konferenciák tanulmánnyá átdolgozott előadásainak és közléseinek, valamint más különböző tematikus feldolgozásoknak, monográfiáknak a megjelenését. Elsősorban az európai keresztény (katolikus és protestáns alapú) népi vallásosság múltbeli és jelenkori állapotának, társadalmi szerepének, megnyilvánulási formáinak sokszempontú elemzését és értelmezését tartja feladatának. A Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár sorozatban magyar és idegen nyelvű kiadványok egyaránt helyet kapnak.
A Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár első kötete a „Szentemberek – a vallásos népélet szervező egyéniségei és jeles alakjai” címmel 1992 októberében megrendezett 1. Szegedi Vallási Néprajzi Konferencia számos tudományágat (történettudomány, irodalomtörténet, egyháztörténet, szociológia, néprajz) érintő előadásait teszi közzé. Konferencia sorozatunk tematikusan felépített (1992: Szentemberek – a vallásos élet szervező egyéniségei és jeles alakjai; 1994: Mária tisztelete a népi vallásosságban; 1996: A szenttisztelet történeti rétegei és formái Magyarországon és Európában). Egy-egy téma több tudományág oldaláról való megközelítése konferencia köteteinket hasznos kézikönyvvé teheti. -
Szentírás, hagyomány, reformáció
03 000 FtMa már a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a reformáció története nem tárgyalható sem szűkre szabott időbeli, sem felekezeti keretek között. A téma egyike azon kutatási kérdéseknek, melyek együttműködésre késztetik a középkor és a kora újkor kutatóit, akárcsak a különféle felekezetek történetével foglalkozó történészeket. Ez a párbeszéd nemcsak a reformáció korának története szempontjából hozhat új eredményeket, hanem hozzásegíthet más kérdések tágabb összefüggésbe helyezéséhez, és ezáltal azok jobb megértéséhez is. Ennek a belátásnak a jegyében került sor 2007-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen „A reformáció kezdete Magyarországon” című konferencia megrendezésére. Jelen kötet a konferencián elhangzott előadások szerkesztett, bővített változatát tartalmazza. A tanulmányok a különböző tudományterületekről érkező, eltérő megközelítésmódokkal rendelkező szerzőknek köszönhetően jóval szélesebb tematikát ölelnek fel, mint amit a konferencia címe sugall. Kötetünk első harmada részben a Biblia és az ókeresztény teológia egyes, a reformátorokat is foglalkoztató kérdéseit, részben pedig a reformátorok tanítását, a Szentíráshoz és az egyházatyákhoz való viszonyát tárgyalja. A második rész írásai a reformáció közvetlen történeti előzményeiről és a megjelenését követő egyházi vitákról szólnak. Végül a kötet harmadik harmadának tanulmányai a bontakozó protestantizmus és a katolicizmus, illetve az ortodox egyház együttélésének és konfliktusainak egy-egy mozzanatát mutatják be.
-
Szentjeink élete és halála
01 000 FtKötetünk a két világháború között jelent meg, a Magyar Katolikus Írók Könyvei sorozatban. A tanulmányokat kiváló szakemberek írták: a magyar szentek élete és teljesítménye ma is szakszerűen és élményt adóan kerül az olvasó kezébe. Szekfű Gyula írta a kötet bevezetőjét, dolgozatának a Szent Magyarok címet adta. Mégis azt fejtegeti és bizonyítja, hogy a tizennégy magyar szent karakterében nincs semmi tipikusan „magyaros”. Nem is lehet. Szent Gellért és Kapisztrán például olasz földről jött, a három kassai vértanú közül egy horvát, egy pedig lengyel volt. Az Árpád-ház ugyan adott a magyarságnak szenteket, de gyenge jellemeket még inkább. Mi hát a mai hívő és nem hívő számára a magyarországi szentek életművének üzenete? Az eszmény tisztelete, a vállalt értékhez való ragaszkodás, az evangéliumi tanítás emberségébe vetett mélységes hit. Ez a mondandó teszi a reprint kötet minden életrajzát maivá és élővé.
-
Szentmise-kalauz röviden
01 600 FtTomász Kwiecien OP a krakkói Domonkos Atyák kollégiumában végzett filozófiai-teológiai tanulmányainak befejezése után 1992–1995 között kiegészítő tanulmányokat folytatott Rómában, a Pápai Liturgikus Intézetben. Tomász atya a lengyel olvasóknak a „List”-ben, a „W drodze”-ban a „Biuletyn KAI”-ban, és mindenekelőtt a „Tygodnik Powszechny” hasábjain megjelent publikációiról ismert. A Szentmise-kalauz röviden többnyire az 1999-ben a „Tygodnik Powszechny”-ben publikált tárcákból tevődik össze, melyek eredetileg homíliák voltak. E könyv célja, hogy a Szentmise szavaihoz és gesztusaihoz írt magyarázatokon, valamint patrisztikus forrásokon keresztül segítsen a mai embernek megtalálni a helyét a liturgikus gyülekezetben az Eukarisztia misztériumának celebrálása alatt.
-
Szép magyar kertek
06 500 FtFedezzük fel kertörökségünket, járjuk be e pompás vagy szerényebb kerteket! Séta közben évszázados famatuzsálemekre, egzotikus növénykülönlegességekre, különös kerti építményekre, romokra és grottákra bukkanhatunk, és a történetükben rejlő titkokat és fordulatokat ismerhetünk meg.
-
-
Szép új világ
03 000 Ft„Tizennyolc tökéletesen egyforma, Gamma-zöld egyenruhás, göndör, gesztenyebarna hajú lány vizsgálta meg az összeszerelt gépeket, melyeket aztán harmincnégy kurta lábú, balkezes, Delta-mínusz férfi ládákba pakolt, és végül hatvanhárom kék szemű, lenszőke és szeplős félidióta Epszilon az odakint várakozó teherautókra és kamionokra rakott.
– Ó, szép új világ… – a Vadember azon kapta magát, hogy Miranda szavait ismétli újra meg újra, mintha csak az emlékezete akarna gonosz tréfát űzni vele.
– Ó, szép új világ, melyet ily emberek laknak.” -
Szerbia külügyi viszonyai az újabb időben. 1848-1868. 1-2. [egy kötetben]
08 000 FtPoss.: régi könyvtári bélyegző
-
-
Szerelem & halál
03 000 FtA Nirvana frontemberének holttestét 1994. Április 8-án találják meg az üvegházban, s a kiérkező rendőrök gondolkodás nélkül öngyilkosságot állapítanak meg. Vajon mi oka lehetett ennek a zseniális költőnek és zenésznek az öngyilkosságra? Vagy talán nem is ő volt az, aki véget vetett életének? Halála előtt válni akart, és ki akart lépni a Nirvanából. Tény, hogy Courtney Love-nak nem származott volna előnye ebből…
-
Szerelem a palackban
01 000 FtSzerb Antal novelláinak minden eddiginél teljesebb gyűjteményét kapja kezébe ezzel a kötettel az olvasó. Több elbeszélése most kerül először kötetben kiadásra. Az irodalomtörténetek alkotója, a tanulmányíró Szerb Antal gyakran szépírói beleérzéssel, könnyedséggel eleveníti meg az elvontabb tárgyakat is – a novellista pedig szinte tudós készültséggel, sokoldalú műveltségét kamatoztatva, igényes elemzésekkel és míves csiszoltsággal írta elbeszéléseit.
-
Szerelemben a világgal
03 000 FtMit taníthat az életről egy buddhista szerzetes, aki visszatért a halál torkából?
Ebben az izgalmas és szokatlanul őszinte könyvben Mingyur Rinpocse megosztja az olvasókkal azokat az élettől kapott leckéket, amelyeket elvonulása során tanult meg, valamint azokat a meditációs gyakorlatokat, amelyek segítették, hogy minden nehézség közepette kitartson. Minden szava bátorítás és útmutató azok számára, akik a tudatosság ösvényét járják. -
Szerelemeső
02 400 FtÖtödik könyvében Sigmond István mintha csak a szépségről és a förtelemről alkotott fogalmainkat akarná átértelmezni, összebékítve, sőt felcserélve a kettőt. közben mindvégig (jó)ízlésünket provokálja, teherbírását próbálgatja: vajon nem álszenteskedés, ujjunk mögé bújás-e? A köznapi erkölcs általában csak a szerelem és a nemiség körül keresi példáit és alkalmait a szent borzadozásra; Sigmond is ehhez a „kényes kérdéshez” nyúl, ha nem is mentséget, de magyarázatot találva hősnője „félrelépésére” furcsa költészetet sejtve az utca erkölcse szerint alantas és elítélendő tettében és alakjában. Nem a szép családi látszat alatt rejtetten kavargó förtelmet tárja fel, hanem, ellenkezőleg, a „csúnyaság” önigazoló szépségeit. Fordított helyzetében késélen táncol hát minden igazsága, hőse és költőisége. Próbáljuk becsülni a mutatványt.
-
-
Szerelmem, Lisl
0800 Ft„Olyan vagy mint egy virág – Egy álom. Tiszta, szép.” Nem álom és nem mese. Vagy mégis? A kilencvenéves Tenczer Márton itt, a mai Budapesten, Heinrich Heine versét idézve emlékezik arra az asszonyra, akinek gyermekkorától örök rajongója, közel ötven évig hű társa volt, Lislre, aki most, halála után is, a senkihez sem hasonlítható szépséget, és az időnek ellenálló szerelmet testesíti meg. Lislt 1929-ben először Ausztria szépségkirálynőjévé, majd az Egyesült Államokban Világszépévé választották. Akkoriban ez igazi szenzáció volt, első ízben történt, hogy az amerikai szépségkirálynő-választáson az európai lányok közül kapta meg valaki a legszebbet megillető koronát. Lisl alakját a könyvben mintegy 150 kép állítja elénk, valamint korabeli újságcikkek, és híres művészek, köztük Lehár Ferenc, Bertolt Brecht hódolatról tanúskodó sorai. De elsősorban Tenczer Márton máig eleven emlékezete.