• Korszerű háború

    0

    A technika korszakát éljük. Hatása, befolyása talán seholsem oly nagy, mint éppen katonai téren. A hadvezetés is kénytelen a megváltozott eszközökkel számolni, a technika rányomta bélyegét a hadviselésre. Már a világháborúban is nagy szerepe volt, de a „béke” legutóbbi húsz évében sohasem képzelt mértékben fejlődött. A repülők hihetetlen tökéletességű gépei, a harckocsik, a motomechanizált alakulatok alapjában változtatták meg a ma hadvezetését. Más eszközökkel, más ütemmel kell számolnunk. A lengyelországi hadjárat is bebizonyította, mire képes a „Blitzkrieg”, a villámhadviselés. Azonban a technika vívmányait további műszaki teljesítményekkel küzdjük le. A repülőgépek halálos ellenségei: a ballonok segítségével létesített légi aknamezők, a hihetetlen pontossággal dolgozó légelhárító lövegek és gépágyúk. A harc- és páncélgépkocsik nehezen leküzdhető akadályai: a tankcsapdák és páncéltörők. A villámháború iramát megakasztják a védelmi övek, a Maginot- és Siegfried-vonalak, amelyeket nem lerohanással, hanem hosszabb ostrommal kell leküzdeni. Valósággal a technika csodáinak nevezhetjük őket. Sokszáz km hosszúságban, szinte hermetice zárják el a francia és német határt, sok helyütt farkasszemet nézve egymással. Másutt ötven km-es sáv, a „senki földje” nyúlik el a két megerősített állás között.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Korszerű honvédelem

    0

    A világháború tengernyi áldozata és megpróbáltatása, a legyőzött nemzetek megbéklyózása és -a győztes hatalmak további fegyverkezésével kapcsolatos- kiszolgáltatottsága, nemkülönben a Népszövetség életrehívása: az emberi társadalom legszélesebb rétegében s így a legtöbb magyar emberben is azt a meggyőződést érlelte meg, hogy -különösen az európai népeket érintő- háborúval, de főleg nagyobb méretű, újabb világháború kirobbanásával beláthatatlan ideig egyáltalában nem kell számolni.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Kortársaim

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kortársak ​Bajcsy-Zsilinszky Endréről

    0

    Harcostársai és barátai írják meg ebben a kötetben visszaemlékezéseiket a Horthy-korszak legjelentősebb polgári politikusáról, aki a legnagyobb utat tette meg, amíg az uralkodó osztály, az ellenforradalmi rendszer szolgálatától eljutott a magyar nép igazának képviseletéig, az antifasiszta harc vállalásáig, végül a sopronkőhidai mártírhalálig.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Korunk és a világ sorsa

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Korunk kihívása: a világszegénység

    0

    A szerző nagytekintélyű svéd közgazdász, a stockholmi egyetem tanára, éveken át az ENSZ Gazdasági Bizottságának vezetője volt. Ez a műve a fejlődő országok legégetőbb problémáival foglalkozik. Myrdal óriási tényanyag, és részben több-éves személyes helyszíni tapasztalat alapján olyan nagyfontosságú kérdéseket elemez, mint az ázsiai és elsősorban dél-kelet ázsiai fejlődő országokban kívánatos társadalmi változások, a földreform, a népesedési problémák, az oktatásügy megoldása, a különféle segélyprogramok kérdése. Sajátos koncepciót alakított ki Myrdal ezekben, és más nagyfontosságú kérdésekben. Élesen bírál és szenvedélyesen harcol egy száz-milliók létalapját érintő probléma optimális megoldása érdekében. S bár nézetei között vitathatók is akadnak, a kötet izgalmas, tanulságos olvasmány.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Korunk öröksége

    0

    Századunk egyik legjelentősebb gondolkodójának első magyarul megjelent művét tartja kezében az olvasó. Ernst Bloch a háború idején emigrációban élt, majd az NDK-ban telepedett le, ahonnan a hatvanas évek elején a Német Szövetségi Köztársaságba távozott, és ott halt meg 1984-ben. A húszas-harmincas években született esszéket, cikkeket, megjegyzéseket maga a szerző rendezte egyetlen kötetbe, s joggal. Ugyanis valamennyi írás két alapvető problémát jár körül: az egyik a modern művészet feltételeinek történetfilozófiai és esztétikai elemzése, a másik a fasizmus kérdésköre a csak látszólag alkalmi írásoknak ezek a vezérfonalai. Bloch műve nemcsak magas színvonalú elméleti értekezés, nyelvileg is egyedülálló képződmény. Stílusa, képzettársításai, rejtett utalásokkalátszőtt fejtegetései a XX. századi német prózában is kiemelkedő helyet biztosítanak a szerzőnek.
    A kötetet gazdag magyarázó jegyzetanyag és Bloch munkásságát, könyve születési körülményeit ismertető utószó teszi teljesebbé.

    1 300 Ft
    Tovább olvasom
  • Korunk története

    0

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Kós Károly

    0

    Kós Károly kivételes alkotó egyéniség. 1907-ben friss diplomával úgy lépett ki a Műegyetem kapuján, hogy a századeleji magyar építészetnek máris egyik legjelentősebb alakja volt. De Kós Károly grafikus, író, kultúr- és szociálpolitikus is lett – és e területek mindegyikén jelentőssé vált. Ez a könyv a ma 87 éves alkotót mint építészt kívánja bemutatni. Kós Károlyi kivételes egyénisége módot nyújt arra, hogy építészeti grafikáit és szakírásait is felhasználjuk ebben a kötetben az építész bemutatására. Szerénytelenség is volna a szerzőtől – aki gyakorlati építész –, ha tolmácsként állna az olvasó és Kós Károly közé, aki maga kiváló író lévén, mindig meg tudta fogalmazni érzéseit és törekvéseit. Így külön érdeme a könyvnek, hogy a szöveg nagyobb részben idézet Kós Károly írásaiból.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Kós Károly

    0

    Kós Károly meggyőződése szerint az igaz embernek „a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét, megbecsült hagyományaik szellemében, hűségesen szolgálja. Ezt vállaltam és cselekedtem, nem mást és nem többet.” Megpróbáltatásokkal terhes, nehéz tusakodásokkal tarkított élete mindenki számára üzenetet hordoz. Egy hosszú életet leélt, bölcs öregember egyszerűnek tűnő, de filozófiai mélységeket hordozó mondatát: „És megtanultam megelégedni azzal, amit a sors számomra juttatott: az egészséget, a családomat és az Úristennek azt a sok-sok szépségét, amit az emberek nem tudnak elrontani és megcsúfolni, s ami ingyen ajándékként jut minden embernek, csak a szemét kell kinyitnia a látásra, fülét a hallásra és lelkét a befogadásra…” Fogadjuk meg ezt a kilenc évtizednyi tapasztalatot visszatükröző tanácsot. Élesítsük meg szemünket és lássuk meg épületeiben mindazt, amit köveivel be akart mutatni; nyissuk ki fülünket és halljuk ki műveiből mindazt, amit szavaival el akart mondani; és tárjuk ki lelkünket, hogy befogadhassuk mindazt, amit immár halhatatlan szellemisége örökíteni akart. Erdélyt, Ardealt, Siebenbürgent, akárhogy nevezze a világ. Erdélynek ez az érdek nélküli vállalása és szolgálata – ez reánk hagyott és folytatásra váró öröksége.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Kós Károly képeskönyv

    0

    Születtem 1883-ban és – véletlenül – Temesváron. 1889-ben Nagybszebenbe kerültem, s ott a szászoktól megtanultam németül.
    1892-ben Kolozsvárra kerültem, szüleim pátriájába és ott végeztem középiskoláimat, s tettem érettségi vizsgát.
    1902-ben Budapesten a Műegyetemre iratkoztam be és ott 1907-ben építészi diplomát kaptam. Mesterségemet szerettem és pályámon hamarosan komoly sikereim voltak. Budapesten telepedtem meg, de otthon, Kalotaszegen építettem magamnak házacskát és feleségemet is hazulról hoztam 1910-ben.
    1914-ben kitört a háború és én is katonáskodtam 1915-ben és 1916-ban. 1917 elején a Kultuszminisztérium ösztöndíjasaként Konstantinápolyba kerültem.
    A háború után Erdélyt választottam hazámul, és miután az akkori Romániában sok okból építészeti munkámmal nem tudtam mindennapi kenyeremet megkeresni, grafikus, újságíró, kultúraszervező és végül – szépíró lettem. Amolyan mindenes, amilyenek éppen Erdélyben mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Kós Károly levelezése

    0

    „Körömszakadtig ​hűségesek kell legyünk szegény Erdélyünkhöz, nemhogy megtagadjuk – gyáva és önző könnyebbségért, kényelemért és konjunkturáért –, ami önmagunknak való ostobaság lenne.” – írja Kós Károly egyik levelében. Ez a felfogása vezérelte, űzte, hajtotta a munkára, a harcra, kedvelt kifejezéssel élve az örök tusakodásra. Ha kellett, templomot, iskolát, házat tervezett, ha kellett, regényt, színművet írt, ha kellett, sakkfigurákat alkotott, ha kellett, könyvet tervezett, nyomtatott, illusztrált, vagy plakátot festett, ha kellett, politikai pártot szervezett, kalotaszegi népgyűlést tartott, és ha kellett, levelet írt, sosem tagadva meg a hozzáfordulótól gondolatai bőségét – vagyis mindig tette a dolgát.
    Alkotásai emberség és magyarság, az általános emberi és a honi érdekek összehangolása céljából születtek. Kitörölhetetlen jelet hagyó nemzeti kiválóságainknak egyik szimbólumává nemesült. Életművének szerves része, sok más alkotói megnyilvánulása mellett, kiterjedt levelezése, amely számára mindenkor fontos közlésformának számított, és amelynek különféle darabjai már sok helyen és formában napvilágot láttak. Sas Péternek, az erdélyi művelődés elkötelezett kutatójának köszönhetjük, hogy immár kézbe vehetjük Kós Károly összegyűjtött és bőséges jegyzetanyaggal ellátott leveleit, közöttük nagy számban olyan szövegeket, amelyek korábban még nem kerültek közlésre.
    A kötet anyagának különös értéke abban rejlik, hogy bár szó esik bennük magánéleti eseményekről, ,kis ügyekről” is, gondolatgazdagsága okán méltán állíthatjuk, hogy a jeles erdélyi alkotó munkásságának fővonulatába tartozik. Ezért nem meglepő, ha e személyes hangú írások olvasása közben szinte egyvégtében jutunk el a bölcs öregemberre valló és filozófiai mélységeket felnyitó megjegyzésig: „…megtanultam megelégedni azzal, amit a sors a számomra juttatott; az egészséget, a családomat és az Úristennek azt a sok-sok szépséget, amit az emberek nem tudnak elrontani és megcsúfolni, s ami ingyen ajándékként jut minden embernek, csak a szemét kell kinyitnia a látásra, fülét a hallásra és lelkét a befogadásra.”

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kós Károly műhelye/The workshop of Károly Kós

    0

    A magyar építészet történetében igen kevés olyan építész ismert, akiket tartósan mindmáig számon tart a nagyvilág. Kós Károlyt néhány külföldi kortársával együtt a század eleji és népi hatásokat magába olvasztó újromantikus hullám jeles képviselõjeként jegyez a nemzetközi építészeti tudomány. A most megjelenõ életmûalbum nem részleteket közöl, hanem Kós Károly teljes építészeti tevékenységét tekinti át. Másrészt sokrétû leírások, kritikák, adatanyagok, illetve gazdag fotómelléklet alapján valamennyi máig ismertté vált épületét, tervezését bemutatja, idõrendi sorrendben, lexikális teljességre törekedve.

    18 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kós Károly Művészete

    0

    Kós Károlyt elsősorban építő- és íróművészként tartják számon. Tevékenységi formáiban mindig a művész-jelleg uralkodott. Látásmódját így fogalmazta meg: „Én képben gondolkozom, az irodalmi élmény is mindig képi formában rögződött meg bennem. Amikor írtam, akkor is képben gondolkoztam, láttam a képet és azt írtam le. Írás közben örökké rajzolgattam.” Munkásságában az építőművész, íróművész és grafikusművész hármas egysége érvényesült. A kötetben összegyűjtött képzőművészeti alkotásainak többsége kevéssé ismert. Több, a hagyatékából származó grafika közreadásával az eddigi legteljesebb képet nyerhetjük képzőművészeti munkásságáról, melyet a témához szorosan kapcsolódó írásai teljesítenek ki.

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Kossuth a Forradalom végnapjairól

    0

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kossuth Lajos a reformkorban

    0

    1946-ban jelent meg az akkor 33 éves Kosáry Domokos könyve Kossuth Lajos a reformkorban címmel, s most, több mint fél évszázad múltán az immár csaknem kilencvenesztendős professzor új, bővített kiadásban bocsátja az olvasók elé Kossuth-biográfiáját. Megismétlődni látszik tehát az az egyszer is csak keveseknek megadódó kutatói bravúr, mikor Kosáry Domokos élete első könyvét (A Görgey-kérdés és története, 1936) 58 év után jelentősen kibővítve és továbbírva tette újra közzé (A Görgey-kérdés története, I-II. kötet, 1994). A párhuzam azonban ennyiben ki is merül, s ha lehet, filológiailag és pszichológiailag még izgalmasabb mű született, mint az életutat eddig keretező két Görgey-könyv. J

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Kossuth Lajos iratai. 9.

    0
    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kossuth Lajos Nagykátán

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Kossuth lajos, legendák hőse

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Kostérítő

    0

    „Dr. Nagy Sándornak hála, már tudjuk, hogy nem ki-zárólag a honfoglalók leszármazottai vagyunk, akik-nek az idegen megszállók kiverését köszönhetjük, hanem a pannon őslakosságéi is, akiknek például a nyelvünket köszönhetjük.” /…/ „Pannon voltunkra nem emlékszünk. A székelyek nemzetsége is a pannonok közé tartozott, amire természetesen ők sem emlékeznek, őket azonban Attila fia már korábban megkötötte, s ezt az Árpádok mágiája sem tudta fölülírni.”

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Kőszeg

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Kőszeg sz. kir. város jelene és multja. 2. Multkor

    0

    Idézet: Kőszeg város alapítását 1263 körül Németujvári (Güssingi) Heinrik bánnak, és fiának János nádornak köszöni, kik Magyarország nyugoti részének, ugy szinte a kőszegi fölső és alsó vár- nak akkori urai, a völgyben álló alsóvár környezetén az első jövevényeket „hospites” letelepitették.

    12 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Koszorú

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Koszorú – Erdélyi, felvidéki, vajdasági írások

    0
    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Köszörülés

    0

    Az ​Ipari Szakkönyvtár könyvei mindenekelőtt a szakmunkásoknak készülnek. A gyakorlati szakembereknek szükséges ismeretet foglalják össze azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a munkát, elősegítsék az ésszerű, gyors és jó minőségű termelést, a korszerű technika helyes alkalmazását, a munkaeszközök és munkamódszerek tökéletesítését, ezeken keresztül a szakmunkások magasabb szakmai felkészültségét.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Koszta József

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Kötelesség jellemrajzokban s példákban

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Kővár vidékének társadalma

    0

    Dolgozatom ​eredeti formájában megye-monográfiának készült. Feladata az egykori Kővár vidék területi és társadalmi kialakulásának leírása, a vidék önállósulásának és a területén megtelepült lakosság életének, nemzetiségi és társadalmi viszonyainak feltárása lett volna. A számomra adott publikálási keretek azonban ezt nem tették lehetővé. Ezért teljes egészében elmaradt a vidék termelési viszonyait és gazdasági fejlődését bemutató adatok feldolgozása. Az egyes falvak történetét és életét ismertető adattári rész kézirata – melyre támaszkodom és hivatkozom – mint zárt letét az MTA Könyvtára Kézirattárában nyert elhelyezést. E tanulmány célja a váruradalom XVII. század végére kialakult társadalmának ismertetése, majd a vidék rezidens népessége XVIII. és XIX. század eleji sorsa alakulásának vázolása. Adalék az elmúlt másfél évtized kutatásaiban egyre inkább hangsúlyt kapó, katonáskodó, szabad paraszti, félnemesi és kisnemesi rétegek kialakulásához és történeti szerepéhez.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem