-
-
-
-
-
A magyar vendéglátóipar története a honfoglalás századától napjainkig [reprint kiadás]
0A magyar vendéglátóipar története a honfoglalás századától napjainkig.
Számos fekete-fehér illusztrációval, korabeli reklámokkal. -
A Magyar Vörös Hadsereg harcai 1919
0A Magyar Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt élethalálharcot vívott létéért. Liptai Ervin hadtörténész munkája a magyar Vörös Hadseregnek az imperialista intervenció ellen 1919-ben folytatott hősi küzdelmeit tárgyalja.
-
A magyar zsidóság története. Különös tekinettel gazdasági és művelődési fejlődésére a XIX. században
0Az Előszóból: A magyar zsidóság monografikus történetét mind-máig nem készítették el, s az egyes résztanulmányok annotált bibliográfiáját sem állították össze, holott néhány – többé-kevésbé sikeres – összefoglaló történeti munkán túl, nagy számban keletkeztek (a legkülönbözőbb helyeken napvilágot látott) ilyen tanulmányok és hitközségi monográfiák. Az 1877-ben felállított (annak idején Ferenc József nevét viselő) Országos Rabbiképző Intézet végzett növendékeit is megkérték, hogy működési területükön kutassák a zsidóság történetét, gyűjtsék össze és dolgozzák fel a helyi forrásokat. E tevékenységük azért is értékes, mert az egyes hitközségek (sőt, az országos zsidó szervezetek) levéltára időközben megsemmisült, vagy éppenséggel ebek harmincadjára került. A ma olvasójának, érdeklődő szakemberének azonban szüksége van olyan kézikönyvre, amely a hazai zsidó történelem áttekintését nyújtja, igy mindenképp dicséretes a Könyvértékesítő Vállalat elképzelése, hogy az újonnan feltárt forrásokon alapuló történeti kézikönyv és az ahhoz kapcsolódó bibliográfia elkészültéig Venetianer Lajos klasszi-kus művét utánnyomásban közreadja.
-
-
A magyarhoni evangélikus liturgia történetéhez
0Melléklet a Protestáns Szemle 1933. augusztus-szeptemberi számához
-
-
A magyarországi cserkészet története
0Hazánkban az utóbbi időben újraéledt a cserkészmozgalom. A nagy érdeklődés kielégítésére hazai irodalom, sajnos, csak nagyon szűken áll rendelkezésre. Így merült fel a gondolat, hogy a külföldi Magyar Cserkészszövetségtől kérjünk segítséget. Bodnár Gábor, a Szövetség ügyvezető elnöke kézséggel bocsátotta rendelkezésünkre a jelen könyvet és a nemsokára megjelenő „Cserkészkönyv” I–III. köteteit. A „Magyarországi cserkészet története” a megalakulástól 1947-ig foglalja össze a mozgalom hazai fejlődését, hangsúlyozottan a nyugaton élő magyar ifjúság számára. Természetesen ebből adódóan a szerző szemlélete és értékítélete eltérhet az itthoni megszokottól. A kiadás célja az, hogy hozzájáruljon a cserkészmozgalom többoldalú történeti megismeréséhez. Legyen ez a könyv olyan viták forrása, amelyből kialakulhat a mai, magyarországi cserkészet közösen elfogadott koncepciója!
-
-
-
-
A magyarországi protestantizmus 1656-től 1600-ig
0Zoványi Jenő (1865-1958) 1949-ben fejezte be nagy összefoglalását a XVI. századi magyar protestantizmus történetéről. Munkájának első fele – az 1922-ben megjelent „A reformáczió Magyarországon 1565-ig” – a század második harmadáig vizsgálja ezt a történetet, melyet a második, nagyobb része – jelen kötetünk – a század végéig követ.
-
-
-
-
-
A magyarság jelképei
0Világunk tele van vallásos jellegű szimbólumokkal és hieroglifákkal írt üzenetekkel, amelyet a kőkorszak óta őriznek az egymást váltó nemzedékek. Egy ősi preírás mutatványai ezek, amelyeket már alig értünk. Abból a korból, amikor az istenek még közöttünk jártak, s arra tanították az eszmélő emberiséget, hogyan lehet sorsának urává. Isteni üzeneteket hordoznak a magyarság jelképei is, amelyek a székely rovásjelek segítségével megérthetők, vagy éppen olvashatók. Jelképeink kitűzése ma is az emberfölötti példaképek követésének szándékát jelzi. Viselőjük kész az isteni teremtés folytatására, hogy újra szentté váljon talpunk alatt a föld, s igazzá a rajta élő ember. A könyv fél év alatt a harmadik kiadásban jelenik meg – a kulturális kormányzat, a liberális média és könyvkereskedelem bojkottja ellenére.
-
-
-
-
-
-
A mantuai herceg muzsikusa
0A szerző új regényét Tiziano halálával kezdi: Itáliában elhalványodik a képzőművészet sokszázados ragyogása s a múzsák az új művészet – a zene felé fordulnak. a cinqeucento utolsó évtizedeiben tűnik fel Claudio Monteverdi, Itália máig is legnagyobb komponistáinak egyike, az opera teremtő géniusza: fiatalon Mantuába kerül, ahol egy könnyűvérű, de elevenszellemű herceg (aki oly ismert szerepet kapott a Rigolettóban) ösztönzi arra,hogy kiemelkedjék a liturgikus zeneszerzők, madrigálisták szinte névtelen seregéből s kiformálja a „dramma per musica”-t – a mai operát.
-
-
A másik Magyarország. A magyar ellenállási mozgalom története
0Volt magyar ellenállási mozgalom? A következő lapokon nemcsak azt bizonyítjuk a tények és az adatok erejével, hogy volt, hanem ennél többet is: a hivatalos ország, a németekkel kollaboráló magyar állam mellett volt egy „másik” Magyarország és ez az igazi, ez fejezi ki a magyar nép és a magyar szellem valódi jellegét. Az „egyik” Magyarország Horthy, Bethlen, Gömbös, Bárdossy, Imrédy, Sztójay és Szálasi Magyarországa. Ez megcsinálta Európa első jobboldali ellenforradalmát, azután elnyomta a népet, politikáját a feudális nagybirtokos szempontok irányították, belevetette magát a revizionizmus illuzióiba, majd csatlakozott a németekhez és belesodorta a magyar népet a nácik háborújába…
-
A másik világ. Fényképezőgéppel a víz alatt
0A mély tengerekről tengeralattjárók, víz alatti robotok és más elmés szerkezetek segítségével kaptunk képe. A búvárfelszerelések tökéletesedésének köszönhető, hogy az emberiség kielégíthette csillapíthatatlan kíváncsiságát, s a sekélyebb vizekbe merülve megnyílt a víz alatti világ ismereteinek kincsestára.
E könyv célja, hogy bemutassa, milyen csodálatos a víz alatti világ, és mennyire megérdemli a védelmet. Az óceánok gazdagságát legszínesebben a hozzánk legközelebb eső parti vizek tanúsítják. A szerzők tengerbiológusok és egyben kitűnő fényképészek, akik színes felvételeken (ezek többségét ők maguk készítették víz alatti expedícióik során) tárják az olvasó elé a tenger világának egy-egy lenyűgözően érdekes élőhelyét, s általuk a víz alatti világ káprázatos sokszínűségét. -
A megboldogult
0Egy angol fiatalember, a kaliforniai állat-elhamvasztási vállalat alkalmazottja, beleszeret egy ultramodern amerikai temetkezési vállalat kozmetikusnőjébe. A lány öngyilkos lesz és testét az állat-krematóriumban égetik el… Ez a fantasztikus, lülönös szerelmi történet kitűnő alkalom a nagy angol szatíra-írónak, Evelyn Waughnak, hogy maró gúnnyal fesse le az amerikai civilizáció hagyomány- és kultúra ellenes kinövéseit, az angol meg amerikai gondolkodás ellentéteit.
-
-
A megtalált magyar őstörténelem
0A babiloni szumir táblákról leolvasott esztergomi romkápolna oroszlános képének magyarázata.
Ez a tanulmány ismertetésül szolgál az EDITOR ESDA (C.C. 2815 C.C.Buenos Aires) által előkészítés alatt álló „A SUMIR URALKODÓ HATALOM SZIMBÓLUMA ESZTERGOMBAN” című rövidesen megjelenő kömyvhöz.