• József nádor

    0

    A PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK kegyelettel emlékezik JÓZSEF NÁDOR kir. hercegre, aki a bank alapítása körül lelkesen munkálkodott és az első részvényjegyző volt. Az ö emlékét vélte szolgálni az intézet, amikor elősegítette e mü meg­ jelenését.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Júdás idő

    0

    „A negyvenegyes tavasz harmadik napján születtem Ózdon. Alig kétéves koromban árvaságra juttatott a második világháború. Egerben, a Dobó István Gimnáziumban érettségiztem 1959-ben. Utána három év munka következett Pétervásárán: voltam OTP-tisztviselő, részes cséplőmunkás és művészeti előadó. Majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakára kerültem. A diploma megszerzése után a zuglói Szakmunkásképző Iskola diákotthonában nevelősködtem öt évig. Tagja voltam az Elérhetetlen föld című antológia szerzői gárdájának. 1972 augusztusában teljesen magamra maradtam tollammal. Azóta is vele, feleségemmel és fiammal élek Budapesten.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Jugoszlávia

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Jugoszlávia magyar szemmel

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Juhász Gyula összes versei I-II.

    0
    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Jules ​Supervielle versei

    0
    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Juliusz ​Słowacki versei

    0

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Justine, avagy az erény meghurcoltatása

    0

    De Sade. A XX. századig nemigen illett beszélni róla. Stendhal és Baudelaire csak titokban lelkesedett érte, jóllehet utóbbinál egyértelműen kimutatható a hatása. A szürrealisták, főleg Breton hozták divatba, Apollinaire rajongott érte, s Bataille illesztette be művét az avantgard irodalomba. Az egyébként oly finnyás ízlésű Flaubert csodálatos filozófusnak nevezte, Camus egész fejezetet szentelt neki „Lázadó ember” című esszékötetében, az 1960-as évektől kezdve pedig a francia irodalom egyik legvitatottabb, központi alakja lett. Ki volt ez az ember, akinek a nevéből a szadizmus szó keletkezett, aki élete nagy részét börtönben töltötte, s akit mind a mai napig valami borzongató homály övez? Egy biztos: ő volt az, aki felfedezte, hogy a nemiség korántsem olyan idilli, mint azt akkoriban gondolni illett, rájött, hogy sötét ösztönök kapcsolódnak hozzá, sőt Freudot jó száz évvel megelőzve megsejtette, hogy a nemiség behálózza az ember valamennyi tevékenységét, belejátszik minden cselekedetébe. Sade nagysága a tagadásban van: gyilkos iróniával kezd ki minden morális kategóriát. Filozófiája ellene van minden olyan társadalmi rendszernek, mely korlátozza az egyént. Szinte valamennyi írásában az egyéni ösztönök létjogosultsága mellett tör lándzsát, az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangoztatja. Justine című regényét sajátos kettősség teszi izgalmassá: az ájtatoskodó, bigott, álszent előadásmód és a mélyén izzó engesztelhetetlen gyűlölet, Justine szemforgató sopánkodása és a háttérben vigyorgó szerző sátáni káröröme. Ez emeli ezt a kis filozófiai mesét a XVIII. század remekművei sorába, Voltaire Candide-ja, Laclos Veszedelmes viszonyokja mellé.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • K. dosszié

    0

    A K. dosszié „önéletrajz két hangra”: regényes párbeszéd Kertész Imre életéről – szüleiről, szerelmeiről –, pályájáról – a szellemi szabadság kivívásáról – és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal.
    E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, e kettő szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság és honnan fikció? Szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, és mennyiben tartozik ez az „egyéni” mindnyájunkra, akik olvasunk – akik őt olvassuk? Milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit, mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éről.
    „Egészében véve, én a derű pártján állok” – mondja az író. Ez a derű hatja át a K. dossziét, amely ugyanolyan „botrányos”, mint Kertész Imre egész életműve.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Kabbala

    0

    A kabbalisták titkos tudományuk használatát öt részre osztották. A természetes kabbalát a természet misztériumainak tanulmányozására használták. Az analogikus kabbalát azért alapították meg, hogy segítségével azt a kapcsolatot mutassák be, mely a Természetben található összes dolog között fennáll, és a bölcseknek megmutattatott, hogy minden teremtmény és szubsztancia lényege egy, és hogy az ember – a Kis Univerzum – Isten kicsinyített mása – aki a Hatalmas Univerzum. Az elmélkedő kabbala azon okból lett kifejlesztve, hogy feltáruljanak általa a magasabb szellemi képességek, a mennyei szférák misztériumai. Az absztrakt ítélőképességek általa segítenek megérteni a végtelenség mérhetetlenségét, és megismerni azokat a teremtményeket, amik a végtelenségben léteznek. A asztrológiai kabbalát azok ismerték meg, akik az erőben és a nagyságban tanulmányozták tanait, valamint a valós testek szubsztanciáját, és a bolygók misztikus szervezetét. Az ötödik, vagy mágikus kabbalát azok tanulták, akik uralkodni akartak a démonok, és az embernél alacsonyabb szellemek felett, melyek a láthatatlan világhoz tartoznak. A talizmánok, amulettek, varázslatok és könyörgések által történő gyógymódok is nagyon becsesek voltak. Adolph Franck szerint a Széfer Jecirá abban különbözik más szent könyvektől, hogy az nem magyarázza meg a világot, és azt a csodát, ami Isten gondolatán nyugszik, vagyis nem akar az Isteni akarat lefordítója lenni. Az ősi művek Istent színes alkotásai alapján mutatják be. A kabbala azt tanítja, hogy a világegyetem szervesen és meghatározott rend szerint fejlődött, követve a Lángoló Kard útját. Így szimbolikus magyarázattal szolgál a világegyetem eredetére, az ember és Isten kapcsolatára, magát a teremtést emanációként fogva fel, amelyben a Végtelen Fény az Élet Fáján ke-resztül manifesztálódik.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Kádár [2., javított kiad.

    0

    Huszár Tibor akadémikus Kádár-életrajza – amely a politikusnak az 1956-os forradalom leverése utáni hatalomra kerülésétől haláláig terjedő időszakot öleli fel – a nagyközönség számára készült, színes stílusban megírt, ugyanakkor átfogó, tudományos igényű biográfia. Kádár János személye és politikája modern történelmünk központi és legvitatottabb kérdései közé tartozik.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kaddis a meg nem született gyermekért

    0

    A gyermek: a jövő. A meg nem született gyermek: a jövőtlenség bevallása. Mert a történelem démonikus személytelenségét mindig az egyes ember élete, szenvedései teszik szembetűnővé. És lehet sors a sorsvesztés, és lehet jövő a jövő elveszítése. A regény egy végletes, halálos pontosságra törő tudat ön- és történelemanalízise. Egy ember beszél arról, mi történhet azzal, akivel megtörtént a század botránya. De vallomása oly mély, hogy megértjük, ami vele történt, bármely totalitárius államban bármikor megeshet. (Temesi László)

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Kadocsa, merre vagy?

    0

    A népi irodalom legmarkánsabb költőjének prózai írásai. A kötet Sinka István összegyűjtött elbeszéléseit, újságcikkeit, sajtónyilatkozatait tartalmazza. ‘Szüleim nagyszalontai szegény parasztemberek voltak. Én is Szalontán születtem és ott is nevelkedtem. Szüleim szegénysége miatt az elemi iskolát is alig tudtam kijárni. Dolgoznom kellett. De már akkor, egész fiatal koromban éreztem, hogy van bennem valami. Munkám azonban annyira elfoglalt, hogy szinte elfelejtettem a régen tanultakat, és az írás-olvasást újra kellett tanulnom. Először gyerekes rigmusokat kezdtem el írni…’ (Sinka István)

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Kadocsa, merre vagy?

    0

    A népi irodalom legmarkánsabb költőjének prózai írásai. A kötet Sinka István összegyűjtött elbeszéléseit, újságcikkeit, sajtónyilatkozatait tartalmazza. ‘Szüleim nagyszalontai szegény parasztemberek voltak. Én is Szalontán születtem és ott is nevelkedtem. Szüleim szegénysége miatt az elemi iskolát is alig tudtam kijárni. Dolgoznom kellett. De már akkor, egész fiatal koromban éreztem, hogy van bennem valami. Munkám azonban annyira elfoglalt, hogy szinte elfelejtettem a régen tanultakat, és az írás-olvasást újra kellett tanulnom. Először gyerekes rigmusokat kezdtem el írni…’ (Sinka István)

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Kaffka Margit összes versei

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Káin, a törvényszegő – Mózes, a törvényalkotó

    0

    A Káin, a törvényszegő és Mózes, a törvényalkotó „főszereplői” inkább szimbolikus, mint történeti személyek: a „kényszersors” és a „választott sors” képviselői. Az idős Szondi a bibliai történeteteket felidézve, sorsanalitikusi tapasztalatait vetíti vissza a Gonosz és Jó megszemélyesítőire. A Káin több pszichológiai ismeretet tartalmaz, jó áttekintést ad a sorsanalízisről. A Mózesban több az erkölcsi-filozófiai gondolat és művelődéstörténeti, irodalmi példa. Mózes Isten (Jahve) választott embere, aki maga és a héber törzsek felemelkedéséért megküzd saját és népe káini indulataival, a kedvezőtlen természeti és társadalmi erőkkel. Igaz, Mózes és az exodus generációja nem jut el az ígéret földjére, de a pusztában mégis megszületik a Tízparancsolat (a lelkiismeret és erkölcs Törvénye). Ez Mózes „felelete” saját (és az emberiség máig élő) Káinjának. Kiadványunk a sorsanalízis alapkérdéseinek ismertetésével elsősorban a pszichológusok szakmai tájékozottságát bővíti. Hiánypótló mű a magyar könyvkiadásban és egyben tiszteletadás a pszichológusok körében a világszerte ismert és tisztelt magyar származású Szondi Lipót személyének. A bibliai téma „drámai”, igen kulturált feldolgozása érdekes olvasmány. Sem a szakemberek, sem a téma iránt érdeklődő olvasók nem csalódnak majd ebben az első magyar nyelvű Szondi-műben.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Kakaslomnic Szent Katalin-temploma

    0

    Kakaslomnic (1899-ig Nagy-Lomnicz, szlovákul Veľká Lomnica, németül Großlomnitz) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Késmárki járásában. A Magas-Tátra délkeleti lábánál, a Poprád völgyében, a folyó bal partján fekszik.
    Késmárktól 6 km-re délnyugatra, Poprádtól északkeletre található. A legrégibb és legnevezetesebb tátrai falvak egyike, a Tátra aljában található sor- vagy utcafalvak tipikus képviselője. Vályi András szerint:
    „Kakas Lomnicz. Népes német falu Szepes Várm. földes Ura Berzeviczi Uraság, és mások, ’s az uraságoknak Kastéllyaikkal ékesíttetik, lakosai katolikusok; fekszik Hunszdorfhoz nem meszsze, és annak filiája, határja középszerű, vagyonnyai külömbfélék, piatzok Kézsmárkon közel.”

    7 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kakasviadal

    0

    A Kakasviadal-t többek között az teszi izgalmassá, hogy torzó-szilánkossága mellett, vibráló, fájdalmas kifejezési vágy formájában, már ott van benne minden, amit Miller valaha is mondani akart. Leonardo még nem tud szabályos kört rajzolni, de Mona Lisa mosolya már ott van az első tanulmányrajzok ifjúkori maszatjában. E különös hangú „zsenge” megjelenése fontos pillanat a Miller-történetben, mert azt sugallja, hogy az úgy művészi, mint magánéletében hányatott sorsú író végre klasszikussá vált.

    950 Ft
    Tovább olvasom
  • Kaktuszvirágok

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Kakuk Marci

    0
    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Kakuk Marci I-II.

    0

    A híres és népszerű regény kilencedik kiadását tartja kezében az olvasó. Sikerére mi sem jellemzőbb annál, hogy az idők folyamán Tersánszky J. Jenő Kakuk Marcija jelképes alakká növekedett, és sajátos egyedülállóságában a magyar irodalom kimagasló személyisége lett, rangos ember a regényhősök sorában, jóllehet csak egyszerű piaci polgár volt – azaz csavargó. Nem voltak nagy tettei, jelleme sem éppen makulátlan, mégis meghódítja az olvasó szívét, mert az őt körülvevő szennyes világban Kakuk Marci a maga módján megállta a helyét, még ha a törvényes erkölcsök erkölcstelen képviselői szemében csak afféle „törvényen kívüli” gyanús elem volt is.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Kaland a vasúton - A magyar századforduló vasúti novellái

    Kaland a vasúton – A magyar századforduló vasúti novellái

    0

    A novellák szerzői: Thury Zoltán, Ifj. Móricz Pál, Cholnoky Viktor, Gárdonyi Géza, Szőllősi Zsigmond, Barta Lajos, Bartha Miklós, Szép Ernő, Lovik Károly, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Szomaházy István, Szécsi Ferenc, Molnár Ferenc, Csáth Géza, Tömörkény István, Zöldi Márton, Nagy Endre, Berkes Imre, Ady Endre, Mikszáth Kálmán, Balázs Béla, Kovács Jenő, Szabóné Nogáll Janka, Móricz Zsigmond, Malonyay Dezső, Békefi Antal, Babits Mihály, Francsák Gábor, Sebők Zsigmond, Rákosi Viktor, Somlyó Zoltán, Kaffka Margit, Mira asszony, Siklósy József, Pálos Béla, Kanizsai Ferenc, Kazár Emil, Ifj. Görgey László, Boross Vilmos, Szabadi Sándor, Ifj. Hegedüs Sándor, Jákó János, Miklós Jenő, Harsányi Zsolt, Herczeg Ferenc.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Kalandozás a vadászat történetében

    0

    Szakemberek is, laikusok is egyaránt örömüket lelhetik ebben a könyvben, amely nem tudományos igénnyel készült, minden részletre kitérő szakmunka, inkább csak ízelítő, színes, eleven metszet az ember egyik legősibb tevékenységének, a vadászatnak történetéből, amely szinte magának az embernek történetével egyidős. Az őskori barlangrajzokon megörökített, és ezek alapján rekonstruált vadászati módok szemléletes leírásai a későbbi irodalmi feldolgozások egyes jellemző részleteivel gazdagodnak. A szerző kronológiai rendben nyomon követi a vadászat történetét, az ősember létfenntartását biztosító, kezdetlegességében is bonyolult vadűző életétől a középkori és az azt követő évszázadokon keresztül, egészen napjainkig.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kalandregények

    0

    Hasonlóan a már megjelent két kötethez, ebben a gyűjteményben is van ma már klasszikusnak számító, illetve kevésbé ismert munka. Rejtő Jenő néhány kiváló írása sosem vált igazán közkedvelté (pl. Sokszor hajlamosak vagyunk elfeledni az önműködő villamosjegy zseniális feltalálójának Vucli Tóbiásnak kalandjait), a másik véglet az egyik legnépszerűbb regény, a Vesztegzár a Grand Hotelben, amiből filmet is készítettek Meztelen diplomata címmel.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Káldeától Ister-gamig I.

    0

    Huszonöt évvel ezelőtt jelent meg ez a könyvem, melynek most a második, ezúttal hazai kiadását veszi kézbe az olvasó. Az elmúlt huszonöt év alatt a tudományok fejlődése óriási eredményeket mutatott fel és ez a fejlődés, szellemi fellendülés hatással volt arra is, hogy a világ népeiben felébredjen egy sajátságos összetartozási érzés, mely újra nemzetté akarja formálni a nemzetköziesítés járma alól éppen csak felszabadult azonos nyelvű, azonos gondolkodású, s – mondhatni – azonos lelkivilágú népeket, akik igyekeznek ezt az „egybetartozást” valamiféle hagyományismerettel, származási öntudattal megerősíteni. Egyedül a magyar hivatalos álláspont nem hajlandó a több, mint 200 éves megkövesedett állapotából kimozdulni és a ma „sumernek” nevezett ősi, káldeus ékiratok nyelvéhez módszeresen, szakmai elhivatottsággal hozzányúlni. Ezzel szemben most már a politika erejét is bevetve igyekeznek fenntartani az ún. finnugor származási elméletet annak ellenére, hogy a legújabb kutatások egyre egyértelműbb cáfolatot adnak. Dr. Matsumoto japán tudós genetikai eljárása minden kétséget kizáróan kimutatta, hogy a finn, votják, vogul stb. népmaradványokhoz a magyarságot semmilyen vérségi kapcsolat nem köti.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Kalevala

    0

    Finn rokonaink közt a népies hagyományok iránt való érdeklődés igen régi. Első nyilvánulása összeesik az irodalom kezdeteivel. Agricola püspök, a finn írók őse, már figyelmére méltatja az ősvallás emlékeit és hosszú versben ismerteti a finn istenek sorsát. Porthan Henrik Gábor pedig, a finn történetírás atyamestere, buzgón gyűjti a finn népköltési termékeket már ugyanabban az időben, midőn Macpherson kiadja Ossian dalait, Percy az angol népdalok gyűjtésében fárad, és Herdertől megjelenik a Stimmen der Völker in Liedern című szép gyűjtemény.
    Vikár Béla

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kalibán

    0

    Abban az univerzumban melynek békéjét a józan ész, a Robotika Három törvénye vigyázza, a legritkább esetben történhetnek váratlan események. Ám amikor egy új típusú pozitronaggyal kapcsolatos kísérlet balul üt ki, bekövetkezik az elképzelhetetlen. Létrejön a Kalibán. A robot, mely nem ismer sem bűntudatot, sem irgalmat. A robot, mely nem ismeri el urának az embert. Egy robot, amelyet nem köt a Három Törvény…

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kalifornia

    0

    Praktikus, informatív, könnyen átlátható, a Booklands Kiadó Kalifornia című útikönyve a legérdekesebb helyekkel foglalkozik, kiemeli a legfőbb nevezetességeket és hasznos tanácsokat ad a kirándulással, szállással, vásárlással, étkezéssel és a pihenéssel kapcsolatban.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Kálmán király és Jósef császár

    0

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Kalocsa és vidéke. Szülőföldismertetés.

    0

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Kalotaszeg helynevei I. Adatok

    0

    Erdélyi Tudományos Intézet

    8 000 Ft
    Kosárba teszem