• Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek 16-17. század

    0

    Az egyházlátogatás (cannonica visitatio) az egyházkormányzás eszköze annak ellenőrzésére, hogy a gyülekezetben a törvényes rend szerint folyik-e az élet. A Biblia beszámol arról, hogy az apostolok személyes látogatásaikkal és leveleik útján tanácsolták, intették a gyülekezeteket. Ez a tevékenység mintája lett az egyházlátogatásnak, amelynek megszilárdult rendjét a 6. századtól kezdve már megbízható források tanúsítják. Az egyházi törvények (kánonok) a püspök kötelességévé tették a vizitációt, amit évente egyszer gyakorolnia kellett, lehetőleg személyesen. A századok folyamán a részletek változtak, az alapvető szempontok azonban nem. Eszerint az egyházlátogatás célja az igaz tant megerősíteni, az eretnekségeket eltávolítani, a jó erkölcsöket ápolni, a rosszakat megjavítani, a népet intésekkel állhatatosságra buzdítani, a hívek javát szolgálni. Kötetünk a fennmaradt legkorábbi, nyomtatásban eddig meg nem jelent református egyház-látogatási jegyzőkönyveket tartalmazza.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Régészeti adatok a Duna-Tisza közi avarok történetéhez

    0

    A kötet végén angol nyelvű összegzés.
    „E könyv A Duna-Tisza köze avar kori betelepülésének problémái címmel 2014-ben megvédett doktori disszertáció részben átdolgozott és kiegészített változata. A Bóna István professzor által javasolt téma választásakor az elsődleges cél az volt, hogy a Duna-Tisza köze nagyobb részben közöletlen avar kori emlékanyagának összegyűjtése, rendszerezése és feldolgozása során válaszokat keressek elsősorban a vizsgált terület avar kori betelepülésének kérdéseire. A disszertációban tárgyalt probléma-kör nem szorítkozott kizárólag a megszállás kérdésére, hogy mikor, kik és miért érkeztek ide először és miként vették birtokba ezt a területet. A régészeti leletanyag elemzése során vizsgáltam a későbbi bevándorlások, a belső migráció lehetőségét, továbbá azt, hogy az itt élő közösségek milyen válaszokat adtak az Avar Kaganátusban lejátszódó folyamatokra, hogyan reagáltak a környezeti változásokra, s milyen volt az itt élőknek az Avar Kaganátuson belüli és kívüli kommunikációja, a hivatalos és interperszonális kapcsolataik rendszere…”
    Balogh Csilla

    18 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Repülők

    0

    Írta: T. B. Ray, Capt. of the Royal air Force. Átdolgozta: Tábori Pál
    50 fényképpel. A fényképfelvételeket részben a Pacific & Atlantic Photo-Co., részben a Magyar Légiforgalmi rt. bocsátotta rendelkezésünkre.
    Híres repülők útja – kihajtható térkép.

    5 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Rózsadomb és vidéke tegnap és ma

    0

    Könyvünk a Rózsadomb és vidéke harmincas évekbeni állapotát bemutató kiadványhoz csatlakozva azt kiegészítve, az azóta eltelt évtizedek változásait mutatja be a múlt század elején és napjainkban készült felvételek segítségével. A változások sok helyütt megdöbbentőek és már-már azonosíthatatlanok, de vannak helyek, ahol szinte minden változatlan. A múlt és a jelen egymás mellé állítása minden érdeklődő számára tartogat érdekességeket és tanulságokat.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Semsey Andor emlékkötet

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Sherlock Holmes kalandjai – The Adventures of Sherlock Holmes

    0

    A sorozat az ifjú nyelvtanulóknak készül: az angol nyelvű irodalom nagy, klasszikus köteteit dolgozza fel olyan formában, hogy az egyik hasábban az angol, míg mellette a magyar szöveg olvasható lerövidítve. Remek módja a szókincs fejlesztésének, miközben az olvasás révén fejlődik a gyerekek kifejezőkészsége és megismerik az alapműveltséghez elengedhetetlenül szükséges klasszikus történeteket is. A híres detektív izgalmas nyomozásaiból olvashatunk el négy izgalmas történetet.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában (1387-1437)

    0

    Kiállítási katalógus.
    Amikor 1974-ben a budai várban végzett ásatások során embereket ábrázoló, tökéletes szépségű gótikus szobrokat találtak, az egész ország lázba jött. Ez volt az első fénysugár, amely úgy világított be a nagyközönség előtt voltaképpen ismeretlen magyar középkorba, hogy mindenkit megérinthetett egy nagy, gazdag kultúra jelenléte. Az emberek ráébredhettek e kultúra folyamatosságára és európai beágyazottságára – hiszen a köztudatban a 11. századi nagy királyok s azután mintegy hirtelen támadt szigetként Mátyás király reneszánsz udvara és híres könyvtára éltek a 15. század második feléből….Sólyom László

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Siklód temploma és népe

    0

    Szerzők: Incze Zoltán, Anthony Gall, Kós Károly, Pogány Gábor, Madar Ilona

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Soha

    0

    „Amikor kutatásokat folytattam A titánok bukásához, megdöbbenve láttam, hogy az első világháború olyan háború volt, amelyet senki sem akart. Egyik táborban sem volt egyetlen olyan európai vezető sem, aki akarta volna. Ám a császárok és miniszterelnökök sorra hozták a döntéseket logikus, józan döntéseket, amelyek egyre közelebb vittek a háborúhoz. A legszörnyűbb konfliktushoz, amelyet valaha elszenvedett a világ. Azt kellett hinnem, tragikus véletlen volt. És akkor az jutott eszembe, hogy vajon megismétlődhetne?”
    KÉPES-E BÁRKI IS MEGÁLLÍTANI AZ ELKERÜLHETETLENT?

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Sopronhorpács (Száz magyar falu könyvesháza)

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Sport és jóga

    0

    Ősi hindu testgyakorlatok és légzésszabályozás európaiak számára, 73 eredeti felvétellel.
    Az ​indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét.

    Tovább olvasom
  • Szabolcs a hazáért

    0

    Az 1848-49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc történetéről könyvtárnyi irodalom áll úgy a kutatók, szakemberek, mint az érdeklődők rendelkezésére. Már a szabadságharc leverését közvetlenül követően megszülettek az első munkák, s azóta is újabbak és újabbak születnek, eseménytörténeti, politikatörténeti áttekintések, életrajzok, emlékiratok, ritkábban összefoglaló munkák. A kutató számára azonban a korszak még mindig kimeríthetetlen kincsesbányának látszik, különösen a szabadságharc hadtörténete, amellyel ugyan önmagában is hatalmas irodalom foglalkozik, mindamellett néhány fontos problémakör még tisztázásra vár. Bár több összefoglalás, értékelés is készült, több-kevesebb sikerrel – esetenként többször is – feldolgozták egyes csaták, ütközetek, hadjáratok, hadszínterek eseményeit, magával a szabadságharc hadseregével viszonylag kevesen és keveset foglalkoztak. Különösen a honvédsereg szervezési kérdéseinek feldolgozásában vannak nagy hiányosságok. A fegyvernemek szervezésének, az egyes seregtestek történetének tisztázatlan kérdései még jócskán adnak pótolnivalót a hadtörténetírásnak, csakúgy, mint az egyes alakulatok történetének részletes feldolgozása.
    Ezen utolsó kérdéskör hosszú ideig elhanyagolt területe volt a szabadságharc hadtörténetével foglalkozó kutatásnak. Az a néhány munka, amely megkísérelte egy-egy alakulat történetének részletes feldolgozását, többnyire a múlt század végén, néhány pedig századunk első felében született. Csak a legutolsó években fordult néhány fiatal kutató figyelme e téma felé, s született néhány hosszabb-rövidebb tanulmány, így Hermann Róbert két munkája a 47. illetve az 56. honvéd zászlóaljról, Molnár Andrástól pedig a 7. honvéd zászlóalj története (valamennyi a Zalai Gyűjtemény 33. kötetében jelent meg 1992-ben Zalaegerszegen. A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 címmel). Ebbe a sorba tartozik jelen értekezés is, amelynek anyaga a Hadtörténeti Közlemények 1990/2. számában (A 48. honvéd zászlóalj története az 1848-49-es szabadságharcban, alakításától Budavár bevételéig) illetve 1993/4. számában (A 48. honvéd zászlóalj története az 1848-49-es szabadságharcban, Budavár visszavételétől a feloszlatásig címmel) jelent meg.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Százezer szív sikolt

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Szécsény felekezeteinek egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1332-1950)

    0

    Minden ember kíváncsi a múltjára! Az utóbbi időben a családfa kutatására külön vállalkozások alakultak.
    Az embereket azonban nemcsak a saját, hanem környezetük, lakóhelyük múltja is érdekli. Egy olyan kis város, mint Szécsény, épített környezet szinte adja a történészek, a helytörténészek számára a feladatot. Sétálunk a történelmi városrészben, és képzeletünk vissza-visszakanyarodik a múltba.
    Vajon kik éltek itt, milyen vallásúak voltak, milyen volt a gyógyítás, milyen volt az iskola, hogy hívták az iskolamestert?
    Mindezen kérdésekre választ kapunk két fiatal kutató Galcsik Zsolt és Tóth Krisztina: „Szécsény felekezeteinek egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1332-1950)” című munkájából

    3 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Székely Kinga

    0

    Hazánkban a barlangok – természettudományos, történeti és gazdasági jelentőségük alapján – 1961 óta általános védelmet élveznek. Számuk megközelíti a 3700-at. A könyv e rendkívül gazdag és színes felszín alatti világból a 132 fokozottan védett barlangot mutatja be tájegységenként, ismertetve azok fekvését, feltárástörténetét, földtani, ásványtani, morfológiai, őslénytani, régészeti vagy egyéb természettudományos, kultúrtörténeti értékeit, fokozott védettségének indoklását, illetve látogathatóságának feltételeit. A kötetet csaknem 150 színes fénykép, a barlangok térképei és 6 áttekintő térkép illusztrálja.

    24 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szerelmetes barlangjaim

    0

    Jakucs ​Lászlónak, századunk kétségtelenül legeredményesebb barlangkutatójának új könyve olyan izgalmas, mint egy kalandregény.
    A szerző felidézi első találkozásait a barlangokkal, majd a mind nagyobb szabású kutatási vállalkozásait is, amelyek eredményeként csodálatos barlangóriások felfedezőjévé vált. Bekalandozza Európa leggigantikusabb rejtőzködő folyómedrét, a Timavó sötét alvilági kanyonját. Megismertet a kutatásban alkalmazott tudományos elvek fortélyaival és a barlangvilág ékszereivel, a színes cseppkőcsodákkal is. Felfedezőként mutatja be a Sátorkőpusztai-kristálybarlang csillogó termeit. A Bükk hegység mélyében egy titokzatos népi monda nyomán jut el a vesszedelmes mélységekbe, majd a felfedezők szemével mutatja be az Alpok legnagyobb jégbarlangjának titkait. Elkísérhetjük őt a tengerek romantikus kék grottáiba, Capri szigetére és az adriai Bisevóba. Újra átélhetjük az aggteleki Béke-barlang, a bükki Pénzpataki-barlang és az aggteleki Alsó-barlang feltárulásának izgalmas napjait. A könyv minden kontinensek legbonyolultabb föld alatti útvesztőjébe, a 178 km-es ukrajnai Optimista-barlangba is elvezet, ahol a szerző és három tanítványa feltárták és fel is térképezték a varázslatos kristálylabirintus egy új szakaszát, a Szegedi-barlangot.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Szerves kémia

    0

    Furka Árpád munkája egyetemi tankönyv, amely nyolc fejezetből áll. Az első fejezet a szerves kémia tananyag rendszeres tárgyalásának előkészítését szolgálja. A második fejezetben szerepelnek a nyílt és zárt szénláncú paraffinok, az olefinek, az alkinek és az aromás szénhidrogének, a harmadikban és a negyedikben pedig ezek halogénezett, illetve nitrogéntartalmú származékai. Az ötödik fejezet foglalkozik az alkoholokkal, az éterekkel, az oxovegyületekkel, a karbonsavakkal, a karbonsavak és a szénsav származékaival, továbbá a hidroperoxidokkal, a peroxidokkal és a szén-monoxiddal, a hatodik pedig a kéntartalmú és a szilíciumtartalmú vegyületekkel, a nyolcadik pedig a természetes vegyületek négy csoportját: az izoprénvázas vegyületeket, a szénhidrátokat, a fehérjéket és a nukleinsavakat.Egy rövid függelék összefoglalja a kémiai irodalmazás legfontosabb tudnivalóit és a fejezetek végén található feladatok megoldásait.
    Kiemelésre kívánkozó jellegzetessége a tankönyvnek a kémiai termodinamikán alapuló megfontolások alkalmazása az átalakulások irányának indoklásában és hajtóerejének magyarázatában. Tartalmazza a könyv az egyes vegyületcsoportok legfontosabb képviselőinek leírását, a 2-7. fejezetek végén pedig a szerves vegyipar nyersanyagairól (kőolaj, földgáz, kőszén) és néhány fontos termékcsaládjáról (polimerek, színezékek, gyógyszerek, növényvédő szerek) esik szó. Ugyanezen fejezetek végén feladatgyűjteményt találunk.
    A könyv elsősorban a kémia szakos egyetemi és főiskolai tanárjelölteknek és a továbbképzésben részt vevő gyakorló tanároknak készült, de haszonnal forgathatják a vegyészhallgatók és a kémiával foglalkozó más szakemberek is.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Széttépett évszázad

    0

    …A vasuthoz katonabandával megyünk. Valószinüleg az ezred pótlására fogunk menni ahol jó helyünk lesz.
    Ne aggódjanak miattam semmit mert hiszen most győzünk minden vonalon, hát nekem is illik ebben a győzelemben részt venni, s nekem is győzni kell mindenek felett, mert az élet még sok feladatot tart az én számomra.
    Különben majd írni fogok amikor lehet, a megnyugtatásukra. Ha pedig meg halok ott ahol Magyarországnak már annyi derék fia halt meg, nyugodjanak bele, hisz olyan eszméért küzdeni és meghalni szép dolog mint amilyenért milliók küzdenek!
    Tartsanak meg az emlékezetükben s néha-néha gondoljanak rám is…

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Szex és szocializmus. Avagy „hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának”?

    0

    Délegyházi nudistastrand, NDK-s turistalányok a Balatonon, Postinor tabletta, botrányos szépségkirálynő-választás, prostitúció, nyitott házasság, szex a magyar filmekben, Veres doktor az Ifjúsági Magazinban – és mindezek hátterében a szocialista erkölcs. Egy mára már letűnt korszak, amelyben pornóújsághoz jutni csak csempészve lehetett. E témákról szól a kötet, sok fényképpel.
    Célunk, hogy az olvasó megismerje, mit és hogyan lehetett a szexualitásról beszélni, milyen volt a szexuális felvilágosítás. Reméljük, aki átélte a kort, saját kellemes emlékeit is újraélheti az olvasás során, aki meg nem, az bepillantást nyerhet egy olyan világba, ahol a fiataloknak az ismerkedés is komoly gondot jelentett néha, olyannyira, hogy az Ifjúsági Magazin társkereső rovatot is működtetett e célból.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Sziszi

    0

    Miközben forrongott a világ, fájdalmas társadalmi, szociális és politikai átalakulások mentek végbe Európa-szerte, a hatalmas Habsburg Birodalom császárnéjának, Ferenc József hitvesének lelkében is viharok dúltak. Az alig 16 évesen uralkodófeleséggé vált ártatlan, törékeny teremtés nem mindennapi életének mozzanatait, legtitkosabb gondolatait, érzéseit leghűségesebb társával, naplójával osztotta meg. A kora legszebb asszonyaként számon tartott császárné, a tiszta életet élő, igaztalanul mégis sokat rágalmazott magyarbarát asszony sohasem tudta megszokni az udvari élet képmutatását. Menekülésképpen bejárta, illetve -lovagolta szinte egész Európát. Bár eredeti naplója kérésére a tűz martaléka lett, a spanyol művészettörténész-írónő, Ángeles Caso jóvoltából most mégis a kezében tarthatja az olvasó. Írása hiteles korrajz, mindamellett rendkívül szórakoztató, izgalmas olvasmány is.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Takarmányozástan

    0

    Az állattartás, illetve az állati termék előállítás költségeinek 60-75 százalékát a takarmányozás teszi ki. A jó takarmányozás feltétele, hogy ismerjük az állatok igényét és takarmányozási lehetőségeinket. Legyünk tisztában a takarmányok kémiai összetételével, tápértékével, a takarmányok fajtáival (zöldtakarmány, silózott takarmányok, szénák, szalmák, magvak stb.), eltarthatóságukkal, a takarmányok etetésre való előkészítésével. Mindez a szakismeret megtalálható ebben a könyvben, kiegészítve a takarmányozás legújabb eredményeit tartalmazó táblázatokkal.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Tállya (Száz magyar falu könyvesháza)

    0
    1 850 Ft
    Kosárba teszem
  • Tarpa (Száz magyar falu könyvesháza)

    0

    Szerzők: Kókai Sándor, Istvánovits Eszter, Németh Péter, Takács Péter, Bene János, Páll István

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Telivérek, ménesek, lóversenyek a Délvidéken

    0

    „Összeállításomat főleg a Délvidéken élő és a lovassportot kedvelő olvasók részére készítettem, akik számára a más korokban készült hasonló témájú könyvek beszerzése nehézkes vagy lehetetlen. Úgy gondoltam, hogy a kü lönböző időszakokban létesített délvidéki ménesek történetét talán érdemes felidézni, hiszen ez is gazdagíthatja, színesítheti a Délvidék lassan-lassan feledésbe merülő, de hazánk történetét is befolyásoló múltját. A ménesek tör ténetét kiegészítettem az alapító családok történetének ismertetésével, hogy azok múltja se menjen feledésbe. Ezek voltak azok a szempontok, amelyek arra sarkalltak, hogy ezt a könyvet elkészítsem.”
    Lelbach Gyula

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Tengerek tengelye. Ibér terjeszkedés az Atlantikumban a 15-16. században

    0

    A kötet végén angol, spanyol és olasz nyelvű összegzéssel. „A ​történelem olyan, mint a bifsztek sült krumplival, akárhol kéri az ember, mindenütt ugyanolyan az íze” – írja egy helyütt az argentin író, Julio Cortázar. Afrika, majd még inkább az Új Világ felfedezésének és gyarmatosításának története esetében sincs ez másképp. Tények, tézisek közhelyekké rögzültek az idők folyamán, a 16-17. századi ibér gyarmatosítás egyedi vonásai, ízei egybemosódtak, az Európa-centrikus látásmód pedig a konkvisztádor képét tolta előtérbe. Ilyen helyzetben, véli a szerző, aki az ELTE Portrugál Tanszékének kutató docense és az Európai Expanzió Program alapító vezetője, egy népszerű formába megírt mű is alakalmas lehet bizonyos tévképzetek eloszlatására, ha a tényeket más megvilágításban tárgyalja, ha az olvasók ismereteit bővíti, árnyaltabbá teszi, kérdéseket fogalmaz meg, és válaszokat keres rájuk.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Tengeróceán

    0

    „Úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt – írja Baricco a könyvéről –, és úgy kell hallgatni mint a Tengeróceán morajlását.”
    Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat – most a tenger határait – kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány – a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thornton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Térképek a félhold árnyékából (DVD-vel)

    0

    „Az Európa sorsát meghatározó háborúk forgatagában (1683-1699), majd az azt követő néhány esztendőben született az a 370 kéziratos térkép, amelynek leírását és szinte eredetiként tanulmányozható digitális képét tartalmazza ez a kiadvány. Oldalain nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Európa népeinek történelme elevenedik meg, hiszen a nagyszerű bolognai származású tudós katona, Luigi Ferdinando Marsigli (1658-1730) és a nürnbergi német kartográfus, Johann Christoph Müller (1673-1721) munkássága, eddig feltáratlan térképeik szinte képszerűen rajzolják elénk a korszakot.
    Az itt bemutatott mappákat főként Bologna és Bécs levéltárai őrzik. Kevés kivétellel szerző és időpont megnevezése nélküliek, s ennek nagy része lehetett abban, hogy több évszázadon át elkerülték a kutatók figyelmét.”
    Deák Antal András

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Természet és szabadság

    0

    A Lányi András szerkesztette humánökológiai olvasókönyv a felsőoktatás számára készült kiváló összefoglalás. A bevezető oldalak a humánökológia eszmetörténeti összefüggéseit világítják meg, ilyen formában társadalomfilozófiai, társadalompolitikai megalapozás is; eddig használt fogalmak tisztázása is. Az anyagát négy fejezetben közlő kötet a természet- és környezettudományok művelői közül a legfontosabb egyéniségeket sokirányú megközelítéssel mutatja be. Az első részben az ökológiai ismeretek összefoglalása, a másodikban a környezetetikai alapvetése (Aldo Leopold, Hans Jonas és mások), a harmadikban a társadalomökológia szemléletének változása, az utolsó részben pedig A fenntartható társadalomról írott alapelvek találhatók. A tanulmányok végén jegyzetek és bibliográfia segíti a megértést, a témában való további elmélyülést. – Fontos munka, melyet elsősorban a humánökológiát hallgató egyetemisták és a környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek figyelmébe érdemes ajánlani.

    7 500 Ft
    Kosárba teszem