• Fénybojtár

    0

    Sokszínű népi kultúránk kincsesbányája még ma is sok meglepetést tartogat számunkra. Sok mindent tudunk – vagy hisszük róla, hogy tudjuk -, de szembesülve a felfedezés, a ráismerés örömével és izgalmával csodálkozunk a dolgokra: valóban itt vannak, „ők” azok! llyen képeskönyvet vehet most kezébe az Olvasól
    Kütvölgyi Mihálynak (1944) nemcsak technikai tudása, de szeme is van észrevenni a minket körülvevő világ szépségeit, értékeit, hasznosságát és gazdagságát Régi, elfeledettnek gondolt állatvilágunka – a magyar szürke marha, a parlagi ló, a racka juh, a mangalica disznó, az őrző-terelő kutyák: a komondor, kuvasz és puli, végül a bivaly és a szamár – jelenik meg a maga természetes, élő környezetében. Ez a pásztorkultúra-viselet, tárgyi világ – együtt született, együtt élt az egészet egységbe foglaló pásztortársadolom rendjével. A könyvben ebből a színes világból kapunk egy csokorra valót mai optikával, de főként a múlt századra érvényesen és hitelesen.
    Bellon Tibor

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ferenc József szerelmei I-II.

    0

    Hogyan lett Ferenc József szeretője Luzsénszky Paula?
    Hogyan került Haller Nina őfelsége karjaiba?
    Ki volt Tamara, akiért két paripát adott Ferenc József?
    Hogyan alakult Maria Richter von Graetz sorsa, miután a császár elhagyta?

    850 Ft
    Kosárba teszem
  • Fiumei úti sírkert

    0

    „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg múltját, nézd meg temetőjét.” Széchenyi István

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Fizika összefoglaló

    0

    „Az összefoglalót haszonnal forgathatják a tudásukat rendszerezni akaró felvételizők, érettségizők, vizsgázók, tanulmányi versenyekre készülők, és azok, akik áttekintést szeretnének kapni a fizika tudományának alapjairól” – írja Holics László előszavában.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Földadta sors

    0

    Az 1990-es évtized közepétől irányult figyelmem a hajdani Jászkun kerület népének mindennapjait tükröző dokumentumokra. A gyűjtőmunka eredményének közreadását a munka közben felmerülő újabb és újabb kérdések tisztázására tett törekvéseim halasztották. Arra kerestem választ, hogyan illeszkedtek a Jászkun kerület organizált társadalmába annak organikus közösségei, miként élhették meg szabad létüket a közösség tagjai. Különös figyelmet szenteltem a nők helyzetének, a családon belüli hatalmi viszonyoknak, az egyének boldogulásának bemutatására.
    Női szemmel a nőkre koncentráltam, de felderített információim a férfiak helyzetéről éppúgy szólnak, mint a nőkéről, hiszen a családban elfoglalt pozícióík egymástól elvá-laszthatatlanok, a helyi társadalomban betöltött szerepük csak együtt értelmezhető. Kíváncsiságom a társadalmi viszonyok miértjei mellett a hogyanokra irányult. Igyekeztem felderíteni, hogy a problémák milyen megoldásokat, válaszokat, történéseket váltottak ki a jászkunsági emberek, elsősorban a nők részéről. Választ kerestem arra, hogyan érvényesíthette az elképzeléseit a Jászkunságban egy nő a 18. században. Lehetett-e önálló elképzelése, volt-e érdekérvényesítő képessége és lehetősége? Kutatásomban a nők és a férfiak szerepét sem biológiai meghatározottságukban, hanem társadalmi viszonyaik gyakorlatában vizsgálom. Szeretném láttatni: mint él az ember, ha jászkun, mit ér az ember, ha jászkun, mindazt, ami a kor dokumentumainak közelségéből látható.
    Bánkiné dr. Molnár Erzsébet

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Frida füveskönyve

    0

    Frida ​Kahlo, a később világszerte ismert és rajongásig kedvelt festő tizenhét éves korában tragikus balesetet szenved. Magyar származású édesapja, indián dajkája és a lánytestvérei bármit megadnának az életéért, és Frida is vissza akar térni a túlvilágról kamasz szerelméhez. Végül a lány egyezséget köt a Halállal, és ettől kezdve minden évben áldozatot kell bemutatnia. Az áldozati ételek receptjeit, ahogyan az élete legfőbb eseményeihez kötődő többi ízt is, Frida egy kis fekete füzetbe jegyzi le…

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Furafalvi kajlaságok

    0

    Több mint egy évtizede már, hogy Keszeli Ferenc, hajdan több tízezres példányszámban megjelent gyerekkönyvei” hozzáférhetetlenek.
    Nagyjából mostanában émek szülővé azok az egykori gyerekek, akik szeretettel emlékeznek a csetlő-botló mezei nyúlról, Kajla Fülöpről és a társáról, Etüskéről, a sündisznóról szóló mesékre, azok az időközben felnőtt gyerekek, akik Keszeli Ferenc „falucsúfoló” verseiből tanulták meg anyanyelvükön a saját szülőföldjük, Csallóköz, Mátyusföld, Gömörország magyar helységneveit akkor, mikor ezeket a falvakat tilos volt magyarul szólítani.
    Keszeli Ferenc meséi, gyerekeknek írott versei bízvást ma is sok tízezer szlovákiai magyar fiatal szülő és nagyszülő, sok magyar pedagógus és nevelő lelkében, emlékezetében élnek, de ha a szerző egykori könyveit keresik, bizony hiába keresik azokat, legfeljebb néhány féltve őrzött, megviselt példányra lelnek a könyvtárakban.
    Keszeli Ferenc most a másfél évtizede megjelent könyveinek anyagát s újabb verseit adja közre a „Furafalvi kajlaságok” című gyűjteményben azzal a szándékkal, hogy az időközben világrajött magyar gyerekek is megízlelhessék a fordulatos, sok nyelvi derűvel fűszerezett meséket, az anyanyelvünk mérhetetlen gazdagságából vett szójátékokat, a magyar nyelv rejtelmeiből feltáruló szellemes nyelvi szerkezeteket, a bravúros rímeket, a gyermeklira egyedülálló leleményeit.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Fürdőélet a Monarchiában

    Fürdőélet a Monarchiában

    0

    Az ​osztrák birodalom; majd az Osztrák-Magyar Monarchia fürdőkultúrája a XVIII: század végétől az első világháborúig világtörténelmi viszonylatban is nagyon színes és jellegzetes volt. Magába foglalta a nyaralást, az üdülést, a gyógyulást és a szórakozást. A polgári életformához hozzátartozott, hogy a munkából és a hétköznapi életből hasznos dolog huzamosabban, tudatosan kikapcsolódva tölteni a szabadidőt. A Monarchia területén a XX. század elején mintegy 800 fürdőhelyet tartottak számon, a nagyvilágiaktól a parasztfürdőkig sokféle adottsággal és kínálattal. Szállók, villák, családi nyaralók, vendéglők, gyógyterem és park; fedett és nyitott sétányok, fürdőházak, színház; templom, bazársor, emlékművek, zenepavilon és kútház voltak fontos és jellegzetes építményeik: A divatos helyek élénk társas élete sokakat vonzott, számon tartották a híres vendégeket, államfőket, pénzembereket; művészeket. A gyógyulás, fürdés és pihenés mellett lehetőség nyílt kirándulásra, sportra, műkedvelő előadásokra, bálokra, olvasásra és természetesen vég nélküli csevegésekre. Ismeretségek köttettek, barátságok formálódtak, szerelmek szövődtek, nyaralási szokásaink közül nem egy ebből az időszakból származik.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Galambnagymama

    0

    Az első szerelem, az első nagy titok, az első találkozás az elmúlással. A legelső mindenből a legemlékezetesebb, és Nógrádi Gábor mesés történetei éppen erről szólnak: a gyerekkor boldog-szomorú pillanatairól. A nagymama galambbá változik, az elhagyott trombita megszólal, a magányos kislány halacska lesz, az állatkereskedésben pótapa is kapható, a nem létező kutya harap. Szerencsére a sírásnak mindig nevetés a vége. Az igazi mesék már csak ilyenek.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gát (Száz magyar falu könyvesháza)

    0

    1 850 Ft
    Kosárba teszem
  • Ghymes

    0

    1998-ban úgy hihettük, a semmiből tűntek elő, pedig akkor már több mint tíz éve muzsikáltak és öt lemez volt mögöttük. Mégis, a Rege-album egészen új színt hozott, új teret nyitott azoknak, akik addig csak a népzenét kedvelték vagy éppen ellenkezőleg: nem szerették, a felvidéki zenekarnak pedig elhozta a szűkebb szakmai berkeken kívüli ismertséget. Az azóta is zenekarvezető Szarka Gyula alapította Ghymes a szisztematikus népzenei gyűjtéstől, az autentikus táncházi muzsikától indult 1984-ben, s bár kezdettől játszottak feldolgozásokat, fokozatosan jutottak el saját, csak rájuk jellemző hangzásvilágukig, melyre azóta sem talált ki senki jobb kifejezést, mint ahogy a zenekar nevezi: Ghymes-muzsika. A szakma a világzene-kategóriába sorolja őket, de a Ghymes-muzsika ennél talán több: a Rege-Smaragdváros-Héjavarázs, a legutóbbi három album vonulatában a népzenei alapok mellett egyre erőteljesebb a szerzői jelenlét, melynek meghatározója a szintén alapítótag Szarka Tamás zeneszerzői és szövegírói munkája, olyan most már nyugodtan mondhatjuk: örökérvényű csúcs-pontokkal, mint a Bazsarózsa, a Tánc a hóban, a Vágyalku és a Héjavarázs.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gönc (Száz magyar falu könyvesháza)

    0
    1 850 Ft
    Kosárba teszem
  • Görög-római szöveggyűjtemény

    0

    Az ókori görög és római történelem írásos forrásai három módon maradtak ránk: kőre vagy fémre vésett feliratok formájában; a többnyire Egyiptom homokjában megőrzött papirusztekercseken; valamint – a középkori kódexmásolóknak köszönhetően – kéziratos könyvek, vagyis kódexek szövegeként. A tankönyvhöz szorosan illeszkedő forrásgyűjtemény bő válogatást nyújt mindhárom forráscsoport reprezentatív darabjaiból.
    A kötet összeállításánál arra törekedtünk, hogy a görög és római történelem meghatározó eseményeit legalább egy-egy rövidebb forrás érzékeltesse, a jelentősebb szemályiségek (pl. Periklés, Caesar, Augustus, Diocletianus) tetteit azonban több dokumentum segítségével világítsuk meg. Egy-egy gyakori vagy fontos történelmi toposz különféle változatait és ezek fejlődését is bemutatjuk.
    A magyar olvasók e forrságyűjteményben olvashatják először Muwattalli hettita uralkodó Wilusát, vagyis Tróját megemlítő levelét, valamint több kisebb felirat és papirusz fordítását.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyermekbetegségek

    0

    Dr. Michael Stellmann bemutatja, hogyan kezelhetjük természetes módon és biztonsággal a hétköznapi panaszokat, a klasszikus gyermekbetegségeket, valamint a fejlődési zavarokat a csecsemőkortól az iskoláskorig. Teljes és hatékony; – A homeopátia, a természetgyógyászat és a teljes értékű táplálkozás számos kezelési módszerével elősegíthetjük gyermekünk gyógyulását és öngyógyító erőinek felébredését. Megalapozott és érthető; – A kezelési módokat lépésről lépésre ismertető, a szülői tanácsadó könyvek között kiemelkedő helyet elfoglaló mű. Harmónia a fejlődésben; – A gyermek növekedésénél a lelki és szellemi fejlődés éppolyan fontos, mint a testi gyarapodás.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyerünk haza!

    0

    Hallott már valaki Kokas faluról? Lakói szerint békés, barátságos hely. Eszter és Robert szerint azonban igazi rémálom. Az angliai testvérpár nem önszántából nyaral Kokason, a szüleik küldték őket ide. A kerti budit még csak megszoknák, de amikor rájönnek, hogy a húsleves errefelé az udvaron gyanútlanul kapirgáló tyúkból készül, akkor betelik a pohár. Eszter egy komondorral együtt útra kel, Robert pedig felkap Sári ló hátára, és a húga után ered. A gyerekek haza akarnak szökni Londonba. Útközben veszélyes kalandokba keverednek, vicces alakokkal találkoznak, és barátokra is szert tesznek. Talán végül még Magyarországot is megkedvelik?

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyógyítás drágakövekkel

    0

    A drágakövek és félfrágakövek minden kor embereit elbűvölték szépségükkel, miközben gyógyító rezgési energiájuk elősegítette a kiegyensúlyozottság, az egészség és a jó közérzet megteremtését. A kötet az Egészséges életmód sorozat része.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyógyító növények

    0

    A ​Gyógyító növények c. könyv 1974-ben megjelent negyedik kiadása az iránta megnyilvánult nagy érdeklődés következtében rövid idő alatt elfogyott. Ez a körülmény, valamint a fejlődés és az olvasók által támasztott igények szükségessé tették az ötödik, átdolgozott és bővített kiadás megjelentetését, amellyel a szerzők minden bizonnyal kielégítik az érdeklődőket.
    A gyógynövények iránti érdeklődés világszerte, nálunk pedig különösen nagymértékben növekszik; szaporodik mind a gyógynövénygyűjtők, mind pedig a gyógyteákat fogyasztó közönség tábora. A gyógyszeripar is egyre gyakrabban fordul a gyógynövényvilág szinte kimeríthetetlen forrásaihoz.
    Az új fejezetekkel kiegészített ötödik kiadásban a szerzők által közreadott anyag nagymértékben segítheti a gyógynövénygyűjtőket, valamint a gyógynövényáruk forgalmazásával és feldolgozásával foglalkozókat is munkájuk elvégzésében; nem utolsósorban pedig a gyógyteákat fogyasztó, vagy éppen fogyasztani kívánó közönségnek nyújt hasznos tanácsokat.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Gyökér és vadvirág

    0

    „Az írónak lényegében minden írása számadás. Ez a könyv nemcsak lényegében nevezhető annak, hanem formája szerint is. Ugyanis nem csupán szépszámú novellát és elbeszélést ölel egybe az olvasó számára, hanem emlékezik és emlékeztet a bőséges időkre is, melynek immár örökre elnyugodott ölében termettek ezek a gyümölcsök… Ha kezedbe veszed ezt a könyvet, kedves Olvasó, s a csendben zizzentve forgatod annak lapjait: bizonyára hallani fogod, hogy jár és néha megszólal ez a könyv, mint egy virágos és titokzatos óra…”
    (Részletek az író 1942-ben kiadott Összes novellái elé írt „Emlékezés”-éből)

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Hagymás és gumós dísznövények

    0

    A hagymás és gumós dísznövények pompás virágaikkal egész évben üde színfoltjai a kertünknek. A kora tavasszal nyíló szerény hóvirágtól és a színpompás krókuszoktól kezdve a nyár végén pompázó ciklámenig és liliomokig színek és formák tarka kavalkádjával ajándékoznak meg bennünket. Az Angol Királyi botanikus Kert (Kew Gardens) neves szakértői által összeállított különleges kötet hatvanhat hagymás és gumós virágos dísznövényt mutat be. Megismerhetjük a legszebben virágzó fajtákat, és sok hasznos tanácsot olvasatunk a szakszerű termesztésükről. E hasznos kézikönyv segítségével a legkisebb kertet, teraszt vagy erkélyt is kellemes, virágokban pompázó szigetté varázsolhatjuk.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Hajdúsámson (Száz magyar falu könyvesháza)

    0

    Írták: Baranyi Béla, Bényei Miklós, Gazdagné Bakk Mária, Lévai Béla, Módy György, Radics Kálmán, Szabadi István, Varga Gyula

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Hárman egymás ellen

    0

    Aki már végignevette a Ketten Párizs ellen című regényt, azt hiheti, hogy már nem is lehet felülmúlni a két, pótvizsga helyett Párizsba menekülő kamasz hajmeresztő kalandjait nők, franciák és idegen nyelvek közepette.
    De ne higgye! Képzelje maga elé a két testvért, Palit és Lacit, nyáron, miközben egyikük német pótvizsgára készül, másikuk meg mindenáron vagyonos ember akar lenni. Ám jön a harmadik. A bivalyerős Szecsa jóska – aki szintén pótvizsgára készül, tehát szellemi társ is! – mert az embernek muszáj hogy legyen egy verekedni tudó barátja!

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Hasítás – Huszonhat író novellája a rockról

    0

    A rockzene nemzedékek számára nyújtott és nyújt máig is életre szóló élményt, mert mindenkit szétfeszít belül a rock and roll rugója! Tóth Krisztina és Békés Pál írók felkérték zenerajongó kollégáikat, hogy írjanak novellát valamilyen, a rockkal kapcsolatos személyes élményükről. Az írások témája igen változatos: egy lemez, szám, koncert, együttes, vagy csupán egy emlékezetes pillanat. Az antológiában huszonhat alkotó írása olvasható magyar és külföldi, régi és új, kőkemény és dallamos zenét játszó együttesekről, a Beatlestől a Nirvanáig.
    A művek szerzői: Dragomán György, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János, Hazai Attila, Kemény István, Podmaniczky Szilárd, Vámos Miklós, Balázs Attila, Bán Zsófia, Bárdos Deák Ágnes, Békés Pál, Demény Péter, Egressy Zoltán, Esze Dóra, Jánossy Lajos, Kapecz Zsuzsa, Kiss László, Kiss Ottó, Majoros Sándor, Méhes Károly, Ménes Attila, Radics Viktória, Salamon András, Szüts Miklós, Tóth Krisztina

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Házi sörfőzés

    0

    Ez a könyv azoknak szolgál segítségül, akik kedvtelésből próbálnak sört készíteni. A teljesen kezdők számára gyakorlatias útmutató, a kicsit tapasztaltabbaknak a sörfőzés tömör összefoglalása. A sörgyártás kémiai és műszaki folyamatait követő sörkészítési leírás az otthoni körülmények között szóba jöhető kis mennyiségekre szorítkozik és egyszerű, konyhai eszközök használatát javasolja. Az egyszerűen megfogalmazott magyarázatok a laikus számára is érthetők, jól követhetők.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Hegyek és virágok

    0

    A Hegyek és virágok cím pontosan jelzi, hogy miről szól ez a könyv: az egyetemi előadóként ismert szerző az elmúlt néhány évtized során megtett hegyi túráiról és a közben megfigyelt növényekről. A kötetbe rendezett túrák során bejárta az erdélyi hegyeket, a Magas-Tátrát, valamint az Alpok hozzánk közel eső részeit. Megmászta a meredek sziklaoldalakat, leereszkedett szakadékos völgyekbe. Tudatosan – néha véletlenül – találta meg a havasok, a magashegyek ritka növénycsodáit, tanulmányozta életkörülményeiket, elterjedésüket, jellemzőiket. A képekkel gazdagon illusztrált, személyes hangulatú túraleírásokat, részletes, magashegyi növényekkel foglalkozó viráglexikon teszi teljessé.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Hidak Bács-Kiskun megyében

    0

    Megjelent a 40. Hídmérnöki Konferenciára 1999.
    Írták: Asbóth Miklós, dr. Bárth János, dr. Csatári Bálint, Darabosné Bujdosó Zsuzs, Dobra Jánosné, Gál Zoltán, Hargitai Jenő, Heltai Nándor, Molnár Péter, Polgár József, Sági Jenő, Szabó László, Szászi András, dr. Szőke Klára, dr. Tóth Ernő

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Hidak Jász-Nagykun-Szolnok megyében

    0

    Megjelent Szolnokon, a 41. Hídmérnöki Konferencia alkalmából 2000-ben.
    Írták: Hargitai Jenő, Szabó László, Szecsei István, Szikszai Mihály, dr. Tóth Ernő

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Hidak Komárom-Esztergom megyében

    0

    Megjelent Esztergomban, a 42. Hídmérnöki Konferencia alkalmából 2001-ben.
    Írták: Kerényi Enikő, Szabó László, Teveszné Albu Zsuzsa, dr. Tóth Ernő

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Hidak Somogy megyében

    0

    Megjelent Kaposváron, a 46. Hídmérnöki Konferencia alkalmából 2005-ben.
    Írták: Hajós Bence, Szabó László, Szilágyi József, dr. Tóth Ernő

    2 000 Ft
    Tovább olvasom