-
A szocialista képzőművészet nyomában
0Olmacher Anna képzett festőként kezdte pályáját a két világháború közötti időszakban. Tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. Az ecsetet azonban később – s főként a felszabadulás után – mindinkább a tollal cserélte fel: a képzőművészeti kritika és ismeretterjesztés fáradhatatlan, pártos munkása lett. Ez a kötet kritikusi működésének csaknem három évtizedét reprezentálja. Kiállításokról írott kritikái és összefoglaló jellegű, illetve portrészerű tanulmányai a magyar haladó képzőművészeti hagyomány alkotóit, a szocialista realista képzőművészet úttörőit, valamint a mai magyar képzőművészet figyelemre méltó alkotóit és alkotásait elemzik, méltatják.”
-
A szolnoki művésztelep
0Szolnokra 1852-ben utazott először dolgozni festő, az osztrák August von Pettenkofen. Ő és a nyomába szegődött osztrák festők – mint idegenek – a magyar Alföld tájában, népében csak az egzotikumot látták. De így is jelentős élmény volt számukra, s az akadémizmus kötöttsége alól történő felszabadulásukban fontos szerepet játszott Szolnok, a szabadban való munka, a népi életképek, reális tájak megfestése. A Szolnokra kerülő hazai festők számára a magyar valóság ismert volt, éppen ezért természetes. Ők a magyar szokásokat, viseletet hűen ábrázolják, többnyire mentesen a szentimentalizmustól, romantikától. A szolnoki festészet elsőként emelte művészi témáva a magyar valóság egy jelentős és jellemző részét, tűzte alkotói céljává az Alföld látványának, az itt élő emberek életenek, munkájának megörökítését. Sem az első időkben, sem kesöbb nem véletlenul kerültek művészek a Tisza-parti varosba.
-
-
Régi amerikai művészet
0Az 1973-ban Angliában, majd 1939-ben Németországban sikert aratott Istenek csatatere 1940-es budapesti megjelenése után Kelem Pál neve lassan feledésbe mertült nálunk. Holott a Magyarországról elindult művészettörténész amerikanisztikai kutatásainak igazi gyümölcsei csak ezután értek be. Egy néhány évtizede még a tengeren túl is kivételesnek számító szemlélet úttörője lett azáltal, hogy az ősi indián művészeti emlékeket nem pusztán néprajzi vagy régészeti érdekességű jelenségként, Amerika spanyol-indián örökségét pedig nem a spanyol művészet elfajzott oldalhajtásaként értékelte, hanem egy jelentős – az európaival és ázsiaival egyenrangú – önálló kultúra megnyilvánulásaként. Több évtizedes kutatásainak eredményeit összegezte az 1943-ban kiadott, nagysikerű Medieval American Art (Középkori amerikai művészet) és az 1951-ben megjelent Baroque and Rococo in Latin America (Barokk és rokokó Latin-Amerikában) című kötetekben. Munkássága a második világháború után, az erősödő nemzeti függetlenségi mozgalmak idején nyerte el igazi elismerését az Egyesült Államokban. A Columbia Egyetemen 1966-ban tartott előadásszorozatának eredményeként született meg a jelenlegi – angolul és spanyolul több kiadást megért – könyv. Nem azzal a céllal íródott, hogy szigorú, akadémikus módon tárgyalja Amerika régi művészetét, hanem hogy olvasmányos formában, minél szélesebb áttekintést nyújtson a kulturtörténet és a művészet iránt érdeklődőknek az újvilág ősi indián és gyarmati kori művészetéről, és bemutassa az általa legszebbnek vagy legérdekesebbnek tartott alkotásokat.