-
Meztelen ebéd
02 500 FtWilliam Lee, a szerző alteregója, zsaruk elől menekülve és a következő adag drogra éhesen pszichedelikus kalandra indul. Egy szürreális világ zaklató kulisszái közt tévelyeg, Mexikótól képzeletbeli tájakon át az ötvenes évek lázálomszerű New Yorkjáig. A beatmozgalom fenegyerekének szórakoztatóan abszurd, gyakran morbid bolyongástörténete a 20. századi amerikai irodalom egyik leghírhedtebb és legnagyobb hatású regénye; nyers és kíméletlen írás. A szerző saját élményein alapuló mű érzékletesen ábrázolja a drogmámor alternatív valóságait, a függők testi, lelki és erkölcsi leépülését, de egyben páratlan erejű beavatás is az emberi elme működésének rémisztő határtalanságába. A Meztelen ebéd új kiadásába számos, eddig publikálatlan írás is bekerült, többek között a regényhez írt szerzői előszavak, egy esszé a pszichoaktív szerekről, valamint a regényből korábban kihúzott részletek.
-
Mikor eltűntek a galambok
01 800 FtLebilincselő és kivételesen bátor hangú „nagyregény” Észtország II. világháború alatti és utáni megszállásáról, az ellenállásról, a kollaborációról, a szerelemről és egy tragikus házasságról. A Baltikumban járunk, de a sodró lendületű történet játszódhatna bárhol a keleti tömb országaiban, ahol a történelem tapinthatóbban gázolt bele az emberek életébe, mint a Föld más szegleteiben. A regényben három szereplő életét követhetjük nyomon: Roland – az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos; unokatestvére, Edgar – aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát és még sötétebb titkait, s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar felesége, Juudit – akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, nemcsak a rokoni kapcsolatok okán, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is. Oksanen a csak az igazán nagy írókat jellemző kivételes tehetség birtokosa. Művében fontos kérdéseket tesz fel, alaposan körüljárja ezeket, s a feldolgozásnál képes végig fenntartani a feszültséget. Nem bicsaklik meg a történetvezetése, a szálak összesodrása tökéletes, és okosan, átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit, míg végül összeáll a kép. S teszi mindezt úgy, hogy az utolsó lapokra is tartogat meglepetéseket – de a kulcsot már az olvasó illeszti a zárba.
-
Minden évvel fiatalabb
01 800 FtGratulálunk! A legjobb úton van afelé, hogy hamarosan fiatalabb legyen. Dr. Henry S. Lodge belgyógyász gondoskodik a tudományról, Chris Crowley nyugdíjas ügyvéd a motivációról. Népszerű és sikeres programjukból megtudhatja, miként számoljon le az öregedéssel járó problémák 70 százalékával – az erőtlenséggel, az ízületi fájdalmakkal, az egyensúlyzavarokkal –, és hogyan küszöbölje ki a súlyos betegségek, sérülések több mint a felét. Aki megfogadja a könyv bölcs tanácsait, az fizikailag (és szellemileg) évről évre fiatalabbá válhat a következő öt–tíz évben, és az időskort visszaszerzett vitalitással, boldogan élheti le. Az üzenet egyszerű: mozogjon rendszeresen 50, 60, 70 és 80 fölött, mert nemcsak képes lesz rá, de még élvezni is fogja.
-
Minden földi jó
0600 FtA Minden földi jó főszereplője egy harmincöt éves amerikai családanya, aki egy kisvárosban, rutinná vált házasságban éli mindennapjait. Elhatározza, hogy megpróbál változtatni, s ekkor belecsöppen élete „nagy kaland”-jába… Egy kiábrándult háziasszony és egy botcsinálta bankrabló különös utazása érzelmeken és álmokon át. Anne Tyler egyike azon kevés íróknak, akiket a szakma és a közönség egyaránt nagyra tart. Kétszer nyerte el az irodalmi Pulitzer-díjat, a legjobb angol nyelven alkotó írónak jelölték. Minden regénye bestseller lett, többet közülük megfilmesítettek. Enyhe irónia és sok-sok szeretet: ez Amerika első számú írónőjének receptje.
-
Mintha már túl sokáig állna
02 000 FtMég van bennem egy kis hely nevetni, menekülni és letűnni. De az nem enged közel. A lemondás szaga. Egy nagyon szűk kabátban vagyok. Mint egy cső. Ilyen expressis mondatok. Mélyen mellé haladnak. Nem kell mindjárt hanyatt esni, és ez nem biztos.
-
-
-
-
Nevető fejfák
01 000 FtEgyedülálló különlegességet tartunk a kezünkben, melyet Gyurkovics Tibor előszó-verse ékesít. A kötetben összegyűjtött több mint 200 – egykor magyar temetői sírokon megjelent – versből, számosat Dluhopolszky László szellemes karikatúrái tesznek még derűsebbé. A könyv a magyar népi feliratok mellett ízelítőt ad, a mai lengyel humorból, melynek sírverseit magyar fordításban olvashatjuk.
-
New York City
04 000 FtDK Eyewitness Top 10 Travel Guide: New York City will lead you straight to the best attractions this fascinating city has to offer. Whether you’re looking for the best restaurants and bars, a hotel to suit your budget, or want to find New York’s best nightspots, this guide is the perfect pocket-sized companion. Rely on dozens of Top 10 lists – from the Top 10 exciting modern buildings to the Top 10 restaurants and Top 10 places for children, there’s even a list of the Top 10 things to avoid! The guide is divided into sections for the city’s twelve areas and an additional section on the four outer boroughs (Bronx, Queens, Brooklyn and Staten Island). Covering all New York City highlights and packed with beautiful illustrations of the city’s attractions, there’s all the insider knowledge every visitor needs to explore every corner of NYC effortlessly in the DK Eyewitness Top 10 Travel Guide: New York City and its FREE pull-out map.
-
Norvég utakon
04 500 FtNorvégiáról mindenkinek a fjordok-trollok-rénszarvasok hármasa jut eszébe, mely olyan elemi erővel hat, hogy az egész Földről ide csábítja az embereket időtlen-idők óta. Pedig mindez csak a jéghegy csúcsa. Norvégia lebilincselő és változatos földrajza mellett különleges állat- és növényvilága is megelevenedik e rendhagyó útikönyvben a szerző saját történetei, naplóbejegyzései és fotói által. Megismerhetjük a vadregényes táj legérdekesebb útjait, hídjait, kirándulóhelyeit délről indulva egészen a sarkkörön túlra. Itt minden kanyarban meglepetés várja a gyanútlan utazót. Márpedig ebben az országban nemigen vannak egyenes utak! A könyvet olvasva képet kapunk e kivételes lelkületű nemzetről, a norvégokról és országuk kultúrájáról, gazdaságáról, múltjáról és jelenéről, valamint film- és könyvajánló is színesíti a kötetet.
-
-
On Yellow Evenings
01 600 FtAward-winning and timeless, the poems of Jordi Larios are magnets, engaging us with the infixed force that they’re reading unleashes, subtle yet powerful in their imagery. Larios blends into the mix an uncanny marshalling of words, reassigning them to posts of optimal meaning and musicality. Technique underlies the poems, but the resulting art goes well beyond technical savvy, lifting language above ‘the clattering of / too many words,’ which bereft of poetry, only render us alone.
-
Pannonok évszázada
01 500 FtFontos korszakváltás a Római Birodalom történetében a II. és a III. század fordulója, pontosabban 193. Az évekig tartó polgárháború kezdete ez s egyúttal a pannoniaiak csillagának emelkedése is. A háborút a volt pannoniai helytartó, Septimius Severus, a csaták javarészét a pannoniai és Duna-vidéki légiók nyerték meg. „
-
Párizs
02 500 FtAz alapos, gazdag háttérismereteiről és lenyűgöző, képes úti beszámolóiról méltán híres National Geographic Társaság hazánkban is útjára indítja bestseller útikönyvsorozatát. Távoli, egzotikus tájakat éppúgy feltérképez, mint szomszédaink szokásait, kulturális büszkeségeit. A helyszínen való tájékozódást informatív, részletes térképek és teljes körű turistainformáció segíti, de a karosszékben kikapcsolódásra vágyóknak is meleg szívvel ajánljuk: a színes leírások és mesés illusztrációk nyomán izgalmas szellemi utazásban lehet részünk. A három részre osztott kötet történelmi és kulturális áttekintéssel kezdődik, melyet fejezetről fejezetre az egyes régiók legérdekesebb látnivalóinak részletes ismertetése követ. Az utolsó rész, az Úti kisokos fontos és hasznos információkat tartalmaz az út megtervezéséhez.
-
Párizs
01 200 FtKönyvünk nem a szó megszokott értelmében vett útikönyv, hanem Párizs magyar emlékeit foglalja össze. Az első részben Párizs történelmét vázoljuk fel, majd a magyar vonatkozások történetét tekintjük át röviden. A magyar emlékeket a város szerkezeti logikája szerint mutatjuk be. Könyvünk végén az olvasó külön is megtalálja a kötetben említett magyar személyiségek párizsi életével kapcsolatos, legfontosabb életrajzi adatokat és azoknak a műveknek a jegyzékét, amelyekre mi is támaszkodtunk. Könyvünkben a kultúrtörténeti és turisztikai szempontokat összekapcsolva rajzoljuk meg Párizs magyar arcát.
-
Párizs
01 200 FtKönyvünk nem a szó megszokott értelmében vett útikönyv, hanem Párizs magyar emlékeit foglalja össze. Az első részben Párizs történelmét vázoljuk fel, majd a magyar vonatkozások történetét tekintjük át röviden. A magyar emlékeket a város szerkezeti logikája szerint mutatjuk be. Könyvünk végén az olvasó külön is megtalálja a kötetben említett magyar személyiségek párizsi életével kapcsolatos, legfontosabb életrajzi adatokat és azoknak a műveknek a jegyzékét, amelyekre mi is támaszkodtunk. Könyvünkben a kultúrtörténeti és turisztikai szempontokat összekapcsolva rajzoljuk meg Párizs magyar arcát.
-
-
Peru
04 500 FtA National Geographic Society sokat próbált utazói, szakavatott világcsavargói folyton-folyvást járják glóbuszunk pazar tájait, érdekes országait. De nem csak a díszleteket bámulják meg – a kulisszák mögé, a nemzetek, népek, kultúrák titkaiba is örömest bepillantanak. Vérbeli felfedezőként összegyűjtött tapasztalataikat, bölcs tanácsaikat osztják meg az utazni vágyó olvasóval a National Geographic Traveler sorozatának köteteiben.
Az utazás megtervezése: Rövid az idő, tenger sok a látnivaló – hogyan állíthatjuk össze a legokosabban perui utazásunk menetrendjét?
Kalandra fel!: Felejthetetlen élmények a 4500 méter magasan közlekedő vonaton, kajaktúra a Titicaca-tavon, élet az asháninka indiánok között – megannyi különleges, kihagyhatatlan élmény.
Bennfentes tipp: Csak a beavatottak számára ismerős helyek, fontos tudnivalók – a National Geographic fotósainak, újságíróinak, szakértőinek kincset érő tanácsai.
Séták és kirándulások: Az inkák ösvényén, Lima belvárosában, Trujillo gyarmati időket idéző épületei között, a Santa Cruz túra vonalán és Iquitosban – részletes leírással, térképpel.
A kitaposott ösvényeken túl: Az Amazonas-medence esőerdői, Kuélap erődje, a belső hegyvidék kézműves piaca, Huchuy Cuzco inka kori lelőhelyei – háborítatlan zugok, rejtelmes perui vidékek.
Ne hagyjuk ki!: Különösképpen ajánlott helyek és programok.
Fényképek, illusztrációk, térképek: Gazdagon illusztrált segédlet az úti célok kiválasztásához, a tájékozódáshoz, a tartalmas és szórakoztató időtöltéshez. -
Petri György különbözése
03 000 Ft„ A kényelmetlen ember azért kényelmetlen, mert nem tűri a beskatulyázást. Ráteszel egy címkét, lerázza magáról” – írja a kötet előszavában Demeter Szilárd. Egy mindeddig ismeretlen, kazettaszalagokról megmentett interjú gondos lejegyzését nyújtjuk át a Petri-életmű iránt érdeklődő olvasóknak. Tasi József, a PIM egykori munkatársa faggatja a költőt, s közben szó van a legfontosabb verseiről is.
-
Philosophie des Weins
02 500 FtDiese „Philosophie des Weins” ist ein Lob der seltenen festlichen Momente im Leben, ein Hohelied der Gelöstheit und der spielerischen, selbstvergessenen Heiterkeit. Das Buch führt uns in die Welt dionysischen Rausches ein: es laesst uns die halbwachen Nachmittage, die Traeume des Sommers kennenlernen und lehrt, mit der Natur eins zu sein. Béla Hamvas meint, er habe ein „Gebetbuch für Atheisten” geschrieben – und gibt dem Begriff einen neuen Sinn. Mit provokantem Humor fragt er nicht nach Konfessionen. Denn für ihn ist ein Atheist jemand, der ein „abstraktes Leben” lebt, ein Dasein ohne Rauschzustaende, eine Existenz, die sich „tief in die Seele frisst”. Ihr Gegenpol ist die „vita illuminativa”, erfüllt von höherer Nüchternheit, wie sie der Rausch hervorbringt. Lebensfreude ist nicht verboten, sie macht uns reicher. Göttliches ist in den Sternen wie in der Natur – und im Wein. Und wie die Liebe ist der Wein kein Lebenszweck, doch hilft er, sich des Lebens bewusst zu werden. „Trinke, alles andere bringt dir der Wein”, weiss Hamvas. Eine göttliche Empfehlung.
-
Pierre-Auguste Renoir
02 400 Ft„Egy reggel egyikünknek elfogyott a fekete festéke, és ezzel megszületett az impresszionizmus.”
-
Pilinszky újra…
01 800 FtBogyay Katalin harminc éve Pilinszkyről írt ikonikussá vált könyvéhez nyúl vissza, hogy Pilinszky 100. születésnapja előtt tisztelegjen. Az akkori interjúalanyok, közeli barátok, pályatársak nagy része már nincs közöttünk, visszaemlékezéseik ereklyeként megismételhetetlen képet festenek a költőről és a korról, amiben élt és alkotott. A szerző Pilinszkyt diplomataként a világ legkülönbözőbb pontjain és alkalmakkor a magyar történelem meghatározó tanújaként szólaltatta meg. Az új Magyarországban Pilinszky kultusza nem csökkent, a miérteket néhány jelenkori interjú is tárgyalja. A szerző beszélgetésein keresztül izgalmas utazásra hívja az olvasót Pilinszky életének rejtett és nyilvános pillanataiba, hogy megfejtse, miért érezzük oly sokat, hogy „ezek a versek, mintha öröktől fogva léteztek volna”…( Mezey Katalin).
-
Pillanatfelvételek
0850 FtBármennyire is szeretnénk, nincs recept. Se a gyereknevelésben, se két felnőtt ember kapcsolatában, se a házasságban nincsenek a konfliktusokra alkalmazható receptek. Martos Tamás pszichológus meg sem kísérli, hogy bármiféle üdvözítő megoldást adjon. Rövid írásai egy-egy jellemző, életszerű pillanatot villantanak fel. Hol a hálószobában, hol munkába menet a kocsiban, hol vacsoránál vagy éppen tévénézés közben folyik a „harc”, férjek, feleségek pengeváltása zajlik, miközben a narrátor, a pszichológus nem tesz mást, kommentálja a történteket. A jelenetek mindannyiunk számára ismerősek. Martos Tamás nem ítélkezik, nem ígéri, hogy nála a bölcsek köve, helyette szembesít. És megértő humorba ágyazott, higgadt értelmezései segítenek, hogy kikecmeregjünk a saját magunk állította csapdákból és ráismerjünk kapcsolatunk finom szövevényében önnönmagunkra. – (Schäffer Erzsébet)
-
Plasztik – Múzeumcafé 105-106
02 000 FtA műanyag műtárgyak gyűjteményezési, raktározási és restaurálási kérdései állnak a MúzeumCafé 105-106. számának középpontjában. Hogyan változott a múzeumi gyűjtemények tematikája, ezzel milyen típusú tárgyak kerültek az intézményekbe, és milyen kérdéseket vet fel a nem hagyományos anyaghasználatú műtárgyak kezelése? A problémakör összefoglalását adja Békési-Gardánfalvi Magdolna (MNM, MKE), Tóth Eszter (MNM, MKE) és Kuti Klára (MNM) közös írása, utóbbi szerző a gyarapítás szándákaira is kitér önálló tanulmányában, míg Tóth Eszter a patina elfogadhatóságára helyezi a hangsúlyt. Vágány Judit és Retkes-Kiss Antal Farkas a BTM Kiscelli Múzeumában elindított Műanyag projektet mutatja be, illetve az egyes műanyagok felismerésének módszertanát vázolja. Gréczi Emőke Ernyey Gyula tervezővel készített életút-interjút, Berényi Marianna a Néprajzi Múzeum emlékezetes műanyag kiállításának egyik kurátorával, Frazon Zsófiával beszélgetett, Major Eszter a műanyag alapú kortárs műalkotások restaurálásának sajátosságairól kérdezte az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központjának munkatársait, Varga Dóra Krisztinát és Kovács Krisztiánt. Basics Beatrix nemzetközi körképet vázol fel a műanyagkutatások eredményeiről, Orosz Péter (Néprajzi Múzeum) állományvédelmi nézőpontból közelít a problémához. Joó Emese (Magyar Cirkuszművészeti Múzeum), Palya Gábor (Budapest Bábszínház) és Veress Kinga (MKVM) az általuk gondozott különleges gyűjtemények világába engednek betekintést. A lapszám körkérdésére (a gyűjteményezés állományvédelmi szempontból adódó korlátjairól) Varga Benedek (MNMKK Semmelweis Múzeum), Nagyné Batári Zsuzsanna (Szabadtéri Néprajzi Múzeum), Ringer István (Kazinczy Ferenc Múzeum), Csáki Tamás, Maczó Balázs és Molnár Álmos (BTM Kiscelli Múzeum), Fisli Éva (MNM), Szipőcs Krisztina (Ludwig Múzeum) és Petrányi Zsolt (Szépművészeti Múzeum-MNG) adott választ. A lap bemutatja a MúzeumCafé idei díjazottjait, Sári Zsoltot, az ICOM Magyarország elnökét, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, illetve – az alternatív díjas – Máté Tímeát és Barczi Gyulát, akik a betléri Andrássy-kutatásokért és kiállításokért érdemelték ki az elismerést. A főszerkesztői laudációkat követően olvasható interjúkat Berényi Marianna, illetve Frazon Zsófia jegyzi A Híreket Magyar Katalin állította össze, a portréfotókat Szilágyi Lenke készítette. Olvasószerkesztőként Karácsony Ágnes közreműködött, a lapterv Pintér József, a korrektúra Szendrői Árpád munkája.
-
Prága és a Cseh Köztársaság
05 800 FtA National Geographic Society sokat próbált utazói, szakavatott világcsavargói folyton-folyvást járják glóbuszunk pazar tájait, érdekes országait. De nemcsak a díszleteket bámulják meg – a kulisszák mögé, a nemzetek, népek, kultúrák titkaiba is örömest bepillantanak. Vérbeli felfedezőként összegyűjtött tapasztalataikat, bölcs tanácsaikat osztják meg az utazni vágyó olvasóval a National Geographic Traveler sorozatának köteteiben.
-
Prédazóna
02 000 FtRalph és Robyn Ballantyne Crocodile Lodge-on, a családi ranchon él Dél-Afrikában. Segítenek az állatok körül, szívügyüknek tekintik a természet és a föld védelmét. Ám egy nap titokzatos ragadozó tűnik fel a vadrezervátumban. A válaszok nyomába eredve a testvérek arra a megállapításra jutnak, hogy a félelmetes szörnyeteg nem más, mint a rég kihalt Sarchosuchus , amit Ralph a kedvenc internetes játéka, a Predaszaurusz alapján ismer fel. Közben a közeli faluban elfeledettnek hitt, halálos betegség üti fel a fejét. A nyomokat követve a fivérekben felmerült a gyanú, hogy talán Josef Gerhard, a vadászatimádó, dúsgazdag szomszédjuk kelti életre a Predaszaurusz karaktereit – de milyen árat kell fizetni ezért?
-
Rembrandt 1606-1669
02 000 FtAz album végigvezet Rembrandt alkotói korszakain, bemutatja a híres festőművész legnagyobb alkotásait.
-
Sajtóstul a házba
0800 Ft„Dési János könyve éppúgy felidézi a régi és szerencsére velünk élő, alkotó nagyok emlékeit – Vitrayét, Friderikuszét, Szegváriét, és a sor még hosszan folytatható lenne –, mint a valamikori, elsüllyedt „kicsikéit”, a sajtó napszámosaiét, akikre már csak pár porosodó újságévfolyam és néhány tréfás anekdota emlékezik. Mik ezek az írások? Szórakoztató, vidám történetek, egyfelől. Móka és kacagás – egy egyáltalán nem vidám korból. Másfelől azonban kiadnak egy korrajzot a sajtónak arról a porladó korszakáról, amikor még nem létezett internet, Facebook. A hírekért, a riportokért meg kellett küzdeni, el kellett utazni, közel kellett menni – nem lehetett csak úgy összelopkodni az anyagot. S érdekes módon közben mégiscsak maradt idő fergeteges ugratásokra (hogyan hitessük el a kollégával, hogy mindjárt kilövik az űrbe), és az emlékezetes történetekből a szerkesztőségi mindennapok állandó tartozékává váló elbeszélések lettek. S ezek így, most kerülnek a nagyközönség elé. Ilyenek voltunk? Ilyenek is. Ráadásul elolvasni mindezt egyszerűbb, biztonságosabb és főképpen szórakoztatóbb, mint átélni. Bár – sokszor az is különös élmény volt…” Vágó István
-
Siklós viharos évszázadai
0800 FtA Siklós viharos évszázadai című könyv megjelenésének apropóját több történelmi évforduló szolgáltatta, köztük a török uralom alól való felszabadítás 335. esztendeje. A szerző olvasmányos történetvezetés mellett mutatja be a fontosabb és említésre méltó ám a köztudatban kevésbé élő eseményeket, melyek némelyikét attól mentett meg, hogy a feledés homályába vesszen. Az első könyvét jegyző Szabó Gergő nem idegen a helytörténeti kutatások és helyi történeti elbeszélések világában, elhivatott és mély szakértelemről tanúskodó munkásságának nyomát a siklós vár tárlatvezetései mellett számos kiállítás, rendezvény és megannyi újságcikkünk is őrzi.
-
Sokszínű városaink
01 800 FtE kötet írásai a múlt század kilencvenes éveiben születtek, és a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó OS című folyóiratában éveken át, sorozatként jelentek meg. Ezek az esszék, interjúk, beszélgetések szerény adalékot jelenthetnek ahhoz, hogy a jövőben a tágabb történelmi köztudat ne etnonacionalista, hanem regionális pozícióból tekintsen a nemzetfogalom bonyolultságára.
-