-
„A városok szíverek”
01 200 FtA polgárosodás a 19. századi magyar társadalom fejlődését leíró, és a mai napig is sok vitát gerjesztő kulcsfogalom. A kifejezés szorosan összefügg a város és lakójának, a polgárnak a fogalmával. Czoch Gábor tanulmánykötetének középpontjában a 19. század eleji magyar városfejlődés, valamint a városokról és a korabeli polgárokról szóló közbeszéd elemzése áll. A reform-országgyűléseken elhangzott politikai beszédek és az ún. „városi kérdés” elemzése azt mutatja be, milyen alakot ölt – különösen a liberális ellenzék – szóhasználatában a város és a polgárság fogalma. Ekkor – az adott politikai kontextushoz, vitákhoz kapcsolódóan – születik meg a polgárságot gyengének, konzervatívnak, a nemzettől idegenként bemutató diskurzus, amely hosszú időre meghatározta a társadalmi csoport történeti emlékezetét is. A további írások a legjelentősebb felső-magyarországi várost, Kassát kutatási terepül választva mutatják be, hogy a város és a városi társadalom belső viszonyai hogyan alakultak át ebben az időszakban. A levéltári források felhasználásával készült tanulmányok a városi tér átalakulásán, a polgárjogot elnyert városlakók társadalmi összetételének megváltozásán, a nemzetiségi viszonyok társadalmi dimenzióinak feltárásán keresztül „testközelből” mutatják be, hogyan modernizálódik a város és társadalma. A fekete-fehér képekkel illusztrált, táblázatokkal kiegészített kötet a 19. századi társadalomtörténet egy fontos aspektusát tárja fel.
-
„Áll az idő és máll a tér”
01 800 Ft… és a hadifogságból (1915-1920) Babits István a költő fiatalabb testvére volt. 1895-ben született Pécsett, ahol ekkor családja élt, idősebb Babits Mihály ugyanis ebben az évben a Pécsi Királyi Táblabíróságon dolgozott. Miután azonban apja születése után három évvel meghalt, az anya két fiatalabb gyerekével visszaköltözött Szekszárdra a családi házba. Babits István Szekszárdon kezdte iskoláit, majd a család hagyományait követve a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be. Azonban csak az első két évet végezhette el, mert az 1914 júniusának végén eldördült szarajevói lövés következményei teljesen megváltoztatták Európa népeinek életét – és az övét is. Bevonul, s bizonyára maga sem gondolta, hogy csak 5 év múlva fogja viszontlátni Szekszárdot. A kiképzése, illetve a hadifogsága alatt írt és hazaküldött levelei a vele történt eseményeken túl azért fontosak és érdekesek, mert a sokáig tabuként kezelt, s emiatt nem kutatott és nem ismert, századforduló utáni vidéki értelmiség egyik rétegének közgondolkodására, a magyarság Monarchián belüli helyzetére és a Monarchiát Európai többi államaihoz fűző viszonyaira vetnek fényt.
-
„Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”
01 800 FtA szerző Az ember tragédiájára emlékeztetve, annak mintegy csodálatos keretében írja le gondolatait és véleményt alkot ebben a Luciferrel fertőzött világról, melyben az ember emberrel szembeni harca, a természettel és a klímaváltozással való küzdelme már-már élethalálharcig fokozódott. A technika és a tudomány korának pedig különös ellentmondása az, hogy már senki nem lehet itt biztonságban. A nyomor, az éhség, a szegénység, a háború és az energiaválság leselkedik az emberiségre. Megoldásra kényszerülünk. Magam rendíthetetlenül hiszek abban, hogy „őrjöngő röptünk” erkölcsi megtisztuláshoz és változáshoz vezet. A változás, az atomisztikus káosz mai korszakában elsőként Amerika világhatalmi helyzetének megrendüléséhez, nyomában világméretű strukturális átrendezéséhez és megváltozáshoz vezet. Követi ezt a neoliberális amorális kapitalizmus trónfosztása és a szociális típusú piacgazdaság felemelkedése. Hajnali kiáltásként egy üzenet szól hozzám: fagyasszuk be a gyűlöletet! A gyűlölet nem épít, csak rombol. Az élethez, a túléléshez, a boldogsághoz csendes és szerető erők kellenek.
-
5 ház
03 800 FtA lakás egyrészt testünk tartózkodási helye, ahol pihenhet, fürödhet, másrészt a lakozás helye, az otthon, ahol lelkünk megnyugszik. Így részben anyagi, részben nem anyagi természetű. Mindkét értelemben véd a külvilágtól és egyben kapcsolatot létesít azzal. A könyv ebben a megközelítésben öt magyar családi házat, öt magyar építész egy-egy remek alkotását mutatja be példaként az építészeknek és építtetőknek.
-
A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete
06 000 FtA táj különleges, varázslatos, természeti, történelmi értékek hordozója. Arcának változásait, sokféle vonását a felfedezés élményét kínálva hozza közel az építész író és a festőművész. Szó és kép kiegészítik, megerősítik egymást, egyszerre nyújtják a látványt és a képzeletet megmozgató építő ékkövek formagazdagságában való elmerülés lehetőségét. Krizsán András szavai képeket varázsolnak elő képek nélkül, Somogyi Győző keze nyomán pedig úgy telik meg élettel a táj, hogy megszólal szavak nélkül is. Kettejük összefogásából különös, egyedülálló élmény birtokosává lesz az olvasó. Érzékelheti a hegykoszorúk övezte medencék békéjét, a bazaltorgonák fenséges kötegeit, a kőtenger szeszélyes formáit, a színek változatosságát, a titokzatos ködöket, az eső áztatta tájban a felragyogó napfényt és nyomában a derűt. Szeme előtt nőnek ki, emelkednek a magasba a templomok tornyai és a házak különleges szépségű kéményei. A szerzőpáros együtt bírta szóra ezeket a tájba simuló hajlékokat, lakóházakat, szőlőbeli épületeket, kibontották a látványt, megmutatták a táj, a hely arcát a benne élő ember szellemiségével, rávilágítva a sokszorosan szoros kötődésre a természethez, benne az épített környezethez, vele a múlthoz, az élet szolgálatához. Itt nem szabad sietni, itt szemlélődni, elmélkedni kell, megmerítkezni a szépségben, a csodában, a kövekbe zárt múltban, gondolkodni az értékek továbbörökítésén. Az olvasó kezébe mindezekhez vezérfonalat ad a könyv, de ugyanakkor technikai-technológiai gyakorlati útmutatót is az értékek megőrzéséhez úgy, hogy azok az építészeti kultúra eleven emlékei lehessenek. Értékmentés és értékteremtés egyszerre.
-
A Csallóköz neveiről
01 200 FtPüspöki Nagy Péter pozsonyi születésű magyar történész nagysikerű könyvét második változatlan kiadásban bocsátjuk közre. A szerzőnek ez a Csallóköz négy nyelven kialakult neveinek történetét tárgyaló monográfiája nem csupán érdekfeszítő olvasmány és nem csak a sziget lakóihoz szól. A könyv közel ötödfélszáz esztendő sajátos művelődéstörténetét eleveníti fel. Ebben az időszakban egyedül a sziget magyar nevének a titka negyvenkét – a maga korában kiemelkedő szerepet játszó – tudományos kutató érdeklődését keltette fel, akik végül tízféle megoldás mellett foglaltak állást. Ezek és a három nyelvterület határvidékén fekvő folyóköz további neveinek elemzésével a napjainkban oly divatossá vált névtudomány elé tart tükröt a szerző, aki arra törekedett, hogy ne csupán a véleményeket mutassa be, hanem a lehetőségek határai közt azok társadalmi hátterét és kiváltó okait is feltárja. A közkedvelt, de téves, az ismeretlen, de a valóságot megsejtő, az évszázadokat megért, vagy már szinte a születésük pillanatában megbukott feltevések fényében mutat rá arra, hogy a nevek magyarázatának mennyi buktatója van és miképpen tárható fel hitelesen a bennük rejtőzködő történelem.
-
A csíki magánjavak története 1869-1923
0800 FtIdőutazás, szembesítés és útravaló egyaránt A Csíki Magánjavak története. A székelység boldogulásának előmozdítója című kiadvány Kocsis Lajos tollából. Hiánypótló kötet, hisz a Csíki Magánjavak néven ismert vagyonkomplexumról eddig kevés szó esett, annak ellenére, hogy vármegyénk székelységének létlényegét, majd közösségi összetartozásunk és felemelkedésünk zászlaját jelentette.
-
A Doba-somlóvári Erdődy-kastélypark
02 400 FtAz Erdődy család (Új) Somlóvárnak nevezett dobai kastélya a legszínvonalasabb hazai főúri rezidenciák közé tartozott a 19. század első felében. A klasszicista kastélyegyüttes gróf Erdődy Károly megrendelésére készült a korabeli európai építészet és kertművészet kiemelkedő jelentőségű képviselője, Charles Moreau tervei szerint, akinek ez az egyik legjelentősebb kert-alkotása. A francia építész a klasszikus tájkert egyik legérettebb magyarországi példáját hozta létre e páratlanul szerencsés fekvésű helyszínen, a különleges szépségű somlói tájban, a dombtetőre emelt és környezetével békés párbeszédet folytató hófehér kastély körül. A későbbi fejlesztések során megőrizték és tovább gazdagították egységes kompozícióját. Fényes Elek 1851-ben összeállított országleírása szerint a „pompás kastély és felséges angolkertje az elsők közé tartozik az egész birodalomban”. A könyv a park történetét ismerteti a kezdetektől a 2015-ben lezárult helyreállításig, a levéltári adatokon túl az Erdődy család által rendelkezésre bocsátott fényképfelvételek és más gyűjteményekből előkerült gazdag archív képanyag bemutatásával.
-
A farkas szájában
02 000 FtAdam Foulds új regénye a második világháború idején játszódik Észak-Afrikában és Szicíliában, 1943 nyarán, azon hadművelet idején, amely során a szövetségesek a sziget elfoglalásával megvetették a lábukat Európában, és elkezdhették észak felé szorítani a tengelyhatalmak csapatait. Will Walker angol biztonsági tiszt az apja eszményképével szeme előtt a diplomácia elveit követve elsősorban a béke megteremtéséért tevékenykedik, míg Ray Marfione olasz származású amerikai közlegény a csataterek poklait megjárva jut el felmenői hazájába, ahol korábban még soha nem járt.
-
A fehér térkép
02 400 FtCecilie Enger új könyve két fiatal nő egymásra találásának története a tizenkilencedik század végi Norvégiában, ahol a tenger felől már egy modernebb kor szele fúj, de még minden mozdulatlan, ódon és merev – főképpen a társadalom íratlan szabályai. Bertha félénk, zárkózott, a világra kíváncsian rácsodálkozó nagylány, Hanna öntudatos, komoly és főképp titokzatos személyiség. Berthát elbűvöli ez a határozottság, a büszkén viselt férfizakó és -kalap, de leginkább az a korábban elképzelhetetlen lehetőség, hogy egy nő ne a férje oldalán, gyermekeket szülve teljesítse be életét, hanem önállóan döntsön a sorsáról. Hogy más legyen, és másképp éljen. Vajon eltűri-e a férfiak dominálta társadalom az elzárt, északi bányászvárosban két nő merészségét, akik nemcsak közös hajózási vállalkozásba kezdenek, de a hagyományos nemi szerepekre és a több évszázados szokásokra is nemet mondanak? Vajon sikeresek lehetnek-e egy olyan területen, amelynek addig nők a közelébe sem mehettek? A regény két valós történelmi alak felkavaróan szép kapcsolatát beszéli el, háttérben az északi táj sejtelmes hangulatával és sajátos világával.
-
A férfi-nő mítosz
06 000 FtÉletünk középpontjában a szerelem áll, no meg a vágyak. Ez így is marad egészen addig, míg nem szállunk ki tudatosan a drámánkból, és kezdünk el egy másfajta kapcsolatban élni. Látszólag ez lehetetlen. Látszólag áldozatok vagyunk, mint egy antik tragédiában, tehetetlenek a végzettel szemben. Rómeó megöli Júliát? Júlia megöli Rómeót? Vajon mikor döntenek úgy, hogy kilépnek a játékból és egy új darabot kezdenek? Barna Berni írónő legújabb könyvében utánajár emberi kapcsolataink sokrétűségének, drámáinak, szerepeinek. Fontosnak érezte, hogy nőként férfiakat szólaltasson meg a témával kapcsolatban. Így váltak a kötet fontos részeivé a szakterületükön is kiváló férfiak, úgy mint dr. Hadas Miklós, Kiss Balázs Kunó, Bedő Imre, Feldmár András és Klein Dávid.
-
A festészetről és a szépségről
02 000 Ft„Nincs más szándékom, mint azt a csekély értelmet, amit Istentől kaptam, és amit szorgos igyekezettel megszereztem, híven továbbadni azoknak, akik vágynak erre a tudásra, és nem tudnak semmi jobbhoz hozzájutni” – írja Albrecht Dürer, aki nemcsak festőként és grafikusként volt jelentős, de művészet-teoretikusként is: tankönyvet írt a festőinasok számára, foglalkozott arányelmélettel, perspektívatannal és erődítéstannal. Dürer gazdag írásos hagyatékából most első ízben kap válogatást a magyar olvasó. Forráskiadványunkban a teoretikus Dürert bemutató művészetelméleti írások mellett helyet kaptak életének és művészetének fontos mozzanatait megvilágító személyes jellegű írások és levelek is. A németalföldi útja során írt naplóban elragadtatott hangol számol be élményeiről, ugyanakkor pontosan rögzíti kiadásait-bevételeit s a hétköznapi történéseket. Feljegyzési könyve emberközelbe hozza a családjáról, inaséveiről író Dürert. Különösen becses számunkra Családi krónikája, hiszen ez Dürer magyarországi származásának fontos forrása. A kora jelentős személyiségeivel, humanistákkal, reformátorokkal folytatott levelezéséből kiemelkednek a Wilibald Pirckheimernek írott velencei levelek, melyek itáliai tartózkodásának élményeiről, gondjairól s egyben személyiségéről adnak árnyalt képet. A Jakob Hellerrel váltott levelek Dürer megbízásairól, munkamódszeréről, művészi önértékeléséről tájékoztatnak. Írásaiból plasztikusan rajzolódnak ki a XVI. század társadalmi és szellemi mozgalmai is: a német parasztháború, a reformáció és humanizmus eszméinek terjedése és a reneszánsz művészet-szemlélet térhódítása. A művészeti tevékenységével, anyagi helyzetével, társadalmi státusával kapcsolatos dokumentumok között két magyar vonatkozásút is közlünk. A kötethez Végh János művészettörténész írt előszót. A 104 fekete-fehér fotó és a 8 szöveg közti kép szervesen kapcsolódik a szövegekhez Az egyre messzebbre és mélyebbre hatoló tudomány mellett azonban létezik egy egyre mélyebbre hatoló gondolkodásmód is, mely nem az újat fedezi fel, hanem a régit építi ki. A tudomány mellett él a bölcsesség is, melynek nincs szüksége arra, hogy egyre-másra a legújabb megfigyelésekre és felfedezésekre hivatkozzék. A feltalálók és újítók fiatalok. A bölcsek öregek, és nem félnek azt kimondani, ami ugyan ősi, de még mindig igaz. A régi retorikai topika az újdonság és a régiség, az ifjúság és az öregség összekapcsolásával kialakította a bölcsesség sajátos megszemélyesítését egy toposz formájában: ez a puer-senex – a gyermek mint aggastyán. Ez a motívum hangzik fel a tizenkét éves Jézus ábrázolásában is, aki a templomban bölcsességével az öreg zsidó papokat ámulatba ejti. A verbális jelképnek Albrecht Dürer adott vizuális formát a Louvre-ban található vásznon, egy hosszú, fehér szakálló gyermek ábrázolásán (28. kép). A kép szintézise a megismerő, az újdonságra-ifjúságra visszavezethető tudásnak és az emlékezethez kapcsolódó, egy hosszú élet tapasztalataira építő bölcsességnek. A művészetet emberek hozzák létre, és természetes kapcsolatban van a nemzedékek egymásra következésével, tehát az értékelés természetes bizonytalanságával is, a fiatalság és az öregség elkerülhetetlen, mert biológiailag meghatározott konfliktusával. Nem tagadhatjuk, hogy a művészet – függetlenül attól, hogy olyan műveket hoz-e létre, melyek új eszközöket és témákat mutatnak fel, vagy megfordítva, olyanokat, melyek az emberről és az életről általános és tartós igazságokat fogalmaznak meg képi módon -olyan törvényeknek van alávetve, melyeknek minden alá van rendelve, ami időben létezik, és amit értelmünk csak időben létezőként tud felfogni. Minden művészi alkotás valami, ami korábban nem létezett; az új teremtését már maga a teremtés fogalma feltételezi. Egy művész minden egyes kézmozdulata, mellyel az anyagot alakítja, új dolognak, vagy egy dolog új elemének ad életet. Ennek az új teremtésnek az ismertetőjegyei az újat köthetik a már meglevő művekhez, vagy – ellenkezőleg – művészi problémák új felfogásának és megoldásának mintáját képezhetik.
-
A fivérem volt…
0600 FtTheo van Gogh életében Vincent bátyja rendkívüli tehetsége egyszerre volt hatalmas adomány és lerázhatatlan átok. Noha a zseniális festő kudarcokkal, keserves szerelmekkel teli, zaklatott életet élt, s végül elborult az elméje, öccse számára mégis kikerülhetetlen viszonyítási alappá lett. A francia szerző kisregénye egy tragikus művészsors és a testvéri szeretet szívszorító elbeszélése, egyben a Van Gogh fivérek halála közt eltelt néhány hónap – s e hónapokba sűrítve voltaképp egész életük – története.
-
A fotográfia filozófiája
06 000 FtAz alábbi fejtegetések abból a hipotézisből indulnak ki, hogy az emberi kultúrában az őskezdetek óta két gyökeres fordulópont észlelhető. Az elsőt, a Kr. előtti második évezred közepe táján, a „lineáris írás feltalálása” címszóval jellemezhetjük: a másodikat, amelynek tanúi vagyunk, a „technikai kép feltalálása” címszóval. Lehet, hogy korábban már történtek hasonló fordulatok, de ezek számunkra már nem megragadhatók. Ez a hipotézis azt a gyanút tartalmazza, hogy a kultúra – és egyúttal maga a lét – kezdi alapvetően megváltoztatni a struktúráját. Az alábbiakban azon igyekszünk, hogy megpróbáljuk igazolni ezt a gyanút. Annak érdekében, hogy megőrizzük fejtegetéseink hipotetikus karakterét, lemondunk róla, hogy hasonló témájú korábbi munkákból idézzünk. Ugyanebből az okból nem adunk meg bibliográfiát sem. Ehelyett függelékben közöljük rövid jegyzékét azoknak az itt felhasznált vagy implikált fogalmaknak, amelyeknek definíciója nem tart igényt általános érvényre, de munkahipotézisként ajánljuk azok számára, akik az itt felvázolt megfontolásokat és vizsgálatokat tovább akarják folytatni. Mert az itt következő esszének nem az a szándéka, hogy egy tézist védelmezzen, hanem hogy hozzájáruljon a „fotográfia” témájának megvitatásához filozófiai szellemben.
-
A Guide for Ottoman Architecture in Hungary / Macaristan’da Osmanli Mimarisi
02 500 FtOttoman Empire, one of the most powerful empires in global history, linked three continents to one another based on a policy of conquests and holy wars in line with its founding mindset and sense of civilization and served as a safeguard for peace, serenity, and fairness across the lands that it ruled. Diverted to the Balkans and the West starting from the 14 th century in particular, the policy of conquest and conciliation gave rise to a shared culture and a diverse set of architectural monuments in those lands. Built-in the most exquisite and enhancive style of the time, each architectural monument is a precious token of how the Ottoman Empire was the epitome and flag-bearer of such an influential civilization not only in political, military, and economic terms but also in cultural and architectural aspects. Gracing a wide array of cultural lands inch by inch, the Ottoman architecture left indelible impressions on Hungary where people co-existed under the umbrella of the same state for nearly 150 years. Erected during the rule of the Ottoman Empire, mosques, castles, fountains, public baths, cemeteries, shrines, hot springs, and so forth make up the key architectural wonders of the Ottoman Hungary. Identifying the monuments, most of which regrettably could not make it to modern times, and handing down those that survive to the next generation as they should be is of great importance for the Turkish-Hungarian friendship and our shared cultural heritage to be everlasting in confidence. Keeping a record of the Ottoman architectural monuments that are located across Hungary and still standing, this guide. Foreword is a momentous work as it boasts the architectural aspect of the friendly relations between Türkiye and Hungary, and brings out the extant monuments in an orderly fashion. It is particularly delightful to publish such an invaluable guide within the Turkish-Hungarian Culture Year celebrated for the anniversary of the Agreement of Friendship signed by and between the two countries. I would like to congratulate all who have offered a lot to the development of A Guide for Ottoman Architecture in Hungary, especially Msc. Architect Mehmet Emin Yılmaz, the author of the guide, for their efforts, and wish that it will add to the bonds of friendship and brotherhood between the two countries
-
A gyimesvölgyi csángó magyarok hiedelmei
01 000 Ft„Itt, Gyimesbükkön születtem, itt nevelkedtem, itt tanítottam 38 évet: akaratom ellenére is magamba szívtam szüleim, nagyszüleim és az idős emberek tudását. Később igyekeztem ezeket az értékeket megörökíteni és az utókornak átadni. Egy egész életen át foglalkoztattak a gyimesi népi hiedelmek, mivel ezek a paraszti élet legrejtélyesebb és legnehezebben értelmezhető formái. Ezeket próbáltam összegyűjteni ebben a munkámban. Gyűjtésem során nagyon sok érdekes történetet hallottam. Voltak, akik nem szívesen meséltek el ilyen történeteket, mert féltek ezekről említést tenni, vagy szégyellték tudásukat előadni. De nagyon sokan segítettek. Elmeséltek olyan eseteket, amelyek velük történtek meg és elismerték, hogy ők valóban hisznek érvényükben.” Antal Mária „ Antal Mária gyűjteménye – a gyimesi csángók rendkívül gazdag és szerteágazó hiedelemvilgát ábrázoló adattára – a forrásanyag kiszélesítése szempontjából kiemelkedő jelentőségű a tudományos kutatás számára. Nyelvi szépségei miatt lenyűgöző élményt nyújtó olvasmány.” Forrai Ibolya
-
A Kárpátok farkasai I-III.
06 500 FtValamikor a Kr. u. 800-as évek második felében, a Kárpátok délkeleti vonulatai között egy csendes kis pásztorfalu lakói egy sebesült, hatalmas termetű, lángvörös hajú harcosra találnak. Meggyógyítják, befogadják, s mikor a harcos, szokásaikkal ellentétben nem elfut az időnként rájuk törő haramiák elől, harcba is szállnak mellette. Egy alkalommal azonban nem haramiák érkeznek, s a jámbor pásztorok hamar megfutnak a mokány kis lovakról ördögi pontossággal nyilazó, egyszerű öltözetű katonák elől. A vörös hajú harcos elesik a csatában, siheder fiát magával viszik a lovasok. A fiú, akinek elrablói a Veres Keménd nevet adják, új otthonra lel a székelyek között. Barátokat és ellenségeket szerez, kiverekszi magának az elismerést, ám amikor ifjú csikósként Bolgárországba indul, hogy az utazók elbeszéléseiből megismert arab lovat szerezzen magának, még nem is sejti, milyen veszedelmet szabadít népére. S ha ez nem lenne elég, a székelyek vezetői egy nap kihirdetik, hogy szövetségre léptek távolról érkező rokonaikkal, a hunok végleges hazát kereső leszármazottaival, az Álmos és Árpád vezette törzsszövetséggel, és tizenötezer harcossal vonulnak küzdelmük megsegítésére… Cseke Lajos egyedülálló hangulatú és hangvételű történelmi regénye rendkívül élvezetesen és lebilincselően mutatja be a honfoglalás kori székelység és a környező népek szokásait, mindennapjait és élet-halál harcait.
-
A köztes lét útjain
02 000 Ft„Életörömre szólító könyv ez. Arra biztat, hogy ne féljünk a halál természetes folyamataitól, addig azonban élvezzük ki életünk minden egyes pillanatát.” Al Zolynas, zen oktató Bár a modern nyugati kultúra igyekszik leplezni vagy szőnyeg alá söpörni a halál tényét, ez kikerülhetetlen sorsa mindenkinek, aki megszületik. A buddhista Tibeti halottaskönyv szerint viszont a halál csupán egy állomás, melynek során a tudat a köztes létbe kerül a következő újjászületésig, vagy éppen a megigazulásig. A két neves buddhista oktató által írt A köztes lét útjain a halottaskönyv tanításaira támaszkodva, közérthető nyelven avat be a tibeti buddhizmus halálfelfogásába. Elmagyarázzák, hogy mi várja a tudatot a köztes létben megtett utazása során, hogy mi a karma természete, vagy hogy a létezők folytonos változása közepette miért tekinthető minden állandóság illúziónak. Főképp pedig gyakorlati tanácsokkal és meditációs gyakorlatokkal látják el az olvasót, melyek révén segítségére lehetünk szeretteinknek a békés átkelésben, és mi magunk is felkészülhetünk a köztes létben ránk váró útra.
-
-
A lélek éneke
02 800 FtKeresztes Szent János (Juan de la Cruz), aki a 16. század második felében élt, korának, a spanyol aranyszázadnak egyik legnagyobb költője volt. Lírája és meditációi mély hatást gyakoroltak az európai gondolkodásra. Ávilai Szent Terézzel való találkozást követően lépett be a karmelita rendbe, s a rend megreformálásának lelkes híve lett. Amiről ír, a misztikusok vissza-visszatérő, kedves témája: a Lélek szomjasan keresi Szerelmesét.
-
A lódentől a miniszoknyáig
01 200 FtA háború utáni romeltakarítást ábrázoló fényképeken éppúgy látni bundás-turbános nőt, öltönye felett zsinóros irhát viselő férfit, mint munkásruhát vagy rongyos kabátját darab madzaggal összekötő alakot. A negyvenes évek végének, ötvenes évek elejének utcaképei a ruházkodás tekintetéven ennél egységesebb képet mutatnak: csupa lódenkabátos ember járja a maga útját, az eleganciát a nőknél is a férfias szabású sötét kosztüm és a fehér ingblúz jelenti. Azután megjelennek a csomagból származó pulóverek, a Római vakáció című film főszereplőjének, Audrey Hepburnnek a ruháit, nyakába kötött cicakendőit utánzó öltözékek, egy-egy Chanel-kosztüm a Rotschild Szalonból, míg a hetvenes évek elejére – ha némi késéssel – a magyar divat is a nyugat-európai és amerikai vonalat követi. Ebből a háború utáni magyar öltözködéstörténetet áttekintő kötetből a divat változásai mellet a társadalmi átalakulásokat is nyomon követhetjük. 1945-től napjainkig megismerhetjük a városi és paraszti öltözködés jellegzetességeit, a ruházkodás és a ruházati ellátottság főbb vonásait, a különféle alkalmakkor felvett ruhadarabok fajtáit. A háború utáni közvetlen esztendők, az „ötvenes évek”, a Kádár-korszak, a „hosszú” hetvenes évek és a nyolcvanas évek második felétől máig terjedő időszak divatját elemző könyvet érdekes és nagyrészt még publikálatlan fotók teszik teljessé.
-
A magyar biedermeier
02 400 FtA biedermeiert elsősorban a festészettel, a lakberendezési tárgyakkal és egyfajta polgári életmóddal kapcsolatban szokás emlegetni. Mindennapokra szabott igényes otthonossága mindig is népszerűséget biztosított számára, és takarékos, míves vonalvezetésében újabban a modernizmus előkészítőjét látják. Élvezetes, a korszak hangulatát is megidéző szövegében a művészettörténész szerző arra is kitér, hogy a biedermeier a 19. századi magyar művészetben fontos szerepet tölt be: ez a stíluskategória Európához kapcsolja a korszak mindmáig kissé lebecsült, szerény produktumait. A magyar társadalom ekkoriban Európa közepén nem tért, nem is térhetett ki a divatirányzatok elől, így a biedermeier nem utolsósorban a nyugati civilizáció követését jelentette, miközben megjelent a „nemzeti” művészet igénye. A „magyar biedermeier” aranysujtásos csillogása, vidékies zamata, tempós rátartisága, de főképpen a hagyományok modern nemzeti értékké transzportálása pedig új elemekkel, vonzó helyi színekkel gazdagította a stílus tárházát.
-
A magyar monarchia és az európai reneszánsz
02 400 FtZsigmond és Mátyás udvara, Janus Pannonius, Ajtósi Dürer, Leonardo, Giorgone művészete mind megannyi feltárásra váró kultúrkapcsolat, amelynek kalandokban gazdag útjára hívja az oxfordi professzor a magyar olvasót. A hét kultúrtörténeti tanulmányt tartalmazó kötet összehasonlító elemzései révén a középkori magyar monarchia kulturális és képzőművészeti kapcsolatai nyernek az európai reneszánsz viszonylatában is jelentőségükhöz méltó elbírálást.
-
-
A magyar szókincs titka
02 600 FtA szónak csak a ruhája változik a kiejtéssel. Vagyis a szó legmélyebb lényege nem a kiejtett szó. Ez aprócska pontosítás, ám e felismerésre építve a múlt feneketlen mélységeibe jutunk és kirajzolódik előttünk a távoli őskor mély szellemiségű világnyelve.
-
A muravidéki magyar könyvek világa
0800 Ft„A kisebbségi irodalom elsődleges funkciója, hogy megőrizze, ápolja az anyanyelvet, az anyanyelvi kultúrát. A muravidéki magyar irodalom más nyelvi és társadalmi közegben formálódott, mint a magyarországi, s eltérő jellegzetességei voltak, de a magyar kultúra része volt.”
-
-
A nomádok földje
03 000 FtA nomádok földje tényfeltáró történet az amerikai gazdaság sötét mélységeiből, és azokról, akik a túlélés reményében feladták addigi életüket. Észak-Dakota cukorrépaföldjeitől Kalifornia kempingein át az Amazon texasi CamperForce programjáig a munkaadók új, alacsony költséggel járó munkaerőforrásra bukkantak: a folyton úton lévő, huszonegyedik századi nomádokra. A nagy gazdasági válságnak ők a láthatatlan áldozatai. Ők, akik tízezrével indultak útnak lakókocsivá alakított kisbuszaikban, az egyre növekvő nomádtársadalom tagjaiként. Ők, akik nem adják fel a reményt.
-
A pozsonyi csata
03 300 FtAhogy az Árpád nagyfejedelem vezette törzsi szövetség a Kárpát-medencét birtokba vette, rögtön gondoskodni kellett annak védelméről, elsősorban a velük nyugati irányból határos keresztény frankok ellenséges magatartása miatt… A nyugati kereszténység kezdettől kártékony, pogány nemzetet látott a magyarságban, kisebb hányada dicső hőstettnek vélte volna, ha a magyarokat kereszténnyé tehetik, mások azonban a maradéktalan kiirtásukban látták az egyedüli megoldást… A frank gyermek király, Lajos, aki hallgatva a főpapságra, beleegyezett abba, hogy Kr. u. 907 nyarán, három oszlopban óriási hadsereg induljon a magyarok földjére, hogy egyszer s mindenkorra letöröljék őket a föld színéről… A gyermek király dekrétumot adott ki, amelynek legfontosabb kitétele egyben a hadjárat legfőbb célja: „Ugros eliminandos esse!” –, azaz: „ A magyarok megsemmisítendők!” Árpád nagyfejedelemnek egyetlen választása maradt: ha felveszi a kesztyűt… Ismerje meg Ön is, miként készült már fel évekkel a támadás előtt, az első nyugtalanító hírektől kezdve a törzsszövetség a nagy háborúra! Hogyan állította maga mellé Árpád nagyfejedelem az itt lakó rokon avarokat, a szlávokat és más töredékeket, miként képezte és szervezte őket ütőképes hadakba, és hogyan teremtették meg ennek anyagi hátterét? A POZSONYI CSATA ízig-vérig olyan fordulatos, monumentális történelmi kalandregény, amely plasztikusan tárja az Olvasó elé a korabeli történéseket, bemutatja a magyar pusztai harcmodort, a fegyverzetet és megmutatja azt a maga nemében világviszonylatban is különleges taktikai érzékkel megvívott, hősies csatát, amelynek következtében a XI. század első harmadáig nem mert nyugati sereg a magyarok földjére támadni… A 907-es pozsonyi csata hiteles információk szerint az USA katonai tanintézeteiben – a történelem más nagy csatáihoz hasonlóan – hadtörténeti témakörben konzultációs anyagként szerepel.
-
A romantikus rend
03 600 FtMaarten Doorman megmutatja, hogy mindennapi életünket még mindig mennyire erőteljesen – modernizmusnál, posztmodernizmusnál is tán erősebben – befolyásolja a romantika. Mintha két évszázad elteltével semmit sem gyengült volna. A mű szerzője igazi virtuózként köti össze a romantika nagyjait (Herdert, Schillert, Byront, Novalist, Nietzschét, Rousseau-t) és kései örököseit, akik között megtaláljuk Jimi Hendrixet, Jeff Koonst, Pierre Boulezt, Marcel Duchamps-ot és Andy Warholt egyaránt. Doorman számára Woodstock és 1968 májusa egy kétszáz éve tartó folyamat csúcspontja, egy folyamaté, amely most mégis úgy tűnik, saját belső ellentmondásai miatt omlik össze, pedig a nyugati kultúra nem képes nélküle létezni.
-
A séta
03 000 FtOlvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt, a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor. Pusztulása látszólag végleges, tárgyai ránk maradtak, emberei majdnem mindig meghaltak. Emberei voltak Freud, Kafka, Hitler, Bartók. De mit mond így együtt e négy leghíresebb? Semmit. Tárgyaik voltak legyezők, felöltők, pisztolyok, zongorák. Alig több, mint a semmi. De elég négy fürdőhely neve, és azonnal előttünk van egy birodalom Marienbadtól Tusnádig és Abbáziától Ó-Tátrafüredig. A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és1992 között. Bartis Attila nemzedékének gyerekkorában haltak meg sorra azok, akik még látták az ezüstkort. A késő műanyagkor írója most illendően eltemeti őket. A séta talán az első regény, amely megteszi ezt a gesztust. Főszereplőjén kívül szinte mindenki idős ember.Bölcs semmittevésben, visszavonultan élő öreg aranyifjak a fürdőhelyeken, vagy öreg tárgyakon öreg szerszámokkal dolgozó bölcsek. A séta az ő szomorú, de csodálatos történetük is. Csakhogy a hanyatlás közelről rothadás. A ruhák elmállnak, a csónakok elkorhadnak, a forradalmárok eljönnek, gyilkolnak. Az írók pedig kénytelenek leírni a mocskot. Bartis Attila regényének a titka, hogy szép. Pedig az idáig felsorolt nosztalgikus díszletek csak díszletek. Magáról a történetről semmit nem árultam el. Az a regény.
-
A somogyvári Széchényi-kastély és parkja
02 400 FtE könyv a Széchényi család egyik legfontosabb, de alig ismert rezidenciájának történetét mutatja be. A somogyvári kastély építését a Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferenc kezdte el, aki legidősebb fiára, Lajosra hagyta. Az ő leszármazottainak munkásságán és itteni törekvésein keresztül egészen a második világháborúig, a család kényszerű távozásáig, majd napjainkig követjük a kastélyegyüttes történetét. A könyv célja a helyszín jelentőségének, egykori és mai értékeinek bemutatása, amelyhez hozzájárulnak a Széchényi család tagjainak, köztük az Argentínában élt Széchényi Ilonának színes visszaemlékezései is.