ÓDA A REPÜLÉSHEZ
Munka közben kinéztem
ablakomon, a kavargó hószilánkok
sűrűjébe, s az üvegen át is hallottam,
hulltukban sustorognak, s egymáshoz ütődve
zengnek a jégpihék: s eszembe te jutottál
barátném, mert a szirmokkal roskadó magasban
repülő búgott, valami árút, vagy utasokat
szállító repülőgép. Barna barátném, eszembe te jutottál:
férjed pilóta, s mesélted szerelmes rettegésed!
S míg elképzeltem fönt a gépet, ahogy
a légcsavar a havat szikrázva kavarja,
s a gép vezetőjét, aki műszereire, majd
a fehér éjbe tekint; vad gyermekkorom
lobbant föl újra szívemben; mert
pilótaakartam lenni én is! Repülő, aki
nevetve legyőzi a lét, a föld vonzerejét.
Ó, én is az akartam lenni, mint a te férjed!
Repülő, egeket szántó, hatalmas! Hány
játék, hány fulladt kisérlet, hány füzet
őrzi jegyét? Szállani én is akartam;
már az iskola udvarán, ahol kitárt
karokkal, berregve futottam, nagyobb
port rebbentve, mint a libák!
S hogy bongani kezdte az iskola-harang
a tudomány aznapi befejeztét, haza is
kitárt karokkal szálltam. Ó, hányszor is!