-
A kígyó
0A kígyó novelláit még a nagybeteg író válogatta, a kiadóhoz intézett levelében indokolva, hogy ifjúkori – vagyis 1944 előtti – írásaiból miért ezeket a novellákat, útirajzokat javasolja kiadásra.
-
-
-
-
A királyné nyaklánca
0„Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetérõl szól, vagyis a francia forradalom elõzményeirõl. A szokott történelmi életrajzoktól egyrészt abban különbözik, hogy nem életrajz, másként és fõleg pedig abban, hogy nem elégszem meg az események elmondásával, hanem igyekszem elmagyarázni azokat, elõzményeikkel és következményeikkel együtt.
-
A kisemberek városa. Elbeszélések.
0Szegény emberek életéről szóló, mulatságosan megindító történetekben elevenednek meg egy hajdani elzárt és megalázott kis közösség mindennapi gondjai, keservei, ritka örömének percei. Sólem Áléchem, aki hittel vallotta, hogy az igazi író „népének fényes tükre legyen, amelyben az élet sugarai tükröződnek, mint tiszta patakban a fényes napsugarak”, leplezetlen valóságukban és mélységes megértéssel mutatja be hőseit; a legtöbbször velük mondatja el, ami a lelküket nyomja – s a megnyitott zsilipeken keresztül árad, gáttalan sodrással, a kacagtató, tragédiákkal terhes és rejtett, könnyekkel fűtött szózuhatag.
-
-
-
A Kner család és más történetek
0A történeti folyamatokat többféle közelítéssel lehet feltárni. Erdész Ádám jelen kötetben összegyűjtött tanulmányaiban társadalomtörténeti nézőpontból vizsgálja a 19-20. század néhány fontos kérdéskörét. A történész-levéltáros szerző olyan kutatási témákat választott, amelyek gazdag forrásanyaga a folyamatok megragadása mellett az olvasó számára átélhető, érdekes történeteket ígér. A közölt írások négy nagyobb fejezetet alkotnak: az első tíz tanulmány a magyar könyvművészet történetében meghatározó szerepet játszó Kner családról szól, a família őseinek magyarországi felbukkanásától a család tagjainak deportálásáig. A páratlan forrásanyag adta lehetőségeket kihasználva a szerző pontosan és színesen mutatja be, hogy a vándorkönyvkötő hogyan telepedett meg egy alföldi községben, s milyen külső adottságok és személyes kvalitások kellettek ahhoz, hogy fia, Kner Izidor a kis nyomdaműhelyből piacvezető vállalatot teremtsen. Izgalmas és megrendítő írások idézik fel, hogy egy teljes mértékben asszimilálódott család miként élte meg a kirekesztés éveit. Ugyancsak különlegesen gazdag narratív forrásokra alapozódnak a Márki Sándorról szóló tanulmányok is. A Márki Sándor naplóit olvasva című fejezet írásai bemutatják, milyen tényezők formálták egy dualizmus kori vezető történész gondolkodását, hogyan jutott el az egyetemi katedráig s hogyan élt Kolozsvár társadalmában egy professzor. Érdeklődésre tarthatnak számot az Erdély román megszállását követő időket bemutató írások is. A harmadik fejezet középpontjában a szociográfus-politikus Kovács Imre áll, vagyis az a politikus, aki megkísérelte a népi mozgalom törekvéseit a parlamentáris demokrácia keretei között megvalósítani. A tanulmánykötetet kultusz- és emlékezettörténeti tanulmányok zárják. Erdész Ádám írásai elsősorban a múltat személyes közelségbe hozó társadalomtörténet híveinek kínálnak izgalmas olvasmányt.
-
-
A kőkor élő nyelve
0Eurázsia nyelvei (és számos őshonos amerikai nyelv is) egy valamiben hasonlóak: egyaránt őrzik – persze egyike bőségesebben, másika kevésbé – a nyelvészek által „nosztratikus”-nak elnevezett ősi, kőkorszaki nyelv töredékeit. Mi több, műveltségünk, szokásaink, vallásaink is ennek az ősi világnak a teremtményei.A szerző ebbe az ősi-mai nyelvbe kalauzolja el az olvasót. Talán a legizgalmasabb felfedezés, mely a könyv vezérmondata is: „A KŐKOR SZAVA: KÉP”. A kőkor nyelvének beszélői ugyanis mindig „képet mondtak” egymásnak, maguk az ősi szavak is „mondott képek”, látványok
-
-
-
-
A konzervativizmus jelentése
0A könyv azokat a fogalmakat és nézeteket akarja bemutatni,amelyek modern nyelven fejeznek ki olyan világképet,amely túlságosan józan és komoly ahhoz,hogy modern legyen.
-
A kőolaj regénye
0Az olvasó, aki talán elsősorban természettudományos érdeklődésétől hajtva veszi kezébe Szurovy Géza professzor könyvét, alig sejtheti, hogy milyen kalandos olvasmányra, az ismeretek miféle tárházára bukkant. A kőolaj a robbanómotorok energiaforrásaként és a petrokémiai ipar alapanyagaként egyaránt századunk egyik legfontosabb meghatározója. Elég csak a két világháborúra gondolni. Kirobbanásukat kevésbé, részcéljaikat annál inkább befolyásolta a kőolajmezők megszerzésének vágya, hiszen kimenetelük egyértelműen függött az üzemanyagkészletektől is. A kőolajhoz egyre több látható és láthatatlan szálon kapcsolódik a technika és a gazdaság, minek következtében a kőolajkészletek kérdése a gazdasági és politikai függetlenség kérdésévé vált. És a kőolaj a szerencsésebb országoknak elképzelhetetlen gazdagságot hozott. Ez a reménybeli gazdagság az, ami a kőolajkutatások hőskorában emberek tízezreit vonzotta a vad, lakatlan területekre, nyugatra és a távoli keletre, sivatagokba és dzsungelekbe…
-
-
A kormányzó halála II.
0A kétkötetes történet főhőse egy harmincas portréfestő, aki, miután elhagyta a felesége, egyszer csak egy neves festőművész hegyi házában találja magát. A padláson korábban ismeretlen képre bukkan, amivel akaratlanul rejtélyes események láncolatát indítja el – derült ki a Láthatóvá váló ideák című első kötet lapjain. Miután végigkísértük, hogyan sodródott bele rejtélyes eseményekbe, s kötött kapcsolatot különös emberekkel, a regény második, Változó metaforák című kötetéből megtudjuk, hogy csak úgy vethet véget a nyugtalanító történéseknek, ha elvégzi a rá háruló, több mint különös feladatokat.
-
A koronázatlan királyné
0Agnes Sorel a nápolyi királyné, Aragóniai Jolán bizalmasaként, a királyné fiának kíséretével érkezik a francia királyi udvarba, és szépségével, valamint gyors észjárásával mindenkit hamar lenyűgöz. Magára vonja a király figyelmét is: VII. Károly szívét annyira rabul ejti Agnes, hogy nemcsak szeretőjévé választja, de nyíltan felvállalja kapcsolatukat. A kegyencnő kihívó ruhái, fedetlen keble, drága ékszerei megbotránkozást keltenek az udvarban, irigyeinek száma egyre nő, s a francia trónörökös is szívből gyűlöli… Veszélyes intrikák és rosszindulatú pletykák kereszttüzében kell megküzdenie szerelméért és saját boldogulásáért.
Őfelsége, a Kenti hercegné A szerelmes királynő után az Anjou trilógia második részében is különlegesen izgalmas történelmi karaktert választott regényének központi szereplőjéül. Agnes Sorel (1422-1450) a történelem első hivatalos francia királyi kegyencnője, akinek már nem kellett diszkréten a háttérben maradnia: kacér volt és okos, nagy befolyással bírt a királyra, s így az udvar politikájára is. -
A korrupció története
0A politikai élet területén tapasztalt korrupciós esetek egyre-másra megrendítik a demokráciába vetett bizalmat. Jens Ivo Engels nagy ívű könyvében szemléletesen leírja, milyen szorosan összefonódott a politikai korrupció a modern állam kialakulásával. A protekcionizmus és a hivatalvásárlás az ancien régime idején még megszokott eszköze volt a politikának, a 19. században viszont már korrupcióként bélyegezték meg ugyanezt. A politikai hálózatok, a kivételezések, a gazdaság és a politika közötti kapcsolatok azonban mégsem tűntek el: botrányok sora rengette meg az új politikai elitbe vetett bizalmat. A fasiszta mozgalmak a tarthatatlan helyzet felszámolását ígérték ám sosem váltották valóra ígéretüket. Jens Ivo Engels (1971), a Darmstadti Műszaki Egyetem újkorral és legújabb korral foglalkozó professzora elmésen érvelő könyvében új megvilágításba helyezi a hatalomgyakorlás mechanizmusait, és rávilágít, hogy milyen szerepet játszik a korrupció a politikában mindmáig.
-
A közép-európai szöveguniverzum
0A kötet vezérfonala a „közép-európai szöveguniverzum” szerveződésének, önreflexióinak, önmagát koronként át- és újrastrukturáló igyekezetének nyomon kísérése – méghozzá tematikai egységekben, az általános és a különös egybejátszatása révén. Minek következtében a látszólag perifériális, kapcsolattörténeti jelenség is (…) betagolódik egy nagyobb egységbe.
-
A középkor alkonya
0Az olvasó kezében lévő könyv a XIV. és XV. század történelmét tárgyalja, s lezáró korszaknak, a középkor végének tekinti e századokat. E felfogás akkor alakult ki a szerzőben, amikor megkísérelte mélyebben megérteni a Van Eyck testvéreknek és kortársaiknak a művészetét, vagyis igyekezett a kor életének teljes összefüggésében látni alkotásaikat, s ily módon kibogozni azok jelentését.
-
-
A közgazdaságtan alapjai
0Mankiw könyvének megjelenése nagy jelentőségű szakmai esemény. Napjainkban, amikor az eltömegesedett felsőoktatás alig ad lehetőséget arra, hogy diákjainknak többet nyújtsunk a napi praktikum által közvetlenül megkövetelt ismereteknél, igencsak felértékelődik az olyan tankönyv, kurzus, oktatás, amely képes integráltan közvetíteni a szükséges ismereteket, átfogó képet tud rajzolni, amelybe a hallgató belehelyezheti az egyes tárgyakban megszerzett, mozaikszerű ismereteit. Az olyan tankönyv, amely képes leverni a cölöpöket, hogy a tudásanyag szilárd szakmai alapokon álljon, érdeklődést kelt a mindennapi ismeretek háttere iránt, mert összekapcsolja az elméletet és a gyakorlatot. A tisztelt Olvasó ilyen művet tart a kezében.
-
A Küküllői Református Egyházmegye templomai
0Nyár volt, napsütés és csodák. Aztán énekelni kezdett a csendben a harang is, mire végérvényesen megszületett a falusi este. A pap felállott asztala mellől, s a templom felé fordulva, megszokott imádságát mondta.” (Tamási Áron)
A Küküllői Református Egyházmegye templomai-a kulturális érték mellett-lelki táplálékot is jelentenek a magyarság számára. Amint belépünk e hajlékokba, elidőzünk bennük, érezzük a megnyugvás rejtőzik falaik között.
A templom nem csak egy épület, friss téglából felrakott alkotás, hanem a béke, a támasz és a remény helye is. A szószék magaslata, az orgona biztató hangja, a padokon lévő, díszes hímzésekkel borított énekeskönyvek sokszor átforgatott lapjai a hit erősségét bizonyítják. A templombelsők megfont búzakoszorúi, a népi díszítésű vázák, az öreg harangok, bár csak töredékei az egyetemes magyar kultúra értékeinek, részleteikben mindennél többet jelentenek a keresztyén ember számára. Úgy gondolom, ezt érezhette nagy költőnk, Reményik Sándor is, amikor a következő sorokat papírra vetette. Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek.”
Veres Tünde, Szilágysomlyó -
A különös végrendelet
0Csörgey tanácsos azzal a feltétellel hagyja vagyonát fiára, hogy az „egy lánykát nézzen ki magának, vagy szép legyen anélkül, hogy gőgösködjék, vagy tanult legyen, anélkül, hogy azt untalan fitogtassa”.
Károly szerelmes lesz Ránky Klárcsiba, de a fiataloknak elválnak útjaik. Majd Visnyai barátja biztatására „a külső országokban szedett tapasztalásait, tudományát és gazdagságát a hon boldogítására fordítani törekedjék”. Végül is megtalálja a szerelmet, és aki a végrendelet feltételeinek megfelel. -
-
A lakáskultúra története
0Hogyan laktak elődeink? Hogyan rendezték be lakásaikat? Milyen bútorokat használtak? Ezekre a kérdésekre a képzőművészet segítségével keresi a választ a könyv. A festészet és a szobrászat története az archanikus kultúráktól máig egyben a lakberendezési módok története is. Mindig érdekelte a névtelen, majd neves megrendelőket és alkotókat az emberek mindennapi környezete, hétköznapi élete. Isteneiket és szentjeiket is gyakran ábrázolták emberi miliőben, ember készítette tárgyak, bútorok között. Azok a képek, domborművek, amelyek mitologikus, szakrális funkciót töltöttek be nézőik számára, a ma emberének: dokumentumok.A művészettörténész és szociológus szerző kutatási területe a 20. századi művészettörténet, a vizuális kultúra és a kommunikáció. A kötet az 1993-ban megjelent „Pompázik fénnyel a ház” – Képes lakásbelső-történet átdolgozott, bővített, gazdagon illusztrált változata.
-
A lámpás hölgy. Florence Nightingale életregénye
0A kiemelkedő nőalakok többre, jobbra és szebbre törekvésük útjában majd mindig kettős falba ütköznek. Az egyik, a társadalmi viszonyok, a kényelmesség és a megszokás fala ott mered minden úttörő előtt, akár férfi, akár nő. A nő azonban, mielőtt eddig a falig eljuthatna, már átverekedte magát egy belső, szűkebb akadályon: a kicsinyes család és a szűk környezet ellenállásán. Így kellett Florence Nightingale-nek, a szép és gazdag, társaságában körülrajongott angol leánynak megküzdennie jómódú családja előítéleteivel, hogy eljusson korán felismert hivatásához: a szenvedő, beteg emberek gondozásához. A krími háború vérözöne kellett hozzá, hogy nemzete és a világ rádöbbenjen: az ápolónő munkája képzést, szakismeretet követel és tiszteletet érdemel. Florence ezért áldozta hosszú, magányos, munkás életét.
-
A láthatár áthatolása
0Az album szerzője és fotográfusa, Péczely Lajos 1999 és 2019 között hátizsákos és expedíciós utazóként közel 600 napot töltött Közép-Ázsiában. Az expedíciók nyitották meg számára a kietlen és végeláthatatlan térségek belsejét, és tették lehetővé a Föld itteni, alig ismert arcának megismerését. Az album kitűnő felvételekkel tárja az olvasó-néző elé az Usztyurt-fennsíkot, az Aral-tó térségét, a Kara-kum és a Kizil-kum sivatagot.
-
A láthatatlan testőr
0Mária Terézia kora, a magyar testőrírók – Bessenyei, Barcsay, Báróczi – világa elevenedik meg a sokoldalú író kisregényének lapjain. A szemléletes, színes korkép egy nem mindennapi szerelem keretét adja egy igen érdekes és ritka műfaj, a levélregény formájában. A végig érdekfeszítő, fordulatos történet ízét a hiteles irodalomtörténeti személyiségek jelenléte s a címszereplő -a láthatatlan testőr, a csúnya gnóm, a szerelem elől az alkímiához menekülő Báróczi Sándor (1735-1809) – nagy műgonddal megrajzolt hús-vér alakja adja. Az író tulajdonképpen neki állít emléket regényében: A kiváló stilisztának, akit Kazinczy Ferenc a nyelvművelő mozgalom ősének és saját példaképének tekintett. Irodalomtörténeti tény, hogy a szálas termetű testőrök közül kirítt vézna, rút külsejével, és boldogtalan magányában az aranycsinálás szenvedélyének rabja lett.
-
A látó és a vak
0A tíz kötetre tervezett történelmi regényciklus harmadik darabjának ideje a 11-12. század fordulója. Előbb Kálmán, majd fia, II. István uralkodik, s az ország főrendjei ahányan vannak, annyi felé húznak. Kálmán legfőbb ellenlábasa saját öccse: Álmos herceg, aki egész életét egy cél elérésére teszi föl: meg akarja szerezni a koronát, s ezért semmi áldozattól nem riad vissza, hol Bizáncban, hol Henrik császárnál, hol az itthoni lázongó főurak körében keres társat terve valóra váltásához.