• Bambi, közért, kupleráj

    0

    Ez egy szótárjel: ~ Csak azért mondjuk, hogy a kedves olvasó ne lepődjön meg, ha sok ilyet talál: ~ Lexikonokban, szótárakban a szócikkek címszavait csak egyszer írják ki teljesen, azután már végig a kezdőbetűvel és a ~ jellel rövidítik az ismétlődő kifejezéseket. A T. Olvasó vegye úgy, hogy szótárt olvas. Vagy tudja be a szerző lustaságának. Vagy azon apró játékosságok egyikének, amelyek ebben a retrószótárban fölfedezhetők. Az öt évvel korábbi könyvhöz képest megduplázódott a címszavak mennyisége. A múltról (régebbi átkosokról) szólnak ironikusan, játékosan, személyes emlékek sokaságával – a múlt század ötvenes-hetvenes évek eseményeiről, alakjairól, tárgyairól, amelyekre a fiatalabbak (a többség) nem emlékezhetnek, az idősebbek pedig visszamosolyoghatnak rá. Idősnek-fiatalnak szórakoztató, bármennyire szubjektív is ez az öt évvel ezelőttihez képest duplájára nőtt szótár, melynek számos szócikkét a 168 Óra is közli.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Bandó mondókák

    0

    Bandó verseit logopédusok, színjátszó körök, iskolák és óvodák, a Színművészeti Egyetem, és a Magyar Televízió híradósai is „használják” beszédtechnika óráikon. Ebben a kötetben ritmussal, dallammal és nyelvtörő sorokkal megírt mondókák olvashatók. A kötethez szekszárdi és pécsi iskolás gyerekek rajzolnak, s remélhető, hogy műveik különleges ragyogásukkal teszik széppé a nyelvtörő verseket.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Bánffy Miklós estéje

    0

    Most, hogy Bánffy Miklós főműve, az Erdélyi történet az angol után francia fordításban is megjelenik s magától értődőén sorolódik a világirodalom nagy kincsei közé, fél évszázaddal az író halála után itt az ideje, hogy a magyar olvasóközönség is értékelni tudja, vagy egyáltalán megtanulja nevét, megismerje igazi kvalitásait, s ezekkel együtt emberi kiválóságát és gyöngéit is. Sokat késtünk a méltó értékeléssel, főleg mi, erdélyiek, pedig az elmúlt 20. században nem volt olyan magyar főrend, felelős politikus, aki jobban érezte, értette volna Erdélyt, mint gróf Bánffy Miklós, és nem volt olyan hatalmas – nem kiáltó, de figyelmeztető – szava senkinek, mint az Erdélyi történet írójának. De tegyük hozzá rögtön a helyrehozhatatlanság szomorúságával: visszhangtalanabb se! Beteljesedett rajtunk a faliírás – annyi különbséggel, hogy előbb darabokra szaggattattunk, és ma már híjával is találtatunk! Történelmi késéssel most utólag legalább az írói művet vegyük birtokunkba, hiszen Bánffy Miklós az erdélyi lélek legavatottabb, legnagyobb tehetséggel és felelősségérzettel megáldott, legszenvedélyesebb búvárlója. Ebben a kötetben az író utolsó éveinek dokumentumait igyekeztünk egybegyűjteni: azokat a leveleket és naplószövegeket, amelyek az utolsó néhány esztendő történéseit rögzítik: egy magyar családét, amelyet szétszakít a háború és az azt követő események forgataga; egy apáét (különben neves író), aki hazatérve Erdélybe, öregséggel-betegséggel küszködve próbálja megmenteni valamikor mesés vagyona maradékát, s mindennapi gondok közepette megírni még azt, amit megírhat; egy anyáét (különben neves színésznő), aki Pesten keresi helyét a megváltozott idők színházi világában, s aggódását megosztja otthon maradt férje és lánya között, aki közben kiröppen az „Életbe”, férjhez megy egy amerikai katonatiszthez, s olykor szinte írói tehetséggel megírt levelek sorát küldözgeti haza arról az észak-afrikai világról, amelybe – egy diplomáciai testülethez tartozó tiszt feleségeként – belekerült.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bánk Bán

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Bankvilág vitriolban

    0

    Po Bronson műve vérbeli bizniszregény, a benne szereplő „tüzérek” pedig a Wall Street-i hadigépezet egyszerű gyalogosai, akik mindennap hajnali négykor kelnek, naphosszat a telefonon lógva ordibálnak, s az életüket is feloldozzák, hogy önmagukat a végsőkig kizsigerelve teljesíteni tudják az eladási kvótájukat. A regény főszereplője az antihős Sidney Geeder, a jelzálogkirály, aki arról ábrándozik, hogy hamarosan visszavonulhat, és soha többé nem kell dolgoznia. Csupán egyetlenegy ember léphetne a helyébe, a lázadó csodagyerek, Okostojás Igino, ő azonban nem enged a pénz kísértésének. Sid és Okostojás mellett számos felejthetetlen katona harcol a parkett lővészárkaiban: Lisa Lisa, a bomba nő, aki elég merész ahhoz, hogy a Fed elnökét, Alen Greenspant faszfejnek nevezze, de egyik szeretőjét sem képes megtartani, a kopasz Tarhás Sansome, aki hóviharban sem tudna egy pár kesztyűt eladni, vagy Ordas Jack, az értékesítési menedzser, aki teljesíthetetlen kvótákat szab ki a brókereire.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Bánom is én…

    0

    Három megsárgult füzet és néhány kitépett lap, a Szobotka Tiborra oly jellemző, jobbra dőlő betűkkel teleírva. Ebben a formában kerültek elő nemrég az író hagyatékából az 1953–1961 közötti évekről tanúskodó naplói, melyeket most első ízben vehetünk kézbe a Bánom is én című kötetben. De vajon kifaggatható a múlt? És mi történik, ha egyszerre többen is szóra akarják bírni? Szobotka Tibor naplóit forgatva az ember könnyen úgy érezheti, hogy feljegyzéseinek olvasása valójában dialógus. Olyan párbeszéd, melyben az író, az olvasó és az író felesége beszélget egymással.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bara Margit tekintete

    0

    „…() több Bara Margit nem fog születni, nem fog tündökölni, s nem fog eltűnni előlünk úgy, hogy mégis örökre megmaradjon. Bara Margit a gyöngyvászon egyszeri királynője, koronája nem hullt le, talán mert látni se láttuk, hogy fejére illesztették – hiszen mindig ott volt, ugye? Ezért aztán megmaradt olyannak, amilyennek mutatta magát.” – írja a színésznőről a kötet szerkesztője, Kocsis L. Mihály.

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Barangolás Szentendrén

    0

    Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis sokszínű épületetek. Mennyi író, költő, festőművész, grafikus, fotós, operatőr igyekezett megjeleníti ezt a vonzerőt saját eszközeivel, talán nem túlzás, hogy minden idelátogató számára alapvetés, hogy Szentendre: varázslat. Tegyünk egy kellemes sétát a girbegurba utcákon Morcsányi Elza sétavezető, podcast-műsorvezető társaságában, ismerjük meg Szentendre sokszínű múltját és jelenét, a házfalak mögött megbújó történeteket!

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Barangolások Erdélyben – Keletiek Nyugaton

    0
    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Barangolások Kárpátalján

    0

    Égbenyúló bércek, Verecke, a Tiszahát, kristálytavak és gyógyvizek, rengeteg erdők és csatamezők, Árpád-kori templomok, Huszt és Munkács vára, völgyekben alvó falucskák Kárpátalja legendás tájai, amelyekről nagyon keveset tudunk. Pivárcsi István, akinek Székelyföldi legendáriuma mára az Erdélybe utazók kézikönyve lett, most megírta az első olyan összefoglaló munkát, amely részletes földrajzi, történelmi, művelődéstörténeti képet nyújtva végigkísér Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros településein, mesél az itt egymásra torlódó népek, népcsoportok sorsáról, behatóan tárgyalja az el- és visszacsatolások, különböző vallási felekezetek történetét. Barangolások Kárpátalján térben és időben, azon a vidéken, ahol egykor zászlót bontott Rákóczi fejedelem, ahonnan útjára indult Munkácsy Mihály, s ahol, vajon hányan tudják, Európa középpontját találjuk hogy pontosan melyik falu határában, arra is választ kap az illusztrált kötet olvasója.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Bárány Boldizsár – Sziget-kék – Tündér Lala

    0

    Szabó Magda sokműfajú író: regényei, novellái, versei, drámái, útirajzai mellett méltán arattak nagy sikert költői szépségű és nevelő értékű fijúsági művei.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Baráthosi összes turáni könyve I-II.

    0

    Baráthosi Balogh Benedek (1870-1945) könyveit olvasva megállapíthatjuk, hogy szép lelkülete van. A tiszta, naiv érdeklődés vezeti. Hagyatéka igaz, szerethető és tiszta. Missziója lényege, melyre kisgyerekkora óta tudatosan készült, hogy végiglátogassa az összes turáni rokonnépünket, éljenek azok a mai Koreában, Japánban, Szibériában, Indiában, a Himalája hegyei közt vagy az Urál valamelyik oldalánál, a Kaukázusban vagy épp Skandináviában. Van benne némi szépirodalmi véna is, így az útleírásai sok helyen igen élvezetesek, már-már filmszerűek. Pontos emlékezetét az ötezer oldalra rúgó kéziratfüzete örökítette meg. Ezen túl kiváló érzéke van a részletek meglátására, így a néprajzi ismertetések egészen gazdag tárházát kapjuk leírásaiban. Szinte a legapróbb részletekig el tud mesélni egy hagyományt, vissza több száz évre is, vagyis valódi, mélyreható gyűjtőmunkát is végzett, ha nem a terepen, akkor a könyvtárban. Nemzetközi kapcsolatai révén sosem publikált tanulmányokból dolgozhatott. A tucatnyi megpróbáltatás és életveszélyes helyzet ellenére rengetegszer kedvezett neki a szerencse. Kiváló, tehetős, sőt egészen magasrangú segítők állnak mellé, bár ezek csak pillanatokra mutatkoznak meg útja során. Baráthosi szelleme állandóan úton van. Ha Budapesten van, otthonában, ő akkor is utazik. A szelleme érezhetően mindig a terepen van és a valahova elszakadt egyik vagy másik rokontörzsünknél jár. Műveit olvasva feltűnik, hogy olyan mélyen és őszintén szereti az egykor egységes Turáni népek fiait és lányait, hogy már csak emiatt is szívet melengető a könyv lapjain át vele utazni. Baráthosi nem finnyás, bemutatja a sötétet, a gonoszt, a rosszat is és könyörtelenül, nem sokat cifrázva kimondja az igazságot. Úgy a történelemben, mint a politikában is. Talán ez az egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy leírásában akármilyen témában is halad, valahogyan mindig az igazságra érez rá és ki is meri azt mondani. A magyarság szempontjából jelentős tény, hogy az egykor egységes – 3-5 ezer évvel ezelőtti – történelmi világképet érti, érzi és látja is. Olyan módon, ahogy a 19-20. században csak nagyon kevesen, sőt alig valaki. Óriási teret és időt fog át Baráthosi szelleme, ennek egyértelmű példája a 18 kötetre rúgó munkássága. Ezek között azonban van egy, a 17. kötet, amelyik fajsúlyában és témájában is eltér a többitől. Ebben a mai Kárpát hazában élő magyarság módszeres, ötszáz év óta tartó tudatos nép- és kultúrapusztítást ismerteti, amely a szörnyűsége ellenére is a magyarság egyik alapműve lett.

    12 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Barátkozni jó!

    0

    Dr. Shaw, aki mély együttérzéssel kezeli a gátlásos emberek problémáit, meleg és bizalomkeltő, ám a legkevésbé sem gyógypedagógiai hangvétellel közelít a témához. Érinti azokat a társadalmi változásokat, amelyek a gátlásosságot már-már népbetegséggé teszik: megváltozott az életritmusunk, életvitelünk, a környezet, amiben élünk; változott a társadalom toleranciája és megítélése a társas viselkedés számos vonatkozásában. Mindezek, jóllehet könnyebbé is teszik a társas érintkezést, más oldalról viszont elveszik az embertől azokat a biztos fogódzókat, melyek segítenék az eligazodást, és ezáltal megnövelik azoknak a táborát, akik elveszettnek, kiszolgáltatottnak érzik magukat. A szerző javaslatai, praktikus tanácsai, szemlélete szerint az új játékszabályok megtanulhatók, sőt, ha rosszul tanultuk volna meg azokat, újratanulhatók, korrigálhatók. Okosan figyelmeztet a nehézségekre, de a nehézségekkel szembeállítja azt, amit nyerhetünk. Hangsúlyozza az egyéni adottságok figyelembevételének és elfogadásának fontosságát, szemben a divatos sztereotípiákkal. Bátorít, hogy vállaljuk egyéni arcunkat. A problémákat mélyen átérző, érzékeny ember szól mindvégig az olvasóhoz.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Bárdok, mesemondók

    0

    Térben és időben ugyan távol esik tőlünk a kötet történeteiből elénk táruló világ, de bármennyire idegennek tűnik is a „walesi bárdok” világa, mégis az európai népek közös hagyományának egyik fontos fejezete. A magyar olvasó fülének pedig különösen nem cseng ismeretlenül a „walesi bárdok” kifejezés, elég, ha Arany János balladájára utalunk. De ki ne ismerné Arthur király nevét, ki ne hallott volna a Kerekasztal lovagjairól, Trisztán és Izolda szerelméről vagy Parszifálról, a Grál-lovagról, hogy Lear királyról, Shakespeare egyik király hőséről ne is beszéljünk. A walesi bárdok történeteit ma a világ Mabinogion néven ismeri. Ezt a prózában írott gyűjteményt korábbi lejegyzések alapján a XIV. században írták, legrégibb időkre visszanyúló történetei a kelta mondakincs számtalan elemét őrizték meg. G. Beke Margit feldolgozása – akárcsak Északi istenek és Északi hősök c. könyvében – olvasmányos, nem állítja olvasóit nehéz feladat elé, mégis éreztetni tudja a régmúlt, az ősi néphit és a meseszerű történetek elemeiből összeötvöződő különös világ levegőjét. A történeti, néprajzi magyarázatokat és jegyzeteket Sz. Molnár Ágnes készítette, s ő válogatta ki a kötet gazdag fotóanyagát is.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bárdok, mesemondók

    0

    Térben és időben ugyan távol esik tőlünk a kötet történeteiből elénk táruló világ, de bármennyire idegennek tűnik is a „walesi bárdok” világa, mégis az európai népek közös hagyományának egyik fontos fejezete. A magyar olvasó fülének pedig különösen nem cseng ismeretlenül a „walesi bárdok” kifejezés, elég, ha Arany János balladájára utalunk. De ki ne ismerné Arthur király nevét, ki ne hallott volna a Kerekasztal lovagjairól, Trisztán és Izolda szerelméről vagy Parszifálról, a Grál-lovagról, hogy Lear királyról, Shakespeare egyik király hőséről ne is beszéljünk. A walesi bárdok történeteit ma a világ Mabinogion néven ismeri. Ezt a prózában írott gyűjteményt korábbi lejegyzések alapján a XIV. században írták, legrégibb időkre visszanyúló történetei a kelta mondakincs számtalan elemét őrizték meg. G. Beke Margit feldolgozása – akárcsak Északi istenek és Északi hősök c. könyvében – olvasmányos, nem állítja olvasóit nehéz feladat elé, mégis éreztetni tudja a régmúlt, az ősi néphit és a meseszerű történetek elemeiből összeötvöződő különös világ levegőjét. A történeti, néprajzi magyarázatokat és jegyzeteket Sz. Molnár Ágnes készítette, s ő válogatta ki a kötet gazdag fotóanyagát is.

    650 Ft
    Tovább olvasom
  • Bárdossy László a népbíróság előtt

    0

    Alig egy évig volt Magyarország miniszterelnöke Bárdossy László, de ezen időszak alatt három világhatalomnak is hadat üzent az általa vezetett kormány. Az ellene 1945-ben lefolytatott bírósági perben halálra ítélték, és 1946. január 10-én kivégezték. A kötet közli a tárgyalási jegyzőkönyveket, illetve a tanúk vallomásait. A 90-es évek elejéig ez az anyag nagyon nehezen volt hozzáférhető, így a könyv megjelenése jelentős űrt töltött be mindazok számára, akik hazánk második világháborús történetét kutatják, egyben árnyaltabb képet rajzol Bárdossyról és tevékenységéről is.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Barlangászok könyve

    0

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Barlangképek

    0

    Passuth László kora ifjúsága éveit Kolozsvárott töltötte, a nyugtalan vérkeringésű, lázas életritmusú és mégis sűrű történelmi levegőjű század eleji városban, ahol a múlt megismerésének és megértésének igénye magától értetődően ébredt fel a művészet és a filozófia iránt érdeklődő fiatalemberben. Később, a külföldi utazások és tartózkodások idején (két évig élt Milánóban) ez az igény csak fokozódott, szenvedéllyé erősödött, és a sokrétű ismeretanyag epikus megfogalmazásának szándékával párosult. Önéletrajzának kötetei: Kutatóárok, Rézkor, Gyilokjáró, Barlangképek.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Barlangok útjain, vizein

    0

    A könyv a földfelszín alatti világ iránt érdeklödök számára igazi érdekesség, mert elvezeti az olvasót a barlangok száraz és víz alatti részeibe. A könyv a korszak barlangi búvár eredményeit, a Molnár János-barlang, Tapolcai Tavas-barlang, Kossuth-barlang, Alsó-Baradla, Milada-barlang, Csarnóházai-barlang stb. helyszíneken végrehajtott merülések, kutatások eredményeit összegezi.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Báró Eötvös Lóránd a tudós fotográfus

    0

    Eötvös Lóránd magyar természettudós fotográfiáit bemutató kötet a Magyar Millennium tudománytörténeti kiadványai sorában került kiadásra. Kutatók, fotográfiai szakértők, turisztikai szakemberek és tipográfusok vettek részt a kötet megjelenésében, melyben a két és félezer felvétel közül a legérdekesebbek, legkülönlegesebbek szerepelnek.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Báró Jósika Miklós

    0

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Báró Jósika Miklós (1794-1865)

    0

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Báró Tóth Ferenc

    0

    Báró Tóth Ferenc életére vonatkozó adatok után először három év előtt kutattam gróf Esterházy Sándor részére, kinek neje, néhai Aldobrandini (Borghese) Ágnes hercegnő leányágon való ükunokája volt báró Tóth Ferencnek. Akkor még nem sejtette senki, hogy oly rövid idő mulva ki fog törni a világháború, hogy Flandria évszázadok óta véráztatta harctereitől a Dardanellák szorosáig, a Szuezi-csatornától a Keleti-tengerig, csatazajtól lesz hangos a föld. A véletlen játéka volt, hogy épen akkor kíséreltem meg a török haderő Voltaire megénekelte, egyik első újjászervezője emlékének felújítását, mikor már oly közel volt a Dardanellák szorosának és a Szuezi-csatornának politikai és stratégiai actualitása. E két útvonal története elválaszthatatlanul összefügg báró Tóth Ferenc nevével. Több mint egy évszázada immár, hogy jeltelen sírban porladoznak báró Tóth Ferenc hamvai a vasmegyei Tarcsa elfelejtett, régi temetőjének helyén levő sírjában. Neve nem volt a feledés számára való. A vitéz török hadseregnek, mely ősi babérok mellé napjainkban szerez új, nagyszerű diadalokat, egyik első újjászervezője volt báró Tóth Ferenc, a Goltz pasák előhírnöke, ki a XVIII. század estéjén újjászervezte a török haderő tüzérségét és műszaki csapatait, utat mutatott haditengerészete későbbi fejlődése számára és lerakta azon erődítmények alapfalait, melyekért most eredménytelen, ádáz tusát folytattak az entente egyesült hajóhadai és seregei a Dardanelláknál.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Barokk

    0

    A barokk – melynek kora az abszolutizmus és a felvilágosodás közé esik – az utolsó olyan stílusirányzat, amely átfogja Európa egészét. Jó ideig a reneszánsz különc hajtásának tekintették. A tartalom és a forma összetettsége, sodró lendülete éles ellentétben áll a klasszicizmus fegyelmezett önmérsékletével. Világi örömök és érzékiség, vallásos áhítat és szigorú aszkézis, formai sokszínűség és merev szabályok betartása egyaránt jellemző a barokk mesterek alkotásaira. Ezzel egy időben, az illuzionizmus jelentkezésével színpadiasság és díszletszerűség hódította meg a művészet világát.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Barokk szentképek Magyarországon

    0

    A szentkép a vallásos művészet igen jelentős, de egyenetlen minősége, kis mérete és anyagának esendősége miatt a kutatók részéről mind ez ideig mellőzött műfaja. Az egyéni áhítat célját szolgáló grafikák magas példányszámuk és az aktuális gondolati-ideológiai tartalmak közlésére való alkalmasságuk miatt – jóllehet rejtetten – igen nagy hatást gyakoroltak a monumentális műfajokra is. A művészettörténész szerző – a hazai emlékanyag első módszeres feldolgozója – számos összefüggést tárt fel kegyképek, oltárok és a népszerű fametszetek között. A szentképek azonban nemcsak vallásos eszmék hordozói és közvetítői, hanem tárgyak, amelyek sokféle alkalmazást nyertek. Rangjuk és értékük bizonyítéka, hogy egy-egy példányuk főurak körében is megtisztelő ajándék lehetett; gondolati gazdagságuk miatt a hitviták fegyvertárába ugyanúgy beletartoztak, mint ahogy a pedagógia is hatásosan élt velük. Szakrális tartalmuk révén bajelhárító és gyógyító erőt tulajdonítottak nekik: amulettként hordták, beteghez vitték őket. A műfaj történeti áttekintésekor készítői között számos kiemelkedő művész nevével találkozhatunk. A barokk korban azonban már voltak kifejezetten a tömegszükségletet kielégítő mesterek, akiket egyébként a művészettörténet nem is tartott számon. Ez idő tájt szinte önálló ágazatként virágzott a szentképkészítés, melynek utóélete a XIX. században is tartott még. A bevezető tanulmányt 48 fekete-fehér, 16 színes kép és a hozzájuk fűzött történeti, ikonográfiai magyarázatok egészítik ki.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Bars és Hont várrmegyei nemes családok

    0

    Szluha Márton életmű sorozatának következő kötetét tartja kezében a tisztelt Olvasó, melynek néhány családfáját és illusztrációját még mindig ő készítette saját kezűleg, négy évvel ezelőtti elhunyta előtt pár évvel. A sorozat Liptó, Nyitra és Vas megyei köteteivel ellentétben ez a könyv sem enciklopédikus jellegű, inkább az életmű – még mindig igen gazdag – maradékának tekinthető, melyek azonban jócskán ki vannak egészítve az utóbbi években már interneten is elérhető anyakönyvek adataival (mormon adatbázis, family search.org szolgáltatás, online szakkönyvek, folyóiratok). A genealógiai kutatás hatékonyságát ezek az új lehetőségek „forradalmi” módon javították. Fontos megjegyezni azonban azt is, hogy e megyékben szereplő számos család megtalálható az életmű korábbi köteteiben, melyek újra közlésétől jelentős terjedelmük miatt itt el kellett tekintenünk.

    12 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Barsi Balázs-Breviárium

    0

    Balázs atya eddig megjelent könyveiből, cikkeiből, elhangzott konferenciabeszédeiből és megjelenésre váró kéziratos anyagaiból készült reprezentatív válogatáskötet, melyben a mintegy félszáz szemelvény tematikusan csoportosítva, a szerző beszédeinek, írásainak kiemelt fontosságú 70 szavához rendelve található.

    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Bartók Béla élete képekben és dokumentumokban

    0

    E könyv szerzője arra vállalkozott, hogy 440 kép-dokumentum és a képeket magyarázó szöveg-dokumentumok segítségével felidézze századunk egyik kimagasló egyéniségének, a gyémánt keménységű jellemnek, a korszakalkotó művésznek és tudósnak életútját. Hat évtized történetét villantják fel e képek, megkísérelve, hogy az egyes vonásokból egyetlen összegező, általános portrét alkossanak.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem