Baráthosi Balogh Benedek (1870-1945) könyveit olvasva megállapíthatjuk, hogy szép lelkülete van. A tiszta, naiv érdeklődés vezeti. Hagyatéka igaz, szerethető és tiszta. Missziója lényege, melyre kisgyerekkora óta tudatosan készült, hogy végiglátogassa az összes turáni rokonnépünket, éljenek azok a mai Koreában, Japánban, Szibériában, Indiában, a Himalája hegyei közt vagy az Urál valamelyik oldalánál, a Kaukázusban vagy épp Skandináviában. Van benne némi szépirodalmi véna is, így az útleírásai sok helyen igen élvezetesek, már-már filmszerűek. Pontos emlékezetét az ötezer oldalra rúgó kéziratfüzete örökítette meg. Ezen túl kiváló érzéke van a részletek meglátására, így a néprajzi ismertetések egészen gazdag tárházát kapjuk leírásaiban. Szinte a legapróbb részletekig el tud mesélni egy hagyományt, vissza több száz évre is, vagyis valódi, mélyreható gyűjtőmunkát is végzett, ha nem a terepen, akkor a könyvtárban. Nemzetközi kapcsolatai révén sosem publikált tanulmányokból dolgozhatott. A tucatnyi megpróbáltatás és életveszélyes helyzet ellenére rengetegszer kedvezett neki a szerencse. Kiváló, tehetős, sőt egészen magasrangú segítők állnak mellé, bár ezek csak pillanatokra mutatkoznak meg útja során. Baráthosi szelleme állandóan úton van. Ha Budapesten van, otthonában, ő akkor is utazik. A szelleme érezhetően mindig a terepen van és a valahova elszakadt egyik vagy másik rokontörzsünknél jár. Műveit olvasva feltűnik, hogy olyan mélyen és őszintén szereti az egykor egységes Turáni népek fiait és lányait, hogy már csak emiatt is szívet melengető a könyv lapjain át vele utazni. Baráthosi nem finnyás, bemutatja a sötétet, a gonoszt, a rosszat is és könyörtelenül, nem sokat cifrázva kimondja az igazságot. Úgy a történelemben, mint a politikában is. Talán ez az egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy leírásában akármilyen témában is halad, valahogyan mindig az igazságra érez rá és ki is meri azt mondani. A magyarság szempontjából jelentős tény, hogy az egykor egységes – 3-5 ezer évvel ezelőtti – történelmi világképet érti, érzi és látja is. Olyan módon, ahogy a 19-20. században csak nagyon kevesen, sőt alig valaki. Óriási teret és időt fog át Baráthosi szelleme, ennek egyértelmű példája a 18 kötetre rúgó munkássága. Ezek között azonban van egy, a 17. kötet, amelyik fajsúlyában és témájában is eltér a többitől. Ebben a mai Kárpát hazában élő magyarság módszeres, ötszáz év óta tartó tudatos nép- és kultúrapusztítást ismerteti, amely a szörnyűsége ellenére is a magyarság egyik alapműve lett.