Ha valakire azt mondjuk: európai, akkor ez a tömör meghatározás nemcsak annyit jelent, hogy származásánál, lakóhelyénél vagy tevékenységi területénél fogva kontinensünkhöz kötődik. Tartozzék földrészünk bármelyik országa polgárainak sorába, legyen világnézeti felfogása, hitbéli meggyőződése, életforma- és hivatásválasztása eltérő vagy akár ellentétes egymással, a lényeges elválasztó elemek mellett megtalálhatjuk azt is, ami közös bennük, kifejezi az összetartozást. Az európai népek, csakúgy mint minden más földrészbeli, akarva-akaratlanul hordozzák közös múltjuk emlékeit, s él bennük a felismert felelősség- tudat kontinensük jelene és jövője iránt. Ez a múlt nagyszerű alkotásokat teremtett földrészünkön, ugyanakkor súlyos örökségtől is terhes. Egyszerre felemelő és lehangoló. Elődeink csatáztak és szövetkeztek, leigáztak és leigáztattak, végtelen történelmi perekben keresték valódi és vélt igazukat. Éltek verőfényben a történelem napos oldalán és tengődtek sötét árnyékában. Ránkhagytak páratlan kincseket, csodálatos műemlékeket, de birkózunk gondokkal is, amelyek már régen társadalmi orvoslatra várnak. Erről a múltról sokféleképpen lehet nyilatkozni és számot adni, csak egyet nem tehetünk: nem tagadhatjuk meg. Országaink, fővárosaink, kisebb és nagyobb településeink előélete, sorsa úgy kapcsolódik egymáshoz, ahogyan kontinensünk nagy folyóinak természetes áramlata s az Európát átfogó, immár emberkéz alkotta országutak érrendszere hálózza be földrészünket minden irányban.