-
-
-
-
Az angol lobogó
01 200 FtAz angol lobogó című könyv és elbeszélés 1991-ben jelent meg. E kötet anyaga mellett olvasható még az 1977-ben, a Nyomkereső c. könyben kiadott azonos című elbeszélés, melyet a szerző 1988-ban átdolgozott; a szintén 1977-ben megjelent Detektívtörténet, mely egy képzeletbeli, dél-amerikai diktatúrában játszódó negatív utópia, valamint az 1991-es, naplószerű Jegyzőkönyv.
-
Az angol lobogó
01 600 FtAz írás kulcsjelente, mikor a lefüggönyözött fekete autók után, az ’56-os események legvégén megjelenik (nyilván fejveszte menekülő diplomatákkal) egy angol lobogóval leterített dzsip – és a járókelők, eleinte szórványosan, félénken, de a végén egyre erősebben elkezdenek tapsolni. S erre a kocsiból egy (szarvasbőrkesztyűs!) kéz válaszol: `integetés volt ez, baráti, üdvözlő, tán egy kissé részvétteli mozdulat, mindenesetre fenntartás nélküli helyeslést tartalmazott, és mellesleg a szilárd tudatot is, amivel ez a kesztyűs kéz nemsokára a repülőgépről a betonra vezető lépcső korlátját tapintja majd, hazaérkezve a távoli szigetországba`. A történet nemcsak egyszerű anekdota, hanem a múlt e pillanatának talán legkifejezőbb metaforája.
-
-
-
Az angyalos ház és más történetek
02 400 FtBuda egyik csendes utcájában áll egy omladozó ház. A homlokzati nagy erkély két oldalán egy-egy szépséges angyal magasodik, kezükben leeresztett pallos – mintha csak a házat vigyáznák mindenfajta veszedelemtől. Bizony, van is mitől óvni-védeni, mert le akarják bontani, hogy szállodát építsenek a helyére. A lakók azonban mozgalmat indítanak a patinás épület megmentésére, vezetőjüket, Zsuzsát pedig szoros szálak és emlékek fűzik a házhoz: annak idején, egyetemista korában rendszeresen látogatta ott a csaknem százéves Hilda nénit, aki elmesélte neki az életét. Paál Hildának szavai életre keltik az 1910-es éveket, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Hilda, Klári, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint az elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. Az angyalos ház azonban titkokat is rejt: az egyik emeleti lakásba rejtélyes új lakó költözik, és esténként különös vendégek fordulnak meg nála. A lányokat furdalja a kíváncsiság, és amikor nyomozni kezdenek, akaratukon kívül még a kor politikai cselszövéseibe is belekeverednek. A ház története ezzel nem ér véget, tovább folytatódik-bonyolódik a kötet végére beillesztett két novellában. A Karácsony a ligetben egy félszeg, édes-bús, tragédiába torkolló szerelmet idéz, a Rozmaring pedig a némafilm korának Amerikájába, a Broadway színpadjaira és a New York-i filmstúdiókba vezeti a regény egyik szereplőjét és az olvasót.
-
Az Antikrisztus és a pásztorok
04 500 FtAz emigrációban angol nyelven írt, főleg az Erdélyben a magyarokkal együtt élő népek szokásvilágát megörökítő magvas novella-ciklus, amelyet Gálfalvi Ágnes fordított magyarra.
-
Az Apokalipszis keresztje?
0900 FtA szerzők részletesen kifejtik véleményüket az 1999. évi napfogyatkozásról, és megpróbálják prognosztizálni hazánkban és a világban a napfogyatkozás hatására bekövetkező eseményeket. — Balogh Endre, Bán Tamás, Frankné Jordán Eszter, Jakab Zoltán Csaba, Mireisz László, Szatmári Zoltán, Szendrei Jutka, Szepesi János, Trentai Gábor
-
Az apostolkodás rövid kézikönyve
01 200 FtGyakorlati bevezetés a világi apostolkodás főbb feladataiba
-
Az apró gentry és a nép
01 000 FtHárman valának az asztalfőn, a Petőfi-szobor bankettjén. Tisza a legközepén frakkban. Jobbról Jókai attilában kokárdával a mellén, balról pedig Ráth Károly öklelő bajuszával. Körülöttük szemben és szerteszét mindenütt előkelő «matadorok» itták a hegy levét… Így ittak, iddogáltak… Tisza letette szemüvegét: anélkül is rózsaszinü volt már a világ s elmerengett édesdeden Petőfi egyik költeményének tartalmán, hogy hányadik is már a pohár? Ha valaki elkiáltaná magát most: «Jerünk, verjük be a szabadelvükör ablakait!» Biz’ isten, velünk jönne Tisza is. Pompás kedélyben van mindenki. Egyszóval azon a fokon áll a bankett, hogy most már érdemes komolyan beszélni az irodalomról. – Magatok vagytok az oka, – mondja Tisza, – hogy a magvar ember nem foglalkozik most veletek annyit, mint azelőtt s hogy a nymbus csökkent, magatok se foglalkoztok magatokkal annyit, mint Bajzáék korában – hanem minket politikusokat nyakgattok.
-
Az arab irodalom története
01 000 FtA könyv többet ad, mint amit a címe ígér: nemcsak a képekben tobzódó arab szépirodalom legjelentősebb alkotóival, legjelentősebb műveivel ismerteti meg az olvasót kiváló orientalistánk, hanem az egész arab művelődés történetét reális színekkel vázolja fel. Részletesen tárgyalja az európai tudományosság történetében oly nagy szerepet játszó arab tudományok fejlődését is, mindig a kor politikai és gazdasági történetének talaján, a sajátos keleti társadalomfejlődés törvényszerűségeit is feltárva. Germanus Gyula tudományos eredményben gazdag munkásságának mintegy summája ez a könyv, az arab irodalom és a művelődés első kézikönyve, amelyet magyar szerző írt. Két íves képanyaga, bő tudományos apparátusa, szakemberek és érdeklődő olvasók számára egyaránt megkönnyíti tanulmányozását.
-
Az arabok története
02 000 FtA világ legnagyobb félszigete Arábia egyike a Föld leggyérebben lakott területeinek: napjainkban 20 milliónál kevesebb ember él rajta. Ez a hatalmas, méreteihez képest alig lakott térség bocsátotta ki magából, mostoha pusztáiból azokat a különböző szemita nyelveken beszélő embercsoportokat, amelyek a világtörténelem legcsodálatosabb civilizációit hozták létre. Az első, mintegy 5500 évvel ezelőtti migráció kétirányú volt: az északnyugati irányban indulók létrehozták a történelmi Egyiptomot, míg az észak fele előretörők ˝felépítették˝ az emberi civilizáció másik csodálatos bölcsőjét, Mezopotámiát. Egy évezreddel később ugyanez a száraz, meleg térség lökte ki azokat a csoportokat, amelyek a Termékeny Félhold nyugati részében a kánaáni civilizációt teremtették meg, melyeknek egyik népe az emberiség talán legnagyobb találmányát fedezte fel: az alfabetikus írást…
-
-
Az arany ára
0600 FtBereményi Géza harmincöt éves drámaírói tevékenységének teljességét tartalmazza a kötet. Régmúlt és jelen témaszínességét kínálja, a szerző gazdag alkotói kifejezéstáráról tanúskodik a hét színmű.
-
Az Arany Horda kancelláriája
03 000 FtAmikor a világhódító Dzsingisz kán birodalmán fiai osztoztak, a négy fiúgyermek közül a legidősebb Dzsocsinak jutott a birodalom nyugati fele örökül. De a mongol világbirodalom nyugati része gyakorlatilag még meghódítandó volt. Ezt a feladatot Dzsocsi fia, az energikus Batu végezte el 1236 és 1256 között. Az 1236-os nyugati hadjárat során a Volga vidéki Bulgária, Dast-i Qipcaq (azaz a délorosz sztyepvidék), a Krím félsziget és Észak-Kaukázus egészen Derbendig a mondol hódítás áldozata lesz. 1238-ban az orosz fejedelemségek egész sora (Rjazany, Vlagyimir stb.) jut mongol kézre, 1240-ben Kijev esik el, 1240-42-ben pedig Lengyelországot, Magyarországot és Dalmáciát rohanják le a tatárok. E hadjáratok során születik meg és válik valósággá Dzsocsi öröksége, a nyugati mongol birodalom, melyet az orosz források Dzsocsi ulusza vagy Arany Horda néven ismernek. A birodalom tulajdonképpeni megteremtője, Dzsocsi fia Batu de jure még az egységes, Ázsia hatalmas részét magába foglaló Mongol Birodalom nagykánjának van alávetve, de facto azonban már önálló. Batu halála után nemsokkal, mikor Kína meghódításával a nagykáni székhely Karakorumból Pekingbe kerül át, az 1260-as években az Arany Horda de jure is önálló lesz.
-
Az arany virágcserép / A homokember / Scuderi kisasszony
0600 FtA német romantika mindmáig nagy hatású elbeszélőjének varázslatosan szép fantasztikus kisregényében „Az arany virágcserépben” Anselmus, a félszeg diák a mindennapi életnél nemesebb és szebb közegben, a mesevilágban oldódik fel. Munkaadójának, Lindhorstnak és három lányának fantasztikus története a sejtelmes mesék forrásvidékén játszódik. Szalamandrák, kígyók vagy emberek ők? A káprázatos kolorittal égő világ a lényeges, amelyben izzó szirmú virágok, pazar tollú madarak, zenélő szökőkutak és egyéb földöntúli csodák alkotják a környezetet. Anselmus megérti a madarak beszédét, övé lesz az arany virágcserép és Serpentina is. Ez a felhőtlen öröm és boldogságérzet a mese végén nem más mint a kötészetben, általában véve a szép emberi tettekben, alkotásokban, rejlő boldogság. A Scuderi kisasszony története reális időben és környezetben a Napkirály uralkodása idején játszódik Párizsban, középpontjában egy nemes lelkű idős irónővel. Madeleine Scuderivel és egy borzongató bűnügyi történettel. Fordulatos meseszövés, lebilincselő olvasmányosság és hajlékony stílus jellemzi a kisregényt.
-
Az aranyasszony útja
01 800 FtMi köze lehet egymáshoz egy titokzatos dél-amerikai barlangrendszernek és egy pánikbeteg budai szépasszony útkeresésének? Az aranykalitkájában fuldokló Éva története nem csak igen megrázó bemutatása az érzelmek viharának, az önmagát kereső nő történetének, de egyben önvizsgálat is minden asszony és lány számára, tükör a férfiaknak. Hová és miért tüntettük el a bennünk rejlő aranyasszonyt, a felsőbb síkokon is létező lényünket? Éva kitör fullasztó életéből, és megtalálja boldogságát. Gyakorlatilag végigjárja az ősi beavatási lépcsőfokokat a testi-lelki-szellemi felébredéseken át, s jut el a testi beteljesedéstől a spirituális kiteljesedésig, Magyarországtól Peruig. A felkavaró szerelem mellett jól megfér az ecuadori barlangkutatás, az ősmagyar történelmi-hajsza, gyilkosság és túlélés, avagy egy jó kalandregény minden hozzávalója, a komoly, ezoterikus mondanivaló mellett. A regény-trilógia első kötetét tartja kezében a kedves Olvasó, melyet hamarosan követ a kalandok folytatása. Ajánljuk nőknek, férfiaknak, fiataloknak és idősebbeknek, hívőknek és nem hívőknek; bárkinek, aki hajlandó lelkileg, szellemileg, időben és térben kalandozni.
-
Az aranyhajó / A pétervári fogoly
04 000 Ft1930-as években, a Friss Ujságban sorozatban közölt regényeknek a reprint változata összefűzve.
-
Az aranykor tanítása
0800 FtNincs izgalmasabb szellemi élmény, mint öt évezred távolából visszatekinteni a régmúlt nemzedékek törekvéseire, világképeire, vallási elképzeléseire, hagyományaira és tanításaira. E könyv célja, hogy a tisztelt Olvasót bevezesse az ókori tudás és nevelés kincsestárába, és rádöbbentse arra, hogy valóban az ókori kelet örökösei vagyunk. Az „Aranykor tanítása” bemutatja a sumir, asszir, babiloniai, egyiptomi, kínai, ózsidó és indiai nevelési eszményeket, a templomi írnokiskolák működését, a papok beavatását, a kínai mandarinok vizsgáit és a palotaiskolák tradicionális elitképzését. A kötet ismerteti a Texasi Egyetem professzorasszonya, Denise Schmendt-Besserat legújabb kutatási eredményeit is.
-
Az aranyláz
0850 FtKalifornia 1849-ben felpezsdül. Megkezdődik az aranyláz különös eposza, amelyben hívők és gazemberek, szabadkőművesek és utópista szocialisták, volt negyvennyolcasok és tengeri kalózok a szereplők. Erőszak, nyomor, hősiesség, szenvedés. És igen kevesen vannak, akik vagyont szereznek. Titokzatos megszállottság lesz úrrá mindenkin, s vakon követik az arany hívó szavát…
-
Az aranymetszés legendája
0600 FtValóban indokolt az aranymetszés bálványozása? Helytállóak azok a vélemények, hogy ez az arány, illetve arányosság az élő#világ matematikai alaptörvénye, a természet és az emberi alkat jellemző#je – ahogy ezt sokan állították és állítják? Falus Róbert, az 1983-ban elhunyt neves klasszika-filológus, irodalomtörténész – szembeszállva a legendával – minderre határozott nemmel válaszol. Könyvében – melyet vitairatnak szánt – azt vizsgálja, hogyan alakult ki és történetileg hogyan fejlő#dött a fogalom matematikai és esztétikai felfogása. Mindezt tudományos alapossággal, mégis végig olvasmányosan, szemléletes példákkal teszi.
-
Az aranyszarvas
0650 FtRabindranath Tagore, a nagy indiai költő verseit alighanem Áprily Lajos fordította a legérvényesebb költőiséggel magyarra. Tagore itt egyik versében arról ír, hogy az ember egész életében az elérhetetlen aranyszarvas”-t űzi. Az indiai költőnek ez a hasonlata szolgáltatta a kötet címét. Ez a kötet annak a bizonysága írja szép előszavában Áprily, hogy sok-sok éven át én is űztem az elérhe-ltetlent, űztem, ahogy Rabindranath Tagore űzi versében az aranyszarvast.” Tegyük hozzá, hogy Áprily mint Tagore is és minden igazi költő elérte az aranyszarvast: hatékony cizelláló művességével és mesterségbeli alázatával maradandó magyar versekké formálta a világköltészet sok remekművét. Áprily költői érdeklődése és soknyelvű tudása a világirodalom nagy területeit hódította meg: angol, francia, latin, kínai verseket – és a legintenzívebb költői beleéléssel a német, az orosz és a román lírát. Az olvasó sok olyan verssel is találkozik, amilyennel más fordító antológiákban aligha: Tagore már említett versein kívül például Turgenyev verseivel és csodálatos prózai költeményeivel, és Caj Jennek, a hunok fogságába esett előkelő kínai lánynak verseivel, amelyek szorongató szenvedéllyel festik a barbár idegenek fogságába esett kínai költőnő meghasadtságát a hun férjéhez és különösen gyermekeihez kötő szeretet és honvágy között. A kötetben szerepel Lermontov Álarcosbálja is Áprily ezt a romantikus drámát is virtuóz szellemességgel fordította.
-
Az Árpád-ház mítoszai
01 600 FtAz Attraktor Kiadó ezen sorozata a magyar polgári történetírás legjelesebb – új kiadásban nem hozzáférhető – munkáit kívánta ismételt megjelentetéssel, vagy esetleg még a kéziratban heverő művek publikálásával a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azok az írások válnak hozzáférhetővé, amelyeket a II. világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos gondolkodásból, az egyetemi tanagyagokból, a közkönyvtárakból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből.
-
-
-
-
-
Az ártatlan ember
01 600 Ft1982. december 7-én éjszaka megerőszakolnak és bestiálisan meggyilkolnak egy fiatal lányt az oklahomai Ada városkában. Több mint négy évvel később a helyi rendőrség letartóztatja Ron Williamsont, a szépreményű baseballjátékost, és a megyei bíróság 1988 áprilisában halálra ítéli. 1994 szeptemberében, öt nappal a kivégzés tervezett időpontja előtt egy szövetségi bíró – meggyőződve a rendőrségi és bírósági eljárás elképesztő hibáiról – az ügy újratárgyalását rendeli el. És ezzel elkezdődik a hátborzongató játszma: életre-halálra… John Grisham az igazságügyi thriller nagymestereként az egész világon rendkívül népszerű. Valamennyi regénye a bestseller listák vezetője.
-
-
Az asszimiláció kora a magyar irodalomban 1867-1914
03 000 FtFarkas Gyula a Berlini Collegium Hungaricum és a Berlini egyetem magyar tanszékének vezetője volt a második világháborút megelőzően, majd 1945 után a Göttingeni egyetemen tanított. Összefoglaló újkori magyar irodalomtörténetének harmadik kötete (az első, A magyar romantika, és a második, „A fiatal maMagyarország kora” korábban már megjelentek nálunk új kiadásban), amely a kiegyezés korának irodalmát a dolgozza fel.
Különös, az egész világirodalomban páratlan asszimilációs folyamat ment végbe magyar földön. Egyidejűleg végleg eltolódtak a magyar szellemi élet gócpontjai a nemesi kúriákról az idegen nyelvű és szellemű városokba, főleg a kapitalisztikus világcsodába, a fővárosba, melyet éppoly szakadék választott el a vidéktől, mint az urat a paraszttól.