-
Iggy Pop. Open and bleed
0„So many people rise and fall” – énekli Iggy a »Home«-ban, s ha valakivel, hát épp vele kapcsolatban igaznak érzik ezt a tündöklés-bukás mesét. Mert hát a Stooges-időszak után jött a nagy zuhanás. Állítólag. Mert miféle zuhanás az, amelyet olyan zseniális albumok fémjeleznek, mint az Idiot vagy a Lust For Life?
Jobban tesszük hát, ha hanyagoljuk ezt az „egyszer fenn, egyszer lenn” típusú megközelítést, mely egyébként is a mainstream-sikerekben gondolkodók sajátja. Ők azok, akik folyton azon sopánkodnak, hogy Iggy sosem „futott be” igazán. Valószínűleg soha nem is akart – az ő mércéik szerint semmiképp. S ha mégis lettek volna ilyen ábrándjai, alkatából adódóan alkalmatlan volt rá, hogy a fél világ kedvence legyen. Így maradhatott meg kevesek kisajátítható Jim Osterbergje. -
Így épült a Siegfried-vonal
0„UtazunkBerlin. Potsdamer Bahnhof. A gyorsvonat indul, a kocsik lassan kigördülnek a pályaudvar csarnoka alól az éjszakába. Egy gyors pillantás még az órára : 21.47. A széles ablakba könyöklünk, egymás hegyenhátán, egyszerű munkás a munkavezető mellett…. Gondolta volna valaki, hogy egyszerre ennyien elférünk egyetlen ablakban ? Odakint ott áll az öreg csoportvezető, búcsúzik az embereitől, karját üdvözlésre emeli. Egyik kocsi a másik után gördül el előtte, egymásután viharzik feléje a búcsúzkodás. Köszönet van lelkesedésünkben, megköszönjük, hogy az elmúlt hetekben olyan bajtársiasan vezette munkánkat.”
-
Így főzünk Pannóniában
0A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat öt szakács kiválóságának receptjeiből összeállított szakácskönyv.
-
Így győztünk…
0A világirodalom legnagyobb istenítéletében a szenvedő ember csak nyomorult életét mentegette. Most azonban, mikor kezdi újra feltámasztani emberhez méltó életét, végre ideje van elgondolkozni: Hogyan győztünk? Senki sem adhat hitelesebb feleletet erre a kérdésre, mint Marshall tábornagy, az egyesült nemzetek hadseregeinek vezérkari főnöke. Könyvében, amely az amerikai hadügyminiszterhez intézett okmányszerű hivatalos jelentés, pontosan beszámol a partraszállások izgalmas részleteiről, a sorsdöntő nagy páncélos csatákról, őszintén feltárja az időleges kudarcokat, belevilágit a német propaganda egetverő hazugságaiba, a légiháború borzalmaiba, adatszerűen ismerteti a légifölény megszerzésének drámai mozzanatait és rámutat a végzetes német hibára: Oroszország megtámadására. De mindennél érdekesebb, amiről most először értesülünk részletesen: az emberanyag, a gépek, a hadi- és üzemanyag, felszerelés és élelem előteremtésének heroikus munkája, az egész világot átfogó szervezésnek ez a gigantikus méretű csodája. Ahogy a keletázsiai szigetek elfoglalásának szívós és kemény munkáját ismerteti, ahogy a matematikai pontossággal kiszámított és hideg következetességgel végrehajtott terveket közli, az valóságos írói munka, tele drámai feszültségekkel és lélektani izgalmakkal.
-
Így írtok ti magyar őstörténetet
0Megírható-e a magyarság őstörténete a székely rovásírás ismerete és eredetének tisztázása nélkül?
Milyen tévedéseket okozott mai szerzők munkáiban a korai székely íráselemek figyelmen kívül hagyása?
Milyen magyar őstörténetet rajzolhatunk korai írásemlékeink alapján?
Ezekre a kérdésekre ad választ az írástörténész szerző, egy sor új magyar nyelvemléket is bemutatva.
A válasz feloldja a hun és a sumer eredeztetés, a kínai és az indián kapcsolat, valamint a kárpát-medencei őshonosság elmélete közötti vélt ellentmondásokat. -
Így kezdtem…
0Előszó (részlet): 1905 Péter-Pálján egy kis, rövidnadrágos gimnazista a robogó gyorsvonaton ült. Az iskolai évet sikerrel fejezte be az Olt-parti városkában és most a jól megérdemelt vakációra igyekezett. Elmaradt mögötte a keletmagyarországi Szigethegység tündéri tája, lassankint bealkonyult, a vasúti kocsikban kigyulladt a villanyfény, a mozdonyhányta tüzes szikrák táncos koboldként szálltak a csillagos estébe.
A diák most arra gondolt, hogy – mi is történt Ostendében? Abba a kis havasalji városba, ahol diákéveit töltötte, 24 órával megjelenésük után jutottak el a pesti lapok. Az életnek még nem voltak olyan robogó eseményei, melyek az elektrónok szárnyára kívánkoznak. Nyugodtan lehetett élni úgy is, hogy az emberek 24 órával később értesültek a viharos parlamenti jelenetekről. Csak mi, sakk-rajongó diákok irigyeltük pesti társainkat! És a verseny most a végéhez közeledik… Nagyváradon túl jutott a vonat. Nagyváradra már elérkeztek a pesti lapok, most már én is tudhatnám a legfrissebb eredményt. Csak valahogy Pesti Hirlaphoz jutnék! Töprengve sétáltam végig a folyosón, a II. osztályú részből átlopóztam az I. osztályúba. Az egyik fülkében ült egy férfi és – Pesti Hirlapot olvasott. Istenem, mit nem adnék, ha ez az újság csak egy pillanatra a kezembe kerülne. Csak annyi időre, hogy fellapozzam a napi hireket és végigfussak a címeken… Ostende… -
-
-
Így sakkoztak ők
0Kötetünk a sakk születésétől napjainkig világhírességek sakkjátszmáit mutatja be. Szerepelnek itt arab játékosok, középkori uralkodók, neves politikusok, tudósok és hírneves művészek is.
Szemezgessünk a névsorban:
Bölcs Alfonz, Tarmerlan, XII. Károly, Rousseau, Kempelen Farkas, Benyovszky Móric, Napóleon, Széchenyi István, XIII. Leó pápa, Turgenyev, Tolsztoj, Kossuth Lajos, Rotschild báró, Csehov, Kipling, Lenin, Stefan Zweig, Karinthy Frigyes, Marcel Duchamp, David Ojsztrah, Humphrey Bogart, Kádár János, Yehudi Mehuhin, II. János Pál pápa. -
Így szerettek ők 2. Újabb irodalmi szerelmeskönyv
0Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is. A második könyvben újabb 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmei történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához.
-
-
Így vesztette el a háborút Franciaország
0André Maurois a legtárgyilagosabb francia író. Ha nem jut ki Amerikába, aligha írta volna meg a francia összeomlás döbbenetesen hiteles, megrendítő történetét. Mert Maurois – mint az igazi nagyok közül is csuk a kivételek – kötelességének érzi, hogy a legszigorúbban ragaszkodjék a valósághoz, még akkor is, ha a tények ellene és eszmei felfogása ellen bizonyítanak; sőt olyan világtörténelmi kiállás mellett, mely akkor is idegen és elriasztó marad a számára, ha feltétlen realitását sikerek sorozata jelenti. Maurois tudja, hogy történelmi korszakokat és eseményeket elfogulatlanul csak a tér és az idő kettős távlatából ítélhet meg igazi író. S ha alig egy esztendő teltén mégis közreadta a nagy francia csalódás történetét, csak úgy foghatott hozzá, hogy az Oceánnal választatta el magát az események színhelyétől.
-
-
-
II. Rákóczi György
0II. Rákóczi György, amidőn 1648-ban apja örökébe lépett, egy politikailag és gazdaságilag megizmosodott, nagyhatalomszámba menő ország uralkodója lett. Kezdetben úgy látszott, mintha a fiatal fejedelem apja szellemében munkálkodna s a megkezdett mű továbbépítését választotta volna élete céljául. Óvatos, körültekintő politikát folytat, jogi és katonaügyi szervezést végez. Később azonban elragadja a nagyravágyás, meg akarja szerezni a lengyel koronát. Gondos diplomáciai előkészítés, hosszas megfontolás után megköti a szerencsétlen svéd szövetséget. A lengyel hadjárat jelenti a fordulópontot nemcsak II. Rákóczi György pályafutásában, de az erdélyi fejedelemség történetében is. ; A sorozat szerkezstője Szekfű Gyula.
-
II. Sándor cár tragikus regénye
0Részlet. 1881-et írtak. Éppen akkor léptem be a külügyi szolgálatba. Még nem tettem le a vizsgáimat s egyszerű újonc voltam, beosztott attasé a külügyminiszter hivatalában, aki akkor a köztiszteletben álló Barthélemy Saint Hilaire, Aristoteles fordítója, Thiers régi barátja s a francia szenátus Nestora volt. Március 13-ikán, vasárnap délután háromnegyed hét felé, mikor éppen én láttam el a permanens szolgálatot abba a helyiségben, mely a miniszter dolgozószobáját közvetlenül megelőzi, a chiffre-osztály egyik hivatalnoka dúlt arccal sürgős táviratot hozott be nekem, melyet abba a pillanatban vett át.
-
Illúzió a természetben és a művészetben
0R. L. Gregory és E. H. Gombrich neve nem ismeretlen már a magyar olvasók előtt. Az értelmes szem, valamint A művészet története és a Művészet és illúzió c. magyarul is megjelent művek szerzői más neves szakemberekkel szövetkeztek e könyv megírására, hogy megkíséreljék ledönteni a „két kultúra” közötti válaszfalakat. Az észlelés és a művészet illúzió címszavával összefoglalható jelenségét próbálja meg értelmezni és magyarázni a fiziológus, a biológus és a művészettörténész egyaránt. A könyv szerzői nagy felkészültséggel tárgyalják a látás fiziológiájának (Blakemore), a percepció (Gregory), az állatvilág (Hinton), a látás kultúrákhoz kapcsolódó történeti fejlődésének (Deregowski), a művészet (Gombrich) és különösen a 20. századi képzőművészet (Penrose) problémáit a választott nézőpont felől közelítve, felhasználva a pszichológia, az élettan és a művészettörténet e téren rendelkezésre álló eredményeit. Mind a humán, mind pedig a természettudományos felkészültségű olvasó hasznosan és élvezettel mélyedhet el e tanulmányokban, követve a szerzőket izgalmas felfedező útjukon, az illúziótól a valóságig.
-
Imádónak és imádottnak könyve
0Szemlélődések az év minden napjára.
Ramón Lull
Valamikor nem volt kaland, melyben részt ne vett volna: forró katalán vére belehajtotta. Fiatal, mallorkai nemes fiú – 1235-ben született Palmában – az aragón királyi udvarban nemcsak lovagi ügyességet: kalandot és veszélyt is kitanult. Parlagon hevertette óriási tehetségeit, s ment a könyvek elől a vére után. Azt mondják, szenvedélyében egyszer még a templom hajójába is berobbant lovával… Ekkortájt kezdi üldözőbe fogni a Keresztrefeszített, látomásokban, jelenésekben. Ramón olthatatlanul beleszeret az Üdvözítőbe: ezentúl minden vérét, temperamentumát Neki fogja szentelni. Valódi-e vájjon ez az ő nagy változása, új élete? Kettős próbáját adja ennek: magányban és tevékenységben. -
Íme, a király
0A két évvel a véres Szent Bertalan-éj után trónra lépő új francia király, III. Henrik a katolikusok és hugenották összebékítésén fáradozik. A korszak eseményeinek krónikása, a házassága után Párizsba költöző Pierre de Siorac hamarosan a királyi udvar fontos személyiségévé válik, mivel azon túl, hogy az uralkodó orvosaként tanúja, olykor pedig cselekvő részese lesz az udvarbeli intrikáknak, titkos küldetéseket, fontos diplomáciai megbízásokat is teljesítenie kell – melyek során gyakran veszedelmes szerelmi cselszövényekbe is keveredik.
-
-
Íme, az emberek
0Nyirő regénye egy maroknyi magyar menekült háború utáni kálváriájának állít emléket.
-
-
India / Bhutan – Bangladesh – Nepal – Maldives – Sri Lanka
0Map for Businessmen & Tourists
Political map
With index -
India / Bhutan – Bangladesh – Nepal – Maldives – Sri Lanka
0Map for Businessmen & Tourists
Geographical map
With index
Relief with elevation tints -
India rejtett kincse
0India ősi iratai
Ki volt Buddha?
Krisna, a szeretet megtestesülése
Ájurvéda; Holiszikus gyógyászat
Az eredei istennő
Költészet, szépművészet, dráma, tánc, zene
33 millió félisten
Tér és idő misztériuma
Karma és reinkarnáció
Szent templomok, szent helyek
Ahinszá: vegetarianizmus
Jóga és meditáció
Védikus asztrológia
A mantra ereje -
Indiai útinapló
0Ez a könyv egy rendhagyó utazás történetét meséli el. Mert ki is nevezné „rendes” dolognak azt, hogy 1972-ben egy európai fiatalember nekivág Indiának, és nem repülőgéppel utazik, hanem másod-harmadosztályú vonattal, hajóval, autóstoppal, képtelenül zsúfolt autóbuszokon, nem luxusszállókban lakik, hanem eldugott falvakban, külvárosi szegénynegyedekben élő levelezőpartnereinél – a jobb módúak úgyszólván kivételek – nem európai-fajta vendéglőkben étkezik, hanem útszéli fogadókban, és nem tömött erszénnyel indul a kilenchónapos útra, hanem mindössze öt dollárral? Jakobos Ödön azonban mintha nem is arra az Indiára lenne kíváncsi, amelyet vastag pénztárcájú nyugati turistáknak mutogatnak. Ha jártában-keltében ilyenekkel találkozik, olyan leplezetlen lekicsinyléssel ír az összkomfortos társasautóbuszok utasairól, hogy már-már azt kell hinnünk: ha nem 5, hanem 500 vagy akár 5000 dollárral indult volna el, talán azt is visszahozta volna. Az ő tőkéjét ugyanis semmilyen valutára nem lehet átváltani: az emberi bizalomnak és megértésnek, a baráti segítőkészségnek nincs árfolyama.
Jakabos Ödön útinaplójában nem a művészettörténeti kézikönyvekből vagy lexikonokból úgy-ahogy ismert India képe bontakozik ki, hanem a hétköznapok, az utca emberének világa, és pedig nem a vonat vagy autó (netán a könyvtárszoba) ablakából szemlélve, hanem a szolidaritásvállaló részvétel közvetlen élményével hitelesítve. A háromszéki szülőföld nagy fia, Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi síremlékénél is ezért telhet meg tartalommal mindaz, amit eddig az elvontságok szintjén a tudós nélkülözéseiről hallottunk: Jakobos mindenkinél jobban megérthette, mit jelenthetett másfél száz évvel ezelőtt Indiában szegény idegennek lenni. Naplója nemcsak az indiai valóság, hanem a céltudatos küzdelem, a kitartás lélektani hitelű dokumentuma is. -
Indián varázsló – Medicine-man
0Jim Morrison (1943-1971) verseit (angolul és magyarul) és a vele készített interjúkat tartalmazza a könyv.
-
-
Ipolytarnóctól Füzérradványig
0Írta: Bakalár Sándorné, dr. Bankovics Attila, dr. Barcsay László, dr. Bencsik János, Csapóné Felleg Ágota, dr. Győry Jenő, dr. Gyulai Iván, dr. Kárász Imre, Kopasz Margit, dr. Kordos László, Márton Ferenc, Mencsák József László, Mihályi Éva, Pillér Tibor, Rakonczay Zoltán, Schmidt Sándorné, Szendrei Mihály, Szuromi László, dr. Tardy János, Varga Ferenc
-
-
Irodalmi szakácskönyv
0A finom ételek és az irodalmi csemegéket kedvelők számára egyaránt érdekes ez a válogatás, amelyben megtalálható a világirodalom jónéhány hírességének az étkezésről és az étkezési szokásokról írott műve vagy annak részlete. Cervates és Galeotto, Petronius és Brillat-Savarin, Bethlen Miklós és Apor Péter, Tömörkény, Krúdy, Mikszáth, Móricz, Nagy Lajos és még sokan mások szerepelnek e kötet lapjain érdekes ételleírásokkal, számunkra ma már történelmet jelentő lakomák ismertetésével, étkezési szokásokkal.
Aki belenéz a könyvbe, nem tudja letenni, és aki elolvasta maga is kedvet kap arra, hogy a kötet sok-sok ételleírásából valamelyiket saját asztalán felszolgálhassa. -