• Babik

    0

    Örkény István az itt olvasható regény témáját először filmnovella formájában dolgozta fel 1954-ben, majd Bacsó Péterrel és Makk Károllyal forgatókönyvet írt belőle. Az 1955-ben benyújtott forgatókönyvet – a rendező Makk Károly lett volna – a filmgyár vezetői nem hagyták jóvá. Kevéssel utána a témából regény írásába kezdett, de a mű töredékben maradt. Jelen kiadás a befejezetlen regény szövegét tartalmazza.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Babits Mihály összegyűjtött versei

    0

    Babits ​Mihály lírai életműve évtizedek múltával is megőrizte frisseségét, korszerűségét; olyan költészet ez, mely évről évre hozzáférhetőbb a mai ember számára. Csupa kísérletezéssel, járatlan utakkal telt lírájának olyan csúcsai vannak, melyek tiszteletet parancsolón emelkednek ki századunk magyar irodalmának hegyvonulatából. Nagy és teljes költészet az övé, s mert pályája válságos évtizedek viharain át, saját lelkének nyugtalansága, érzékenysége, teremtő elégedetlensége fölött, saját lelkének örvényei fölött ível, csupa ellentmondás is ez a líra, de mindig minden hangjában őszinte; életének és művészetének dolgairól mindig egyforma erővel szól, nehezen fölfejthető összetettséggel, ha bonyolultságukat akarja kifejezni, tiszta egyszerűséggel, ha kristályszerkezetüket akarja láttatni.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Babits Mihály versfordításai

    0

    A Babits-sorozatnak ez a kötete két részre oszlik. Az első részben a fiatal Babits szabadabban csapongó versfordításait találjuk, 1910-ig, a második részben az érett, mindenkor teljes hűségre törekvő Babits nagy fordítói remekléseit. A két rendszeren belül a költők időrendjét követtük, s ez magyarázza, hogy gyakran közvetlenül az Amor sanctus középkori áhítattal lobogó himnuszai mellett találjuk az Erato profánul vad érzékiséggel ragyogó darabjait. Jelképe ez annak a kimeríthetetlen, mohó érdeklődésnek, a nagy lírai költő kíváncsiságának, amellyel Babits a világirodalom annyi területe felé fordult; annak a maradandó és immár véglegesen magyar gazdagságnak, amit Babits világirodalmi kincstára összegyűjtött. A nagy magyar fordító-költők között sem igen akad, akinek műfordítás-gyűjteménye ilyen gazdag, sokoldalú és tökéletes volna – méltán állítható Babits saját verskötetei, és hatalmas fordításkötetei, az Isteni színjáték és a Dráma-fordítások mellé.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Babtista krónika

    0

    Lükő Gábornak dedikált példány

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bábuk, árnyak

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bacchus tölt poharat

    0

    A könyv anekdoták közmondások és szólásmondások, bölcsességek, népi időjárás-megfigyelések, a költészet gyöngyszemei és az álmok világának segítségével mutatja be a szőlő és a bor civilizációt alakító-formáló hatását, a néphagyományokat, mindazokat a néprajzi és irodalmi értékeket, amelyek a szőlő- és borkultúránkat igazi nemzeti értékké tették az évszázadok során. Az érdekes, gazdagon illusztrált anyag egyidejűleg szól a szőlőművelő és borászkodó emberekhez, a borkedvelő fogyasztókhoz, a tapasztalni akaró ifjú nemzedékhez, a borvidékeinket felkereső és a magyar borkultúra múltja iránt érdeklődő turistákhoz, továbbá mindazokhoz, akiknek igényük van a kulturált borfogyasztásra, fogékonyak az ezzel kapcsolatos hagyományokra és szokásokra, tenni is akarnak a nemes tradíciók továbbéléséért.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Baja Béla Biblia-kódex – Új Testamentum I-II.

    0

    A magyar Biblia kézzel írt mûvészi másolata Baja Béla kecskeméti festõmûvész 26 évi megfeszített munkálkodása nyomán 1970 és 1996 között csaknem elkészült. 1468 oldalt írt le a festõ XII-XIII. századi angol Ó-gót betûkkel. Iniciálékat festett, melyekben összefoglalta a fejezetek tartalmát, lapszéli díszeket tervezett, sõt a fontosabb bibliai történések illusztrációit is elkészítette. Most mindebbõl a teljes Újszövetség került kiadásra 871 kézzel írt oldalon. A mûvészi vállalkozás nagyságát a számok is illusztrálják. 139 iniciálé pár milliméteres miniatúra képe beszéli el az utána következõ Biblia-fejezet tartalmát. Ezt 105 szövegközi kép, 109 lapszéli kép és 46 festett fej segíti. Ezek között nincs két azonos dísz. A szöveget Baja Béla XVIII. századi régi Bibliából másolta, amit a Vizsolyi Biblia patinás szövegével egészített ki. A könyvekhez külön címlapot tervezett és külön befejezõ lapot. Jézus mondásait piros színnel emelte ki, míg az evangélista szövege szépia színû. Az Apostolok cselekedeteiben pedig Péter és Pál szavait emeli ki ezzel a technikával.

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bajcsy-Zsilinszky

    0

    A neves újságíró anélkül, hogy teljességre törekedne, kiragadta e különös életút legjellemzőbb motívumait és drámai erővel vetíti elénk Zsilinszky életének legizgalmasabb pillanatait. A parlamentben ő volt az egyetlen, aki tiltakozott a Szovjetuniónak küldött hadüzenet ellen, és ő volt az egyetlen, aki a német megszállás napján fegyvert szegezett a náci betolakodókkal szembe.
    Mindenkor szót emelt az elnyomottak érdekében, legyen az nincstelen paraszt vagy elfogott kommunista. Szenvedélyesen kikelt a délvidéki mészárlások ellen. Embersége és hazaszeretete a legkritikusabb helyzetekben is felülkerekedett benne, míg sok vívódáson keresztül életét a szabadságért és függetlenségért áldozta.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Bajor Gizi játékai

    0

    Öt évvel ezelőtt egyik hetilapunk folytatásokban közölte a szerző Bajor Giziről szóló életregényét. Az azóta eltelt időben új adatokra, tényekre derült fény. Az olvasók közül néhányan tanúként léptek elő. Eddig ismeretlen dokumentumokat kutatott fel a kíváncsiság. És Galsai Pongrác a bővebb nyersanyagból és érthetően felfrissült izgalmából új könyvet írt Bajor Giziről. Nem regényes életrajzot. Portrét inkább. Ahogy ő mondja: „élet-portrét”. Mert rádöbbent, hogy valóságos személyről regényt írni „praesens perfectumban” nem lehet. Hiszen a barátok, pályatársak még közöttünk vannak. A feladat persze ugyanaz maradt: átfogni egy emberi életet, megmagyarázni kis rezdüléseket és szeszélyeket. Indokolni látszólagos értelmetlenségeket, ezernyi apró benyomásból összeállítani az egészet. Megmutatni és megértetni színésznőt, aki az életben s a színpadon egyaránt nagy szerepeket játszott, s az embert, aki két világháborút, legközvetlenebb múltunkat élte át. Felidézni nagy játékait: Júliát, Nórát, Kleopátrát, Lady Milfordot… És a mindennapokban: adakozó kedvét, bátorságát, segítőkészségét. Megfejteni csodálatos művészetének és máig sem felejtett sikereinek titkát…

    750 Ft
    Kosárba teszem
  • Bajuszokra vigyázni, itt jön Egeróni!

    0

    Egy félszemű rágcsáló tönkre akarja tenni a Rágcsáló Híreket… Én azonban mindenáron meg akarom menteni a kiadót: még arra is hajlandó vagyok, hogy részt vegyek egy rémisztő horrorkvízben, az Egérfogóban, ahol kis híján elveszítem a farkincámat! Végül pedig hála a híres Egeróninak, sikerül kiderítenem, ki a titokzatos rágcsáló…

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Bakony

    0

    1 műmelléklettel, 3 látképmelléklettel, 1 térképmelléklettel, 108 képpel és 23 alaprajzzal

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Baksai József

    0

    Részlet a könyvből: „Baksai József művészetének kulcsszava a dualitás, a kettősség. Ez megnyilvánul egyrészt alkotói módszerében, az ábrázolt témákban és az alkalmazott technikákban egyaránt. Egyrészt képtárgyai között megtalálhatók az antik mitológia szereplői, az ókori görög, egyiptomi vagy krétai történetekre utaló motívumok, illetve az Ó- és Újszövetség mozzanatai, szimbolikus alakjai is. Sőt gyakran jelenít meg olyan figurákat, amelyek egyszerre utalnak profán és szakrális tartalmakra. Ezt erősíti asszociációs munkamódszere. Ugyanis Baksai József soha nem csak azt mondja ki egyértelműen, amit kifejezni szándékozik. Azaz az elsődleges tartalmakon túl minden művéhez járul egy másik, látszólag az elsővel ellentétes értelmezés is. A nézőt, a megjelenített elemek asszociatív társítása vezeti el az alkotó számára lényeges, de első megközelítésben konkrétan nem látható, illetve nem nyilvánvaló momentumok felfedezéséhez. Filozofikus spekulációra azonban nincs szükség, hogy megértsük műveit, hiszen többek között a címadással, és komplementer fogalmakat felidéző asszociációs módszerével is irányítja a befogadói folyamatot.”

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Baktérítő

    0

    Henry Miller (1891-1980) szabadszájú regényeit hosszú ideig hazájában is cenzúra sújtotta. A Baktérítő 1939-ben Párizsban jelent meg először. Amerikában csak 1962-ben adták ki. A tiltás persze csak növelte a lappangó hírnevét, híveinek táborát, noha Miller soha nem kapcsolódott irodalmi körhöz, nemzedéki csoporthoz. Úgy élt, ahogy írt: csavargott, bejárta a világot, állást állásra váltott – néhány évig a New York-i közműveknél a küldöncök személyzeti főnöke volt. Végletesen individualista nézeteit áradó nyelvezetű exhibicionista kitárulkozástól sem visszariadó önéletrajzi műveiben fogalmazza meg. Magyarul ezeddig csak szórványosan lehetett tőle egy-egy esszét, novellát, interjút olvasni, fontosabb művei közül csak a A légkondicionált lidércnyomás jelent meg. A Baktérítő egy Henry Miller-sorozat első darabjaként jelenik meg.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Bálám szamara

    0

    Hogy ​volnék én író, mikor hatvanhat éves koromban jelent meg először írásom? Addig csak éktelen hosszú leveleket írtam a testvéremnek, ha éppen nem beszélhettem vele mindennap, meg meséltem a barátainknak. Sajnos, elég tarka volt az életem, volt mivel szórakoztatni az embereket, szerettem, hogy az a sok minden, ami történt, most már múlt, néha történelem is, mindenesetre lezárult, tudom a végét. Az biztos, hogy mindent, amit átéltem, úgy néztem közben, hogy no, mi lesz ebből, mi lesz ennek a kalandnak a folytatása?

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Balassi Bálint és a 16. század költői I-II.

    0

    A művek szerzői: Balassi Bálint, Tinódi Sebestyén, Farkas András, Istvánfi Pál, Sylvester János, Ráskai Gáspár, Sztárai Mihály, Szegedi András, Bornemisza Péter, Enyedi György, Ilosvai Selymes Péter, Bogáti Fazekas Miklós, Huszti Péter, Csáktornyai Mátyás, Telegdi Kata, Gyarmati Imre, Gergei Albert

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Balassi Bálint összes művei I.

    0

    A magyar tudományos és irodalmi körök régóta érezték nagy klasszikusaink kritikai kiadásának hiányát. Ma, a tudományos élet nagy fellendülése idején gondolhatunk már arra, hogy végre olyan szövegeket adjunk a közönség kezébe, melyek íróink, költőink művészi munkáját torzítatlan alakban és a maguk teljességében képviselik. Méltó, hogy e kiadások között szerepeljen Balassi Bálint életműve is, ki korában magyar földön szinte egyedül képviseli a nép nyelvét használó költészetben a megújulás nagy európai áramlatának haladó lelkületét, annak ellenére, hogy társadalmi viselkedésében nagyjából megmaradt kora feudális magyar urainak szemléleténél. Viszont világosan látta a magyar társadalom kulturális elmaradottságát, és tudatosan vállalkozott arra, hogy népe nyelvéből kifejtse azokat a művészi lehetőségeket, melyek benne rejlenek. Így alkotott aztán magyar nyelven egy új, szabad, az egész emberi életet felölelő poézist, mely tárgyválasztásában korlátokat már alig ismer, s bár a humanizmus és a korabeli magyar költészet tanulságait is felhasználja, saját egyéni sorsát fejezi ki, s rajta keresztül társadalmának ellentmondásait.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Balaton

    0

    A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára elnevezésű könyvsorozat 1902 és 1943 között jelent meg Budapesten. Kezdetben a Lampel Róbert (Wodianer Fülöp és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése nevű kiadóvállalat, majd a Franklin-Társulat adta ki. Több mint 60 kötete főleg tudományos igényű útleírásokat tartalmazott. A sorozat külföldön is jegyzett könyvészeti érdekesség, egyes darabjai igazi ritkaságnak számítanak.

    16 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Balaton

    0

    A könyv 9 db kétoldalas színes térképet és a melléklet A Balaton és környéke térképet tartalmazza.
    Évente több mint egymillió üdülő fordul meg a Balaton partjain. Ez a szám évről évre hatalmas ütemben növekszik. Itt az ideje tehát, hogy összefoglaló útikönyvet bocsássunk közre, amely pontos tájékozódást nyújt a nyaralóknak s az alkalmi, egy-két napos kirándulóknak a Magyar Tenger minden tudnivalójáról.
    Könyvünk első része általános áttekintést ad a Balaton geológiai kialakulásáról, földrajzi viszonyairól, növényi és állati élővilágáról, a táj történelméről, kulturális életének fejlődéséről s a nyaralással kapcsolatos adminisztratív tudnivalókról.
    A második, terjedelmében sokkal nagyobb rész a Balaton fürdőhelyein utaztatja végig az olvasót, leírást adva az északi és a déli part minden helységéről, ezek látnivalóiról, nevezeteségeiről, kirándulási lehetőségeiről, üdülőéletéről. Az ismertetést az egyes helységekre vonatkozó gyakorlati adatok, címek egészítik ki.
    A könyv végén jól kezelhető tárgymutatót közlünk, amely megkönnyíti a legkülönbözőbb szempontú visszakereséseket, a részlettémák, adatok fellelését.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Balaton

    0
    7 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Balaton albuma

    0

    A Szeremley Miklós által Pesten, 1848-ban kiadott könyv reprint kiadása. Fekete-fehér reprodukciókkal és kihajtható melléklettel.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Balatonfüred és Balatonarács története

    0

    Balatonfüred Város Önkormányzata és a Balatonfüred Városért Közalapítvány ajánlja e könyvet a város lakosságának.
    A könyv elsősorban Balatonfüred és Balatonarács ófalu/óváros történetére összpontosít; a látszatra csélcsap, a változatosságra épülő életforma mögött meghúzódó állandóságról, maradandóságról szól. A kötet átfogó képet ad mindarról – a földtörténeti és őstörténeti előzményektől a legújabb kori történelemig, művelődéstörténetig ami a füredi vidékre jellemző: természeti szépségéről, boráról, gyógyulást hozó vizéről, intézményeiről, a pihenni, szórakozni vágyók számára nyújtott gazdag kínálatáról.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Balatoni építészet

    0

    „Hogyan ​építsünk a Balaton-parton?” – a két világháború közötti publikációkban egyre gyakrabban jelent meg a kérdés, amely ezt követően is korszakról korszakra napirendre került. A tópart egységes rendezésére és fejlesztésére a Balatoni Intéző Bizottság 1929-es megalapítása adta meg a lehetőséget. Ettől kezdve az építészet meghatározó pozíciókat alakított ki a regionális fejlesztési intézményekben, ami nagyban hozzájárult a táji, települési és építészeti léptékű kérdések egységes kezeléséhez. A tervezéstörténet fókuszában a hatvanas évek építészetét meghatározó Balatonkörnyéki Regionális Terv áll, amely 1965-ben elnyerte a nemzetközi Építész Szövetség (UIA) Abercrombie-díját. Az első regionális terv előzményeinek és a későbbi változások, torzulások megértéséhez azonban a tervezéstörténeti folyamatot tágabb időkeretben szükséges elemezni. A könyv a Balaton-part huszadik századi építészetének történetéről szól. Elsősorban azokat a regionális szintű koncepciókat vizsgálja, amelyekkel a korabeli szakemberek, köztük Kotsis Iván, Farkas Tibor és Polónyi Károly a tóparti építészet problémáira megoldásokat kerestek. Az egyes fejezetek a tervezéstörténet kiemelt szakaszaira fókuszálnak: a harmincas évek civil bázisú fejlesztéseire, az ötvenes évek útkeresésére, a hatvanas évek több léptékszintet átfogó fejlesztéseire, majd a hetvenes években egyre inkább előtérbe kerülő ökológiai és fejlesztési problémákra. Az átfogó regionális koncepciókhoz kapcsolódóan azonban a települési és építészeti léptékszinteken lezajló változások is megjelennek. A minta- és típustervek elemzésén túl a rekreációs célú építészet jellegzetes funkciói illusztrálják a korszakos fejlesztéseket. A szezonális használatú vízparti strandok, kempingek, vendéglátóhelyek, valamint a nyaraló- és szállásépületek könnyed megformálásában a tervezők kísérletező mentalitása tükröződik. Invenciózus szerkezeti kialakításuk a Balaton-parti modern építészet identitásformáló elemévé vált. Bár a huszadik század örökségéből egyre kevesebb emlék marad fenn, a köztudatban ma is meghatározó képként élnek ezek a szezonális karakterű vízparti épületek.

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Balatoni értéktár 2.

    0

    A második könyv az előző kötet alapvetéseinek mentén viszi tovább az Olvasót a 19–20. századi Balaton kultúrtörténeti értékek világába. A képzeletbeli balatoni utazás ebben a könyvben már mélyebb rétegeket érint. Milyen volt pontosan Balatonfüred és Siófok világa a két háború között? Hogyan nyaraltak és alkottak íróink a tónál a kommunista diktatúra idején Miképpen múlatta az időt Laborfalvi Róza Balatonfüreden? Hol lakott és milyen körülmények között élt a népszerű írónő Claire Kenneth balatoni kényszerlakhelyén? Hogyan kötődött Szendrey Júlia a tóhoz? És milyen volt a tavi pártüdülők valós világa? Többek között ezekre a kérdésekre is igaz, történeti tényeken alapuló válaszokat kaphatunk. A könyv egyfajta kulturális értékmentés, de egyben történelmi tabudöntögetés is: a Balaton nosztalgiától mentes valóját mutatja meg. Hagyományrendszereket, amelyekre építeni lehet és mítoszokat, amelyeket ideje ledönteni!

    7 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Balatoni évtizedek

    0

    Kik ​élnek a Balaton körül, miből és hogyan? A lakosság hogyan osztozik meg a földek, nádasok és az erdőségek hasznán? Hogyan élnek a vízparti falvak és a hegyközségek lakói? Mennyit jövedelmez a szőlő, mennyit a táj szépsége és a víz tisztasága? Kik osztoznak a napfény árán? Ilyen és hasonló társadalmi kérdésekre keresi Bertha Bulcsu Balatoni évtizedek című könyvében a választ. A mű irodalmi eszközökkel készült szociográfia. A szerzőt a számoknál, statisztikai adatoknál mindvégig jobban érdekelték az emberi sorsok, a falusi élet mai drámái, gondjai, örömei. Így a könyv sok pontján már-már regényes rejzolattá válik, de mégsem, hiszen a vízparton élő, valóságos munkás- és parasztemberek a hősei. Az emberarcok mögött kirajzolódik a szelíd szépségű balatoni táj, s a könyv egyes pontjain szinte főszereplővé válik, mivel a Balaton-felvidék és a déli part, az emberi élet újkori gyakorlata szerint alakul, változik. A Balaton körül is megtörtént a lakosság életformaváltása. Még néhány év, talán egy évtized, s a falvak új lakói nem emlékeznek már a régi vidéki szokásokra, az élet és a munka történelmi gyakorlatára, a társas együttlétek formáira. A házi készítésű halászszerszámok is elkorhadnak, feledésbe merülnek. A nagy változás után a szerző az utolsó pillanatban járta be a tókörnyék falvait, s jegyezte fel az emlékeket. Bertha Bulcsu egyébként csaknem húsz évig élt a Balaton partján, jól ismeri a tó titkait, s a parton és a hegyoldalakban lakó embereket is.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Balatonmellél

    0

    A Balaton, mint országunk legnagyobb kiterjedésű tava több, egymástól nagymértékben elütő földrajzi kis tájat egyesít és ugyanakkor meglehetősen változatos történelmi múlttal rendelkező népességet és nagyon differenciált, sokrétű népi kultúrát fog össze. A Balatonmellék ennélfogva komplex táji és néprajzi fogalom, az országnak egyik legsajátosabb, legérdekesebb része.
    Vajkai Aurél műve Jankó János történeti érdemű, de ma már elavult monográfiája óta az első korszerű, értékes összefoglalás a Balatonmellékről. A nagytudású szerző, mint a Bakony Múzeum igazgatója a helyszínen végzett sok évi adatgyűjtő és kutatómunkája eredményeként a táj és nép településrajzát, történetét adja könyvében, és ennek keretében tudományos színvonalon, de mindvégig népszerű, olvasmányos formában ismerteti a nép életét, munkáját, gondolkodását, szokásait, viseletét, folklórját és a természeti szépségekben gazdag vidék jellegzetes vonásait.
    Vajkai Aurél nemcsak a Balatonmelléket kevéssé ismerő olvasóknak, hanem a Balatonmellék lakói nak is sok újat és érdekeset mond el könyvében a Balatonmellékről.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Balettlexikon

    0

    Nagyon sokszor megállapított tény: felszabadulásunk óta valamennyi művészeti ág közül a balett ment át a legnagyobb fejlődésen. Mégpedig két vonatkozásban. Egyrészt az elmúlt évtizedekben bontakozott ki maga a magyar balettművészet, másrészt ekkor formálódott ki a balett hazai közönsége. Ideje volt tehát, hogy a Zeneműkiadó olyan könyvet bocsásson a balettkedvelő közönség rendelkezésére, amelyben mindent megtalál, amit csak a táncművészetről tudni kell. A lexikális rendben felsorakozó címszavak tájékoztatást adnak a táncművészet és ezen belül elsősorban a színpadi balett szak-fogalmairól, nagy táncosairól, koreográfusairól. Megtalálhatók a kötetben a nagy együttesekre, díszlettervezőkre, balettközpontokra vonatkozó információk és természetesen mindazok a balettművek, amelyek a világ színpadain jelentőségre tettek szert. Balettlexikonunk alapja a kitűnő német tánctörténész és balettkritikus, Horst Koegler több kiadást megért enciklopédiája. Anyagát Körtvélyes Géza, a balett-történet jeles tudósa dolgozta át a hazai közönség számára. Az átdolgozás elsősorban a magyar táncművészekre vonatkozó tudnivalókat és a magyar balett-történetet érinti. Az olvasó így tájékoztatást kap a magyar táncművészetről is, többek közt azokból a táblázatokból, melyek felsorolják a budapesti, kolozsvári, pécsi és szegedi balettegyüttesek teljes műsoranyagát.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Balettok könyve

    0

    A Balettek könyve mindkét kiadása régóta keresett kézikönyv a könyvkereskedésekben. A második kiadás óta eltelt közel húsz év után, a magyar balettélet fel-lendülése, a repertoár változása, gazdagodása, az újabb irányzatok térhódítása miatt az új kiadás teljes átdolgozásra szorult. Módszerében nem változott: ez is, mint a régebbi, nemcsak a balettok leírásával foglalkozik, de a műfaj történetét, a különféle stílusirányzatokat és jelentős képviselőik pályafutását is ismerteti. Felöleli a legújabb, nálunk is meghonosodott, sikert aratott darabokat, koreográfiákat, stílusokat, 1977-ig. Ötven balett ismertetőjét találja itt az olvasó, valamennyi a budapesti Állami Operaház, illetve az Erkel Színház repertoárjáról való. A kötetet ezúttal is a szakkifejezések jegyzéke, cím- és névmutató egészíti ki. Sok szép fotó színesíti a kitűnő szakember írta, kézikönyvként, kalauzként használható, a széles nagyközönségnek szóló könyvet.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Bálint Zoltán és Jámbor Lajos

    0

    Bálint Zoltán (1871-1939) és Jámbor Lajos (1869-1955) a millenniumtól az első világháborúig terjedő „hosszú századforduló” egyik legsikeresebb építészpárosa volt. Harminchárom és fél évig dolgoztak együtt az 1897-ben alapított Bálint és Jámbor társas cégben. Már a legelső években jelentős megrendelésekhez jutottak: pályázati nyertesként ők tervezték – mint a Lechner Ödönt követő nemzedék tagjai – a szecesszió magyar változata egyik legszebb példájaként számontartott szatmári Pannónia Szálló és Vigadót, valamint több elegáns budapesti nagypolgári villát, városi bérházat. Az 1900. évi párizsi világkiállítás történelmi pavilonjára kiírt pályázat elnyerése, a tizenhét tematikus csoportkiállítás installációjának megtervezése, majd mindezek megvalósítása világraszóló sikert aratott. Az ezt követő időszakban az épülettervezési megbízásokkal együtt számos enteriőrtervezői feladatot is kaptak.

    5 500 Ft
    Kosárba teszem