• Az új isteni ige

    0

    A három napi jelenet a jerusálemi templomban a tizenkétéves Jézus és a zsidó-római vizsgabizottság között

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Uj Magyarország

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az új sarj I-II.

    0
    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az új szlovák regény.

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az újjászületés élménye

    0

    A sors mint esély és az Út a teljességhez hazánkban is nagy sikerű írója. Thorwald Dethlefsen ezúttal az emberi élet egyik legizgalmasabb kérdésével szembesíti olvasóit, bevezetvén őket a reinkarnáció, az újra testet öltés rejtelmeibe. Az élet nem ér véget a halállal, hanem egy, a mienktől különböző, testetlen létformán keresztül újra visszatér az anyagba. A nagy vallások, különösképpen a keletiek, mindig is tisztában voltak ezzel, de csak a mi századunkban érkezett el az ideje annak, hogy tudományosan megalapozott kísérletek segítségével támasszuk alá az eleddig csupán hiten alapuló elképzeléseket. A szerző hiteles jegyzőkönyvekkel mutatja be regressziós hipnoterápiáját, amelynek során pácienseit előző életeibe vezeti vissza. Az eljárás elméleti megalapozásából kiderül, hogy Dethlefsen, sajátosan eredeti módszerét alkalmazva, nem csupán az újjászületés bizonyítékait véli megtalálni, hanem egyúttal meg is gyógyítja páciensei neurózisát, feloldja traumáikat. Az újjászületés élménye és ennek alapos feldolgozása a kliensek számára lehetővé teszi a tudatosabb, felelősségteljesebb életet, segít rátalálni az „útra a teljesség felé”.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az újkori kultúra története I-VI.

    0

    I. Középkor, pestis, misztika
    II. Reneszánsz és reformáció
    III. Barokk és rokokó
    IV. Felvilágosodás és forradalom
    Romantika és liberalizmus
    Imperializmus és impresszionizmus

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az újkori orosz történelem forrásai – XIX. század

    0

    Az újkori orosz történelem forrásai. XIX. század című, történelem és szláv, orosz filológia szakos hallgatóknak szánt szöveggyűjtemény az ELTE Ruszisztikai Központja által útjára indított forráskiadás-sorozat harmadik kötete. A XIX. század elejétől II. Sándor meggyilkolásáig terjedő időszakot felölelő válogatásba főként olyan művek és dokumentumok kerültek, amelyek magyarul még nem jelentek meg, vagy nehezen hozzáférhetők. A források az orosz történelem reformokban és ellenreformokban gazdag, a felülről indított polgári átalakulás első sikereit és a radikális, a politikai terrorizmus eszközeit is felhasználó mozgalmak megjelenését hozó, izgalmas korszakát mutatják be. A század történeti és kulturális kontextusának megismerését lábjegyzetek és kommentárok segítik.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ultitól a bridzsig (Szórakoztató kártyajátékok)

    0

    A ​kártyázás kellemes szórakozás, időtöltés, unaloműzés. Hosszú téli estéken, nyári szabadságon, pihenőnapokon nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok számára is kedélyes mulatság. Ezt a könyvet csak azok számára írtuk, akik a kártyázásban szórakozást keresnek. A kártyázás szórakoztató jellegére legjobban a versenybridzs-játék utal, amelyet nem is szokás pénzben játszani. Valóságos elmesport, mint a sakk.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Az űrvadász I-VI.

    0

    Az űrvadász
    Az aszteroidák kalózai
    A Vénusz óceánjai
    A Merkúr óriás napja
    A Jupiter holdjai
    A Szaturnusz gyűrűi

    10 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az Üstökös [1. évf.] [1. köt.] (1858) 1-19. sz. (augusztus 21.-december 25.) ; [2. évf.] [2. köt.] (1859) 1-18. sz. (január 1.-április 30.) [egy kötetben]

    0

    Az első évfolyam teljes éa a második évfolyam első kötetét tartalmazza. Lakatos 4293. (1997)

    180 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az Üstökös. 21. évf. (1878) 1015-1063. sz. (január 27.-december 29.)

    0

    Az Üstökös korai magyar humoros időszaki lap volt (a Pallas nagy lexikona szerint humoristico-belletrisztikus hetilap), amely 1858. augusztus 21-én indult meg Pesten. Több mint 70 éven át jelent meg, utolsó lapszáma 1918. november 12-én került kiadásra.

    60 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utazás divatja

    0

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Az utolsó 450 év

    0

    Kőhalmi Zoltán második regénye ezúttal nem skandináv krimi, hanem rendhagyó sci-fi, mely nemcsak a jövőbe, az emberiség utolsó 450 évébe kalauzolja el az olvasót, de olykor a múltba is. Miközben egy macimézes flakon és a hozzá tartozó kupak lebomlik, a szerző féktelen humorát és példátlan cselekménybonyolító képességét csillogtatja. Alig vesszük észre röhögés közben, hogy nagyon is komoly dolgokról értekezik: nemcsak fizikáról és metafizikáról, hanem arról is, hogyan fulladunk bele a saját magunk teremtette szeméthalomba. Mondhatnánk, hogy az vegye meg ezt a könyvet, aki szereti az egyszerre vicces és filozofikus utópiákat (pl. Kurt Vonnegut, Douglas Adams vagy Karinthy Frigyes műveit), de nem mondjuk. Inkább azt javasoljuk, mindenki vegye meg ezt a könyvet, aki szereti a szépirodalmat, a gondolkodást és a nevetést.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ​utolsó császárnő

    0

    Részlet: Aki ismeri Yen Csing novelláit, bizonyára emlékszik az utolsóra, melynek címe: „Levelek a templomból”. Ez a nyolc pa-fa-csui ereklyetartó egyikét, San-San-yur-t és az abban folyó életet írja le, húsz kilométernyire Pekingtől, a nyugati dombok között. Kínában gyakran keresik fel az utazók a hegyi templomokat. Ilyenkor a papok szívesen felemelik a beléptidíjakat, különösen külföldiek számára, hát ha még azok – hozzám hasonlóan – nagy kísérőszemélyzetet, szakácsot és szolgákat cipelnek magukkal és arra is gondjuk van, hogy új rizspapírt ragasszanak az ablakokra és helyrehozzák a sátrakat, melyekre szükségük van. A „Templomomból” 1919 szeptember 16-án kelt egyik levélben megismerkedünk egy erdőkben és sziklákban gazdag völgyecskével, melynek köveibe Buddha képmásait vésték. Itt Py-mo-yen völgyében egy magányos, elszigetelt templom áll, mely nem tartozik a pa-ta-csui csoporthoz.”

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utolsó erdélyi polihisztor

    0

    Brassai Sámuel tiszteletében nőttem fel, de sokáig csak róla olvastam és tőle semmit. Amikor aztán, hosszú évek leforgása alatt, minden Brassai-íráson átrágtam magam, ami egyáltalán elolvasható, s elhatároztam, hogy írni fogok róla, nem az anyag sokfélesége okozott gondot, hanem a műfaj, amelyben Brassai Sámuel élete es életműve felidézhető.Nagymonográfiát, hozzá méltót, csak tudományos munkaközösség tudna írni, hiszen ki ért ma úgy a matematikához, mint a nyelvészethez, a közgazdasághoz úgy, mint a zenéhez. Ha regénybe foglalnám életét, sok tudományos anyagot kellene mellőznöm, s előtérbe kerülne a rigolyás agglegény, anekdoták hőse, háttérbe az utolsó erdélyi polihisztor. Töprengéseim közben jött segítségemre Kőváry László azzal a meghatározásával, hogy Brassai Sámuel tíz nyelvet tudott, tíz tudományágat műveit, száz évet élt. Ez a tízes koordináta-rendszer tudja összefogni az ő matuzsálemi életét, ismereteinek széteső töredékeit. Brassai-montázs, Brassai-breviárium, mozaikkövekből összerakott Brassai-portré — erről van tehát szó. Száz dokumentum és történet, mindaz, ami Brassaiból ma élő. Tudományos szövegek és kommentárok, lábjegyzetekkel súlyosbítva, kortársi visszaemlékezések és anekdoták is tarkítják a képet, hiszen ezek nélkül Brassai nem volna „bácsi”. Anekdoták kritikai bemutatásával nem az volt a célom, hogy derüljünk ferdeségein, hanem hogy Brassai Sámuelt ember voltában is megismerjük. Olyannak, amilyen volt, s amilyennek kortársai látták. Sok mindent leírtam róla, amivel — tudom — nem értene egyet, sőt írás közben a körmömre koppintana pipaszárával. Ismeretlen dokumentumok, amiket ő nem tett volna közzé, váltják egymást vitákkal, amelyeket jobb ügyhöz méltó buzgalommal folytatott. Gyengeségeinek bemutatása levonna emberi és tudományos nagyságából? „Csak szokás, előítélet és tudósi tekintély az ellenfeleim — írta ő maga. Ne legyen hát ez a könyv komolyabb, mint Brassai munkái közül bármelyik, hiszen barátai azt mondták, hogy azok tele vannak „elménckedési vágy”-gyal, ellenségei szerint pedig minden Brassai-cikk — „sületlenségek halmaza”. Viszont unalmas se legyen, mert Brassai Sámuel egész életén át tanított és vitatkozott, de soha senkinek sem volt terhére. Vele untatni másokat — kegyeletsértés volna.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utolsó és az első emberek

    0

    Ez egy kitalált történet. Elképzelhető vagy legalábbis nem teljesen hihetetlen elbeszélésben próbáltam felvázolni az ember jövőjét, s igyekeztem, hogy a mese utaljon arra a változásra is, amely ma játszódik le az ember szemléletmódjában. Úgy is lehet ábrándokat szőni a jövőről, hogy a csodák kedvéért szabadjára engedjük a képzeletünket. Pedig ha kordában tartjuk, épp ezen a területen szerezhetnek nagyon értékes tapasztalatokat a jelentől és annak kilátásaitól meghökkent elmék. Manapság üdvözölnünk kellene, sőt fontolóra kellene vennünk minden komoly kísérletet, mely fajunk jövőjét teszi mérlegre; egyrészt, hogy megértsük azokat a nagyon különböző és gyakran tragikus lehetőségeket, melyekkel szembetaláljuk magunkat, másrészt, hogy szoktassuk magunkat a tudathoz, miszerint legbecsesebb eszményeink is gyermekdednek tűnhetnek nálunk fejlettebb elmék számára. Akkor a távoli jövőről szőtt ábrándkép egyben kísérlet lesz arra, hogy az emberi fajt kozmikus környezetében lássuk, s a szívünket új értékek elfogadására tegyük alkalmassá. De keményen meg kell fegyelmeznünk képzeletünket, ha azt akarjuk, hogy a lehetséges jövők e képzeletbeli építménye meggyőző erejű legyen. Nem az a feladatunk, hogy átlépjük a korlátokat, melyeket az adott kultúrállam, amelyben élünk, lehetőségeink köré emelt. Ami csak fantasztikus, annak igen csekély az ereje. Nem lehet célunk, hogy ténylegesen bekövetkező eseményeket megjósoljunk; mert mostani helyzetünkben az ilyen jövendőmondás, a legegyszerűbb dolgokat kivéve, csak könnyelműség lehet. Nem a történészek mezében lépünk fel, akik ezúttal előrenéznek, nem pedig hátra. A sok, egyformán érvényes lehetőség gombolyagából csak egy bizonyos szálat húzhatunk ki. De azt a szálat céltudatosan kell kiválasztanunk. Tevékenységünkre a művészet szó illik, nem pedig a tudomány; és művünknek várhatóan művészi hatást kell gyakorolnia az olvasóra. Célunk mégsem csupán az, hogy esztétikai értelemben remekművet alkossunk. Nemcsak történelmet, nemcsak mesét, hanem mítoszt kell teremtenünk.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utolsó idők

    0

    Több mint kétezer esztendeje oltalmazza és ösztönzi az embe¬riséget az a Krisztus-hálóként ismert sugárzó energiamező, amely Jézus könyörületéből és minket felemelni vágyó szán¬dékából keletkezett a Föld körül. Kétezer évezred elteltével az emberiség megérett egy maga¬sabbrendű tudatsík megtapasztalására, egy kifinomultabb létál¬lapot elérésére. Jelenleg a változás zavarbahozó, megren¬dítő és egyben felemelő korszakában vagyunk, mely ennek az emberi¬séget lelki és szellemi síkon inspiráló energiamezőnek az újra¬hangolásából következik. Ezen átalakulás részleteibe enged betekintést e könyv olymódon, hogy a fejlodés gyakorlati módszereire is rámutat. Ezen változások egyik segítője Kryon, aki egy magasabb szelle¬miségű világ lakója, s tőle származnak a könyvben megnyilvánuló üzenetek.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utolsó tangó Párizsban

    0

    Bernardo Bertolucci, a neves olasz filmrendező és író kötetünkben olvasható műve az azonos című, világszerte nagy sikert aratott, ám itt-ott botrányt kavart film irodalmi forgatókönyve.

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utolsó túsz

    0

    Az Air Bridge 90-es járat kapitánya felfedezi, hogy az utasai között az az államügyész is ott van, aki korábban kislányának gyilkosát felmentette a vád alól. Pillanatokon belül cselekszik. Másodpilótáját csellel eltávolítja a gépről, majd egyedül felszáll és bejelenti az utasoknak, hogy egy gépeltérítő bombát helyezett el a csomagtérben, s ezzel elindul egy véget nem érő dráma túszejtéssel, meneküléssel. Ebben a veszélyes helyzetben az FBI veszi kezébe az ügyet, személyesen Kat Bronsky ügynök, aki megpróbálja a lehetetlent az utasok védelmében.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az utolsó út

    0

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Az utolsó vonat

    0

    A 30 év sorozat új kötete Örkény István válogatása e három évtized prózájában legjavából. Számtalan ismerős írás, szállóigévé lett Egyperces – de a kötet címét az egyik „hagyományos” novellától kölcsönözte, mégpedig nem véletlenül, hanem ezzel is mintegy hangsúlyozandó, hogy az újfajta, a groteszk látásmód, amely annyira jellemző Örkény István mai művészetére, semmiképpen sem a régivel való szakítás eredménye.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Üvegkalap

    0

    Kálnoky László azok közé a ritka költők közé tartozik, akiknek minden kötete örömet és meglepetést nyújt olvasójának. Örömet, mert egy gazdag költői vi-lág szép kiteljesedésének lehet tanúja, s meglepetést, mert ez a költői világ szerves és egységes növekedése ellenére mindig új meg új hangon fejeződik ki. A költő nemcsak a mesterségbeli tudás oly fokán áll, ahol nem okoz neki gondot semmiféle élmény választékos és mégis keresetlen, érzékletes kifejezése, de érzelmi, szellemi élete is oly differenciált és mély, hogy a köz-napok legkisebb eseménye képes benne általános érvényű gondolati, indulati folyamatokat elin-dítani. S közben mennyiféle szín, stílus, forma szólal meg a versei-ben, az érzelmek mily széles skáláján képes könnyedén és természetesen, megejtő frisseséggel szólni! Egyszerre hagyományőrző és modern, szarkasztikus és érzelmes, szigorúan szerkesztett és elomlóan lágy, zenei, ódaian szárnyaló és élesen groteszk. S a legkülönfélébb témák – a Svédországba, távolra került unoka iránti kínzó vágyakozás s az elmúlt ifjúság utáni, fel-felrévedő, lassan szétporló fanyar nosztalgia, a betegség, a halál-félelem, a haza, a nyelv, az emberiség s a művészet ügyeiért érzett aggodalom és szemérmes, egymást kiegészítve, egymáshoz kapcsolódva, mint egy tartalmas, sokrétű élet szerves részei szólalnak meg lírájában; rendkívüli gondossággal és hozzáértéssel megmunkálva, formájában, mondanivalójában egyaránt éretten, árnyaltan és kivételesen gazdagon. féltő szeretet

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Azazel

    0

    2002-ben indította útjára az Európa a Fandorin-sorozatot, s ma már „erasztománok” ezrei várják nálunk is a mind újabb részeket: a zseniális nyomozó, Eraszt Fandorin újabb kalandjait. Itt az ideje tehát, hogy azoknak, akik később kapcsolódtak be, közreadjuk Borisz Akunyin immár világhírű krimisorozatának első részeit: a legelsőt már csak azért is, mert hollywoodi film készült belőle, melynek forgatókönyvét Paul Verhoeven írta, s olyan sztárok játszanak benne, mint Anjelica Huston és Milla Jovovich. Az Azazel elején Eraszt Fandorin a moszkvai rendőr-főkapitányság tejfölösszájú írnoka, akit egy furcsa öngyilkossági ügy nem hagy nyugodni – igaz, hogy holmi nihilisták naponta ölik meg magukat, de itt a részletek sehogy sem stimmelnek. A szálak előbb egy démoni szépségű nőhöz vezetnek, aki az ifjú egyetemistát ravaszul rávette az öngyilkosságra, majd pedig… Nos, az ügy egyre bonyolultabb, de az ifjú Eraszt Fandorin hátborzongató kalandok közepette kibogozza a rejtélyt. S közben élete nagy szerelmét is megtalálja…

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Azért élek, hogy elmeséljem az életemet

    0

    „Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:- Fiú! Fiú! – És rögtön utána, mint a félrevert harang: – Rumot, mert megfullad!A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világra jöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia.”

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Azért élek, hogy elmeséljem az életemet

    0

    „Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:
    Fiú! Fiú! – És rögtön utána, mint a félrevert harang: – Rumot, mert megfullad!
    A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világrajöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia.”

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Azok a boldog békeidők Székelyudvarhelyen

    0

    1867-1914 között Székelyudvarhely történelmének egyik legdinamikusabb korszakát élte. A folyamatosan növekvő népességű, rendezett tanács státusú vármegyeközpontban, székelyföldi mértékkel mérve számottevő modernizációs folyamatok indultak be. Megőrizte, sőt bővítette a térségben betöltött központi funkcióit, a fejletlen közúti infrastruktúra, a vámháború, a késői vasúti csatlakozás és a szerény gyáripar ellenére a kisiparos-kereskedő jellegű városka Székelyföld egyik meghatározó gazdasági centruma volt. Megmaradt iskolavárosnak és pezsgő kulturális-művelődési életet tudhatott magáénak. Mérsékelt anyagi helyzetéhez képest olyan infrastrukturális fejlesztéseket végeztek, amelyekkel érezhetően nőtt Székelyudvarhely urbanizációs szintje és ezáltal a város polgárainak életminősége. A korszakban lezajló jelentős építkezések döntően hozzájárultak a belváros mostani arculatának kialakulásához. Nyilván voltak hiányosságok, kihasználatlan lehetőségek is, amelyek részben a város saját hibájának, részben a kedvezőtlen körülményeknek, majd a kirobbanó világháborúnak tudhatók be.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Ázsiai titkok, ázsiai emberek

    0

    Az előszóból: Ez a könyv, bár korábbi eseményeket tárgyal, későbben jelent meg mint Ossendowskinak a közönség előtt magyar fordításban is ismert, világszerte emlegetett műve, amely „Állatok, emberek és istenek” címmel a bolsevikok elől való kalandos menekülésének izgató leírását tartalmazta. Ebben a könyvben még a háborút megelőző időben tudományos megbizatással tett utazások egyes részleteit kapja az olvasó és e korábbi események utólagos megírására Ossendowskit, a világhírre szert tett, megtámadott írót nyilván az a nagy siker buzdította, amely előbb említett könyvét kísérte.

    10 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Babás jóga

    0

    „A modern világ egyre gyorsuló tempója mellett kisbabáinknak minden lehetséges segítséget meg kell adnunk, hogy jó közérzetük, nyugalmuk alapjait megteremtsük. Ezekhez az alapokhoz életük során mindig vissza tudnak majd térni. A jóga erőforrás, amelyből merítve a babák képesek lesznek a stressz hatékony kezelésére, és megtanulnak igazán jól ellazulni. Amikor a jógagyakorlatok során együtt mozgunk a gyermekünkkel, bánásmódunk mindig szeretetteljes, a kihívást jelentő mozdulatból biztonságos közös játékba vált; játék és élvezet követi egymást újra és újra. A jógagyakorlatok a lehető leghatékonyabb módon segítik a babát, hogy miközben fejlődik és növekszik, elviselje az élet nehézségeit.” Françoise Barbira Freedman

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Bábel tornya

    Bábel tornya

    0

    Az ókori Közel-Kelet mítoszai és mondái. Az egyiptomi, mezopotámiai, hettita és ugariti mítoszokat és mondákat Dobrovits Aladár és Kákosy László, a héber mítoszokat és mondákat Komoróczy Géza dolgozta fel. Trencsényi-Waldapfel Imre bevezetésével.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem