• Fél évszázad viharában

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Fél lábbal a csúcson

    0

    Az ismeretterjesztő írás főként fiatalokhoz szól, a magas hegyek világába kalauzolja el az olvasót.
    A szerző még egészen fiatal emberként balesetben veszíti el az egyik lábát, de hallatlan akaraterővel eléri, hogy az egyik legeredményesebb magyar hegymászó lesz. Mindazonáltal a könyv nem egyfajta „hegymászók könyve”, nem csak a hegymászósport népszerűsítését szolgálja. Elsősorban a jellem, az akaraterő fejlesztéseinek rögös útját mutatja be, segítséget nyújt ahhoz, hogy mindenki megvalósíthassa önmagát, eljuthasson a csúcsra, ki-ki a magáéra.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Feld Zsigmond szinigazgató emlékiratai

    0

    Előszó
    1932. januárjában kezdtem el papírra vetni Édesapám emlékiratát, amelyet ö nekem tollbamondott. Egy reggel aléltan találom Édesapámat ágya előtt. Hugómmal felemeljük és visszafektetjük ágyába. Azonnal háziorvosunkért küldünk. Az öreg orvos megnyugtatni igyekszik bennünket: »Magas korral járó múló rosszullét, egy-két napon belül felgyógyul.« Én nem nyugszom bele. Megmérem lázát: a hőmérő 38 fokot mutat. Telefonálok régi jóbarátunknak, dr. Kövesi Gézának, a híres belgyógyásznak. Azonnal jön, megvizsgálja a beteget, megállapítja a szomorú diagnózist: kétoldali szövődményes tüdőgyulladás. Azonnal el kell őt vitetni hozzá, a Szeretetházba. Én erre határozottan kijelentem: nem adom! Felelőssége tudatában rábeszélni igyekszik: a baj komoly, állandó orvosi felügyeletet és éjjelnappali ápolást kíván. Erre én csöndesen, szinte kérőén mondom: nem adom! A jó orvos latbaveti minden ékesszólását és próbál meggyőzni, de én most már a kétségbeesés hangján jelentem ki, hogy nem adom.
    A betegség három hónapig tartott. A télből lassanként tavasz lett. Egy szép áprilisi reggel, éppen a születése napján, kart-karba öltve, kisétáltunk a ligetbe. Mentünk-mendegéltünk és megálltunk az ő színháza előtt. És ő akkor folytatta. Tovább mesélte szép, színes életének meséjét.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Felfedezések a föld alatt

    0

    A könyv a barlangok keletkezéséről és feltárásáról szóló általános bevezető után a hazánkban 2003 óta felfedezett barlangokat (vagy barlangszakaszokat) mutatja be, kitérve a feltárások történetére és jelentősebb eseményeire is, tehát az ismeretterjesztés mellett élvezhető olvasmány is egyben. Mivel a szerzők barlangokat feltáró kutatók, több, a médiában már hírré vált barlangfelfedezés esetében is eddig ismeretlen szemszögből olvashatjuk az eseményeket. Összesen 28 barlangról szól (köztük a Kessler Hubert-, a Berger Károly-, a Molnár János-, a Vacska-, a Szent Özséb-, és a Bányász-barlangról, amely utóbbi már hazánk legmélyebb barlangja lett). Társszerzők: Adamkó Péter, Gyurka Zsolt, Kiss János, Kocsis András, Nagy Gergely Domonkos, Piri Attila, Rántó András, Sűrű Péter, Szilaj Rezső. Szaklektor: Sásdi László. A könyvet illusztráló nagyságrendileg 200 fotó zömét Slíz György, a tapolcai képek jelentős részét Kocsis Ákos, a víz alatti fotókat Gyurka Zsolt és Ignáczy Zoltán, a maradékot pedig további 14 fotós készítette. Emellett az ismeretterjesztő részt Szilágyi Péter ábrái, a történeteket pedig Darics Dóra rajzai illusztrálják. A képaláírások és rövid összefoglalók angol nyelven is fel vannak tüntetve.(Fordította Lénárt Emese és Darics Dóra) A könyv kiadását az NKA 1 000 000 Ft-tal támogatta. A kiadást a Magyar Pálos Rend is támogatta.

    8 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Felfedező utakon a föld alatt

    0

    Az elmúlt év nyarán Bariban, a barlangkutatók kongresszusán a világ minden tájáról összesereglett küldöttek között nagy feltűnést keltett és jelentős sikert aratott Jakucs Lászlónak a magyar kutatási eredményekről tartott beszámolója. A kiváló barlangkutató új könyvében most a magyar olvasóközönséget kívánja megismertetni e különleges munka szorgos, kemény hétköznapjaival és eredményeivel. A könyv lapozgatása közben megelevenedik előttünk a felszabadulás utáni barlangkutatás első hősi korszaka. Küzdelmek, melyek sokszor egyéni tragédiákkal járnak, szívós célratörés, eleven hivatástudat és az ebből fakadó kutatási láz, az ismeretlen mélységek szerelmeseinek még a vakmerőségen is túlmenő tettei – ezek a mérföldkövei annak az útnak, amelynek végén megtermett a diadal: az új kutatási módszer gyakorlati igazolása. A szerző, aki ennek az útkereső, eredményekben gazdag korszaknak cselekvő részese volt, avatott tollal tolmácsolja a munka kiemelkedő mozzanatait. Valósággal kézenfogva vezet bennünket a föld alatti csodás tündérpalotákba, ahová olykor először lép a kutató ember. Az olvasó együtt izgul a szereplőkkel: sikerül-e vajon céljukat elérniük, vagy újabb csalódás lesz osztályrészük; együtt örül velük az eredménynek. A kötetet számos rajz és fénykép – köztük több színes felvétel – illusztrálja.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Felvidéki séták

    0

    Utazni vasúton, kocsin, hajón vagy akár gyalogszerrel mindenkor nagyon szerettem. Ebben lehet valami családi örökség is. Ahány ősömről tudok, mind sokat utazott, holott mindig városlakók voltunk. S régi városaink hajdani lakóinak ma is az a hirük, hogy legfeljebb sátoros ünnnepkor lépték át a város kapuját friss levegőt szívni. Mint minden általánosításban, ebben sincs sok igazság. A régi városi polgár, akár mesterember, akár kereskedő vagy litteratus volt, pályáján, szűkebb hazája közéletében alig vihette valamire, ha világot nem látott Amíg le nem rótta vándorútját, céhbeli mester sem lehetett. A kereskedelmi utazó csak korunk gazdasági versenyének kivirágzása. Régi kereskedőink áruért, mesterembereink nyersanyagért maguk jártak be nem egyszer messze földet; az esküdt polgárokat pedig a város ügyes-bajos dolgaiban sűrűn küldték ki követségbe Budára, majd a bécsi udvarhoz, de nem egyszer más külföldi városokba is. Régi világjáró diákjainkról mindenki tud.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Felvidékünk – honvédségünk (Trianontól Kassáig)

    0

    Írták: Dr. Strömpl Gábor, Ölvedi János, Dr. Matolay géza, Dr. Kapy Rezső, Marschalkó Lajos, Ráthonyi János, Lukácsovich Lajos, Técsői Móricz Béla, Mécs Alajos, Felkai Ferenc, vitéz somogyváry Gyula, Zathureczky Gyula, Hampel István, Volly István, Dr. vitéz Nagy Zoltán, Zobori, Kern Ferenc, vitéz Rózsás József

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Fény és árnyék

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Fény és káosz, A kopt gnósztikus kódexek

    0

    A ​szerző egyiptológus, egyetemi tanár; jól ismertek könyv alakban is megjelent vallástörténeti munkái. E könyv témája vallástörténeti-filozófiai jellegű.
    A késő-antik valláskeveredés egyik különös jelensége volt a gnószticizmus. A Dél-Egyiptomban (Nag Hammadi) 1945-ben talált 13 kopt kódex nagy fordulatot hozott a gnószticizmus kutatásában az 1970-es évekre. Bár a lelet jelentősége vetekszik a holt-tengeri tekercsekével, korántsem keltett akkora feltűnést, mint a qumráni anyag. A kódexek sokáig hozzáférhetetlenek voltak, s viszontagságos kalandok során kerültek végre a tudósok kezébe.
    Magyarországon eddig szinte semmi visszhangja nem volt ennek a felfedezésnek, egyetlen összefoglaló munka sem jelent meg a tekercsekről, holott a gnószticizmus sajátos dualista szemlélete, gazdag mitológiája következtében nemcsak az ókeresztény ideológia iránt érdeklődők figyelmére tarthat számot, hanem új szempontokat nyújthat a filozófiatörténetnek is. A gnószticizmus általános ismertetése mellett Kákosy László részletesen foglalkozik annak egyiptomi vonatkozásaival is, amelyeket mostanáig a nemzetközi kutatás elhanyagolt.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Fénybojtár

    0

    Sokszínű népi kultúránk kincsesbányája még ma is sok meglepetést tartogat számunkra. Sok mindent tudunk – vagy hisszük róla, hogy tudjuk -, de szembesülve a felfedezés, a ráismerés örömével és izgalmával csodálkozunk a dolgokra: valóban itt vannak, „ők” azok! llyen képeskönyvet vehet most kezébe az Olvasól
    Kütvölgyi Mihálynak (1944) nemcsak technikai tudása, de szeme is van észrevenni a minket körülvevő világ szépségeit, értékeit, hasznosságát és gazdagságát Régi, elfeledettnek gondolt állatvilágunka – a magyar szürke marha, a parlagi ló, a racka juh, a mangalica disznó, az őrző-terelő kutyák: a komondor, kuvasz és puli, végül a bivaly és a szamár – jelenik meg a maga természetes, élő környezetében. Ez a pásztorkultúra-viselet, tárgyi világ – együtt született, együtt élt az egészet egységbe foglaló pásztortársadolom rendjével. A könyvben ebből a színes világból kapunk egy csokorra valót mai optikával, de főként a múlt századra érvényesen és hitelesen.
    Bellon Tibor

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Fényes Elek

    0

    Fényes Elek a reformkor nagyhatású tudósa volt, aki enciklopédikus gazdaságú művekben írta le a polgári átalakulás előtti országot és népét. Munkássága korszakos jelentőségű a statisztika, a közgazdaságtan, a földrajz- és néprajztudomány hazai történetében. Közéleti tevékenységével is Magyarország fejlődését szolgálta: az 1840-es években az Ellenzéki Kör alelnöke, az Iparegyesület aligazgatója volt. 1848-ban megszervezte az Országos Statisztikai Hivatalt, 1849-ben a pesti forradalmi vésztörvényszék elnöke lett. Élete és munkássága izgalmas fejezet a magyar tudománytörténetben.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Fénylő ölednek édes örömében - A sumer irodalom kistükre

    Fénylő ölednek édes örömében – A sumer irodalom kistükre

    0

    Kötetünk ​az első vállalkozás, nemcsak itthon, de az egész világon is, amely hiteles fordításokban – s nem tartalmi kivonatokban – akar képet adni az egész sumer irodalomról. Összeállítója és fordítója, Komróczy Géza, nem pusztán tudományos feladatnak tekintette munkáját. Igazolni akarta – érzésünk szerint sikerrel –, hogy ennek az ismeretlen eredetű, rokontalan nyelvű, rég eltűnt mezopotámiai népnek a költészete erős, eleven, gazdag, sokoldalú, hogy nem véletlenül terelődött rá az elmúlt harminc esztendőben világszerte a tudósoknak és az irodalom rajongóinak figyelme. Mint az előszóban írja:
    „A sumer irodalom az ember eszmélkedésének, világot megismerő és világot teremtő erejének kövülete. A sumer irodalom szavai csaknem ötezer éve, mai kultúránk hajnalán hangzottak fel. A gondolati absztrakció és a művészi utánzás, megjelenítés bennük épült először teljes, szuverén világgá. A múltját és tulajdon lényegét kutató ember a sumerok költészetében a világképek korszakos különbségei ellenére is felismerheti őseit.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ferenc József szerelmei I-II.

    0

    Hogyan lett Ferenc József szeretője Luzsénszky Paula?
    Hogyan került Haller Nina őfelsége karjaiba?
    Ki volt Tamara, akiért két paripát adott Ferenc József?
    Hogyan alakult Maria Richter von Graetz sorsa, miután a császár elhagyta?

    850 Ft
    Kosárba teszem
  • Ferenc tekintetes úr

    0

    Kölcsey Ferenc életregénye.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Ferences iskolai színjátszás a XVIII. században

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Férfiidők lányregénye

    0

    1948 ​nyarán Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal. Klára, aki a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap mint nap meg kell küzdenie.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Feszl Frigyes

    0

    Feszl Frigyes (1821 – 1884) Feszl Frigyesnek főművén, a Vigadón kívül valószínűleg az építészet területén jártak szakemberek sem tudnák további műveit említeni. Nincs is sok, amit még meg lehet mutatni: Budapesten, tevékenysége szinte kizárólagos színterén, négy lakóház, öt iskola, két ipari épület és feltehetően néhány azonosítatlan ház őrzi keze nyomát. Mégis a legjelentősebb építészeink között kell számot tartanunk.

    6 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Helytartó

    Filozófiai kritikák és alapelvek

    0

    Marx 1844-ben keletkezett Gazdasági-filozófiai kéziratai-ban olvashatjuk ezeket a lelkes sorokat: „Feuerbachtól kelteződik csak a pozitív humanista és naturalista kritika. Minél zajtalanabb, annál biztosabb, mélyebb és tartósabb a feuerbachi írások hatása, az egyedüli írások Hegel Fenomenológiája és Logikája óta, amelyekben valóságos elméleti forradalom foglaltatik.” Feuerbach kisebb írásainak ez a gyűjtemény abban a korszakában mutatja be a nagy német materialistát, amelyben gondolkodói pályája egy időre Marx fejlődési útjának közelébe került. Ezeknek az írásoknak a tanulmányozása fontos segítséget nyújt a fiatal Marx és Engels műveinek megértéséhez.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Fine van Brooklyn

    0

    A ​történelmi regényei révén hazánkban is közkedvelt finn írónak egy másik arcát villantja föl ez a kötet. Nevezetesen a kispróza mesteréét, aki egy-egy érdekes jellem, különös, netán extrém szituáció vagy éppen „örök emberi” probléma nyomon követésére vállalkozik e második világháború előtti művében. A Franciaországban játszódó sajátos szerelmi történet is az író kisregény-korszakában született.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Finnek, észtek

    0

    „A népek tengerében, mint két testvérsziget él északon – szlávok és germán fajták közé ékelve – a magyarok egyetlen európai rokonsága: a finn és az észt nemzet. Kemény lelkŰ, nagy akaraterejű és tehetséges emberek.
    A világháború kataklizmájából is megpróbáltatások és véráldozatok útján fel tudtak emelkedni nemzeti életük tudatára, önálló államiságuk berendezkedésére. Rokoni voltunk felderítését a nyelvbúvárlatnak köszönhetjük. Szavak és nyelvtani szerkezetek bizonyítják, hogy egy fának ágai vagyunk. Évezredek után újra egymásra találtunk, testvér és testvér egymásra ismertek. És ma a nyelvészet bizonyságai mellett egész világjukat közelállónak érezzük magunkhoz és szívesen ismerjük meg kultúrájukat, történelmüket, földrajzukat, néprajzukat, gazdasági s egyéb problémájukat. Ránk nézve csak gazdagodást jelenthet a lelki kapcsokkal megerősített magyar-finn-észt szellemi szolidaritás.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Finnország.

    0
    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Finnország.

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Fiumei úti sírkert

    0

    „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg múltját, nézd meg temetőjét.” Széchenyi István

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Fizika összefoglaló

    0

    „Az összefoglalót haszonnal forgathatják a tudásukat rendszerezni akaró felvételizők, érettségizők, vizsgázók, tanulmányi versenyekre készülők, és azok, akik áttekintést szeretnének kapni a fizika tudományának alapjairól” – írja Holics László előszavában.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Fizikai zsebkönyv

    0
    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Föld alatti ösvényeken

    0

    „E könyvet a fiatalságnak szentelem. Szeretném ha saját, sokszor keservesen szerzett tapasztalataimból megismernék azokat a nehézségeket és veszélyeket, amelyek a barlangok mélyének úttörőit fenyegetik. De nemcsak a veszélyeket, hanem azok leküzdését is szeretném megismertetni, ezenfelül mindazokat a természeti jelenségeket, amelyeknek a föld alatti világ csodás alkotásait köszönhetjük. Mindezt saját élményeim, és ezekhez kapcsolódva más kutatók jegyzetei és elbeszélései alapján mondom el, hogy olvasóim is az örök éjszaka világának barátai és a barlangkutatás úttörői lehessenek …”

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Föld és ember. 7. évf. (1927) 1-4. sz.

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Föld és ember. 9. évf. (1929) 2. sz.

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Földadta sors

    0

    Az 1990-es évtized közepétől irányult figyelmem a hajdani Jászkun kerület népének mindennapjait tükröző dokumentumokra. A gyűjtőmunka eredményének közreadását a munka közben felmerülő újabb és újabb kérdések tisztázására tett törekvéseim halasztották. Arra kerestem választ, hogyan illeszkedtek a Jászkun kerület organizált társadalmába annak organikus közösségei, miként élhették meg szabad létüket a közösség tagjai. Különös figyelmet szenteltem a nők helyzetének, a családon belüli hatalmi viszonyoknak, az egyének boldogulásának bemutatására.
    Női szemmel a nőkre koncentráltam, de felderített információim a férfiak helyzetéről éppúgy szólnak, mint a nőkéről, hiszen a családban elfoglalt pozícióík egymástól elvá-laszthatatlanok, a helyi társadalomban betöltött szerepük csak együtt értelmezhető. Kíváncsiságom a társadalmi viszonyok miértjei mellett a hogyanokra irányult. Igyekeztem felderíteni, hogy a problémák milyen megoldásokat, válaszokat, történéseket váltottak ki a jászkunsági emberek, elsősorban a nők részéről. Választ kerestem arra, hogyan érvényesíthette az elképzeléseit a Jászkunságban egy nő a 18. században. Lehetett-e önálló elképzelése, volt-e érdekérvényesítő képessége és lehetősége? Kutatásomban a nők és a férfiak szerepét sem biológiai meghatározottságukban, hanem társadalmi viszonyaik gyakorlatában vizsgálom. Szeretném láttatni: mint él az ember, ha jászkun, mit ér az ember, ha jászkun, mindazt, ami a kor dokumentumainak közelségéből látható.
    Bánkiné dr. Molnár Erzsébet

    2 400 Ft
    Kosárba teszem