-
-
A patkányfogó
0600 FtA regény egy külvárosi csapszékről, Colombe apó „Patkányfogó”-járól kapta a címét. Ez a csapszék a regényben félelmetes jelképpé mélyül: mint valami iszonyú mocsár, elnyeli Coupeau-t, a szerencsétlenül járt bádogossegédet, elemészti iszákos munkatársait, sírjává lesz Geraise-nek, a Párizsba szakadt, szánalomra méltó mosónőnek is. Gervaise – a regény főhőse – szívósan küzd a fojtogató sors ellen, de felőrlődik férje és szeretője között, akik irgalmatlanul gyötrik, s lelketlenül kihasználják.
-
A patriarchátus természetrajza
04 000 FtA patriarchátus miért szilárd és megingathatatlan egyes társadalmakban már évszázadok óta, míg máshol soha nem vált uralkodóvá? Miért volt a vadászó-gyűjtögető társadalmak többsége egyenlőségelvű, és mi az oka annak, hogy a férfiak hatalma erősödött a mezőgazdaság megjelenésével? És vajon merre tart az emberiség most, a huszonegyedik században? Dávid-Barrett Tamás, az Oxfordi Egyetem evolúciós viselkedéskutatója öt kontinens negyven országában végzett kutatásai alapján tárja fel, hogy a patriarchátus nem univerzális és szükségszerű, hanem egy történelmi „közjáték”, amelynek a végéhez közeledünk. Ahogy a fizikai erő és az erőforrások birtoklása helyett a tudás, az együttműködés és a kreativitás válik kulcsértékké egy társadalomban, a nemi egyenlőség követelménye erősebb lesz, mint valaha. A Patriarchátus természetrajza egyedülálló módon ötvözi az antropológia, a hálózattudomány, a biológia és a közgazdaságtan eredményeit, hogy tudományos alapossággal, politikai elfogultság nélkül mutassa be: a nemi normák nem esetlegesek, hanem társadalmi és evolúciós törvényszerűségek formálják őket. „Ma ismét küszöbön áll a változás. A modern társadalmakban fokozatosan gyengül a férfidominancia, és a jövőben talán teljesen el is tűnik majd. 60 évvel ezelőtt még szinte minden politikai vezető férfi volt. Ma az országok 9 százalékát nők irányítják, és a világ parlamenti képviselőinek 26 százaléka nő – ez új, de egyre erősödő trend. […] Mint e könyv megmutatja, a nemek egyensúlyát megteremtő logika visszatért, csak az intézmények és a hagyományok még nem tudnak lépést tartani ezzel. Minden társadalom a nemi egyenlőség felé tart, csak nem egyforma sebességgel.”
-
A pátriárka alkonya
0800 Ft„Tudom, mi adta az ötletet, hogy egyszer megírom egy diktátor történetét.
Caracasban történt, 1958 elején, amikor Pérez Jiménez megbukott. Pérez Jiménez akkor már nem volt ott. A kormányzó junta egy mirafloresi villa szalonjában tartott ülést, és az előszobában ott voltunk valamennyien, az összes caracasi újságíró, hajnali négy óra volt: ott töltöttük az egész éjszakát, hogy megtudjuk az ország további sorsát, amely akkor dőlt el, abban a szobában.
gyszer csak, az éjszaka folyamán első ízben, kinyílt az ajtó, és kijött egy katonatiszt, tábori egyenruhában, sáros csizmában, hátrálva, géppisztolyát a szoba felé szegezve, ahol Larrazábal és a többiek éppen eldöntötték Venezuela sorsát, és elhaladt köztünk, újságírók között, hátrálva, abban a csizmában, lement a szőnyeggel borított lépcsőn, beült egy autóban, és elhajtott. -
-
-
A pécsi székesegyház a 18. században
01 200 FtE tanulmány egy ma már nem létező művészeti együttest, a barokk kori pécsi székesegyházat mutatja be az olvasónak. Megírására az a felismerés vezetett, hogy a székesegyház a magyarországi barokk építészetnek a kastély mellett a másik igazán reprezentatív épülettípusa volt. Mind a legnagyobb kastélyok, mind a legjelentősebb katolikus templomok, a székesegyházak a korszak magyarországi társadalmának legmagasabb rangú világi és egyházi képviselőinek megbízásából készültek, s akár újonnan épüljek, akár régiek átalakítása, korszerűsítése útján jöttek létre, koruk legmagasabb szintű művészeti alkotásai voltak.
-
A Pendragon legenda
01 000 FtA Pendragon legenda Szerb Antal talán legnépszerűbb műve, és nem véletlenül. Ő maga filológiai detektívregénynek nevezte, de valójában nehezen behatárolható műfajú, hiszen egy páratlan stílusú intellektuális kaland misztikummal, filozófiával, szerelemmel, nyomozással, csillogó humorral. Egyszerre nyújt könnyed kikapcsolódást, ajándékoz meg mély gondolatokkal, miközben feltárja a 17. századi angol misztikusok világát: az alkímiától kezdve a fekete mágiáig.
Kihagyhatatlan remekmű. -
A penge élén
04 500 FtA sztálingrádi csata egyértelműen fordulópontot jelentett a második világháború menetében. A város elfoglalása 1942 őszén, majd nem sokkal később a teljes szovjet bekerítése, utána a hiábavaló német felmentési kísérletek – mindez mindkét oldalon rettenetes emberi áldozatokkal járó, felőrlő jellegű hadviselést hozott magával. Paulus tábornagy sztálingrádi kapitulációja 1943 januárjában jelentősen meggyengítette a többi német hadsereg pozícióját a keleti fronton, de a szovjet erők is hatalmas veszteségeket szenvedtek, miközben igyekeztek kiaknázni ezt a stratégiai győzelmet. Az ezt követő szovjet offenzívák már azzal fenyegettek, hogy a teljes front összeomlik a Szovjetunió délnyugati területein (a magyar 2. hadsereg pusztulása is ekkor következett be). Ezt Erich von Manstein, a második világháború egyik legtehetségesebb német tábornokának ellenoffenzívája akadályozta meg – többek között sikerült visszafoglalnia Harkovot, némileg megváltoztatva ezzel a háború menetét. Prit Buttar, a második világháború keleti hadszintérének avatott szakértője ebben a könyvében kiegyensúlyozottan, széles forrásbázisra támaszkodva elemzi a szovjet és a német hadműveleteket és stratégiai elképzeléseket, a katonai vezetők döntéseit a sztálingrádi és a gyakran figyelmen kívül hagyott harkovi hadművelet időszakában (1942. november–1943. március). Mindezt a frontvonalban harcolók első kézből származó, megrendítő beszámolói és visszaemlékezései egészítik ki, és teszik emberi szempontból is átélhetővé. Külön erőssége a könyvnek, hogy a főszereplők életútját szélesebb kontextusban, tágabb időbeli kitekintésben mutatja be.
-
A penitenciatartás lélektani megvilágításban
0900 FtBár megismernék a katolikus egyház penitenciatartási gyakorlatának természeti és természetfeletti értékeit azok, kiket a körülmények téves ítélete vagy ismerethiány távol tart. És bár azok, akik elég szerencsések ahhoz, hogy a bűnbocsánat ezen forrásához járulhatnak, bár megismernék annak minden áldását. Nemcsak a bűnök bocsánatát, nemcsak az újrakezdés örömét, nemcsak a megszentelő kegyelem növekedésének kincsét és a segítő kegyelmek támogató erejét kísértések idején. Hanem bár megismernék azt a békét és örömöt, melyet egy bölcs lelkiatya irányítása mellett a jellem kialakulása, főleg pedig az Isten-szeretet mélyülése a siralomvölgy szegény vándorának biztosít.
-
A pénz evolúciója
03 600 FtA biológiai, a gazdasági és a szellemi élet evolúciója ugyanarra a logikára épül, mégis mindegyik evolúció más és más, mivel különböző természeti háttérmechanizmusok segítségével valósul meg. Ezeket tárja fel Mérő László könyve, amely a három éve megjelent Az élő pénz című könyv újraírt, átdolgozott kiadása. A könyv ugyanaz, de mégse, mivel az azóta eltelt időben sok gondolat letisztult, sok fogalom a helyére került – így lett ez az új kötet jóval rövidebb, olvasmányosabb, s eközben még szellemesebb és eredetibb.
-
-
A permetezés és műtrágyázás technikája a házikertben
01 000 FtA permetezés eredménye rendkívül változó. Az okok kutatása közben kiderült, hogy a növényvédő szer hatásossága elmarad, ha a védekezés módszere nem megfelelő, vagy az alkalmazás időzítése helytelen. A védekezéshez megfelelő szórástechnikai és biológiai ismeretekre van szükség.
Ehhez nyújt segítséget a szerző könyvével, melyben részletesen tárgyalja a permetezés hatásosságát befolyásoló tényezőket, a házikertben használható szóróeszközök és gépek szerkezeti felépítését, karbantartását és szórástechnikai jellemzőit.
Külön fejezetben foglalkozik a szórószerkezetek jellemzőivel, a szórásképvizsgálatokkal, valamint a gépek beállításával és ellenőrzésével. Ismerteti a növényvédő szerek és műtrágyák összetételét, kiszórhatóságát. Végül táblázatban összefoglalva adja meg néhány szórófej főbb jellemzőit, a fajlagos permetlé-felhasználástól függő elméleti, fajlagos cseppszámot, a fedettségértékeket, valamint a cseppek várható elsodródási távolságát. -
A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye
08 000 FtScruton azt állítja, hogy az európai történelem tragédiái és katasztrófái a hamis optimizmusnak és az abból származó tévhiteknek voltak a következményei. E tévhitek helyett a szerző szenvedélyesen védelmezi mind a civil társadalmat, mind a szabadságot. Bemutatja, hogy az európai civilizáció igazi öröksége nem a hamis idealizmusok – a nácizmus, a fasizmus és a kommunizmus különböző formái -, melyek majdnem elpusztították, hanem a megbocsátás és az irónia kultúrája, ami mostanában védelemre szorul. A pesszimizmus haszna egy mélyreható változás idején íródott szenvedélyes védőbeszéd az ésszerűségért és felelősségért.
-
A pest-budai ötvösség
05 000 Ft„E könyv a pesti, budai és óbudai ötvöscéhek történetét és munkásságát tárgyalja, Buda török alóli felszabadulásától, a céhek XIX. századi megszűnéséig. E két évszázadot felölelő korszakon belül nemcsak ötvösművekkel és stílusváltozatokkal ismerkedhet meg az olvasó, hanem az egyes ötvösök életére vonatkozóan is bőséges adatanyagot talál. „
-
A Pesti Ferenciek-terének kútpályázata
03 600 FtA Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti intézetében készült doktori értekezés
-
A Pesti Hírlap Nyelvőre
01 000 FtA Magyar Tudományos Akadémia szükségét érezte, hogy síkraszálljon veszélyeztetett nyelvünk épségéért és szépségéért. Megalakította nyelvművelő bizottságát, mely immár nemcsak könyvtárakban búvárkodik, hanem kilép társadalmi porondra is, küzd a nyelv romlása ellen.
Egy nemzet legnagyobb kincse szellemi életének, lelki összetartozásának oltalmazója -: a nyelve. Ezt nem érinthetik pillanatnyi történelmi változások. Őrzője a múltnak, záloga a jövendőnek. Ez a belátás érlelte meg a Pesti Hirlap-ban az elhatározást, hogy tetté váltsa tudós-társaságunk szándékát. Sokszázezer példányban nyomatja ki, terjeszti el ezt a munkát, melynek minden sora a magyar nyelv érdekében tör lándzsát. Ajándékul küldi meg előfizetőinek, az iskoláknak. a könyvtáraknak és a nemzeti hadseregnek.
Közleményeit jeles szakemberek írták, élükön dr. Négyesy László egyetemi tanár, a nyelvművelő szakosztály elnöke. Nyelvészetünk úttörői gazdag tudásukból áldozatos önmegtagadással csak azt közölték, ami mindenki számára érthető, hozzáférhető. Azokat a cikkeket, melyek itt megjelentek, előzőleg sok figyelmes szem olvasta át. Maguk a tudósok ellenőrizték, vitatták meg egymás szempontját. Ez a könyv tehát mintegy a mai tudomány megállapodásának, nyelvünk törvénykönyvének tekinthető.
Kérjük az olvasót, szeresse, forgassa, lássa hasznát. Szeresse mindenekelőtt nyelvünket, védelmezze, harcoljon érette. Ne engedje, hogy csonka országunk nyelve is csonka legyen.
A PESTI HIRLAP -
A Pesti Hirlap Vasárnapja 1933. julius 30.
0200 FtA lap kiemelt témája az 1933-as Cserkész Világtábor kapcsán a cserkészet.
-
-
-
-
A pesti vicc
0800 FtErőss László könyve újfajta megközelítést ad: A pesti vicc természetrajzát írja meg, de úgy, hogy a tudomány komolykodó arcát időnként halk mosoly simítja ki. Pest utánozhatatlan vicceinek titkait nyomozza szerzőnk, akit a pszichológusok újságíróként ismernek, az újságírók pedig pszichológusként, így aztán el is várható tőle, hogy tudományos viccelemzés helyett könnyen olvasható esszét adjon az olvasó kezébe. A pesti vicc tulajdonképpen szemtelen könyv: a viccek és elméletek könnyű koktélja. Más szóval: a pesti vicc divatbemutatója, pszichológiai díszletek között. A pesti vicc születésének, hétszeres halálának és vigyori újjászületéseinek titkát ismerjük meg, terjedésének rejtekútjait járjuk be a karcsú kis kötet olvasása közben, amelyet a népszerű HIHI (Hegedűs István) jól ideillő rajzai illusztrálnak.
-
-
A Pictorial History of the Silent Screen
03 600 FtTHE NICKELODEONS, as the first movie theatres were called, in no way resembled the luxurious picture palaces of today, but what an aura of magic and mystery, of laughter and tears clung to them! There, to the sounds of a tinkling and appropriately emotional piano, Pearl White faced her perils, Francis X. Bushman caused fluttering hearts, Theda Bara wrecked homes, Chaplin and Arbuckle and Mack Sennett set zany standards, never to be excelled, and a host of beautiful ladies smiled and wept and were alluring. It was a realm of fantastic and childish make-believe situated in a never-never land called Hollywood, but gradually the whole world came to treasure its heroes and heroines and clowns, and to ape them. Whatever role the silent screen has played in our social history— and I believe it was an important one— no one can underestimate the enormous pleasure the films of this era gave to audiences everywhere. It has been my thought in compiling this book to recall the varied and fascinating personalities and photoplays of the years from the earliest films to the advent of the sound screen, when stars were really stars, when the fashions and activities of the Hollywood greats echoed around the world and 100,000 people could gather in London and even in Moscow to greet Mary Pickford and Douglas Fairbanks on their triumphal tour of Europe. Here was an art peculiarly American and yet universal. Its essence was entertainment; its success, financial and otherwise, was stupendous. Perhaps today, in a more troubled age, we can look back on these people and their films not only with nostalgia but also with a sincere desire to learn what made glamor so glamorous and laughter so hearty, and the world a happier place to live in. It was a memorable age, and I hope I have captured some of its quality to preserve in this book. – Daniel Blum
-
-
A pirossapkás kislány
02 500 FtKülönös és megható szerelmi történet fonala mentén tornyosodik föl ebben a kötetben a magyarság nagy, történelmi korszaka és szinte észrevétlenül jutunk el, nagyszüleink és dédszüleink világának megkapó korrajza közepette, a villámterhes feszültségig: a szabadságharc trombitáinak megzendüléséig.
-
A piszkos tizenkettő
02 000 FtTisztában volt azzal, hogy az ideiglenesen Amnesztia fedőnévre keresztelt tervet, amely fölött éppen töprengett, a legmagasabb parancsnoki szinten hagyták jóvá, de az még Armbruster őrnagynak sem jutott volna eszébe, hogy maga a Szövetséges Expedíciós Erők Főparancsnoksága dolgozta ki, annyira ellent mondott minden hagyománynak: válasszanak ki tizenkét köztörvényes bűnözőt, akiket a hadbíróság halálra vagy hosszú fegyházbüntetésre ítélt gyilkosságért, nemi erőszakért, rablásért vagy más erőszakos bűncselekményért; képezzék ki és készítsék fel őket az ellenséges vonalak mögötti bonyolult és mocskos munkára, amennyire csak rövid, bár meg nem határozott idő alatt ez lehetséges; végül, közvetlenül az invázió előtt tegyék partra őket titkon az európai szárazföldre, hogy a lehető legnagyobb pusztítást végezzék a náci háborús gépezet anyagi javaiban és emberállományában. Ennyiből állt az Amnesztia-akció terve…
-
A Podmanini Podmaniczky-család története
04 000 FtA Podmaniczky-család történetének megírása gróf Vigyázó Ferenc végrendelete értelmében a Magyar Tudományos Akadémia kötelessége lévén, ennek a kötelességnek kívántunk eleget tenni akkor, midőn kiváló munkatársak segítségével, hosszú és fáradságos munkával kiadtuk a családra vonatkozó okleveles anyagot, hogy annak alapján a család történetét megírhassuk. Az 1559-ben kihalt Podmanini Podmaniczky-családra vonatkozó kutatásokat befejeztük és ezzel gróf Vigyázó Ferenc végrendeletének részben eleget tettünk.
Ez a kötet lényegileg azokból a bevezető tanulmányokból áll, amelyek a Podmaniczky-Oklevéltár kötetei élén megjelentek. Minthogy azonban az I. kötet megjelenése óta (1937) a család történetére vonatkozó kutatás állandóan tovább folyt és ennek következtében számos olyan adat került napvilágra, amely módosította vagy kiegészítette a bevezető családtörténeti tanulmányok megállapításait, szükségessé vált e tanulmányok átdolgozása és kiegészítése, hogy a Podmanini Podmaniczky-család története iránt érdeklődők kezébe hiteles adatokon nyugvó, megbízható családtörténetet adhassunk. -
A Pokol
01 200 FtŐszintén megvallom, csak úgy félkedvvel fogtam ehhez a fordításhoz. Mert nekem a fordítás nem mesterségem, s ezenkívül ellene is vagyok minden idegenségnek, a mi a magunk világába akár egész mű, akár csak egy szó alakjában is bejön és helyet foglal. Meg aztán lehangolt az a tudat, hogy nálunk a fordítást szószerint kivánják, holott nekem meg más a nézetem. Én nem szeretem az olyan képet, a melyen az emberek szemepillája szálankint meg van festve, s a távolban futó katonán minden gomb meglátszik. A mi eszünk járása más, meg az olaszoké is más. Ha az olaszos szóképeket nem magyaros szóképekkel, csupán a megfelelő szavakkal tükrözöm vissza, az nekünk nem tetszhetik. Ha az olasz történelemnek előttünk érdektelen politikai torzsalkodásait, s az akkori pártok egymásra való agyarkodásait lefordítom, az minket ásításra késztet, ha meg a rímeket is belemunkálom, ki kell tekernem a kezét lábát minden gondolatnak, s ha formára egyező fordítást adok is, a műnek a lelke hiányzani fog. Hát mondom, ezeket meggondolva, nem éreztem kedvet a Dante Pokla lefordításához, de aztán mégis munkára bátorított az a gondolat, hogy a nagy közönség, a melynek egy könnyen folyó és könnyen érthető fordítást akarok adni, talán egy nézeten van velem, és a jóakaratomat méltányolva, nem rója fel bűnül a gyöngeségemet.
-
A pokol cséplője
01 500 FtA kiegyezés utáni évtizedeket az utókor nem értékelte megfelelően. Vagy szép de inkább túl sötét képet festett róluk. Hermann Ottó, aki e korszak egyik nagyszabású közéleti szereplője és vezető tudósa is volt, kora majd mindene fotnos társalami és politikai kérdésében szót emelt, véleményt alkotott, saját véleménye és a kor szellemének megfelelően. Noha a kora társadalmát élesen bírálók közé tartozott írásai mégis alkalmasak arra, hogy az utókor a maga összetettségében, bonyolultságában nagyszerű és riasztó oldalaival együtt alkothasson képet ezekről az évtizedekről. Herman Ottó gondolkodásmódja szóhasználata, nézeteinek alakulása egy jellegzetesen múlt századi tudós közéleti ember magatartásának egyéniségének dokumentuma.
-
A pokol tornáca
01 500 FtAz időpont: 1949 decembere. A tét: megakadályozza-e a magas rangú szovjet diplomata, hogy a Kreml kezébe kerüljön az atombomba titka, elkészül-e Moszkva I. számú szakbörtönében, a saraskában a világ legtökéletesebb lehallgatókészüléke. Szolzsenyicin 1955 és 1958 között írott regénye az egy hónapos jelenetben az 1917 óta zajló történelmi fejlődés valamennyi lényeges kérdését felveti, és rendkívül szuggesztív módon megválaszolja. Nem véletlenül mondják a kritikusok e regényt a XX. századi orosz élet enciklopédiájának, Szolzsenyicin mestere Lev Tolsztoj szellemében építi fel monumentális művét, nagy formátumú hősöket teremt, filozófiai alapkérdéseket feszeget, olyan helyzetekbe állítja szereplőit, hogy a legfontosabb emberi döntéseket kelljen meghozniuk. A pokol tornáca a XX. századi orosz nyelvű irodalomban olyan szerepet játszik, mint Gogol A köpönyegje száz évvel korábban, a mai irodalom megannyi alkotója e műből merített, ki látásmódot és bátorságot, ki motívumokat és helyzeteket.
-
A polgárháború
01 500 Ft„…egy államférfi-hadvezér szólal meg kétezer év távlatából. Nem szépíró, kenyere nem a jelzők megválogatása, a szóhangulat árnyalása, nem is az emberi lélek kutatása vagy a társadalom rajza. Szerzőnk katona volt és politikus, egy világbirodalom alapítója és ura, aki – mellesleg – írt is. Különös, szinte egyedülálló írói sors: azt írta le, amit maga átélt, elvégzett – ami önmagában még nem ritkaság -, de tevékenysége milliók életét formálta, ezrek halálát okozta, új vonalakat rajzolt az ismert világ térképére, szóval egy darab történelem volt.” Ürögdi György